2007. szeptember 5. szerda

szept. 5
21:36
Éjszaka is keresik a kétéves emődi kislányt (Alternatív Energia)
Szerdán éjszakára sem függesztik fel annak a kétéves kislánynak a keresését, aki a Borsod megyei Emődön egy családi ház udvaráról tűnt el; a gyermeket nagy erőkkel keresi a rendőrség, a határőrség és a tűzoltóság, de a kutatásba a civilek, és a helyiek is bekapcsolódtak, illetve a miskolci Spider munkatársai, valamint fővárosi, egri és szolnoki speciális menőcsapatok.
szept. 5
21:44
Példaképek (HírExtra)
Drámapedagógus, drogterápiás program vezetője és a sérültek ügyét felkaroló fiatal kapta az idén harmadszor kiadott Pannon Példakép Díjat.
szept. 5
22:23
Szili Kazincbarcika díszpolgára (HírExtra)
Kazincbarcika díszpolgára lett Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke, aki Borsod-Abaúj-Zemplén megyei látogatása során vette át a kitüntető címet az észak-borsodi város szerdai ünnepi testületi ülésén.
szept. 5
22:43
Ilyen még nem volt: földhőmúzeum (HírExtra)
Európában egyedülálló földhőmúzeumot építenének Zalaegerszegen; az új intézmény megvalósítására a Magyar Olajipari Múzeum a Különleges európai értékek címmel meghirdetett norvég programra adott be pályázatot - jelentette be a Zalaegerszegi Városvédő Egyesület szerdai közgyűlésén Tóth János, a múzeum igazgatója.
szept. 5
22:47
Megdőlt a hidegrekord (Alternatív Energia)
Hét Celsius-fokos országos hidegrekordot mértek szerdán a Bakony északi részén fekvő Désen, s a fővárosban ugyancsak rekordnak számít a délutáni 9,5 fok - tudatta az Országos Meteorológiai Szolgálat ügyeletese. Bozóky István meteorológus szerint ezen a napon legutóbb 1976-ban Dobogókőn jegyezték az országos rekordot 8,2 fokkal, a fővárosban pedig 11 fok volt a csúcs ugyanekkor.
szept. 5
22:53
Olajos Péter: nemzeti stratégia kell az alkoholfogyasztás ellen (Alternatív Energia)
Itt az ideje a hazai alkoholfogyasztás elleni nemzeti stratégia megalkotásának - állapította meg Olajos Péter magyar néppárti európai parlamenti képviselő szerdán, annak kapcsán, hogy az Európai Parlament elfogadta az alkoholfogyasztással kapcsolatos károk csökkentésének uniós stratégiájáról szóló jelentést. Az Olajos által idézett WHO-adatok szerint csak Magyarországon közel 750 milliárd forint…
szept. 5
23:05
Vita a hős tűzoltóink körül (HírExtra)
A magyar tűzoltókat annak ellenére küldték ki Görögországba, hogy az erdőtüzekkel küzdő ország nem tűzoltókat, hanem csak műszaki eszközöket kért - mondta Tatár Attila altábornagy szerdán az MTI-nek.
szept. 5
23:13
Guargumi: már megettük (Infostart)
Egy tonna dioxinnal szennyezett guargumit használt föl egy sütőipari alapanyagot gyártó szegedi cég. A Csongrád megyei főállatorvos szerint a mérgezett adalékanyaggal készült termékek nagyobb részét már megették a fogyasztók, de nem lesz bajuk tőle.

2007. szeptember 6. csütörtök

szept. 6
4:14
Gergényi tisztán kíván távozni (Alternatív Energia)
Amennyiben Gergényi Péter volt budapesti főkapitány mentesülni kívánna az ellene indult fegyelmi vizsgálat alól, könnyen megtehetné. A felmentési idejét töltő tábornok ugyanis bármikor dönthetne úgy, hogy nem marad a "cégnél" novemberig. Ebben az esetben - nyugállományba vonulása okán - megszűnne ellene az eljárás. Forrásaink szerint azonban a tábornok nem szeretne élni e "menekülési…
szept. 6
4:19
Nem tisztul a kép Zsanettről, Kármán Irénről és Lengyel Zoltánról (Alternatív Energia)
Az utóbbi fél évben több bűncselekménnyel és bűntettel kapcsolatos nyomozás is jócskán elhúzódott. Az eleinte egyszerűnek és gyorsan felgöngyölíthetőnek tűnő esetek azonban rendre egyre bonyolultabbá váltak a nyomozások folyamán. E. Zsanett, Kármán Irén és Lengyel Zoltán ügye is illik a sorba.
szept. 6
4:36
Támogatott rehabilitáció (Alternatív Energia)
A szanatóriumi ellátásért napi,- vagy vizitdíjat, a fürdőgyógyászati ellátásért térítési díjat fizetnek a betegek. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár tájékoztatása szerint mivel a fürdőkezelés a beteg életminőségét javíthatja, ezért méltányos esetben az általános szabályoktól eltérő, magasabb támogatást is megállapíthat. A szanatóriumi rehabilitációért a kórházi napidíjon felül akkor kell…
szept. 6
4:41
A Fidesz nem tudja elhódítani az MSZP-ből kiábrándult szavazókat (Alternatív Energia)
Látszólagos az ellentmondás a között, hogy a Fideszt jelentősen többen támogatják, mint az MSZP-t és a között, hogy többen tartanának jónak egy szocialista, mint egy fideszes vezetésű kormányt - vélte Ágh Attila politológus. Debreczeni József publicista szerint a Fidesz előnye a kormány elleni tiltakozásnak köszönhető. Fekete Sándor azt emelte ki, hogy a Fidesz nem tudja egyértelműen maga mellé…
szept. 6
4:52
Jobban járhatnak jövőre a kisjövedelműek (Alternatív Energia)
Nem sokat lehet megtudni a jövő évi személyi jövedelemadó változásokról a szerdán kiszivárgott adócsomagból - derül ki egy internetes hírportál írásából. Az anyag szerint egyelőre az látszik biztosnak, hogy 2008-ban várhatóan többet kaphatnak kézhez az 1,0 és 2,7 millió forint között keresők, mivel számukra kedvezően alakul az adójóváírás. Jelenleg 1 millió és 2,1 millió a sáv szélei. Ezzel az…
szept. 6
6:17
Lista készül a rendszerváltás előtti titkosszolgálati iratokról (Alternatív Energia)
Az állambiztonsági iratok átadását vizsgáló szakértői testület ma tartja alakuló ülését, az úgynevezett Kenedi-bizottság feladata, hogy listát készítsen azokról a rendszerváltás előtti titkosszolgálati iratokról, amelyeket még nem adtak át az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának.
szept. 6
6:27
Kioktatták Gyurcsányt (Alternatív Energia)
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök megpróbálta elmagyarázni a kínaiaknak is a Gömböcöt, de nem sikerült neki, jórészt nyelvi-fordítási problémák miatt.
szept. 6
6:47
Népszavazás: a magyarok mindenre igent mondanának (Infostart)
A Medián felmérésében megkérdezettek 16 százaléka az összes, népszavazásra feltett kérdésre igennel szavazna, még akkor is, ha azok ellentmondanak egymásnak. A válaszadók három százaléka szavazott igennel a Fidesz valamennyi kérdésére és egy százalék adott a kormány álláspontjának megfelelő válaszokat.
szept. 6
6:58
Húsz embert bír el a magyar narancs - képek (Infostart)
Léghajót készít egy magyar fejlesztő, aki saját tervezésű légi járművét már szabadalmaztatta is.
szept. 6
7:26
Pár hete még melegrekord volt, most hidegrekord (HírExtra)
Szeptember 5-én még sohasem volt ilyen alacsony a nappali maximum hőmérséklet Budapesten, mint szerdán - mondta a Független Hírügynökségnek az Országos Meteorológiai Szolgálat ügyeletese. Pestszentlőrincen a "legmelegebb" délutáni órákban sem mértek 9,5 foknál többet. Az eddigi rekordot - 11 fokot - 1976-ban mérték a fővárosban.
szept. 6
7:31
Takács: A társadalmi nyomásgyakorlás nem elégséges (Infostart)
Azért van szükség a gyűlöletbeszéd elleni Polgári Törvénykönyv-módosításra, mert a társadalmi nyomásgyakorlás nem elégséges - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Takács Albert. Az igazságügyi és rendészeti miniszter kiemelte, hogy tájékozódni fog a tavaly őszi események miatt a Papp-jelentésben elmarasztalt rendőrök előléptetése ügyében. Hozzátette: csak akkor tartaná hibának a döntést, ha az…
szept. 6
8:02
Molnár Zsolt: a kórházi spórolás együtt jár a nagyobb halálozási aránnyal (Infostart)
A kórházakban az intenzív osztályok működtetése nem illeszthető be a mai egészségügyi finanszírozási rendszerbe, ezért a betegek kezelése kétszer-háromszor többe kerül a kórházaknak az állami térítési összegnél - mondta az InfoRádiónak a Pécsi Egyetem Intezívterápiás Intézetének osztályvezető docense.
szept. 6
8:08
Új gyermekotthont kaptak a Tiszadobi gyerekek (HírExtra)
Új gyermekotthonba költöznek szeptember végéig a Tiszadobi Gyermekváros fiataljai, s a régi épületben, a megüresedő Andrássy kastélyban megkezdődhet egy turisztikai központ kialakítása - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzati Közgyűlés elnöke az MTI-vel.
szept. 6
8:12
Az adalékanyagok mennyiségének csökkentését javasolná Magyarország (Infostart)
Csökkenteni kellene az élelmiszerekhez felhasznált adalékanyagok mennyiségét - mondta az InfoRádiónak az Országgyűlés fogyasztóvédelmi eseti bizottságának szocialista elnöke, miután a testület együttes ülést tartott a parlament mezőgazdasági bizottságával. Alexa György hozzátette: az adalékanyagok mennyiségének csökkentésére irányuló javaslat uniós elfogadtatása a magyar európai parlamenti…
szept. 6
8:28
Még mindig nem találják az Emődről eltűnt kislányt (Metropol)
Továbbra sem találják azt a két éves kislányt, aki még kedden tűnt el a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Emődön, felkutatását az elmúlt éjjel is folytatták - közölte a megyei főkapitányság ügyelete.
szept. 6
8:44
Hidegrekordot mértek az országban szerdán (Metropol)
Hét Celsius-fokos országos hidegrekordot mértek szerdán a Bakony északi részén fekvő Désen, s a fővárosban ugyancsak rekordnak számít a délutáni 9,5 fok - tájékoztatta a távirati irodát az Országos Meteorológiai Szolgálat ügyeletese.
szept. 6
8:45
"Az átgondolatlan felújítások miatt megbénult Észak-Pest" (Infostart)
Hétfő óta Észak-Pesten egyszerre zajlik a Váci út, az Erzsébet királyné útja és a Szentmihályi út felújítása. A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület szóvivője szerint a főváros vezetésének átgondolatlan munkaszervezése miatt a környék közlekedése megbénult. Vitézy Dávid arra is figyelmeztet, hogy a jelenség hamarosan Kelet-Pesten ismétlődik meg a logikátlan és amatőr előkészítés miatt.
szept. 6
8:56
Gazdagodik a Műegyetem (HírExtra)
Új, oktatási és irodai célokra is szolgáló épületegyüttessel bővülhet a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME); a létesítmény 2009-re készülhet el, alapkövét a közelmúltban helyezték el - közölte az egyetem az MTI-vel.
szept. 6
9:18
Kilencigenes népszavazás várható? (HírExtra)
Jókora kavarodás lehetne abból, ha a Fidesz és Kálmán László kérdéseiről is népszavazást tartanának - írta a csütörtöki Népszabadság, a lap megbízásából készült Medián-felmérés eredményeit közölve, melyek szerint jelenleg mind a kilenc kérdésben az igennel szavazók vannak többségben.
szept. 6
9:29
Nem kizárták, kilépett (HírExtra)
Nem kizárták, hanem már több héttel ezelőtt kilépett a Fideszből Cs. Kovács Gabriella leányfalui képviselő - írta csütörtöki számában a Magyar Nemzet, saját értesülésére hivatkozva.
szept. 6
9:55
A leomló falról tartanak konferenciát (HírExtra)
Az első tégla a berlini falból címmel ünnepi konferenciát szervez a határnyitás és a berlini fal leomlásának 18. évfordulójára a Miniszterelnöki Hivatal akkori neves politikusok, közéleti szereplők és újságírók részvételével - tájékoztatta Rózsa Gyöngyi, a Miniszterelnöki Hivatal PR-igazgatója az MTI-t.
szept. 6
10:11
Pénteken nem ül le az OÉT (HírExtra)
Azonos napirenddel, de egy héttel később kezdi meg őszi munkáját az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) - írta csütörtökön a Napi gazdaság. A péntekre tervezett ülést a munkavállalói oldal kérésére halasztották el, mivel szerinte további egyeztetésre van szükség a korkedvezmény-biztosítási járulékfizetés alóli mentességről szóló jogszabállyal kapcsolatban.
szept. 6
10:43
Göncz új szóvivőre váltott (HírExtra)
Szeptember 1-i hatállyal Szelestey Lajost nevezte ki a Külügyminisztérium új szóvivőjének Göncz Kinga külügyminiszter. A Szóvivői Iroda eddigi, megbízott vezetője, Odze György a továbbiakban a kommunikációs stratégia felelőse lesz.
szept. 6
10:49
Panziókban razziáztak (HírExtra)
Harminc rendőr, határőr és vámos ellenőrzött egyszerre több nyíregyházi panziót és szálláshelyet szerdán éjjel, kimondottan olyanokat, ahol a helyi piacon árusító külföldiek laknak. Száznál is több embert igazoltattak, de mindössze két fiatalt találtak, akiknél nem volt útlevél.
szept. 6
10:50
Ömlik a víz a Kálvin téri aluljáróban (Alternatív Energia)
A lefolyókból felbugyogó víz öntötte el délelőtt a budapesti Kálvin téri aluljárót, vélhetően egy csőtörés következtében - tudósított az Infórádió. A metró még jár.
szept. 6
10:58
Dől a víz a Kálvin téri aluljáróban - képekkel (Infostart)
Dől a víz a lefolyókból a Kálvin téri aluljáróban. Szántó Ferenc, a BKV fődiszpécsere elmondta, hogy a metrót egyelőre nem veszélyezteti a valószínűleg csőtörés miatti ár.
szept. 6
11:22
"A Fidesznek nincs erkölcsi alapja az M3-as bírálatához" (Alternatív Energia)
A Fidesz Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei szervezetének nincs erkölcsi alapja az M3-as autópálya nyírségi szakaszának bírálatához, hiszen a párt miatt legalább két évvel később érte el a sztráda a halmozottan hátrányos helyzetű régiót - mondta Csabai Lászlóné, Nyíregyháza polgármestere csütörtökön.
szept. 6
11:31
MSZP: A Fidesz miatt késett az M3-as (HírExtra)
A Fidesz Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei szervezetének nincs erkölcsi alapja az M3-as autópálya nyírségi szakaszának bírálatához, hiszen a párt miatt legalább két évvel később érte el a sztráda a halmozottan hátrányos helyzetű régiót - mondta Csabai Lászlóné, Nyíregyháza polgármestere csütörtökön.
szept. 6
11:41
Tömeges karambol és hatalmas torlódás az M1-esen (Infostart)
Tíz személyautó és egy kamion okozott balesetet az M1 autópálya 28-as kilométerénél. A sérültek pontos száma nem ismert, a hatalmas torlódás akár délután öt óráig is eltarthat.
szept. 6
11:42
Baleset az M1-es autópályán - négy súlyos, két könnyű sérült (HírExtra)
Négyen súlyosan, ketten könnyebben sérültek meg csütörtök délelőtt az M1-es autópálya Győr felé tartó oldalán, a 28-as kilométernél. A Független Hírügynökség értesülései szerint két kamion és négy személyautó karambolozott. A baleset közelében torlódásra és átmenetileg teljes pályazárra is lehet számítani.
szept. 6
11:46
Fidesz: maradjon az áram hatósági ára! (Infostart)
A Fidesz azt javasolja, hogy a villamosenergia területén tartsa fenn a hatósági árszabályozás lehetőségét a kormány.
szept. 6
11:47
Antiszociális az új szociális törvénymódosítás? (HírExtra)
A szociális törvény módosításával újabb támadást intéz a kormány az idősek, a fogyatékosok és a tartósan betegek ellen - mondta Soltész Miklós kereszténydemokrata országgyűlési képviselő csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.
szept. 6
11:58
Nyugdíjazási hullám a rendőrségnél? (HírExtra)
Nyugdíjazását kérte Ignácz István, Pest megye rendőrfőkapitánya egy szerdai állománygyűlésen. A dandártábornok az erről szóló hírt megerősítette a Független Hírügynökségnek, többet azonban nem kívánt mondani. Információink szerint vele együtt több városi kapitány is fontolgatja nyugdíjba vonulását.
szept. 6
12:00
KDNP: a kormány a szociálisan rászorulókat támadja (Alternatív Energia)
A szociális törvény módosításával újabb támadást intéz a kormány az idősek, a fogyatékosok és a tartósan betegek ellen - mondta Soltész Miklós kereszténydemokrata országgyűlési képviselő csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.
szept. 6
12:14
Kezdődik az őszi ülésszak - Sólyom is felszólal (HírExtra)
Munkához lát jövő héten az Országgyűlés és előreláthatóan december 21-ig ülésezik majd. Jövő héten hétfőn és kedden a többi között tárgyalnak, és várhatóan zárószavazást tartanak a képviselők a nyáron már elfogadott, állami vagyonról szóló törvényről, amelyet az államfő küldött vissza megfontolásra az Országgyűlésnek.
szept. 6
12:29
Sarkozy beszédet mond a Parlamentben (HírExtra)
Szeptember 14-én, magyarországi látogatása keretében a Parlamentben mond beszédet Nicolas Sarkozy francia köztársasági elnök - jelentette be Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke a házbizottság ülését követő sajtótájékoztatón.
szept. 6
12:35
Már csak négyen vannak kórázban agyhártyagyulladással (HírExtra)
Zalaegerszegen csütörtökön hazamehetett a fertőző osztályon ápolt utolsó három beteg, Szombathelyen már csak négyen fekszenek vírusos agyhártyagyulladás miatt kórházban. Az állategészségügyi hatóság feloldotta a járványt okozó zalai kecskefarm zárlatát - tudta meg az MTI csütörtökön.
szept. 6
13:04
Fázik? Telefonáljon! (Alternatív Energia)
A Budapesti Távhőszolgáltató Zrt. (Főtáv) négy órán belül beindítja a távfűtést, ha a lakóépületek közös képviselői ezt kérik - közölte a társaság csütörtökön a távirati irodával.
szept. 6
13:06
Kövér: "Ostobák és gazemberek vitája" (Infostart)
Ostobák és gazemberek vitájának tartja a Fidesz választmányi elnöke a Magyar Gárda körül kialakult polémiát. Kövér László a Heti Válasznak adott interjúban azt mondta: "a hülyeség mélységei, azok lepnek meg újra és újra. Egyrészt a Magyar Gárda alapítóéi, másrészt a miniszterelnöké".
szept. 6
13:25
Az igazságügyi tárca megszüntetné a tényleges életfogytiglant (Alternatív Energia)
Módosítaná az igazságügyi tárca a Büntető törvénykönyvet, a szabályozásból a tervek szerint kikerülne a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés - erről a minisztérium államtitkára beszélt csütörtökön újságíróknak.
szept. 6
13:36
Jót ötlet a vizsgálat (Alternatív Energia)
Az SZDSZ üdvözli, hogy a kormány felül akarja vizsgálni a rendőr-, határőr- és katonatisztek avatási szertartásán alkalmazott jelképeket és külsőségeket, köztük a Szent Korona másolatának megjelenését - közölte a liberális párt frakcióvezető-helyettese csütörtökön az MTI-vel.
szept. 6
13:39
10 közoktatási intézményt felügyel az új katolikus főhatóság (HírExtra)
Az idei tanévtől az önálló jogi személyiséggel rendelkező Szent Gellért Katolikus Iskolai Főhatóság a Szeged-Csanádi Egyházmegye által működtetett tíz közoktatási intézmény fenntartója - közölte Kiss-Rigó László püspök csütörtökön a csongrádi megyeszékhelyen.

Keresés