2007. szeptember 8. szombat

szept. 8
17:50
Több ezer tüntető a Pénzügyminisztérium előtt (HírExtra)
Megérkeztek a tiltakozók szombaton délután 5 óra után a Pénzügyminisztérium József nádor téri épülete elé. A Hősök teréről induló tiltakozók létszáma addigra több ezerre nőtt. A szervezők bejelentették, hogy hétfő délután 5 órától hajnali 2-ig a Parlament előtt fognak tüntetni.
szept. 8
18:02
A Fidesz szerint a kormány káoszt teremt (HírExtra)
A kormányzat nem problémákat old meg, hanem káoszt teremt és félelmet gerjeszt -mondta Pelczné Gáll Ildikó, a Fidesz alelnöke szombati, a Kossuth téri demonstrációval egyidőben tartott sajtótájékoztatóján. Az ellenzéki politikus azt mondta, hogy a kormány valójában antiszociális, képtelenek a kormányzásra, ezért menniük kell.
szept. 8
18:18
Harmadfokú készültség Nagybajcson (HírExtra)
Szombaton elérte a vízállás a harmadfokú készültség szintjét a Győr-Moson-Sopron megyei Nagybajcs térségében. Győrnél a Mosoni-Dunán másodfokú a készültség. A folyók a vártnál gyorsabban áradnak, amihez az is hozzájárul, hogy Szlovákia a szokásos 600 helyett 4000 köbméter vizet enged másodpercenként az Öreg-Duna medrébe.
szept. 8
18:23
Vége a tüntetésnek (HírExtra)
Véget ért szombaton este 6-kor a Pénzügyminisztérium előtt az Élőlánc Magyarországért közéleti mozgalom demonstrációja, amelyen több ezren vettek részt. A tüntetésen felszólalók a közvagyon eladása ellen tiltakoztak, egyebek mellett a kormányzati épületek, valamint az egészségügyi és kulturális intézmények értékesítésének leállítását követelték.
szept. 8
18:28
A Fidesz szerint Gyurcsány magyarázza a bizonyítványát (HírExtra)
A Fidesz szerint Gyurcsány Ferenc hatalma megtartása érdekében elkeseredett kísérletet tett arra, hogy megmagyarázza kormánya és az MSZP bizonyítványát a szocialisták tapolcai válságtanácskozásán. A legnagyobb ellenzéki párt szerint azonban az emberek már nem hisznek a kormánynak.
szept. 8
18:50
Véget ért az MSZP kétnapos tapolcai frakcióülése (Alternatív Energia)
A tennivalókról, az aktuális politikai ügyekről, a parlament őszi ülésszakáról és a képviselőcsoport munkaszervezéséről egyeztetett kétnapos tapolcai frakcióülésén az MSZP, komolyabb konfliktus és éles vita nélkül. A Fidesz "válságtanácskozásnak" nevezte az ülést, amelyen szerinte Gyurcsány Ferenc, hatalma megtartásáért, a kormány és az MSZP bizonyítványát magyarázta. Gyurcsány Ferenc…
szept. 8
19:00
Századik születésnapját ünnepli a templom (HírExtra)
Felszentelésének 100. évfordulója alkalmából egyhetes ünnepségsorozat kezdődik vasárnap a budakalászi Szent Kereszt Felmagasztalása templomban - közölte Szabó Sándor római katolikus plébános szombaton az MTI-vel. Az 1905 és 1907 között eklektikus stílusban épült templom az árvíz által tönkretett korábbi templom helyén áll.
szept. 8
19:06
Segítséget kér a Római part (HírExtra)
Nyílt levélben kért segítséget szombaton a fővárostól az Egyesület a Római Partért. A civil szervezet a dunai árhullám közeledése kapcsán sürgős intézkedést vár a Fővárosi Közgyűléstől és a főpolgármestertől. Mivel a Római part árvízvédelme nem megfelelő, így fokozott árvízveszélynek van kitéve a terület.
szept. 8
19:22
A PM előtt ért véget az Élőlánc Magyarországért tüntetése (Alternatív Energia)
A kormányzati negyed építési terveinek visszavonását, a kórház-privatizáció és a nemzeti vagyon kiárusításának leállítását követelték az Élőlánc Magyarországért mozgalom szervezésében tartott demonstráción felszólalók szombat délután Budapesten, a Pénzügyminisztérium előtt. A demonstrálók a Hősök terétől az Andrássy úton át árpádsávos és nemzetiszínű zászlók alatt vonultak a József nádor térre, a…
szept. 8
19:33
A kormányszóvivő szerint a Fidesz hisztériát kelt (HírExtra)
A kormányszóvivő szerint érthetetlen, miért akar a Fidesz alelnöke hisztériát kelteni, hiszen a reformok első eredményei már láthatóak. Daróczi Dávid szerint Pelczné Gáll Ildikó szombati sajtótájékoztatója újabb lehetőség volt arra, hogy embereket használjon fel pártja hatalmi érdekei miatt.
szept. 8
19:44
Pelczné: az antiszociális kormánynak mennie kell (Alternatív Energia)
A jelenlegi antiszociális kormány elveszi a gyermekek jövőjét, saját önös céljai érdekében káoszt és félelmet gerjeszt, embereket állít szembe, ezért át kell adnia a helyét - jelentette ki Pelczné Gáll Ildikó, a Fidesz alelnöke a Nagycsaládosok Országos Egyesületének (NOE) szombati demonstrációján a budapesti Kossuth téren újságírók előtt. A kormányszóvivő szerint Pelczné Gáll Ildikó…
szept. 8
20:01
Polgári Piknik Kötcsén (Alternatív Energia)
A jobboldal bármikor készen áll a kormányzásra - Kubatov Gábor, a Fidesz pártigazgatója szerint ez a fő üzenete az idei Polgári Pikniknek, amelyet a jobboldali értelmiségi holdudvar részvételével szombaton a Somogy megyei Kötcsén rendeztek meg. "Az egész végkicsengése az, hogy itt egy nagyon összetartó, éles gondolkodású társaság van, akik bármikor készen állnak a kormányzásra" - mondta a…
szept. 8
20:10
Elfogadták az új EP-listát (HírExtra)
Elfogadta a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) módosított európai parlamenti választási listáját szombaton Marosvásárhelyen a szervezet legfőbb döntéshozó szerve, a Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT). Az új rangsor első két helyét Frunda György és Sógor Csaba szenátor foglalja el.
szept. 8
20:30
A Fidesznek nem tetszenek a szüreti munkaügyi ellenőrzések (HírExtra)
A "rákosista" időket idézőnek tartja a szüreti munkaügyi ellenőrzéseket a Fidesz Hevesben. A Mátraaljai és az Egri borvidéken zajló, tömegessé vált szüreti munkaügyi ellenőrzéseken még helikopterről is figyelik a szüretelőket és "csak az egyenes ági rokonoktól nem követelik az alkalmi munkavállalói könyvet".
szept. 8
20:49
Várossá avatták Büköt (Alternatív Energia)
Hivatalosan is várossá avatták a Vas megyei Büköt szombaton; Horváth Lajos polgármester az ünnepségen hangsúlyozta, a várossá nyilvánítás új lendületet adhat a település fejlődésének. A Vas megye északi részén, a Répce folyó partján fekvő Bük már július 1-től viselheti a városi címet a köztársasági elnök döntése alapján. A 3600 lakosú település a megye 12. városa lett.
szept. 8
20:59
Lemondatná az egri borvidék hegyközségi elnökét az egri hegybíró (Alternatív Energia)
Az egri borvidék 15 hegyközségének írt levélben a borvidéki hegyközségi tanács elnökének lemondását szorgalmazza az egri hegybíró - ezt maga a levél írója, Tarsoly József közölte szombaton. Varsányi Lajos ugyanis nem megfelelően képviseli az egri szőlő és bortermelők érdekei - mondta Tarsoly József. A hegybíró a többi között azzal vádolja az elnököt, hogy nem képviselte kellő eréllyel az egri…
szept. 8
21:08
Háromcsillagos szálloda szolgáltatásait nyújtja a szolnoki kollégium (HírExtra)
A Szolnoki Főiskola felújított kollégiumát adták át szombaton a Tisza-parti megyeszékhelyen; a tízemeletes, házgyári paneltechnológiával készült korábbi munkásszálló PPP- konstrukcióban, azaz a magántőke bevonásával újult meg és vált komfortosabbá.
szept. 8
21:20
Daganatos gyermekeket látogatott meg a köztársasági elnök felesége (Alternatív Energia)
Sólyom Erzsébet a daganatos gyermekek bakonyszűcsi rehabilitációs otthonába látogatott szombaton; a köztársasági elnök feleségét az intézmény igazgatója, Bakos-Tóth Márta főorvos, valamint a gondozott gyermekek és szüleik fogadták virágcsokorral és ajándékcsomaggal. Sólyom Erzsébet szintén ajándékokat (társasjátékokat) adott át a gyermekeknek. Varga Krisztina 10 éves sármelléki kislány - aki…
szept. 8
21:31
Nem volt ötös a lottón (Alternatív Energia)
A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a 36. héten megtartott ötös lottó és joker számsorsoláson a következő számokat húzták:Nyerőszámok:2 (kettő)4 (négy)17 (tizenhét)25 (huszonöt)41 (negyvenegy)Joker-szám: 385532.
szept. 8
21:33
Orbán az erőszakmentességről és a népszavazásról beszélt a Polgári Pikniken (Alternatív Energia)
Erőszakmentesség, népszavazás és a jobboldal egysége - az MTI fideszes körökből származó információi szerint többi között erről beszélt Orbán Viktor, a Fidesz elnöke szombaton a Somogy megyei Kötcsén megrendezett Polgári Pikniken. A Fidesz elnöke a sajtó számára zárt tanácskozáson tartott záróelőadásában a távirati iroda információi szerint azt mondta: a Fidesz nem tér le a demokratikus eszközök…
szept. 8
21:40
Bük város lett (HírExtra)
Hivatalosan is várossá avatták a Vas megyei Büköt szombaton; Horváth Lajos polgármester az ünnepségen hangsúlyozta, a várossá nyilvánítás új lendületet adhat a település fejlődésének. A Vas megye északi részén, a Répce folyó partján fekvő Bük már július 1-től viselheti a városi címet a köztársasági elnök döntése alapján.
szept. 8
22:10
Deresre húzták Gyurcsány Ferencet Debrecenben (Alternatív Energia)
Mintegy kétszázan tüntettek Debrecen főterén a Kossuth-szobornál a kormány és Gyurcsány Ferenc lemondását követelve szombaton délután - adta hírül a Hajdú online (Haon) internetes portál. A hírportál tudósítása szerint a Kossuth-szobor előtt deresre húztak egy bábut, amelyre Gyurcsány Ferenc arcképe volt feltéve. Az árpádsávos és magyar lobogókat lengető demonstrálók között ott voltak a szabolcsi…
szept. 8
22:34
Fővárosi tüntetések a kormány ellen (Infostart)
A fővárosban több mint tízezren tüntettek a kormány intézkedései ellen a Nagycsaládosok Országos Egyesületének felhívására. A demonstrálók a Fiumei úti temetőtől a Parlament előtti Kossuth Lajos térig vonultak, a tiltakozó akcióhoz több mint 30 civil szervezet is csatlakozott.
szept. 8
22:49
Orbán: Le kell rövidíteni a három évet (Infostart)
A népszavazás az utolsó demokratikus és elfogadható eszköz, amivel az állampolgárok tiltakozhatnak a kormány intézkedései ellen - mondta a Fidesz elnöke a Somogy megyei Kötcsén tartott Polgári Pikniken. Orbán Viktor szerint nem antidemokratikus, ha egy párt a tiltakozás parlamenten kívüli formáját választja.
szept. 8
23:36
A szlovákok aggódnak a Magyar Gárda miatt (HírExtra)
Az unió portugáliai külügyminiszteri értekezlete alkalmából Ján Kubis szlovák külügyminiszter egy külön találkozón kifejtette magyar kollégájának, hogy Pozsonyban aggódnak a Magyar Gárda megalakulása miatt.

2007. szeptember 9. vasárnap

szept. 9
7:22
A kormányszóvivő szerint a Fidesz pártpolitikai akciónak tekintette a NOE demonstrációját (HírExtra)
A jelenlegi antiszociális kormány elveszi a gyermekek jövőjét, saját önös céljai érdekében káoszt és félelmet gerjeszt, embereket állít szembe, ezért át kell adnia a helyét - jelentette ki Pelczné Gáll Ildikó, a Fidesz alelnöke a Nagycsaládosok Országos Egyesületének (NOE) szombati demonstrációján a budapesti Kossuth téren újságírók előtt.
szept. 9
8:15
A szlovákok az EP-ben is elítélik a Magyar Gárdát (HírExtra)
Vladimír Meciar háromszoros szlovák ex-kormányfő pártja az Európai Parlamentben is készül elítélni a Magyar Gárdát - ezt szombaton Poprádon jelentette be a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom-Néppárt vezetője, Vladimír Meèiar.
szept. 9
8:26
Szlovákia azt akarja, Sólyom és Orbán is határolódjanak el a Gárdától (HírExtra)
Szlovákia hiányolja, hogy Sólyom László államfő és a Fidesz nem határolódott el világosan a Magyar Gárdától. Ezt Ján Kubi¹, a pozsonyi diplomácia vezetője tolmácsolta szombaton Göncz Kinga külügyminiszternek Portugáliában. A megbeszélésről a SITA hírügynökségre hivatkozva közölt hírt a szlovák sajtó.
szept. 9
9:08
A magyar cégeket nem érdekli a dolgozóik egészsége (Infostart)
Az Európai Unió az egészséges munkahelyekért indított programot, amelyre Magyarországról 50 cég jelentkezett. Egészséges az a munkahely, ahol a dolgozók testi, lelki és szociális jóllétére is gondot fordítanak. Az erre szánt költségek a számítások szerint 2-6-szorosan térülnek meg. Magyarországon vannak nagyon jó példák, de vannak középkori viszonyokat idéző munkahelyek is, ahol nem számít a…
szept. 9
9:24
Sólyom László felesége beteg gyerekeket látogatott (HírExtra)
Sólyom Erzsébet a daganatos gyermekek bakonyszűcsi rehabilitációs otthonába látogatott szombaton; a köztársasági elnök feleségét az intézmény igazgatója, Bakos-Tóth Márta főorvos, valamint a gondozott gyermekek és szüleik fogadták virágcsokorral és ajándékcsomaggal.
szept. 9
10:46
Gyurcsány Magyarország 1989-es teljesítményéről (Alternatív Energia)
Magyarország remek történelmi politikai teljesítményt nyújtott 1989-ben, amiért Németországtól és Európától is nagy megbecsülést kapott - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök Az első tégla a berlini falból elnevezésű ünnepi konferencia nyitóbeszédében a Parlamentben vasárnap. Véleménye szerint a közép-kelet európai diktatúrák azért omlottak össze sorban, mert a névtelen, hétköznapi emberek…
szept. 9
11:01
Bálint Sándor boldog lesz (HírExtra)
Folytatódik az 1980-ban elhunyt szegedi néprajzkutató és művészettörténész, Bálint Sándor boldoggá avatási eljárása - tájékoztatta Kis-Rigó László Szeged-Csanádi megyéspüspök az MTI-t.
szept. 9
11:06
Biztonságosak a Malév Boeingjei (Infostart)
Nem talált rendellenességet a Malév Boeing típusú gépein elvégzett első vizsgálat, a részletesebb ellenőrzés várhatóan egy hét múlva fejeződik be - közölte a légitársaság kommunikációs igazgatója.
szept. 9
12:15
Vasárnap éjszaka éri el a dunai árhullám Budapestet (Infostart)
Várhatóan vasárnap éjszaka éri el Budapestet az árhullám a Duna felső szakaszán, 600 centiméteres vízállással - közölte az Országos Vízjelző Szolgálat vezetője.
szept. 9
12:26
Gyurcsány, a torta és a nehéz felnőttség (Infostart)
Magyarország történelmi politikai teljesítményét hangsúlyozta a miniszterelnök a határnyitás és a berlini fal leomlásának 18. évfordulója alkalmából rendezett ünnepi konferencián az Országházban.
szept. 9
12:32
Gyurcsány: Magyarország remek történelmi politikai teljesítményt nyújtott 1989-ben (HírExtra)
Magyarország remek politikai teljesítményt nyújtott 1989-ben, amiért Németországtól és Európától is nagy megbecsülést kapott - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök Az első tégla a berlini falból elnevezésű ünnepi konferencia nyitóbeszédében a Parlamentben vasárnap.
szept. 9
12:53
Utazási kedvezményt a kismamáknak (HírExtra)
Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség és a KDNP fővárosi frakciója közös internetes kampányt indít a gyermeket nevelő szülők utazási kedvezményének bevezetése érdekében a www.kismamaberlet.hu oldalon.
szept. 9
13:30
Iván László: elsarcolják a tizenharmadik havi nyugdíjat (HírExtra)
Iván László fideszes országgyűlési képviselő szerint a 2008. január 1-jén életbe lépő módosított nyugdíjszámítási rendszer átlagosan nyolc százalékkal csökkentené az újonnan nyugdíjba vonulók ellátmányát, vagyis "elsarcolja" tőlük a tizenharmadik havi nyugdíjat.
szept. 9
13:44
Fidesz: elsarcolják a tizenharmadik havi nyugdíjat (Alternatív Energia)
Iván László fideszes országgyűlési képviselő szerint a 2008. január 1-jén életbe lépő módosított nyugdíjszámítási rendszer átlagosan nyolc százalékkal csökkentené az újonnan nyugdíjba vonulók ellátmányát, vagyis "elsarcolja" tőlük a tizenharmadik havi nyugdíjat. A politikus közölte, hogy hétfőn törvényjavaslatot nyújt be, amely megakadályozná a jogszabály módosítását.
szept. 9
13:46
Iskolát neveztek el Felsőbüki Nagy Pálról (HírExtra)
Fetőszentmiklós szülöttje, Felsőbüki Nagy Pál nevét viseli a helyi általános iskola az idei tanévtől; a XIX. század első felében tevékenykedett nemesi politikusról emlékeztek meg születésének 230., halálának 150. évfordulóján vasárnap a Győr-Moson-Sopron megyei településen.
szept. 9
13:49
Bajnai: Magyarország kiemelten teljesített (Alternatív Energia)
Magyarországnak változnia kell, megújulásra van szüksége, s ennek szimbóluma az Új Magyarország Fejlesztési Terv. Erről Bajnai Gordon önkormányzati és területfejlesztési miniszter beszélt Debrecenben, az egyetem tanévnyitóján vasárnap.
szept. 9
13:56
Hétfőtől II. fokú árvízvédelmi készültség a fővárosban (HírExtra)
A Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság vasárnap délelőtti előrejelzése szerint kedden tetőzik a Duna Budapesten körülbelül 700 centiméteren. Ennél a magasságnál mindkét rakpartot le kell majd zárni. Az árhullám egyébként egyelőre sehol nem okoz nagyobb gondot.
szept. 9
14:07
Kolláth: Politikai tűzijáték (HírExtra)
Politikai tűzijátéknak nevezte Kolláth György alkotmányjogász azt a keresetet, amelyet 199 magánszemély nyújtott be Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és a pénzügyminiszter ellen.
szept. 9
14:13
Délután lezárják a budai alsó rakpart egy szakaszát (HírExtra)
Vasárnap délután 4 és 5 óra között lezárják a budai alsó rakpart Margit híd és Mozaik utca közötti szakaszát a Duna vízszintjének emelkedése miatt - tájékoztatta a Független Hírügynökséget a Főpolgármesteri Iroda Sajtóirodája.
szept. 9
14:43
Egészségbiztosítási reform: három liberális feltétel (Alternatív Energia)
Az egészségbiztosítás átalakításával ne legyen monopolhelyzet a biztosítók között, a biztosítási egységek már működő rendszerhez igazodjanak és a magánbiztosítóknak megérje befektetni; az SZDSZ ehhez a három feltételhez ragaszkodik - közölte Horn Gábor, koalíciós koordinációért felelős államtitkár.
szept. 9
14:45
Közölte feltételeit az SZDSZ (Infostart)
Három feltételt szabott meg a kisebbik koalíciós párt, az SZDSZ az egészségbiztosítási reform kapcsán. Ezekhez ragaszkodik a liberális párt - közölte Horn Gábor, koalíciós koordinációért felelős államtitkár.
szept. 9
14:46
Bajnai: Magyarországnak változnia kell (HírExtra)
Magyarországnak változnia kell, megújulásra van szüksége, s ennek szimbóluma az Új Magyarország Fejlesztési Terv. Erről Bajnai Gordon önkormányzati és területfejlesztési miniszter beszélt Debrecenben, az egyetem tanévnyitóján vasárnap.
szept. 9
15:04
Hárommilliárd a kórházi étkeztetés és a higiénia javítására (Alternatív Energia)
Az egészségügyi alap 25 milliárd forintos többletbevételéből három milliárd forintot címzetten, a kórházi ellátás színvonalának, ezen belül például az étkeztetés és a higiénia javítására kapnak a kórházak - jelentette be az egészségügyi miniszter. A politikus elmondta: az intézmények a kórházi napidíj kiegészítéseként kapják meg a pénzt, hogy ez pontosan mennyi lesz, még nem tudni. Hangsúlyozta: a…
szept. 9
15:33
Hárommilliárdos plusz a kórházaknak ételre és higiéniára (Infostart)
Az egészségügyi intézmények 25 milliárd forintos többlet-támogatásából három milliárd forintot a kórházi ellátás színvonalára fordítanak - jelentette be az egészségügyi miniszter.
szept. 9
15:45
Hepatitisz-fertőzés Nyírmihálydiban (HírExtra)
Kifizeti hétfőn a lakhatási támogatásokat a nyírmihálydi önkormányzat - tudta meg a Független Hírügynökség. A Szabolcs megyei településen többen fertőző májgyulladást kaptak az elmúlt hetekben, a polgármester ezért azt mondta korábban, hogy késlelteti a juttatások folyósítását addig, amíg néhány háznál nem lesz legalább udvari illemhely.

Keresés