A több-biztosítós rendszerben is megmarad a társadalombiztosítás. A jelenlegi rendszer három eleméhez semmiképpen nem engedi a kormány, hogy a biztosítók hozzányúljanak - erről a miniszterelnök beszélt a Nap-keltében. Gyurcsány Ferenc elmondta: nem a társaságok, hanem a parlament mondja majd meg, hogy mennyit kell fizetni a biztosításért, tehát nincs árverseny. Példaként azt nevezte, mintha a…
Hárman meghaltak, többen pedig súlyosan megsérültek az első információk szerint abban a buszbalesetben, amely szerdán reggel a Békés megyei Vésztő és Bélmegyer közötti úton történt - közölte Dobson Tibor, a katasztrófavédelem szóvivője az MTI-vel.
Életét veszítette egy középkorú férfi, amikor elgázolta egy kamion Szombathelyen - közölte Szalai Ferenc, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. A férfi kedden késő este a 86-os számú főúton akart áthaladni, amikor egy Vép felé közlekedő horvát rendszámú kamion egy kereszteződésben elütötte - közölte az őrnagy. A gyalogos a kórházba szállítás után belehalt sérüléseibe. A baleset…
Felborult egy autóbusz szerdán reggel a Békés megyei Békés és Tarhos közötti úton, az első információk szerint negyven ember sérült meg - közölte a Békés megyei rendőrség szóvivője. Egyelőre annyit tudni, hogy az autóbusz eddig ismeretlen okokból egy kanyarban felborult. A sérültek kórházba szállítását mentőhelikopter is segíti.
Hárman meghaltak, többen pedig súlyosan megsérültek az első információk szerint abban a buszbalesetben, amely szerdán reggel a Békés megyei Vésztő és Bélmegyer közötti úton történt - közölte Dobson Tibor, a katasztrófavédelem szóvivője. Az MTI meg nem erősített információi szerint öt ember halt meg a tömegszerencsétlenségben. Egyelőre annyit tudni, hogy az autóbusz eddig ismeretlen okokból egy…
A jövőre változó adójóváírási jogszabály azt eredményezi, hogy a havi 170 ezer forint körüli bruttó jövedelemmel rendelkezők havi öt ezer forinttal több nettó jövedelemhez jutnak - jelentette ki egy reggeli televíziós műsorban Veres János pénzügyminiszter. A személyi jövedelemadó rendszeren belül változó adójóváírás a havi 170 ezer forint bruttó jövedelemnél némileg kevesebbet keresőket, illetve…
Szerda délutánra eldőlhet, hogy lesz e tanítás a mátraszőlősi általános iskolában. A helyi és a kisebbségi önkormányzat valamint az oktatási minisztérium képviselői kedden estig egyeztettek. A polgármester közlése szerint több megoldást is kidolgoztak az iskolával kapcsolatban, de részleteket nem árult el.
Hárman meghaltak, többen pedig súlyosan megsérültek az első információk szerint abban a buszbalesetben, amely szerdán reggel a Békés megyei Vésztő és Bélmegyer közötti úton történt - közölte Dobson Tibor, a katasztrófavédelem szóvivője. Egyelőre annyit tudni, hogy a menetrend szerint közlekedő magyar távolsági autóbusz eddig ismeretlen okokból egy kanyarban felborult.
Magyar szakemberek Tolnán igyekeznek meggyőzni az Európai Tanács mezőgazdasági munkacsoportját arról, hogy nem káros a légi permetezés - írta a Tolnai Népújság szerdai számában.
Hárman meghaltak, 25-en pedig megsérültek abban a buszbalesetben, amely szerdán reggel a Békés megyei Vésztő és és Békés között, a bélmegyeri elágázásnál történt - közölte Pelleg József, a Békés megyei rendőr-főkapitányság munkatársa. Pengő Erzsébet, a Békés megyei rendőr-főkapitányság megbízott sajtóreferense a helyszínen azt is elmondta: a három halottból ketten - egy férfi és egy nő -…
Helikopterbe szállt, hogy a békési buszbaleset helyszínére repüljön Bajnai Gordon önkormányzati és területfejlesztési miniszter - közölte Gáti Zoltán, a Békés megyei katasztrófavédelmi igazgatóság vezetője szerdán a baleset helyszínén az MTI tudósítójával. Budai Bernadett kormányszóvivő közölte: a miniszterelnök kérésére, Bajnai Gordon mellett, Garamhegyi Ábel, a Gazdasági és Közlekedési…
Halálra gázolt egy gyalogost Vaján egy román rendszámú személygépkocsi vezetője - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. A településen áthaladó 49-es számú főúton még kedden este ütötte el a 61 éves gyalogost a külföldi járművezető, s a férfi olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette - mondta Fülöp Gergely. A főhadnagy hozzátette: a…
A Fidesz felszólítja a kormányt, hogy ne költsön egy forintot sem a reformintézkedéseket népszerűsítő rajzfilmre, ne nézze óvodásnak az embereket - mondta Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján. Hangsúlyozta: a kormány a társadalom felhatalmazása nélkül vezette be a tandíjat, a vizitdíjat és a kórházi napidíjat, most pedig egy 163 millió forintba…
A műszaki mentők már kiemelték az árokból a Körös Volán buszát, ami szerda reggel 8 óra 30 perckor egy kanyarban megcsúszott és az oldalára borult. Az MTI helyszíni tudósítójának számításai szerint a jármű mintegy negyven méteren tarolta le az út menti árok bozótosát. A jármű kiemelése után láthatóvá vált, hogy a busz alatt aránylag kevés csomag hever. A első szélvédő és a busz teljes jobb…
A gyűlöletbeszéd kapcsán az SZDSZ továbbra is ellenzi a büntető törvénykönyv módosítását, de támogatja a polgári törvénykönyv kormány által javasolt változtatását - közölte a liberális párt frakcióvezető-helyettese szerdai budapesti sajtótájékoztatóján. Gusztos Péter hangsúlyozta: a gyűlöletbeszédet csak a teljes magyar politikai élet együttes, konszenzuson alapuló fellépése tudja visszaszorítani.
Riasztófegyverét használta egy gépkocsiban utazó férfi Nyírbátorban, hogy egy karambolt követően megvédje magát és az autó sofőrjét, miután a karambolban érintett másik gépkocsi ittas gépkocsivezetője rájuk támadt - közölte a rendőrség. A két személyautó még kedden ütközött össze a nyírségi kisvárosban, s a rendelkezésre álló adatok szerint a baleset okozója azért ütközött neki az előtte megálló…
Rendőrségi helikopterrel délelőtt 11 óra előtt elindult a Békés megyei buszbaleset helyszínére Bajnai Gordon a katasztrófavédelemért is felelős önkormányzati és területfejlesztési miniszter és Garamhegyi Ábel a gazdasági tárca államtitkára - tudta meg a Független Hírügynökség, az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium helyettes szóvivőjétől.
A polgármester lemondása miatt időközi választást tartanak szeptember 30-án Muraszemenyén: a 472 választásra jogosult állampolgár két, függetlenként induló jelöltre adhatja le szavazatát - tájékozatta Ratkovics Ágnes jegyző szerdán az MTI-t.
A tervek szerint még ebben a parlamenti ciklusban törvényjavaslatot nyújt be a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) a tehetséges diákok érdekében - közölte Hoffmann Rózsa, a párt országgyűlési képviselője szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) parlamenti képviselőcsoportjának minden tagja továbbra is támogatja Semjén Zsolt pártelnök-frakcióvezetőt a hétfői, parlamentben elhangzott beszédét követően kialakult helyzetben - közölte Halász Zsuzsa, a párt szóvivője szerdán Budapesten sajtótájékoztatón, újságírói kérdésre válaszolva.
A svéd államügyészség Csehország után Magyarországra is kiterjeszti a nyomozást a Gripen vadászgépek vásárlásakor vélt korrupció miatt. A vádhatóság gyanúja szerint Magyarország kenőpénz fejében választotta a brit-svéd konzorciumot a vadászrepülők vásárlására kiírt pályázaton.
Meghalt a helyi vízmű egyik munkatársa Vas megyében szerdán, amikor egy gödörben dolgozva ráomlott a föld. Kemenesmagasiban egy kavicsbánya közelében csőtörés volt, a szakemberek ennek elhárításán dolgoztak. Az egyik munkás egy kétméteres gödörben végezte a munkáját, amikor a felázott föld ráomlott.
Magyarországon a 16 éves kor alatti gyermekek 40 százaléka passzív dohányos, szüleik káros szokásainak következtében - állapítja meg az Országos Tisztifőorvosi Hivatal vizsgálata.
Szerda reggeltől már másodfokú a belvízvédelmi készültség a Mosoni - Duna mentén. Közben újabb árhullám érte el a Duna szigetközi szakaszát és a Mosoni - Duna is újra árad. Egyre nagyobb területet önt el a belvíz a Mosoni - Duna mentén ezért ott már másodfokú a védekezés. A győrzámolyi szivattyútelep folyamatos műszakban üzemel.
A három halálos áldozatot követelő Békés megyei buszbaleset helyszínére érkezett Bajnai Gordon önkormányzati és területfejlesztési miniszter, akit a tragédia eddig megismert körülményeiről a megyei rendőrfőkapitány és a Körös Volán Zrt. igazgatója tájékoztatott. A miniszterrel együtt délben helikopterrel a helyszínre érkezett Garamhegyi Ábel, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium államtitkára…
A gyűlöletbeszéd elleni leghatásosabb fellépés az, ha egységesen lépnek fel a politikai pártok ellene, és elhatárolódnak a szélsőjobboldali erőktől - mondta Gusztos Péter, az SZDSZ ügyvivője szerdai sajtótájékoztatóján.
Az MSZP szerint egyetlen országgyűlési képviselőt sem érhet atrocitás, ha véleményének a parlamenti szavazáson ad hangot - mondta Mesterházy Attila, az MSZP parlamenti frakcióvezető-helyettese szerdán Budapesten sajtótájékoztatón. Ha a parlamenti pártok, illetve a demonstrálók is egyetértenek abban, hogy mindenki szabadon kifejezhesse a véleményét, és ezért ne érje semmilyen atrocitás, akkor ez…
A köztársasági elnök minden törvényt és azok alkotmányosságát megvizsgálja a kihirdetés előtt, az állami vagyonról szóló törvényben Sólyom László ez év júliusában nem talált alkotmányossági kifogást. Ezt Kumin Ferenc, a Köztársasági Elnöki Hivatal főosztályvezetője mondta szerdán. .A távirati iroda annak kapcsán kereste meg a főosztályvezetőt, hogy a parlament hétfőn név szerinti szavazással…
Az idei árvíz nem jelent igazi veszélyt a gemenci erdőben élő nagyvadak és a növényvilág számára, de a szükséges óvintézkedéseket már megtették - mondta az InfoRádió kérdésére Pódermajer Vilmos, a Gemenci Erdő- és Vadgazdaság Zrt. vadgazdálkodási osztályvezetője. Bajánál a Duna előreláthatóan péntek délután tetőzik.
Legfelsőbb Bíróság és az ítélőtáblák döntéseiből eddig kétezer olvasható az interneten, a július elsejétől hatályos jogszabálynak megfelelően - közölte szerdán Zalaegerszegen tartott sajtótájékoztatóján Lomnici Zoltán. A Legfelsőbb Bíróság és egyben az Országos Igazságszolgáltatási Tanács elnöke elmondta: a jogszabály alapján valamennyi ítéletet és közigazgatási határozatot, valamint mindezek…
A köztársasági elnök minden törvényt és azok alkotmányosságát megvizsgálja a kihirdetés előtt, az állami vagyonról szóló törvényben Sólyom László ez év júliusában nem talált alkotmányossági kifogást.
A Legfelsőbb Bíróság és az ítélőtáblák döntéseiből eddig kétezer olvasható az interneten, a július elsejétől hatályos jogszabálynak megfelelően - közölte szerdán Zalaegerszegen tartott sajtótájékoztatóján Lomnici Zoltán.
A Fővárosi Bíróság csütörtökön eljárásjogi okokból szerdán jogerősen elutasította 58 Római parti ingatlantulajdonos keresetét. A felperesek azt kérték a bíróságtól, hogy állapítsa meg a Fővárosi Önkormányzat jogsértését, amennyiben az nem épít megfelelő árvízvédelmi töltést a területen lakók egészséges és biztonságos életének biztosítása érdekében.
Az MSZP szerint egyetlen országgyűlési képviselőt sem érhet atrocitás, ha véleményének a parlamenti szavazáson ad hangot - mondta Mesterházy Attila, az MSZP parlamenti frakcióvezető-helyettese szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
A Kereszténydemokrata Néppárt nevében - rendhagyó módon - izraelita honfitársaimhoz szeretnék szólni, mert ez jogom és kötelességem. Annak a megfontolását kérem izraelita vallású és zsidó származású honfitársainktól, hogy jó-e az a magyar zsidóságnak, ha egy rossz politika mintegy túszként löki maga elé Schwarz bácsit és Weisz nénit? Jó-e ez a magyar zsidóságnak?” - kezdte nagy indulatokat…
A kormányfő szerint nem az a nagy kérdés a magyar felsőoktatásban, hogy van-e tandíj, hanem az, hogy a felsőoktatási intézmények fel tudják-e venni a versenyt más európai egyetemekkel.
Az SZDSZ határozottan cáfol minden olyan híresztelést, mely szerint a liberálisok átadnák az Egészségügyi Minisztérium vagy más tárca vezetését a szocialistáknak - olvasható Horn Gábor szerdai közleményében.
Mátraszőlős önkormányzata számlát nyitott, és a lakosság segítségét kéri, hogy folytathassák az alapfokú oktatást a Nógrád megyei faluban; ehhez 20 millió forint hiányzik - mondta szerdán az MTI-nek a polgármester.
Túl gyorsan ment a kanyarban az a menetrendszerinti busz, amely szerdán reggel felborult Békés megyében - állítja az egyik sérült. A békéscsabai kórházban fekvő férfi azt is elmondta, hogy feleségével együtt könnyebb sérüléseket szenvedtek, mögöttük ült azonban az egyik utas, aki meghalt a balesetben.
Semjén Zsolt, a KDNP elnöke jó hírnév megsértése miatt beperelte azt az újságíró kollégánkat, aki egy televíziós műsorban antiszemitának minősítette a képviselő hétfői parlamenti felszólalását. Róna Péter, az ELTE tanára a Népszava mai számában megjelent nyilatkozata szerint egyetért az antiszemita beszéd minősítéssel, és vállalja azt, ha a KDNP elnöke őt is bepereli. A Népszava szerkesztői -…
A Duna apadása a főváros térségében nagyon lassú, ezért a jelenlegi adatok szerint legkorábban csütörtök délután, vagy péntek délelőtt nyithatók meg az autósok előtt a budapesti rakparti utak - közölte az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főigazgatóság műszaki ügyeletese az MTI érdeklődésére.
Éjszaka és főleg a belső üzemi terekben folyik a felújítás az Örs vezér téri és a Pillangó utcai metrómegállóban, ezért tűnhet úgy kívülről, mintha senki nem dolgozna a helyszínen - mondta a BKV szóvivője. Kiricsi Karola hozzátette: a felújítás novemberi határidejét tartani tudják, egy-két héten belül pedig megérkeznek az Örs vezér térre az üveg-fém tetőelemek.
Egynapos látogatásra a Vajdaságba utazik csütörtökön Sólyom László köztársasági elnök. Az államfőt a legnagyobb délvidéki magyar párt, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) hívta meg, de a köztársasági elnök találkozik Boris Tadic szerb államelnökkel is, aki e félórásra tervezett megbeszélés kedvéért utazik Szabadkára.
Magyarország most hasonló helyzetben van, mint az Egyesült Királyság a '90-es években. Véghez kell vinni bizonyos átalakításokat, azért, hogy feléledjen a gazdaság - vélekedett az Európai Parlament Liberális frakciójának Budapesten tartózkodó elnöke.
Nyolc cég vehet részt a Földművelésügyi Minisztérium felújításának és Miniszterelnöki Hivatallá alakításának tervezéséről szóló, hirdetmény közzététele nélküli, tárgyalásos eljáráson, amelyet a napokban indított el a Kincstári Vagyoni Igazgatóság - tudta meg az MTI szerdán.
A gazdaság ne cél legyen a politikában, hanem eszköz a célok megvalósításában - hangsúlyozta az Országgyűlés elnöke, amikor részt vett a Társadalmi Egyesülések Országos Szövetségének tanácskozásán szerdán Budapesten.
Óbuda és Újpest önkormányzata szerint a MÁV-val közösen kellene megépíteni a felújítandó Északi vasúti összekötő híd mellé tervezett Aquincumi hidat. Bús Balázs III. kerületi polgármester elmondta: hogy a főváros nem késett még le a lehetőségről.