2007. május 8. kedd

máj. 8
11:22
Újabb 11 ezer tanárt küldenek el? (Infostart)
Elutasítja a közoktatási törvény tervezett módosítását a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete, mert megítélése szerint az egyértelműen a közoktatás központi kiadásainak további csökkentését készíti elő.
máj. 8
11:33
Pénteken megnyitják a korszerűsített barabás-mezőkaszonyi határállomást (Metropol)
Befejeződött a Barabás és Mezőkaszony közötti magyar-ukrán határállomás korszerűsítése, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei átkelőhelyet május 11-én, pénteken 7. 00 órakor nyitják meg a forgalom előtt - közölte a Vám- és Pénzügyőrség Észak-Alföldi Regionális Parancsnokságának sajtószóvivője kedden az MTI-vel.
máj. 8
11:36
Meglepő álláspont egy nyolc évvel ezelőtti MSZP-s dokumentumban (Infostart)
A Fidesz frakcióvezetője szerint nem létezik biztosításalapú egészségügy.
máj. 8
12:02
A jövőben a kocsmákban sem lehet majd rágyújtani? (Infostart)
Az Európai Unió illetékesei arra készülnek, hogy egy irányelv bevezetésével - amelynek alkalmazása valószínűleg nem lenne kötelező a tagállamok számára - megtiltsák az éttermekben a dohányzást. Az éttermekre vonatkozó jelenlegi magyar szabályozás szigorítása ellen tiltakoznak a vendéglátók. Igaz, a szigorítást a tisztiorvosi hivatal illetékese sem tartja szükségesnek, ő a kiskocsmákra…
máj. 8
12:24
Közlekedési káosz várható a Baross térnél (Infostart)
Csütörtökön kezdődnek el a 4-es metró Baross téri állomásépítését megelőző közműkiváltási munkák a Thököly út, a Hernád utca, a Garai utca és a Rottenbiller utca környékén. A DBR Metró Projektigazgatóság szóvivője az InfoRádióban elmondta: a munkálatok várhatóan június 20-ig tartanak.
máj. 8
13:01
Ukrajna nagykövete és az orosz nagykövetség főtanácsosa koszorúzott a kecskeméti szovjet katonai temetőben (Metropol)
A Győzelem Napja 62. évfordulóján Dmitro Tkacs Ukrajna magyarországi nagykövete, és Vjacseszlav Bulgakov, az Oroszországi Föderáció magyarországi nagykövetségének tanácsosa és Kecskemét önkormányzatának képviselői koszorút helyzetek el a város szovjet katonai temetőjében található emlékműnél.
máj. 8
13:26
Nemzetközi munkacsoportot alakított Kóka (Infostart)
Nemzetközi munkacsoport alakult nyolc fejlett ország nagyköveteinek bevonásával a magyarországi közigazgatás átláthatóságának javításáért - közölte a gazdasági és közlekedési miniszter.
máj. 8
13:49
A kormány szerint traumát okozna a vajdaságiak kettős állampolgársága (Infostart)
A külügyminiszter a kettős állampolgárság helyett a vízummentességet támogatja a vajdasági magyarok esetében. Ha Magyarország jövőre a schengeni határőrizeti rendszer részese lesz, úgy már nem adhat ki ingyen vízumokat, ez pedig elsősorban a Kárpátalján és délvidéken élők helyzetét nehezíti meg.
máj. 8
13:59
Megoldatlan ügyek sora vár az új környezetvédelmi miniszterre (Infostart)
Fodor Gábor hivatalosan is átvette a környezetvédelmi tárca irányítását. Elődje, Persányi Miklós, a budapesti állatkert volt vezetője, 2003-ban került a bársonyszékbe. A rendszerváltás óta Magyarországon Persányi Miklós a tizedik környezetvédelmi miniszter, a megelőző ciklusokban négy év alatt négyen is váltották egymást a tárca élén.
máj. 8
14:05
Közlekedéssel összefüggő törvények módosítása (Metropol)
A katonai légügyi és a polgári légi közlekedési hatóság integrációjával indokolta a közlekedéssel összefüggő egyes törvények módosítását a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium államtitkára kedden az Országgyűlésben; a törvényjavaslatot a frakciók is támogatják.
máj. 8
14:10
"Szellemi arisztokrataként élte meg a XX. századot" (Infostart)
Elhunyt Gömöri Endre Pulitzer-emlékdíjas külpolitikai újságíró. A médiában több mint fél évszázada dolgozó szakembert 85 éves korában, hosszú betegség után érte a halál - közölte a Magyar Újságírók Országos Szövetsége. Gömöri Endre publicistát, külpolitikai elemzőt, a MÚOSZ tiszteletbeli elnökét a szervezet és a Figyelő hetilap saját halottjának tekinti.
máj. 8
15:04
Leépítés a Baranya Megyei Kórházban (Infostart)
Összesen 187 álláshely szűnik meg a Baranya Megyei Kórházban a növekvő adósság és az aktív ágyak számának csökkentése miatt.
máj. 8
15:06
Rendben zajlott a matematika érettségi (Infostart)
Rendben befejeződtek kedden a matematika írásbeli érettségi vizsgák - közölte az oktatási tárca. Középszinten több mint 92 ezer, emelt szinten pedig csupán 4200 diák adott számot tudásáról.
máj. 8
15:29
Bajba kerülhetnek az idős betegek (Infostart)
A Magyar Fürdőszövetség elnöke szerint csak a kezelések valós piaci árának felét fedezi az Országos Egészségügyi Pénztár által nyújtott támogatás.
máj. 8
15:54
Erdő Péter közeledésként éli meg akadémiai tagságát (Infostart)
Hosszabb kihagyás után választott egyházi személyt tagjai sorába a Magyar Tudományos Akadémia. Erdő Péter bíborost, esztergom-budapesti érseket, nemzetközi hírű kánonjogászt az idei közgyűlés választotta az MTA levelező tagjává. Erdő Péter elmondta: az Akadémia és a hittudományokat hivatásszerűen művelők közötti közeledésként éli meg újdonsült akadémiai tagságát.
máj. 8
16:06
Lemond-e Kóka a Moszkva tér miatt? (Infostart)
Nagy Gábor Tamás, az I. kerület polgármestere szerint Kóka János gazdasági miniszter felelőtlen választási ígéretet tett egy évvel ezelőtt, miszerint rendbe hozza a Moszkva teret, azóta ugyanis semmi nem történt. Az ügy pikantériája, hogy Kóka János közjegyzői közokiratba foglalta ígéretét, kiegészítve azzal: lemond az egyéni képviselői mandátumáról, ha három éven belül nem kezdődik meg a tér…
máj. 8
16:19
Horváth Ágnes: "Ezt nagyon fontos döntésnek tartjuk" (Infostart)
Elutasította a Fővárosi Bíróság azon kérelmeket, amelyek a kórházszerkezet átalakításához kapcsolódó közigazgatási határozat felfüggesztésére vonatkoztak - közölte Horváth Ágnes egészségügyi miniszter. A keresetek indokait 27 esetben nem találták megalapozottnak.
máj. 8
16:27
Hiller István a párbeszédben hisz és megújítana (Infostart)
Helyesnek tartja a Magyar Tudományos Akadémia reformjának első évében megtett, elsősorban szerkezeti változásokat hozó lépéseket az oktatási és kulturális miniszter. Hiller István ugyanakkor úgy véli: az igazi tét az, hogy a tudásért és az információért folyó versenyben az Akadémia el tud-e látni a jövőben koordináló, szervező, és tekintélye révén vezető szerepet. A miniszter most már tartalmi…
máj. 8
17:35
Laptop jár a jó szakválasztásért (Infostart)
Laptopot, hordozható számítógépet kapnak használatra az egri Eszterházy Károly Főiskola elsőéves, természettudományi szakokon tanuló nappali tagozatos hallgatói.
máj. 8
17:57
Autonóm nemzeti intézménnyé alakítanák a Tudományos Akadémiát (Infostart)
Az akadémiai törvény módosítását kezdeményezi a tudós testület. Az MTA elnöke közölte: a cél, hogy az akadémia közfeladatokat ellátó, autonóm nemzeti intézménnyé váljon.
máj. 8
18:01
Rövidesen távozhat posztjáról Budapest rendőrfőkapitánya (Metropol)
Várhatóan július 1-jével távozik posztjáról Gergényi Péter, Budapest rendőrfőkapitánya - tudta meg az MTI kedden, magukat megnevezni nem kívánó közigazgatási vezetőktől.
máj. 8
18:29
A tavalyi esőzés miatt késik a 37-es főút bővítése (Infostart)
Nem készült el határidőre a 37-es főút Felsőzsolca és Gesztely közötti nyolc és fél kilométeres szakaszának négysávosítása. Tóth Tibor, az Útgazdálkodási és Koordinációs Igazgatóság szóvivője elmondta, hogy a Swietelsky Kft. és a Strabag konzorciuma által elvégzendő, hatmilliárd forintos beruházás a tavalyi esőzés miatt csúszik. Az új határidő július 31. - tette hozzá.
máj. 8
18:58
Véget érhet a tetanusz-hiány (Infostart)
A hét második felében mindehol kapható lesz tetanusz vakcina - közölte a forgalmazó Hungaropharma kereskedelmi igazgatója.
máj. 8
19:21
Megdöbbentő fordulat az Il Ferro-ügyben (Infostart)
Több ezer ügyfél szerződéseit hagyta hátra az Il Ferro volt budapesti telephelyének udvarán - értesült a Magyar Televízió Híradója. A szerződéseken az ügyfelek személyes adatai is megtalálhatók.
máj. 8
19:23
Elfogadhatónak tartja a koalíciós javaslatot a Fidesz és az MDF (Infostart)
Elfogadhatónak tartja a koalíciós pártok által megfogalmazott, kampányfinanszírozással kapcsolatos elveket a Fidesz és az MDF. A két ellenzéki párt közölte: abban az esetben támogatja az elképzelést, ha az azt is garantálja, hogy a mindenkori kormány ne kampányolhasson közpénzen.
máj. 8
20:53
Reszkessetek kvadosok! (Infostart)
Jelentős természeti károkat okoznak a védett természeti területeken a terepjárók, a krosszmotorok és a kvadok sofőrjei. A környezetvédelmi tárcánál azonban már dolgoznak azon, hogy megfékezzék a vadmotorosokat.

2007. május 9. szerda

máj. 9
4:41
Tízmilliók indulhatnak meg Európa felé (Infostart)
A kormánytól és a nagyvállalatoktól vár segítséget a környezetvédelmi rendellenességek leküzdésében, illetve megelőzésében Láng István akadémikus, aki szerint Persányi Miklós tevékenysége során nem lett a politika kiemelkedő része a környezetvédelem, ezért Fodor Gábortól nagyobb lendületet vár.
máj. 9
5:14
Elakadhat a panelprogram (Infostart)
Miközben a panelprogram hét évvel ezelőtti elindítása óta jellemzően már március elején kiírták a panellakások korszerűsítését szolgáló pályázatokat, az idén még jelenleg is csak azok átdolgozásán fáradoznak.
máj. 9
5:58
Horn: "Olyan rossz a helyzet, hogy nem tartható tovább" (Infostart)
Elsősorban a járóbeteg-ellátás fejlesztésére van szükség az egészségügyben, és a magánbiztosítók belépése javítana ezen a színvonalon - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az SZDSZ ügyvivője. Horn Gábor szerint megállapodhatnak a pártok a pártfinanszírozás átalakításáról, ugyanis valamennyien egyetértenek abban, hogy a jelenlegi rendszer tarthatatlan.
máj. 9
7:09
Az édesanya megrázó vallomása: "nem volt szívműködése sem, újra kellett éleszteni" (Infostart)
Egy házaspár per indítását tervezi a váci kórház ellen, ugyanis úgy vélik, gyermeküket nem megfelelő körültekintéssel látták el, és ezért lett olyan súlyos az állapota, hogy újra kellett éleszteni. A 16 éves fiú már jobban van, most egy fővárosi kórházban ápolják. A váci kórház ugyanakkor úgy véli: körültekintően jártak el.
máj. 9
7:24
Lebukott egy csempész bűnszövetkezet Szabolcsban (Metropol)
Lebukott egy csempész bűnszövetkezet Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, amelynek tagjai közel kétszázmillió forint értékű cigarettát hoztak át illegálisan a határon - adta hírül szerdai számában a térség napilapja, a Kelet-Magyarország.
máj. 9
8:38
Több autó koccant a 43-as főúton (Metropol)
Egy kamionról leeső akkumulátor miatt torlódás alakult ki Szőreg és Deszk között, a 43-as főúton - tájékoztatott a rendőrség.
máj. 9
9:15
Így fúrnak ők szépen, csendben (Infostart)
Több mint egy hónappal az első fúrópajzs után elindult a második is a fővárosi 4-es metró építésén - értesült az InfoRádió. Az első pajzs eddig hatvan métert haladt. Korábban Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes a sebességről szólva azt mondta: "embernek, gépnek és talajnak az első 300 méteren össze kell szoknia. Ezután automatikus üzemre, elektronikus vezérlésre áll át a pajzs".
máj. 9
9:35
A nap híre: Fodor Gábor egy megállót metrózik (Infostart)
A kormányülést követően szerda kora délután Fodor Gábor tárcavezető metrón tér vissza a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztériumba - közölte a távirati iroda, amely tudósít az eseményről.
máj. 9
9:43
Az adókkal, a rendőrséggel és a bíróságokkal leginkább elégedetlenek az emberek (Infostart)
Kevesebb panasszal fordultak az emberek az ombudsmani hivatalhoz tavaly, mint a korábbi években. Elsősorban az adókkal, a bíróságokkal és rendőrséggel kapcsolatban panaszkodtak az emberek.
máj. 9
10:40
Gumitéglákon játszhatnak a gyerekek (Infostart)
Használt gumiabroncsból készült gumitéglákon ugrálhatnak a gyerekek a józsefvárosi Vajda Péter iskola udvarán. Csécsei Béla kerületi polgármester az InfoRádiónak elmondta, hogy az egyik nagy gumigyárral kötött megállapodás alapján a cég ingyen rakja le a gumitégla-borítást a kerület iskoláinak udvarain.
máj. 9
10:58
Göncz: Magyarország határozott elnöke lesz az Európai Uniónak (Infostart)
Magyarország határozott uniós elnökségre készül 2011-ben - mondta a külügyminiszter a Budapesten megrendezett Európa Napon.
máj. 9
11:35
Rengeteg életet menthet meg az új pécsi labor (Infostart)
Életeket menthet a Pécsi Tudományegyetem új diagnosztikai laboratóriuma azzal, hogy néhány óra alatt meg tudja határozni a vérmérgezéses betegek kezelésének pontos módját. Az egyetem Diagnosztikai és Menedzsment Intézetének igazgatója elmondta: a fejlesztések keretében az új laboratóriumban az országban egyedülálló hormonvizsgálatokat és daganatvizsgálatokat is elvégeznek.
máj. 9
11:56
Fidesz: diplomát minden második fiatalnak! (Infostart)
A Fidesz a felsőoktatási törvény módosításakor el akarja érni, hogy a kormány radikálisan változtasson hibás felsőoktatási politikáján. Pokorni Zoltán, a párt alelnöke szerint a törvénycsomagban inkább rossz elemek vannak, mint jók.
máj. 9
11:57
Választási szabályokat is kérdeztek a történelem érettségin (Infostart)
Rendben befejeződtek a történelem írásbeli érettségi vizsgák. Az Oktatási és Kulturális Minisztérium tájékoztatása szerint középszinten mintegy 88 ezer 400, emelt szinten több mint 9 ezer diák adott számot tudásáról.
máj. 9
12:44
PDSZ: 14 ezer pedagógus állása kerülhet veszélybe (Infostart)
Tizenegyezer pedagógust bocsáthatnak el országszerte az iskolákat fenntartó önkormányzatok, ha a parlament a tervek szerint módosítja a közoktatási törvényt - állítja a Pedagósusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke. Kerpen Gábor az InfoRádiónak elmondta, elsősorban az általános iskola felsőtagozatán tanítóknak van félnivalója.
máj. 9
12:47
Egy galériának adták el az ellopott Lotz-képet (Infostart)
A rendőrség megtalált egy áprilisban ellopott, közel tízmillió forint értékű Lotz Károly-képet - közölte Kovács László rendőr alezredes. Dunakeszi rendőrkapitánya hozzátette: az elkövetők még szökésben vannak.
máj. 9
12:54
Felborult egy autó az M5-ösön - nézze meg! (Infostart)
Egy ember megsérült, amikor szerdán nem sokkal egy óra után felborult egy személyautó az M5-ös autópályán - tudta meg az InfoRádió.
máj. 9
13:48
Söröshordót guríttották át a drága völgyhídon (Infostart)
A hagyományoknak megfelelően egy söröshordó átgurításával avatták fel a kőröshegyi völgyhidat. Az autósok csak augusztustól használhatják az építményt, de valószínű, hogy addig is nyitva lesz a gyalogos, illetve a biciklis forgalom előtt.
máj. 9
15:20
Iskolai tananyag lesz a fogyasztóvédelem (Infostart)
A fogyasztóvédelem megerősítéséről döntött a kormány.
máj. 9
16:27
Egész nyáron dugó lehet a Hűvösvölgyi úton (Infostart)
Értetlenül állnak a főpolgármesteri hivatal szakemberei a Hűvösvölgyi út közmunkák által kiváltott dugók előtt, amelyekben alkalmanként akár másfél órát is eltöltenek az autósok.
máj. 9
16:43
Jön a forgalomarányos útdíjfizetés (Infostart)
Napokon belül kiírják azt a nemzetközi tendert, amelynek eredményeként a teherautók esetében már jövőre, a személygépkocsiknál pedig 2011-2012-től elektronikus módon fizethetnek az autópályák használói itthon és külföldön is - mondta el az Állami Autópálya Kezelő Zrt. szóvivője.
máj. 9
16:45
Több mint 800 millió forint a parlagfű elleni védekezésre (Metropol)
Az idén 820,6 millió forint áll rendelkezésre a parlagfű okozta károk elleni védekezésre - mondta Gólya Gellért, a növényvédelmi hatóság vezetője az MTI-nek szerdán.
máj. 9
17:55
Április végi közúti ellenőrzési akció: 300 szabálysértési eljárás (Metropol)
A Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) ellenőrei 2007. április végén 3 napos országos összehangolt közúti ellenőrzést tartottak, mintegy 5.300 járművön, csaknem 11.500 vizsgálatot végeztek el, és ezek során 300 alkalommal kezdeményeztek szabálysértési eljárást - tájékoztatta a hatóság az MTI-t szerdán.
máj. 9
19:05
Lehetne, még sincs abortusztabletta (Infostart)
Bár a Szülészeti és Nőgyógyászati Szakmai Kollégium már két éve hozzájárult a használatához, manapság sem lehet hozzáférni Magyarországon az úgynevezett abortusztablettához. Úgy tűnik, egyik forgalmazó vagy gyártó sem vállalja a törzskönyvezéssel és az engedélyeztetéssel járó költségeket.

Keresés