A Fidesz szerint a kormánypártoknak ahelyett, hogy az egészségügyi kassza privatizációjával foglalkoznának, az egészségügyben végrehajtott pusztítással kellene szembenézniük - mondta Szijjártó Péter, a párt szóvivője szerdán Budapesten.
A Hídépítő Zrt. szeptemberben távozó vezérigazgatója szerint nem a cég, hanem a főváros miatt csúszik a 4-es metró Fővám téri állomásának befejezése. Apáthy Endre az InfoRádiónak elmondta: a főpolgármester azért tette őt felelőssé, hogy elkendőzze az előkészítés hibáit. Hozzátette, hogy az Etele téri állomásnál is hasonló a helyzet, mert már fél éve várnak arra, hogy elkezdhessék a munkát.
Összesen 271 millió forintnyi adócsalásra derítettek fényt a napokban a pénzügyőrök, akik keresik a csalókat - közölte a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának (VPOP) kommunikációs osztálya szerdán. Egy törökbálinti és egy fővárosi cég adócsalás, számvitel rendjének megsértése, magánokirat-hamisítás, valamint több más bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt került a…
A Magyar Gárda megalakulása ellen több civil szervezet, egyebek mellett a Nagy Imre Társaság Budapesti Szervezete és az Antifasiszták Közösségét Tömörítő Magyar Antifasiszta Liga szervez demonstrációt augusztus 25-én Budapesten.
Lehet arról vitatkozni, hogy az Országházban, vagy a budai Várban lenne a legjobb helyen a Szent Korona, de nem lehet csak királyi jelképként tekinteni az ereklyére - mondta Harrach Péter, a Kereszténydemokrata Néppárt alelnöke szerdán az Parlamentben tartott sajtótájékoztatóján.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök - azután, hogy hazai és nemzetközi zsidószervezetek aggodalmukat fejezték ki - a legfőbb ügyészhez fordult a Magyar Gárda megalapításával kapcsolatos jobbikos tervek miatt. Közben a Fidesz elnöke és parlamenti frakcióvezetője arról biztosította a zsidószervezetek vezetőit, hogy a "Fidesz nem engedi, hogy bármely honfitársunkat származása, vallási vagy egyéb…
A kormányszóvivői iroda ma közzétette azt a levelet melyben Gyurcsány Ferenc a legfőbb ügyészhez fordult, miután hazai és nemzetközi zsidó szervezetek aggodalmukat fejezték ki nála a Jobbik Magyar Gárda megalapításával kapcsolatos tervei miatt:
Egy-másfél héten belül megújul a Magyar Rádió honlapja - mondta el Such György elnök szerdán az MTI-nek. A nyitóoldalon keresztül a céggel a mostaninál mélyebben ismerkedhet meg a látogató, de innen navigálhat tovább a Kossuth, a Petőfi és a Bartók adók saját arculatú aloldalaira is - közölte.
A Pénzügyminisztérium megküldte javaslatait a köztársasági elnöknek azzal kapcsolatban, hogy a kormány milyen új szabályokat, elveket szeretne érvényesíteni a költségvetés tervezésével kapcsolatban - jelentette be a tárca irányítója.
A koalíciós pártoknak még nem sikerült megállapodni abban, hogy milyen legyen a biztosítási rendszer területi elhelyezkedése - mondta el az egészségügyi miniszter szerdai sajtótájékoztatóján.
Zsidó sírok gyalázásáról készült felvételek jelentek meg az interneten: a videón két fiatal köpködi, rugdossa a sírköveket. A Nemzeti Nyomozó Iroda vizsgálja a hozzájuk is eljuttatott felvételek tartalmát - erősítette meg a hvg.hu internetes oldal információját a testület szóvivője az MTI-nek szerdán.
A kormánypártoknak még meg kell találniuk a megoldást arra, hogy miként hangolják össze az egészségbiztosítás területi elosztásával kapcsolatos álláspontjukat. Az SZDSZ nyitott, országos hatáskörű biztosítókat, az MSZP zárt területi egységeket akar. Horváth Ágnes egészségügyi miniszter azt mondta, hogy a többi kérdésben nagyot léptek előre.
Az infarktus-ellátásnál és a szívkatéterezésnél is csökkent a kórházi halálozás az idén, a tavalyi évhez képest - közölte az egészségügyi miniszter az egészségbiztosító adataira hivatkozva sajtótájékoztatón, szerdán.
Öt kaposvári magánszemély helyi népszavazást kezdeményezett arról, hogy a Kaposvárt az M7-es autópályával összekötő 67-es főközlekedési út Kaposvár kaposfüredi városrészét elkerülő szakasza nyugatról, avagy keletről kerülje-e meg a települést.Erről, valamint arról, hogy a helyi választási iroda július 24-én hitelesítette a beadványt, s ennek alapján elkezdődhet az aláírásgyűjtés, a városi…
Sajnálatát fejezte ki és mindkét érintettől elnézést kér az Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM) amiatt, hogy Forgács Péter filmrendező helyett tévedésből Forgács Pétert, a Győri Nemzeti Színház igazgatóját hívta meg a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjének átadására. A színházigazgató megalázónak tartja a történteket.
Váratlan elbocsájtásokra került sor a rendőrségnél, amelyek hátteréről egyelőre hivatalos indoklást nem ad a Teve utca felső vezetése. Bizonyos feltételezések szerint a kiszivárogtatások elleni harc első komolyabb áldozatairól van szó, míg mások úgy vélik: valaki félrevezeti az épp szabadságon lévő országos rendőrfőkapitányt, hogy személyes sértettségét indoklás nélküli kirúgásokkal torolja meg.…
Levélben kérte Gyurcsány Ferenc kormányfő Kovács Tamás legfőbb ügyészt, hogy figyeljen a Magyar Gárda működésére, és a hatályos jogszabályokkal, valamint a magyar alkotmánnyal ellentétes cselekmény esetén haladéktalanul lépjen fel. A Fidesz vezetői nemzetközi zsidó szervezetekhez írt levelükben hangsúlyozták, hogy zsidó honfitársaik emberi és szabadságjogait minden demokratikus eszközt…
A közoktatási törvény változásai ugyanúgy, mint az Új Magyarország Fejlesztési Terv pályázatai a gyerekek mindenek felett álló érdekét szolgálják az új tanévben. Ez volt a mondanivalója azoknak az előadásoknak, melyek tegnap hagzottak el az országos szakmai tanévnyitón. Szüdi János, az Oktatási és Kulturális Minisztérium közoktatási szakállamtitkára a mintegy 400 megjelent pedagógus figyelmét…
Szeptember végére határozat-tervezettel, majd október végére döntéssel számolnak a fontosabb népszavazási kérdésekben az Alkotmánybíróságon, bár pontos menetrendet nehéz mondani a kifogások nagy száma miatt - fejtette ki lapunknak Pálffy Ilona, az Ab főtitkára. Az egyes kérdéseket témakörök szerint szignálják ki ezekben a napokban a bírákra, lehetőleg azokra, akik korábban is az adott üggyel…
Csütörtöktől megkezdődik a Fő utca felújítása, a Bem József tér és a Csalogány utca közötti szakaszon, ahol a forgalom egy sávra szűkül. A munkálatok szeptemberben fejeződnek be.
Folytatódnak a BKV és a szakszervezetek tárgyalásai ma délelőtt; ha nem sikerül megállapodni, a négy érdekképviselet szeptember 4-én sztrájkot tart a fővárosban. Nemes Gábor, a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezetei Szövetsége ügyvezető alelnöke azt közölte, hat százalékos béremelést kérnek a cégtől az év eleji havi 15 ezer forintos bérfejlesztésen túl.
Csaknem 12 százalékkal növekedett 2007 első fél évében a legális cigarettapiac, főleg azért, mert a piac a szürke szférából a legális irányba terelődött, ami a gyártók szerint a kiszámíthatóbb és egyenletes jövedékiadó-növekedés, valamint a feketepiac visszaszorítására tett intézkedések együttes hatása - közli a Napi gazdaság.
Nem volt fennakadás szerda délután az M7-es autópályán, ahol felújítás miatt lezárták a Balaton felé vezető oldalt a 12-es és a 17-es kilométer között.
Felmond 150-200 klinikai dolgozójának, köztük nyugdíjas korú professzorainak és docenseinek a Pécsi Tudományegyetem (PTE) szeptember elsejétől - írta az Új Dunántúli Napló. A lap értesülései szerint a mintegy 100 orvoskari professzor közül 30 kénytelen távozni. Az intézmény olyan szaktekintélyeket bocsát el, mint Bellyei Árpád, az ortopédia kiválósága, Soltész Gyula, a gyermekkori cukorbetegségek…
Rossz ötletnek tartja a Magyar Gárda létrehozását Lázár János, az Országgyűlés Honvédelmi és Rendészeti Bizottságának fideszes elnöke, Hódmezővásárhely polgármestere. A politikus erről a Heti Válasz csütörtöki számában megjelent interjújában beszélt.
A magyarországi radikális jobboldal élezi a kést - írta a Die Presse budapesti tudósítója a konzervatív osztrák lap csütörtöki számában, rámutatva: az utóbbi hónapokban több félkatonai szervezetet is életre hívtak a szélsőjobboldalon. Tiltakozások a szélsőjobboldali árnyékhadsereg ellen című cikk szerzője megemlítette, hogy a szerveződések aggodalmat váltottak ki a nemzetközi zsidó szervezetekből,…
Kidobott 350 millió forint volt az uniós csatlakozáskor az 56-osok terén felállított Időkerék; erről Rétvári Bence, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség elnöke beszélt. Az elnök szerint az állam rossz vagyongazdálkodását bizonyítja a 2004 május 1-jén átadott Időkerék, amelynek tulajdonjogát a tulajdonos a Kincstári Vagyoni Igazgatóság az év eleje óta szeretné eladni. Hozzátette, hogy a vevők…
Csütörtöktől biztonsági őrök kérik a jegyeket a földalatti teljes vonalán és az éjszakai járatokon - mondta az InfoRádiónak a BKV kommunikációs igazgatója.
A Fidesz Sólyom László köztársasági elnök közbenjárását kéri annak érdekében, hogy az egészségügy eddig elért színvonaláról ne lehessen visszalépni - erről a párt szakpolitikusa beszélt. A Fidesz, a polgári értékeket valló emberek, a tisztességes emberek kérik Sólyom László köztársasági elnököt, hogy minden tekintélyét vesse latba, vezesse le az alkotmányból, hogy az egészségügy elért…
Nyolc és fél ezer pedagógus maradhat szeptembertől munka nélkül - mondta az InfoRádióban a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke. Kerpen Gábor szerint a tanárok számára bizonytalan a tanévkezdés, sokan ugyanis még most, tizenegy nappal az első tanítási nap előtt sem tudják, hogy elbocsátják-e őket. Ugyanakkor a Pedagógusok Szakszervezete szerint ez elhamarkodott becslés.
A Fidesz Sólyom László köztársasági elnök közbenjárását kéri annak érdekében, hogy az egészségügy eddig elért színvonaláról ne lehessen visszalépni - mondta a párt szakpolitikusa.
Megalakult az Országos Betegszállító Szolgálat (OBSZ) - közölte Bíró Ferenc, a Mentők és Betegszállítók Országos Egyesületének (MBOE) elnöke. Az MBOE rendkívüli taggyűlése - amelyen határoztak az OBSZ megalakításáról - után tartott sajtótájékoztatón az elnök elmondta: az OBSZ feladata a tagszervezetek munkáját koordinálni a hatékonyabb működés érdekében.
A Vajdasági Magyarok Szövetsége (VMSZ) a kettős állampolgárság intézményének a támogatására, az erre módot adó törvényes lehetőségek kihasználására szeretné kérni a Magyar Köztársaság elnökét - közölte csütörtökön Újvidéken a VMSZ elnöke. Pásztor István a Fidesz országgyűlési frakcióvezetőjével, Navracsics Tiborral tárgyalt délelőtt. Az ezt követő sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a VMSZ a…
Magyarország mára eljutott a totális szétesés és lezüllés szélére - jelentette ki Kövér László csütörtökön Szentendrén egy, a határon túli fiatalok számára rendezett találkozón. Nincs olyan szelete a magyar életnek, ami optimizmusra adna okot, nem pedig totális elkeseredésre és kétségbeesésre - mondta a Fidesz választmányi elnöke. Hozzátette: "Ebben annyi pozitívum lehet, hogy az ember ilyenkor…
Húsz-negyvenezer forintból már be lehet iskolázni egy általános iskolás diákot - mondta az InfoRádió kérdésére a Magyarországi Szülők Országos Egyesületének elnöke. Keszei Sándor szerint a fő gond az, hogy idén már nem kapnak ingyenes tankönyvet azok a gyermekek, akiket szülőjük egyedül nevel, emellett gondot jelent az is, hogy az iskolák gyakran fölösleges tárgyakat vetetnek meg a szülőkkel.
Zavarosan emlékszik a történtekre az az asszony, aki az augusztus 20-i tűzijáték ideje alatt nyolc métert zuhant a Lágymányosi híd és a Petőfi híd közötti partfalról - mondta az InfoRádióban az Országos Baleseti és Sürgősségi Intézet megbízott főigazgatója, aki szerint az asszony akár teljesen felépülhet.
Még mindig tart a belső vizsgálat a Nemzeti Nyomozó Irodánál az iratlopási ügyben. A rendőrség továbbra sem nyilatkozik. Közben pedig két rendőrt kirúgtak, egyet pedig áthelyeztek.
Nem született megegyezés a BKV és a szakszervezetek között a csütörtöki bértárgyaláson. Ha szeptember 4-ig sem sikerül megállapodni, akkor sztrájk lesz.
Az SZDSZ Külügyi Kabinetje üdvözli a Külügyminisztérium döntését a 29 kubai menekült befogadásáról - közölte a testület az MTI-vel csütörtökön. A szabad demokraták továbbra is szorgalmazzák, hogy a parlamenti pártok elnökei határozatban foglaljanak állást a békés és demokratikus kubai átmenet, valamint a kubai demokratikus ellenzék támogatása mellett - hangsúlyozta közleményében a kabinet.
Gyakoribbak lesznek az ellenőrzések a főleg távol-keleti cikkeket forgalmazó piacokon a jövőben - mondta a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség vezetője, aki szerint napokon belül kiderülhet: Magyarországon is kapható-e mérgező gyermekpizsama.
Sólyom László köztársasági elnök nem kommentálja a Magyar Gárda alapítói által neki címzett levelet - közölte Kumin Ferenc, a Köztársasági Elnöki Hivatal főosztályvezetője csütörtökön az MTI megkeresésére.
Felmond 150-200 klinikai dolgozójának, köztük nyugdíjas korú professzorainak és docenseinek a Pécsi Tudományegyetem (PTE) szeptember elsejétől - írta csütörtökön az Új Dunántúli Napló. A rektor szerint a cikk több ponton nem felel meg a valóságnak.
Nem sikerült megállapodnia a BKV Zrt. vezetőségének és a sztrájkot hirdető négy reprezentatív szakszervezetnek a csütörtöki bértárgyaláson, az egyeztetést pénteken folytatják - közölték a tárgyaló partnerek az MTI-érdeklődésére.
A Szent Korona nem múzeumi tárgy, hanem a magyar államiság jelképe, amelynek helyéről törvény rendelkezik - mondta az MTI-nek csütörtökön Csapody Miklós.
Az államfő szerint nemcsak jelentős egészségügyi, hanem nemzetgazdasági problémák forrása is a stressz. Sólyom László egy konferencián emlékeztetett arra, hogy Magyarország élen jár az alkoholbetegek és a dohányfogyasztók számában.
Az Egészségügyi Minisztérium (EÜM) kész fizetni évente mintegy 20 millió forintot egy letéti számlára az V. kerületnek; a tárca szerint ez "civilizált módon rendezheti a vitát" addig, amíg a bíróság dönt a minisztérium épülete melletti parkoló tulajdonjogáról - tájékoztatta az EÜM csütörtökön az MTI-t.