2007. május 4. péntek

máj. 4
5:39
Hihetetlen baleset: 100 métert csúszott az autó - képgaléria (Infostart)
Egy ember megsérült, amikor két személygépjármű karambolozott Budapesten a XIX. kerületben az Ady Endre út és a Corvin körút kereszteződésében csütörtök este.
máj. 4
5:43
Bajnai: Lesz uniós pénz a négyes metróra (Infostart)
Népszerűek a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség által koordinált vállalkozói pályázatok - mondta Bajnai Gordon az InfoRádió Aréna című műsorában. Két hónap alatt 1500 pályamunka érkezett be, és már 230 esetben oda is ítélték az igényelt összeget - tette hozzá. A fejlesztéspolitikai kormánybiztos kiemelte, lesz uniós forrás a budapesti négyes metró megépítésének finanszírozására.
máj. 4
6:28
Béke köszönt a Ferihegyi repülőtérre (Infostart)
A bértárgyalások elhalasztásáról állapodott meg a Ferihegyi repülőteret üzemeltető Budapest Airport Zrt. a Légiközlekedési Dolgozók Független Szakszervezetével - közölte a társaság szóvivője. Az érdekképviselet elnöke arról tájékoztatott, hogy szakszervezet csak a RÜK Kft. dolgozóinak ügyében állapodott meg a Budapest Airport Zrt. menedzsmentjével, a Celebi Kft. alkalmazottjai kapcsán nem…
máj. 4
6:33
A főváros ledózerolná a Szent János Kórházat (Infostart)
Horváth Csaba szocialista főpolgármester-helyettes szerint le kellene dózerolni a Szent János Kórház épületeit, az értékes hegyvidéki ingatlant pedig eladná a fővárosi önkormányzat.
máj. 4
9:12
Paul McCartney megverte Stinget (Infostart)
Hiába fanyalogtak a komolyzene purista hívei, az ítészek ezúttal Sir Paul McCartney Ecce Cor Meum (Nézd a szívem!) című művét találták az idei év legjobb klasszikus lemezének. A vert mezőnyben szerepel Sting 16. századi zenét tartalmazó albuma is.
máj. 4
9:39
Stumpf: Stratégiát váltott a Fidesz (Infostart)
Stratégiaváltás figyelhető meg a Fidesz politikájában - mondta Stumpf István politológus a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában. A Századvég Alapítvány elnöke hozzátette: a legnagyobb ellenzéki párt rájött arra, hogy a folyamatos támadással erősíti a kormánypártok összetartását.
máj. 4
9:42
Csak képletesen dózerolnák le a János kórházat, de a telket eladhatják (Infostart)
Az egészségügyért felelős főpolgármester-helyettes szerint a János Kórház épületeit le kell bontani, mert alkalmatlanok a gyógyításra. Horváth Csaba az InfoRádióban elmondta, hogy az intézménnyel kapcsolatban két változat lehetséges: a bontás után új, korszerű kórházat emelnek a régi helyén, vagy pedig költözik az intézmény és a telket pedig értékesíthetik. Döntés fél év múlva várható.
máj. 4
10:12
Újra járható a Szabadság híd (Infostart)
Egy ittas férfi pénteken délelőtt felmászott a budapesti Szabadság hidra, amit ezért lezártak, majd nem sokkal 11 óra után újra megnyitottak.
máj. 4
10:57
Már a ballagás sem a régi (Infostart)
A nemzetiségi nyelvi írásbelikkel pénteken megkezdődött az érettségi vizsgák sora, de a hétvége a diákok többségének még a ballagást jelenti. Az Eötvös Gimnázium igazgatója kiemelte: a biztonsági intézkedések eddig megfelelőek, de hétfőn derül ki, hogy valójában mennyit is érnek. Doba László szerint egyre gyakoribb, hogy a tanulók a hagyományos mellett bolondballagáson is búcsúznak a…
máj. 4
11:13
Amerikai vadászgépek kényszerleszállása Ferihegyen (Infostart)
Kényszerleszállást hajtott végre Ferihegyen egy F-15-ös amerikai vadászgép péntek délelőtt. A Budapest Airport Rt. szóvivője az InfoRádióban azt mondta, hogy "nem rendkívüli eseményről van szó".
máj. 4
11:18
A Levegő Munkacsoport szerint elszaporodtak az illegális fairtások (Infostart)
A Levegő Munkacsoport szerint országszerte illegális fairtások zajlanak a környezetbarát energiatermelés jegyében. A civil szervezet ügyészségi vizsgálatot kezdeményezett az ügyben.
máj. 4
11:31
Kétmilliós nyomravezetői díj Kádár sírjának megrongálása ügyében (Infostart)
A Budapesti Rendőr-főkapitányság kétmillió forintos nyomravezetői díjat tűzött ki a Kádár János és felesége sírját meggyalázók ügyében. A pártállam egykori vezetőjének nyughelyét szerdán rongálták meg ismeretlenek a Fiumei úti sírkertben.
máj. 4
11:50
Orbán: "Gyurcsány neve a hazugság szinonimája" (Infostart)
Átadták a Fidesszel szövetséges hét szervezetnek a Szövetségesek Házát, a párt volt székházát. Orbán Viktor a megnyitón kiemelte: a ház az eddigi szövetségkötés jelképe, és lehetőség a közös sikerek elérésére. A Fidesz elnöke hozzátette, hogy az új többség létrejötte új pártstruktúrát és más politikai erőviszonyrendszert hozhat létre.
máj. 4
12:40
Egy 16 éves fiú kálváriája a váci kórházban - perelnének a szülők (Infostart)
Egy házaspár pert fontolgat a váci kórház ellen, ahol gyermeküket kezelték. A szülők szerint a kórház hibája, hogy egy megfázás szövődményeként intenzív osztályra került a 16 éves mozgássérült, értelmi fogyatékos fiú. A gyermek már jobban van, a hétvégén levették a lélegeztetőgépről, jelenleg a Madarász utcai kórházban ápolják. A váci kórház úgy véli: részükről nem történt mulasztás.
máj. 4
12:53
Elhunyt Bócsa Iván (Infostart)
Életének 81. évében pénteken hajnalban elhunyt Bócsa Iván akadémikus - tudatta a Magyar Tudományos Akadémia.
máj. 4
13:32
Felzárkóztatás vagy elkülönítés? (Infostart)
Fellebbezést nyújt be a hajdúhadházi általános iskolákban a roma gyerekek elkülönítését jogellenesnek tartó elsőfokú bírósági határozat ellen a település önkormányzata.
máj. 4
13:34
Aggódnak a sebészek (Infostart)
A Sebészeti Szakmai Kollégium elnöke szerint kritikus helyzetbe került a finanszírozás és az ágyszámcsökkentés miatt a sebészeti betegellátás.
máj. 4
13:42
Bokrétaünnep a Collegium Hungaricumnál (Infostart)
Megtartották Berlinben a Collegium Hungaricum új épületének bokrétaünnepét.
máj. 4
13:55
Vígjátékba illő fordulat a Múzeum utcában (Infostart)
Elvitték a parkolási zóna kezdete táblát a megállni tilos tábla mellől az VIII. kerületi Múzeum utcában, ám az ide tartó autósokat újabb közlekedési abszurditás bosszantja: jelenleg az utca egyik végén sem lehet behajtani.
máj. 4
14:47
A koalíciós béke a tét? (Infostart)
Elsősorban a több-biztosítós egészségügyi modellről való döntés miatt tartanak koalíciós egyeztetést a kormánypártok Lovasberényben vasárnap. A Népszabadság pénteken azt írta, hogy a szocialisták számára sokkoló közvélemény-kutatási adatok miatt a kabinet inkább már konszolidációt szeretne, akár a koalíciós béke árán is.
máj. 4
15:01
Bemutatkozott az új egészségügyi államtitkár (Infostart)
Az új egészségügyi államtitkár legfontosabb feladatának azt tartja, hogy az egészségügyi reform következő lépései megfelelő választ adjanak a rendszer minden szereplőjének problémáira. Kovács Attila erről az egészségügyi miniszterrel közösen tartott bemutatkozó sajtótájékoztatóján beszélt.
máj. 4
15:10
Nézze meg a Ferihegyen leszállt amerikai vadászgépeket! (Infostart)
Kényszerleszállást hajtott végre Ferihegyen egy F-15-ös amerikai vadászgép péntek délelőtt, a kötelékben vele tartó másik vadászrepülő is leszállt.
máj. 4
16:15
Terrorszakértő: a villamosok a "golyófogók" (Infostart)
Egy fegyveres rabló bevette magát egy budapesti pénzintézetbe, és ott túszokat ejtett. Az InfoRádió értesülése szerint a támadó elvette a biztonsági őr pisztolyát is. Egy terrorelhárítási szakértő szerint a Széna téri rabló számára az egyetlen megoldás, hogy feladja magát.
máj. 4
16:21
Totális közlekedési káosz Budapesten (Infostart)
Totális káosz alakult ki Budapesten azután, hogy egy fegyveres rabló túszokat ejtett egy Széna téri bankfiókban.
máj. 4
17:33
"Magyarországon élesben még nem vizsgázott biztonsági őr" (Infostart)
Magyarországon felkészítik a biztonsági őröket a túszejtő akciókra, de a Nemzetközi Testőrszövetség európai elnöke szerint élesben még nem vizsgázott egyetlen biztonsági őr sem.
máj. 4
18:33
Medián: a többség támogatná a "vegyes" biztosítói rendszert (Infostart)
A megkérdezettek többsége támogatná a több-biztosítós rendszer bevezetését, feltéve ha megmarad az állami egészségpénztár is - derült ki a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet április végén készített reprezentatív felméréséből.
máj. 4
18:38
Lovak vágtáznak majd a Hősök terén (Infostart)
Nemzeti Vágtát, hagyományőrző lovasversenyt tartanak szeptember 22-én a Hősök terén. A viadalt négynapos keretbe foglalja a Városok Faluja nevű fesztivál, amelyen az ország városai mutatkoznak be. A nemzeti hagyományokra épülő kulturális rendezvénysorozatról a szervezők azt remélik, országos jelentőségű, örömteli esemény lesz.
máj. 4
19:00
Egységes EU-szabályozásért gyűjtenek aláírást a mozgássérültek (Infostart)
Aláírásgyűjtésbe kezd a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége, hogy az Európai Unió összes tagállama egységesen szabályozza a fogyatékosság ügyét. A szervezet elnöke elmondta: Magyarországon nincs baj a jogi szabályozással, csak éppen nem tartják be.
máj. 4
19:24
Újabb fojtás Budapesten - képgaléria (Infostart)
Megkezdődött a budapesti Szabadság híd felállványozása. Az átkelőt nemsokára több mint egy évre lezárják.
máj. 4
19:25
Péterfalvi: éjjel működhetnek a temetői kamerák (Infostart)
Kétmillió forintos nyomravezetői díjat tűzött ki a rendőrség Kádár János sírjának megrongálása ügyében. Ha lennének térfigyelő kamerák, az segíthetné a rendőrség munkáját, ám a Budapesti Temetkezési Zrt. igazgatója szerint az állampolgári jogok országgyűlési biztosa ellenzi a kamerák üzemeltetését a köztemetőkben, Péterfalvi Attila viszont cáfolta ezt. Szerinte a zárás után működő kamerák nem…
máj. 4
19:30
Az egészségügyi államtitkárjelölt már szembesült a problémákkal (Infostart)
Bemutatta államtitkár-jelöltjét Horváth Ágnes egészségügyi miniszter. Kovács Attila a Budaörsi Egészségügyi Központ vezetője elkötelezett a több-biztosítós egészségügyi modell mellett.
máj. 4
20:11
BRFK: ötmilliót követelt a Széna téri túszejtő bankrabló (Metropol)
Ötmilliót és szabad eltávozást követelt a túszejtő bankrabló, akit a terrorelhárító szolgálat tagjai lelőttek - mondta a BRFK parancsnokhelyettese péntek este sajtótájékoztatón.

2007. május 5. szombat

máj. 5
5:00
Médiaháború, most kicsiben (Infostart)
Nem engedik be a nemzeti hírügynökség fotóriporterét a Diósgyőr labdarúgócsapatának mérkőzéseire. Az MTI hírigazgatója az InfoRádiónak azt mondta: az együttes kommunikációs jogait birtokló cég egy helyi nézeteltérés miatt nem engedi meg, hogy a találkozókról készült képeket más, az MTI előfizetőihez tartozó orgánumokhoz eljutassák. A cég ügyvezető igazgatója kijelentette: részesedni akarnak az…
máj. 5
5:45
Védetté nyilváníttatnák a Margitszigetet (Infostart)
A folyamatos természetrombolás megszüntetése érdekében a Margitsziget helyi védettség alá helyezését kezdeményezi a Fővárosi Közgyűlés májusi ülésén a KDNP fővárosi frakcióvezető-helyettese.
máj. 5
7:44
Helyreállították Kádár János síremlékét (Metropol)
Szombaton kora reggelre helyreállították Kádár János síremlékét - tájékoztatta Simóka Kálmánné, a Budapesti Temetkezési Intézet Zrt. vezérigazgatója az MTI-t.
máj. 5
8:52
Visszatemették Kádár János koporsóját (Infostart)
A kora reggeli órákban helyreállították Kádár János szerda hajnalban megrongált síremlékét - közölte a Budapesti Temetkezési Intézet Zrt. vezérigazgatója. Simóka Kálmánné elmondta: a szükséges engedélyek beszerzése után a megmaradt csontokat egy fémkoporsóban visszahelyezhették a sírba.
máj. 5
10:33
Pelczné: nem tudjuk kikényszeríteni az előre hozott választásokat (Infostart)
A Fidesz alelnöke továbbra is döntő jelentőségűnek tartja a párt által kezdeményezett népszavazást, ahol az emberek a kormány tevékenységéről mondanak vélemény a voksoláson. Pelczné Gáll Ildikó az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: pártja nem tudja kikényszeríteni az előrehozott választásokat.
máj. 5
11:13
Mikola: nem szabad bevezetni a profitérdekelt modellt (Infostart)
A több-biztosítós rendszer elutasítására szólította fel a kormánypártokat az Országgyűlés egészségügyi bizottságának fideszes alelnöke. Mikola István az InfoRádiónak azt mondta: a liberálisok profitérdekelt, az egészügyet üzletté tevő modelljét nem szabad bevezetni.
máj. 5
12:54
Torlódások több autópályán is (Infostart)
Az M0-ás autóúton az elválasztó betonelemeket szerelik este 7-ig a 10-es és a 11-es kilométer között, emiatt mindkét oldalon lezárták a belső sávot.
máj. 5
13:36
Meglepő egyetértés az MSZP és az egészségügyi szakma között (Infostart)
Egyetértettek az egészségügy átalakításának szükségességében a szakmai szervezetek és az MSZP képviselői. Az egyeztetést a szocialisták kezdeményezték.
máj. 5
14:31
Egymillió aláírás az esélyegyenlőségért (Infostart)
Egymillió aláírásra van szükség ahhoz, hogy az Európai Unió törvényt hozzon a teljes esélyegyenlőség megteremtéséről. Erről Hegedűs Lajos, a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége elnöke beszélt az esélyegyenlőség napján szervezett budapesti rendezvényen.
máj. 5
15:50
Szinte mindenben megegyeztek Ferihegyen (Infostart)
Megállapodtak az idei béremelés mértékében a ferihegyi földi kiszolgálást végző Celebi Kft. vezetői és a szakszervezetek.
máj. 5
16:44
Az államfőnek is az ausztriai folyószennyezéséről panaszkodtak (Infostart)
A Fertőhanság Nemzeti Park és környékének poblémáiról is tárgyalt az államfő a térségbeli települések polgármestereivel.
máj. 5
17:57
Hárman meghaltak a frontális ütközéskor (Infostart)
Hárman meghaltak, amikor délután frontálisan összeütközött két autó a 44-es úton Kecskeméttől 22 kilométerre. Egy ember súlyosan, három könnyebben sérült meg.
máj. 5
18:04
Új értelmiségi mozgalom indul Csoóri Sándor vezetésével (Infostart)
Márciusi Charta néven új civil értelmiségi mozgalom alapításáról döntött szombaton Budapesten több mint száz ismert közéleti személyiség. A mozgalom zászlóbontását Csoóri Sándor író kezdeményezte, akinek idén márciusban írt leveléhez számos író, művész, tanár, közgazdász, tudós, egyházi személyiség csatlakozott.
máj. 5
18:59
Hivatásos katona volt a túszejtő (Infostart)
Korábban hivatásos katona, az elmúlt években pedig biztonsági őr volt a Széna téri túszejtő - mondta el az agyonlőtt túszejtő apja a Magyar Televízió Híradójában.
máj. 5
19:15
Fának csapódott egy kamion (Infostart)
Fának csapódott egy kamion traktor része az M5 autópálya M0-ás felhajtójánál - közölte Molnár Péter, a Fővárosi Tűzoltóság szóvivője.
máj. 5
20:25
Busz gázolta el a kerékpárost (Infostart)
Életét vesztette az a kerékpáros, akit szombaton az esti órákban, eddig ismeretlen okból elgázolt egy busz Orosházán, a Szentes felé vezető úton - közölte a rendőrség.
máj. 5
20:46
Hatalmas vihar pusztított Kecskeméten (Infostart)
Heves széllökések, záporok, zivatarok veszélyeztetik az úton lévőket a Dél-Dunántúlon - közölte a Tolna megyei katasztrófavédelem ügyeletese.
máj. 5
21:11
Vesztegel egy vonat Baranya megyében (Infostart)
Nyílt pályán rekedt Baranya megyében egy helyközi vonat, amely 15-20 utassal Magyarbóly és Villány között vesztegel, mert a viharban rádőlt egy fa a sínre - közölte Kavalecz Imre, a MÁV szóvivője.

Keresés