Az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülésének első évfordulóján több vidéki városban is demonstrációt tartottak a kormányellenes tüntetők - jelentették hétfőn este a helyszínekről, Várpalotáról, Szolnokról, Miskolcról, Székesfehérvárról, Békéscsabáról, Szegedről, Debrecenből és Egerből az MTI tudósítói. Várpalotán mintegy nyolcvanan vonultak nemzetiszínű és árpádsávos zászlókkal az ,56-os emlékmű…
Néhány hónapon belül ismét emelkedhet a tojás ára 10-15 százalékkal - állítják a termelők. A takarmány árának további növekedése miatt a jelenlegi 30 forint helyett 35-38 forintért lehet majd hozzájutni a tojás darabjához. Ha a termelési költségek növekedése nem áll meg, akkor jövő nyárra akár 50 forintot is elérheti a tojás fogyasztói ára.
Csaknem minden második ember munkanélküli Somogysárdon, amióta a településen felszámolták az Országos Rendőr-főkapitányság lovasbázisát. Augusztus 15-ével az összes dolgozó munkaviszonya megszűnt, 70 ember került az utcára. Néhányan most napszámosként dolgoznak, és sokan hitelre vásárolnak helyi boltban - mondja a polgármester.
Comblövés ért hétfőn este az M3-as autópályán Hatvan és Budapest között egy férfit, miközben fegyveresek rabolták ki - közölte a rendőrség és a mentőszolgálat hétfőn az MTI-vel. A férfira, aki később a dunakeszi Auchan-áruház parkolójából hívott segítséget, több lövést is adtak le a támadók- mondta el Belicza Andrea, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság (PMRFK) sajtóreferense. A sérülésekből ítélve…
Gonda László, a tavalyi tüntetések egyik szervezője öt társával együtt hétfő este fél 10-kor megpróbált bejutni az I-es kapunál a Parlamentbe, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel beszéljenek, és szóbeli petíciót nyújtsanak át neki.Gondáék mögött az MTI helyszíni tudósítói szerint mintegy 200 ember sorakozott fel. Motorosok is megjelentek a helyszínen. A Parlamentbe igyekvőket a kordonnál Tóth…
Bemutatták az épülő ferencvárosi szennyvíz-szivattyúkat. Ezek 3 év múlva már a pesti szennyvíz harmadát fogják továbbítani a szintén most épülő csepeli víztisztítóhoz. Szakemberek azt mondják, hogy az új szennyvíztisztítók annyira hatásosak, hogy 2010-re még a Duna színe is megváltozik.
A tüntetők hétfő éjjel 11-ig maradnak a Kossuth téren - közölte a helyszínen felállított színpadon 10 óra után Gonda László. A tüntetés egyik szervezője egyúttal azt is elmondta, hogy Tóth Gábor dandártábornokkal egyezségre jutottak abban, hogy kedden az ORFK Teve utcai központjában benyújtják azt a kérésüket, hogy a tüntetők 48 órán belül találkozhassanak a parlamenti pártok képviselőivel. A…
Megkezdődött a koalíciós tárgyalás újabb fordulója az MSZP és az SZDSZ között az egészségbiztosítási rendszer átalakításáról hétfőn este a Parlamentben.
Szombathelyen, Szekszárdon és Pécsett is demonstrációt tartottak az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülésének első évfordulóján a kormányellenes tüntetők - jelentették hétfőn este az MTI tudósítói. Szombathely főterén háromszázan tüntettek Gyurcsány Ferenc lemondását követelve. A demonstrálók nemzetiszínű és árpádsávos zászlókat lobogtatva, a mikrofont egymás kezébe adva mondták el véleményüket az…
Továbbra is igen erős a rendőri készültség a Parlament XVII-es északi kapujánál, ahol a Széchenyi rakpart Markó utca és az északi kapu kijárata közötti szakaszon az úttest mindkét oldalán kommandósok állnak - jelentette hétfőn éjszaka a helyszínről az MTI tudósítója. A XVII-es kapuhoz közel eső behajtóhoz korábban legalább hat autóbusszal, legkevesebb 10 csapatszállító járművel, valamint számos…
A rendőrség nem vállal közvetítő szerepet a tüntetők és a parlamenti pártok képviselői között; így csak akkor fogadják a tüntetés szervezőit az ORFK Teve utcai központjában, ha egy újabb rendezvényt kívánnak bejelenteni - közölte a BRFK szóvivője hétfőn. Lábra kapott egy hír, hogy a rendőrség valamilyen módon partner lett volna abban, hogy a tüntetés szervezői átadhassák petíciójukat a…
A koalíciós egészségügyi egyeztetés lezárultával több kormánypárti politikus is a Parlament XVII-es, északi kapujánál hajtott el az épülettől, atrocitás nem történt - tapasztalták a távirati iroda helyszínen tartózkodó tudósítói hétfőn éjszaka. Az MTI tudósítói Veres János pénzügyminisztert, Katona Béla és Vojnik Mária szocialista, valamint Béki Gabriella, illetve Eörsi Mátyás és Horn Gábor…