2007. szeptember 18. kedd

szept. 18
13:40
A MOK tiszteletben tartja a bírósági döntést (Alternatív Energia)
Jogerősen elutasította a Fővárosi Bíróság kedden a Magyar Orvosi Kamarának (MOK) a kórház-átalakítással kapcsolatos szakminiszteri határozatok elleni keresetét; az Egészségügyi Minisztérium elégedett a döntéssel. A MOK azt közölte: tiszteletben tartja a bíróság ítéletét. Tavasszal még Molnár Lajos egészségügyi miniszter hozott több száz határozatot arról, hogy miként változik a kórházak és más…
szept. 18
13:46
Újabb baleset az M0-áson (HírExtra)
Egy vasszerelvényeket szállító teherautóról kilógó csövekre nyársalta fel magát egy kisteherautó kedden délben az M0-ás körgyűrűn, a ráckevei Duna-ágon átvezető hídon. A baleset miatt torlódás várható, amit tetéz, hogy a korábbi, szintén az M0-áson történt baleset helyszínén még nem végeztek a roncsok eltakarításával.
szept. 18
13:56
Az uniós támogatások ötöde a környezetvédelemre fordítható (Alternatív Energia)
A környezetvédelem fontosságát jelzi, hogy a következő hét évben az országba érkező uniós támogatások húsz százaléka környezetvédelmi célokra fordítható - mondta Fodor Gábor miniszter kedden Tatán, az Öreg-tó és az Által-ér rehabilitációjáról rendezett fórumon. "A környezetvédelem céljára 1.700 milliárd forintot kapunk a következő időszakban az EU-tól és a közösség kifejezetten ösztönzi, hogy az…
szept. 18
13:58
Négy év életveszélyes késelésért (Alternatív Energia)
Egy veszekedés közben késsel életveszélyesen megsebesítette ismerősét az a hartai férfi, akit kedden jogerősen négy év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Ítélőtábla. Az ítélet szerint a korábban már többször büntetett, szakképzettséggel nem rendelkező, alkalmi munkákból élő Sallai Lajos rendszeresen fogyasztott alkoholt, s az ital hatása alatt több alkalommal követett el erőszakos jellegű…
szept. 18
13:59
Adják át a parkolót! (HírExtra)
Levélben kérte az Egészségügyi Minisztériumot a jogtalan közterület-használat azonnali megszüntetésére és - két hetes határidőt adva - a parkoló felszabadítására Rogán Antal (Fidesz), az V. kerület polgármestere - közölte az önkormányzat sajtóosztálya kedden az MTI-vel.
szept. 18
14:06
Sólyom aláírt (HírExtra)
Sólyom László köztársasági elnök aláírta az állami vagyonról szóló törvényt - közölte Kumin Ferenc, a Köztársasági Elnöki Hivatal főosztályvezetője kedden az MTI-vel. A főosztályvezető múlt héten, az MTI-nek adott nyilatkozatában elmondta: a köztársasági elnök minden törvényt és azok alkotmányosságát megvizsgálja a kihirdetés előtt.
szept. 18
14:07
Kamionsofőrt gázolt egy másik kamion - képpel (Alternatív Energia)
Egy műszaki hiba miatt az út szélén álló kamion sofőrjét ütötte el egy másik kamion, amikor nekiütközött a várakozó járműnek az M0-ás autóúton Törökbálintnál. A súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett férfit mentőhelikopter szállította kórházba.
szept. 18
14:09
Kóka pert vesztett (HírExtra)
Két sajtó-helyreigazítási perben is jogerősen nyert a Heti Válasz szerkesztősége Kóka János ellen - áll az újság keddi közleményében. A gazdasági miniszter azért indította a bírósági eljárásokat, mert a lap azt állította, a tárcavezető vagyonnyilatkozatába nem vallott be egy jelentős ingatlant.
szept. 18
14:11
Konferencia a romákról (HírExtra)
A magyarországi cigányság demográfiai helyzetéről, a kisebbségi önkormányzatok kulturális és politikai szerepéről tartottak konferenciát az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) szervezésében kedden Budapesten.
szept. 18
14:18
Hagyd abba és nyersz! - álomnyaralást és egészséget (Alternatív Energia)
"Hagyd abba és nyersz" címmel dohányzásellenes nyereményjátékot indít útjára a népegészségügyi szolgálat Észak-magyarországi Regionális Intézete - jelentette be kedden Egerben az intézet vezetője. Azok a dohányosok, akik vállalják, hogy öt héten át nem gyújtanak rá, 742 ezer forint értékű páros álomnyaralást nyerhetnek. Számítások szerint ugyanis napi két doboz cigaretta elfogyasztása esetén ennyi…
szept. 18
14:20
Mindenkinek fizetnek (HírExtra)
A biztosító megkeresi a múlt héten csődbe ment Bella Tours utazási iroda azon ügyfeleit is, akik még nem jelezték kárigényüket. Mint a Független Hírügynökség korábban hírül adta, egy hete az iroda csődje miatt sok utas a repülőtéren tudta meg, hogy nem kezdheti el külföldi nyaralását.
szept. 18
14:22
Nem védik a bírókat a köpködőktől (HírExtra)
Tizennégy éve kikerült a Büntető-törvénykönyvből az a lehetőség, hogy büntetni lehessen a tárgyalóteremben a bírákat megsértő vádlottakat. Legutóbb szeptember 13-án akart leköpni egy bírót egy vádlott a Fővárosi Bíróságon.
szept. 18
14:29
Csúszik a győri rakpartok takarítása (HírExtra)
Napok óta áll az iszap és a kavics a győri rakpartokon. Bár az árvíz már a hétvégére levonult a Dunán és a Mosoni-Dunán is, a rakpartokat csak kedden kezdték el takarítani.
szept. 18
14:30
Napirend előtt a nyugdíjasokról (Alternatív Energia)
Két felszólaló is a nyugdíjasok, illetve a leendő nyugdíjasok helyzetére hívta fel a figyelmet kedden napirend előtt az Országgyűlésben. Soltész Miklós (KDNP) azt mondta, hogy az idei kiegészítő nyugdíjemelés "messze nem oldja meg a nyugdíjasok gondjait". A statisztikai hivatal adatai szerint 2006. júliusa óta a gáz ára 52 százalékkal, az elektromos energia 21 százalékkal, az élelmiszerek ára 11…
szept. 18
14:31
Demszky dugódíja és a szokásos kiskapuk (HírExtra)
Balesetek, útlezárások, megbénult a város. Ezek sajnos már nemcsak mindennapos események Budapesten, hanem szinte óránként történik valami, ami megnehezíti a közlekedést a fővárosban. Demszky Gábor, főpolgármester szerint, a jövő évtizedtől Budapest bizonyos részeire csak az úgynevezett dugódíj megfizetésével lehet majd behajtani.
szept. 18
14:38
Tüntetés lesz a Magyar Rádió előtt (HírExtra)
A Magyar Rádió elé jelentettek be tüntetést kedden az Országos Rendőr-főkapitányságon (ORFK) az úgy nevezett Magyar Nemzeti Bizottság 2006 elnevezésű csoportosulás vezetői. Gonda László és Bene Gábor az ORFK székháza előtt várakozó újságíróknak elmondták, hogy kedden este a Szabadság tér előtt fognak tüntetni.
szept. 18
14:43
Szlovén-magyar találkozó lesz (HírExtra)
Október 17-én tartják az első magyar-szlovén kormányülést a szlovéniai Lendván, illetve Szentgotthárdon - értesült az MTI. A kormányszóvivői iroda az értesülést megerősítve kedden közölte: az egynapos találkozón áttekintik a két ország, illetve a minisztériumok közötti együttműködést.
szept. 18
14:45
Gyurcsány és a dél-koreai kormányfő örül (HírExtra)
A gazdasági kapcsolatok erősödésének mindkét fél nagyon örül, de Magyarország és Dél-Korea egészen másfajta kérdésekre teszi a hangsúlyt egyebekben. Ez derült ki legalábbis a Budapesten tárgyaló Han Duk Szu és meghívója, Gyurcsány Ferenc által kedden, a parlamentben tartott sajtótájékoztatón.
szept. 18
14:47
Készül a szakértői jelentés (HírExtra)
Szeptember végére készül el a végleges műszaki szakértői jelentés a múlt hét szerdán Bélmegyernél történt buszbaleset ügyében. A balesetben hárman meghaltak és több, mint 30-an megsérültek, amikor egy menetrendszerinti busz az esős időben egy kanyarban kisodródott és egy árokba borult. A sérültek közül négyen még kedden is biztosan kórházban maradnak.
szept. 18
14:54
Jön a román külügyminiszter (HírExtra)
A harmadik magyar-román kormányülés előkészületeiről is tárgyal Adrian Cioroianu román külügyminiszter csütörtökön Budapesten; a román diplomácia vezetője a külügyi konzultációkon kívül találkozik Sólyom László köztársasági elnökkel, valamint Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel - tájékoztatta a külügyi szóvivő az MTI-t kedden.
szept. 18
15:03
MOK: a kórházakból már a portársokat is el kell küldeni (Alternatív Energia)
A megszorítások miatt nehéz helyzetben vannak a kórházak, amelyek a gyógyszerkeret radikális csökkentésével, létszámleépítéssel, ágyszám csökkentéssel és osztályok összevonásával próbálnak "talpon maradni" - mondta el két főorvos kedden a Magyar Orvos Kamara (MOK) sajtótájékoztatóján.
szept. 18
15:09
Elképesztő mennyiségű kábítószert fogtak a rendőrök - képekkel (Infostart)
Két nagyszabású kábítószeres ügyet derített fel a közelmúltban a rendőrség. A hatóságok 1 kiló kokaint és 24 kiló heroint foglaltak le.
szept. 18
15:09
Nehéz helyzetben vannak a kórházak (HírExtra)
A megszorítások miatt nehéz helyzetben vannak a kórházak, amelyek a gyógyszerkeret radikális csökkentésével, létszámleépítéssel, ágyszám csökkentéssel és osztályok összevonásával próbálnak "talpon maradni" - mondta el két főorvos kedden a Magyar Orvos Kamara (MOK) sajtótájékoztatóján.
szept. 18
15:14
Kihívások elé néz a magyar felsőoktatás (Alternatív Energia)
Noha egyre több a jól képzett felnőtt, és növekszik a részvétel a felső- és a középfokú oktatásban, emelkedtek az oktatásra fordított források is, mégis kihívások elé néz Magyarországon ez a szektor - mondta a legfejlettebb államokat tömörítő Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) Oktatási Igazgatóságának vezetője kedden Budapesten, a magyar oktatás helyzetét is elemző kutatás…
szept. 18
15:19
MSZP: Orbánnak érdeke fenntartani az utca nyomását (Alternatív Energia)
Az MSZP szerint Orbán Viktornak, a Fidesz elnökének érdeke pártján belül integrálni a szélsőjobboldali erőket és hatalmában áll az utcai nyomást fenntartani a radikálisok segítségével. Erről Varga László, a szocialisták országgyűlési képviselője, a Fiatal Baloldal elnöke beszélt kedden Budapesten. A szocialista politikus a Le Monde című francia napilap hétfői számában megjelent Orbán-interjúra…
szept. 18
15:27
"Gyurcsány válságba sodorta az országot" (HírExtra)
Varga Lászlónak megértési problémái vannak. Gyurcsány Ferenc folyamatos hazudozása és kormányának alkalmatlansága morális, pénzügyi és gazdasági válságba sodorta az országot. A kormány sorozatosan olyan döntéseket hoz, amelyekre nincsen semmilyen társadalmi felhatalmazása, ugyanakkor ezek a döntések napról-napra nehezítik az emberek és a családok életét.
szept. 18
15:51
Hibák az oktatás működtetésében (HírExtra)
Noha egyre több a jól képzett felnőtt és növekszik a részvétel a felső- és a középfokú oktatásban, emelkedtek az oktatásra fordított források is, mégis kihívások elé néz Magyarországon ez a szektor - mondta a legfejlettebb államokat tömörítő OECD Oktatási Igazgatóságának vezetője kedden Budapesten, a magyar oktatás helyzetéről.
szept. 18
15:52
"A Hankook be fogja tartani a magyar jogszabályokat" (Infostart)
Dél-Korea és Magyarország kereskedelmi kapcsolatai álltak a középpontjában Gyurcsány Ferenc kormányfő és Han Duk Szu miniszterelnök megbeszélésén. A tárgyaláson azonban szóba kerültek a Hankook gumigyár magyarországi beruházásával kapcsolatos munkajogi kérdések is.
szept. 18
15:58
A KDNP elégedett (HírExtra)
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) elégedett annak a keddi ötpárti egyeztetésnek az eredményével, amelynek témája a földről szóló törvényjavaslat, a földdel kapcsolatos kérdések áttekintése volt - tájékoztatta a párt szakpolitikusa az MTI-t a tanácskozást követően.
szept. 18
16:00
Nem volt megfelelő a rendőri biztosítás (HírExtra)
Nem volt megfelelő hétfő este a parlament körüli rendőri biztosítás, így fordulhatott elő, hogy a tüntetők több képviselő, és országgyűlési dolgozó autóját is megtámadhatták - mondta Gusztos Péter kedden. A liberális politikus fontolgatja, hogy hivatalos lépést is tegyen az ügyben, ennek lehetőségeit már jogászok vizsgálják.
szept. 18
16:02
MSZP: Orbán a felelős az utcai radikalizmusért (Infostart)
Orbán Viktor felelőssége az utcai radikalizmus az MSZP szerint. Varga László, a párt országgyűlési képviselője szerint a Fidesz elnöke ezt a Le Monde-nak adott interjújában el is ismerte.
szept. 18
16:03
A kisebbségek képviseletéről tárgyalnak (HírExtra)
Már folynak az egyeztetések a 13 nemzeti és etnikai kisebbség képviselői között parlamenti képviseletük megteremtéséért, végleges döntést a II. Kisebbségi Kerekasztal hozza meg - mondta Kállai Ernő országgyűlési biztos a kisebbségi tömörülés számára kidolgozott vitaanyag részleteiről kedden Budapesten.
szept. 18
16:05
Veszített a kórház (HírExtra)
Jogerősen elutasította a Fővárosi Bíróság kedden a soproni Erzsébet kórháznak és az önkormányzatnak a kórház-finanszírozás átalakítására vonatkozó szakminiszteri határozat elleni keresetét. A felperesek a tárgyaláson egyrészt azzal érveltek, hogy a miniszteri döntés önkormányzati hatásköröket vont el, másrészt pedig, hogy a törvényben rögzített 8 napos határidőt túllépte.
szept. 18
16:08
Fidesz-gyűlés, Fidesz-bazár (Alternatív Energia)
Bús Balázs, Óbuda fideszes polgármestere köszöntőjével kedd délután megkezdődött a legnagyobb ellenzéki párt gyűlése, amelyet az őszödi beszéd egyéves évfordulója kapcsán tartanak a Hajógyári-sziget egyik rendezvénycsarnokában. A Fidesz-gyűlésen Bús Balázs köszöntője után Tarlós István, a Fidesz fővárosi és Navracsics Tibor, a párt parlamenti frakcióvezetője mond beszédet, végül pedig Orbán Viktor…
szept. 18
16:14
Duplájára is emelkedhet a víz díja (Infostart)
Az ivóvíz ára 50, de akár 100 százalékkal is emelkedhet, ha privatizálják az állami tulajdonú vízműveket. Ezt Ányos József, a Magyar Vízközmű Szövetség elnöke mondta az InfoRádiónak.
szept. 18
16:14
Kész útlevélgyűjtemény volt nála (HírExtra)
Harmincegy érvényes török útlevelet találtak a határőrök Röszkén egy török férfinél egy kisbuszban, az okmányokat lefoglalták - tájékoztatta a Kiskunhalasi Határőr Igazgatóság sajtóreferense az MTI-t kedden.
szept. 18
16:16
"Veres többé nem hiteles" (HírExtra)
Mivel a pénzügyminiszter sajtótájékoztatója nem a távozásának bejelentésével ért véget, ezért minden értelmét elvesztette - mondta a Fidesz szóvivője kedden, Veres János sajtótájékoztatójára reagálva, amelyen a pénzügyi tárca vezetője a gazdaság és az államháztartás eredményeiről számolt be.
szept. 18
16:19
Orbán: "Nélkülünk tort ülne az önkény" (Infostart)
A Fidesz elnöke szerint a magyar társadalomnak elege van a mai politikából, elege van a hatalom kiváltságosaiból, a reformnak nevezett "pénzbehajtásból". Orbán Viktor a Fidesz budapesti nagygyűlésén, az őszödi beszéd kiszivárgásának első évfordulóján azt mondta: Európában új szelek fújnak.
szept. 18
16:19
Orbán: a kormány a demokrácián kívül van (Alternatív Energia)
A mai magyar kormány a demokrácia területén kívül tanyázik - jelentette ki Orbán Viktor, a Fidesz elnöke kedden, az ellenzéki párt gyűlésén, amelyet az őszödi beszéd évfordulója kapcsán tartottak a Hajógyári-sziget egyik rendezvénycsarnokában. A pártelnök azt mondta: ha a Fidesz szövetsége nem lenne, akkor a demokráciának esélye sem lenne Magyarországon, és tort ülhetne az önkény. Hangsúlyozta: az…
szept. 18
16:21
Elégedetlenkednek a diákok (HírExtra)
A diákok jelentős része elégedetlen a diákszövetkezetek által nyújtott munkakörülményekkel. Sokan nem is ismerik a szerződésüket, és vannak olyanok is, akik a bánásmódra vagy a fizetés elmaradására panaszkodnak - derül ki a Pécsi Tudományegyetem felméréséből.
szept. 18
16:27
Mégsem ritkulnak a járatok (HírExtra)
Nem járatritkítást, hanem átcsoportosítás tervez a BKV. Eszerint ugyanannyi járat közlekedik majd, de csúcsidőszakban sűrűbben, a kevésbé kihasznált időszakokban ritkábban közlekednek a járatok. Vagy olyan helyeken, ahol kevesebben utaznak, ott szimpla és nem dupla-csuklós járműveket indítanak majd - mondta a Független Hírügynökségnek Kiricsi Karola, a BKV szóvivője.
szept. 18
16:36
A képviselők lakásait vennék blokád alá a tüntetők (Alternatív Energia)
Az országgyűlési képviselők lakásait tervezi blokád alá venni a Rendszerváltó Fórum - jelentette be Fáber Károly, a szervezet vezetője a Magyar Televízió székháza előtt tartott sajtótájékoztatóján kedden. A már hétfőn meghirdetett úgynevezett Y-terv folytatásaként megakadályoznák, hogy a képviselők munkába mehessenek, így gátolva a parlament működését - mondta az egyik Kossuth téri tüntetőket…
szept. 18
16:41
Szijjártót nem inzultálták (HírExtra)
A Fidesz egy egyszerű szakmai-rendészeti kérdésnek tekinti azt, ami hétfőn este történt a Kossuth téren. A Magyar Köztársaság rendőrségének vannak különböző feladatai, ezek közé tartozik az Országház, és az onnan távozók testi épségének a védelme is.
szept. 18
17:02
Külön jogosítványt adna a GKM a mopedautósoknak - képgaléria (Infostart)
A GKM beazonosíthatóvá teszi a négykerekű motorokat, azaz a quadokat, rendszámtáblát ír elő a robogók számára, továbbá a mopedautók vezetését egy új jogosítványkategóriához, a B1-eshez köti. Részben elégedetlen a közlekedési reformtervekkel a mopedautók egyik magyarországi forgalmazója. Bander Ferenc egy speciális jogosítvány bevezetésével egyetértene, de a járművek hazai elbírálása miatt…
szept. 18
17:09
Vidékfejlesztés címén kampányra költenek (HírExtra)
Akár Brüsszelbe is elmennek tiltakozni az ellenzéki polgármesterek és megyei közgyűlési elnökök, ha a Leader-program forrásait a szocialisták vidékfejlesztés címén kampányfinanszírozásra használják - közölte Rácz Róbert (Fidesz) országgyűlési képviselő, a Hajdú-Bihar megyei közgyűlés elnöke kedden Debrecenben.
szept. 18
17:09
"Gyurcsány rossz, de múló epizód a magyar demokráciában" (Alternatív Energia)
A mai magyar kormány a demokrácia területén kívül tanyázik - jelentette ki Orbán Viktor, a Fidesz elnöke kedden, az ellenzéki párt gyűlésén, amelyet az őszödi beszéd évfordulója kapcsán tartanak a Hajógyári-sziget egyik rendezvénycsarnokában. A pártelnök azt mondta: ha a Fidesz szövetsége nem lenne, akkor a demokráciának esélye sem lenne Magyarországon, és tort ülhetne az önkény. Hangsúlyozta: az…
szept. 18
17:18
Veszélyeztetettségi listára kerülhet Tokaj a szerencsi erőmű miatt (Infostart)
Tájromboló hatása, károsanyag kibocsátása és a vele járó forgalomnövekedés miatt ellenzik a tokaji borászok a Szerencsre tervezett szalmatüzelésű erőmű megépítését. A beruházás ellenzői azt is hangsúlyozzák: az UNESCO megvonhatja Tokajtól a világörökségi címet. A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal elnök-helyettese szerint ez jelenleg nem valós veszély, de veszélyeztetettségi listára kerülhet a…
szept. 18
17:20
Intézkedéscsomag a feketegazdaság ellen (Alternatív Energia)
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kedden a parlamentben bejelentette: a kormány már várhatóan jövő szerdán foglalkozik azzal az intézkedéscsomaggal, amely a magyarországi feketegazdaság visszaszorítását szolgálja. A kormányfő mindezt azt követően mondta, hogy kutatóintézetek és a KSH vezető munkatársaival, illetve a kormány egyes tagjaival kedden délután a parlamentben megvitatta a fekete-, illetve…
szept. 18
17:22
Szili Katalin kérése (Alternatív Energia)
Az Országgyűlés elnöke minden józan demokratát, keresztényt, baloldalit, jobboldalit és liberálist arra kért kedden, ne engedjék, hogy Magyarországon a félelem kapjon teret. Szili Katalin erről sajtótájékoztatón beszélt. A házelnök annak kapcsán hangsúlyozta ezt, hogy hétfőn este több képviselőt, szakértőt és országgyűlési dolgozót ért atrocitás, amikor elhagyta a Parlament épületét.
szept. 18
17:36
Betartott magyar jogszabályok (HírExtra)
A Hankook minden szempontból be fogja tartani a magyarországi jogszabályokat - mondta Han Duk Szu dél-koreai miniszterelnök kedden Budapesten, miután tárgyalt a magyar kormányfővel.

Keresés