Első fokon felmentette a Csongrád Megyei Bíróság a korábbi hajdú-bihari rendőri vezetőket az ellenük vezető beosztású hivatalos személyként elkövetett vesztegetés bűntettének vádja alól.
Gyurcsány Ferenc arra kérte az Országos Egészségbiztosítási Pénztárt (OEP), hogy vizsgálja felül és lehetőleg vonja vissza azon döntését, hogy a tavaly őszi kormányellenes tüntetéseknél megsérült rendőrök után kiutalt betegápolási, biztosítási díjat visszakéri - értesült az MTI pénteken. A Magyar Nemzet csütörtökön írt arról, hogy az OEP-nek ez a szándéka. Ezt követően Szabadfi Árpád, az országos…
A Miniszterelnöki Hivatal (MeH) nettó 225 millió forintot szán az augusztus 19-i és 20-i, kétnapos központi ünnepségsorozat megszervezésére és lebonyolítására - mondta Budai Bernadett kormányszóvivő pénteken az MTI-nek. Közölte: az ünnepségsorozat megszervezésére és lebonyolítására kiírt közbeszerzési pályázat dokumentációját péntekig három cég vette át. A pályázatok beadási ideje július 2-a, az…
Az észak-alföldi régió fejlesztési tanácsában politikai indokok és célok valósultak meg, amikor a különféle támogatási célra beérkezett pályázatokról döntöttek- állította pénteki sajtótájékoztatóján Seszták Oszkár (Fidesz), a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei közgyűlés alelnöke és Lipők Sándor, Kemecse polgármestere, a közgyűlés fideszes tagja. Bevezetőjében Lipők Sándor arra mutatott rá, hogy amíg…
Veres János pénzügyminiszter szerint az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH), a magyar adóigazgatás hozzájárul ahhoz, hogy Magyarországon erősödjék az adózókban az adómorál. A pénzügyminiszter ezt az APEH 20 éves fennállása alkalmából rendezett ünnepségen mondta Budapesten. A miniszter úgy vélte, az adómorál javulását eredményezte, hogy a magyar adózókban tudatosult, milyen adóigazgatás…
Ma fejeződött be a tanítás Ausztriában, így Magyarország felé is megindulnak az osztrák családok. A határnál hamarosan egy-másfélórás várakozásra kell számítani, s az M1-esen is lelassul a közlekedés.
Ahol a hovatovább legendássá váló, kényszerből gyárkapun kívüli szakszervezetalapítás történt, szombaton Esztergomban, a Magyar Suzuki Zrt. előtti buszfordulóban tart tüntetést a Liga szakszervezeti szövetség.
A koalíciós megállapodás-tervezetről dönt az SZDSZ Országos Tanácsa (OT) szombaton - közölte a testület elnöke. Gulyás József szerint a tanács támogatja majd a megállapodást, amelyet a párt frakciója hétfőn, az ügyvivők pedig kedden már jóváhagytak. Amennyiben így lesz, a megállapodást vasárnap aláírhatja az MSZP és az SZDSZ elnöke.
Az egészségügyi reform lényege a tisztább viszonyok kialakítása, a korszerű minőségi gyógyítás, valamint a hálapénz megszüntetése - jelentette ki Gyurcsány Ferenc miniszterelnök Budapesten, a XIII. kerületi Szegedi úti Szakrendelő egynapos sebészeti osztályának átadásakor. A kormányfő szerint az egynapos sebészet jó az orvosnak és jó a betegnek.
A kormány döntött a bányászatról szóló törvény módosításának koncepciójáról; a jogszabály célja a tevékenység környezeti kockázatainak csökkentése, így szigorúbbak lesznek a bányászati hulladék kezelésének előírásai és szigorodik a hulladékgazdálkodás ellenőrzése - közölte a kormányszóvivői iroda.
Az SZDSZ visszautasítja Kósa Lajos "újabb bárdolatlan nyilatkozatát", a Fidesz alelnöke ugyanis "Az igazi da Vinci" kiállítás kapcsán közölte, hogy ma Leonardo da Vinci bizonyára az SZDSZ tagja lenne, mivel szerinte "a művész korát megelőző szabadelvű felfogással bírt, ráadásul a nemi identitása is kérdéses volt" - olvasható Gusztos Péter (SZDSZ) közleményében.
Amennyiben a Fidesz kormányra kerül, visszaállamosítja az egészségbiztosítás pénzalapját - jelentette ki Mikola István, az ellenzéki párt szakpolitikusa.
Akár a felsőoktatási tanévkezdés bojkottját is elképzelhetőnek tartja a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetének (FDSZ) elnöke, ha a SZDSZ felsőoktatási intézményeket érintő javaslatai bekerülnek a koalíciós szerződés kiegészítésébe. Ezt Kis Papp László, az FDSZ elnöke mondta.
Amennyiben a Fidesz kormányra kerül, visszaállamosítja az egészségbiztosítás pénzalapját - jelentette ki Mikola István, az ellenzéki párt szakpolitikusa. Az Orbán-kormány egykori egészségügyi minisztere ezt annak kapcsán mondta, hogy egyes hírek szerint a magánbiztosítók kétharmados törvényben szeretnék garantáltatni a biztosítási reformot, mert félnek attól, egy esetleges politikai fordulat után…
Nem tesz feljelentést Kácsor Zsolt, a Népszabadság tudósítója, az őt Debrecenben csütörtökön ért atrocitás miatt. Ezt maga az érintett mondta. Az ügy előzménye, hogy a Klubrádió csütörtöki debreceni élő adását demonstrálók zavarták meg. Az egyik tüntető rángatni kezdte egy tévéoperatőr kameráját, s a kollégája segítségére siető Kácsor Zsoltot, a Népszabadság tudósítóját pedig árpádsávos…
A hálapénzt adó betegek számának csökkenését várja a miniszterelnök az úgynevezett egynapos sebészetektől, amelyek közül az elsőt a fővárosban, a Szegedi úti Rendelőintézetben adta át Gyurcsány Ferenc és az egészségügyi miniszter.
Intézkedési kötelezettség elmulasztása miatt feljelenti a rendőröket az ügyészségi nyomozóhivatalnál a Klubrádió csütörtöki debreceni adása idején történt incidens kapcsán az MSZP városi elnöke; Debrecen fideszes polgármestere szerint a budapesti rádió a szélsőséget képviseli. Az ügy előzménye, hogy a Klubrádió csütörtöki debreceni élő adását - miután Kósa Lajos polgármester eltávozott -…
Az elmúlt egy esztendő történéseiről, a kormány által meghirdetett reformfolyamatokról, azok tanulságairól egyeztettünk a békéscsabai szocialista vezetőkkel, akik kritikai észrevételeiket sem rejtették véka alá - mondta Békéscsabán Lamperth Mónika, aki hétfőtől irányítja a szociális és munkaügyi tárcát. A politikus kiemelte: világossá vált, hogy a kormány által meghirdetett, a költségvetést…
A miniszterelnök cáfolta azokat a sajtóértesüléseket, miszerint a kormány 2010-től kezdve évi egy hónappal emelné a nyugdíjkorhatárt. Gyurcsány Ferenc a Klubrádió Megbeszéljük című műsorának vendége volt. Nyugdíjreform Magyarországon is lesz, mert 2030 után a magyar nyugdíjrendszer nem nagyon lesz finanszírozható, ezért már most kell lépni - hangsúlyozta a miniszterelnök. Hozzátette azonban: a…
Álláspontjának felülvizsgálatára kéri az Országos Egészségbiztosítási Pénztárt a miniszterelnök az őszi zavargások során megsérült rendőrök után kiutalt betegápolási, biztosítási díj tervezett visszafizettetése miatt.
Török Zsolt, az MSZP országgyűlési képviselője szerint Magyarországon is nőne a születések száma, ha a párok megválaszthatnák másodszülött gyermekük nemét. A politikus határozati javaslatot nyújtott be az Országgyűlésnek a szükséges törvény előkészítéséhez.
Két embert "csábítottak át" az egykori Belügyminisztériumból, illetve a Lamperth Mónika által eddig irányított Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztériumból a rendészeti területre - értesült lapunk megbízható forrásból. Úgy tudjuk, a kormányátalakítás után a szociális és munkaügyi tárcát irányító Lamperth Mónika nemrég munkatársai körében bejelentette: Zsinka András, a humánpolitikai…
Átmeneti hullámázás után júniusra ismét nőtt a Fidesz előnye az MSZP-vel szemben - írta a Medián ehavi kutatásában. Felmérésük szerint a teljes népességben az MSZP 21, a Fidesz 40 százalékon áll, az SZDSZ és az MDF egyaránt 4-4 százalékot ért el. A biztos szavazó pártválasztók között 58:30 arányú az ellenzéki párt vezetése a szocialistákkal szemben; az SZDSZ itt 6, az MDF 3 százalékon áll. A…
Nem tartható az a gyakorlat, amely - biztos, ami biztos alapon - többször indokolatlan titkosítási minősítésekhez vezet - nyilatkozta lapunknak a kancellária éléről a polgári titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter székébe "átülő" Szilvásy György. A miniszter a váltásról már tavaly ősszel megállapodott a kormányfővel. Szilvásy célja, hogy ősszel a parlament elé kerüljön a…
A debreceni polgármester pénteken úgy vélekedett: a Klubrádió és az ellene tüntetők egyaránt a szélsőséget képviselik. Kósa Lajos azután beszélt erről, hogy csütörtökön a cívis városban tüntetők miatt félbe kellett szakítani a rádió helyi, élő adását. Bolgár György, a Megbeszéljük című műsor vezetője a nyilatkozatra reagálva közölte, csak azt kérdezné Kósától, ha egy órán keresztül szóba tudott…
Július elsejétől ötmillió forintra lehet bírságolni azokat a telektulajdonosokat, akik nem irtják a parlagfüvet ingatlanjaikon. Péterfia Éva, a Parlagfűmentes Magyarországért tárcaközi bizottság elnöke elmondta, hogy a tavaly kirótt bírságok jelentős részét most kezdik el adók módjára behajtani.
Nyáron heti két ülést tart a kormány, a plusznapon az egészségügyi és fejlesztési döntések végrehajtásának felgyorsításáról tárgyalnak. A miniszterelnök augusztusban megy szabadságra, előbb a Balatonhoz, majd Németországba.
A kormány reformpolitikájában várható félfordulatról beszélt Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke a Magyar Hírlap szombati számában megjelent interjújában.
Tízmilliárd forintba kerül az adófizetőknek, hogy a Miniszterelnöki Hivatalt átköltöztetik a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium épületébe - tudta meg a Magyar Nemzet.
Az SZDSZ még nem alakította ki testületi álláspontját a születendő gyermek nemének választási lehetőségét felvető MSZP-s határozati javaslatról, Sándor Klára a magánvéleményét fogalmazta meg, amikor azt mondta, hogy a liberális párt nem támogatja ezt a kezdeményezést - közölte Gusztos Péter, a párt frakcióvezető-helyettese.
Tavaly a magyarországi katolikus templomokban 42,3 millió forint gyűlt össze a péterfillérekből, hét millió forinttal több, mint egy évvel korábban - közölte a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Titkársága.
A Fidesz arra kéri az MSZP országos választmányát, hogy emeljen szót a több-biztosítós rendszer bevezetését jelentő "Gyurcsány-SZDSZ paktum" ellen - mondta Pesti Imre, az ellenzéki párt szakpolitikusa.
Egyelőre még tisztázatlanok azok a kérdések, hogy a magánbiztosítók mennyire szólhatnak bele majd az egészségbiztosítók döntéseibe - mondta Horváth Ágnes szakminiszter az InfoRádió Aréna című műsorában.
A Fidesz arra kéri az MSZP választmányát, hogy emeljen szót a több-biztosítós rendszer bevezetését jelentő "Gyurcsány-SZDSZ paktum" ellen - mondta Pesti Imre, az ellenzéki párt szakpolitikusa szombaton, budapesti sajtótájékoztatóján.
Csúszik a kórházak privatizációjának megakadályozására bejelentett Fidesz-program megvalósítása - ismerte el Pesti Imre a Fidesz egészségügyi szakpolitikusa hangsúlyozta, hogy az ellenzéki párt szándékait ez nem befolyásolja.
Szombaton délelőtt hangzott el utoljára a megszokott szignál a közszolgálati rádió nyíregyházi stúdiójában, amelynek műsora 1974 óta volt hallható a középhullámon. "Elbúcsúztunk hallgatóinktól, átadva az észak-alföldi régiós rádiónak helyünket" - mondta Zsoldos Barnabás stúdióvezető.
Nagy-Britanniában a legfrissebb közvéleménykutatások szerint növelte népszerűségét a kormányzó brit Munkáspárt, miután Gordon Brown a miniszterelnöki tisztségben felváltotta Tony Blairt.
Az Európai Parlament kereszténydemokrata képviselője szerint a Keresztény Demokrata Néppárt jelenlegi politikájának hitelességét erősíti, hogy a pártot az Európai Néppárt ismét felvette tagjai sorába.
A "kádas gyilkos" beteges trófeaként akarta megtartani Lindsay Ann Hawker holttestét az erkélyén álló, homokkal töltött kádban - vélekedik az áldozat testvére. Louise Hawker szerint a férfi a "sír" mellett akart élni.
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) készen áll a kormányzásra - jelentette be Semjén Zsolt pártelnök szombaton, a KDNP országos gyűlésén. A párt politikai célja a népszavazást követően az, hogy új választások eredményeképpen kormányra kerüljön - mondta a politikus a gyűlésen, amelyet abból az alkalomból hívott össze a pártvezetés, hogy a KDNP tagja lett az Európai Néppártnak.
A Magyar Szocialista Párt választmánya támogatja az SZDSZ-szel kötendő koalíciós megállapodás kiegészítését - jelentette be Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, a párt elnöke és Simon Gábor választmányi elnök a testület ülését követő szombati budapesti sajtótájékoztatón. "A koalíciós megállapodás aláírásra van ítélve" - mondta Gyurcsány Ferenc.
Elfogadta a koalíciós megállapodás tervezetét az SZDSZ Országos Tanácsa (OT) - jelentette be Gulyás József, az OT elnöke Horn Gábor ügyvivővel és Horváth Ágnes egészségügyi miniszterrel tartott budapesti sajtóértekezletén.
Egy biztosító mellett öt-nyolc egészségbiztosítási pénztár lesz a társadalombiztosítási rendszer átalakítása után - jelentette ki az MSZP Országos Választmányának ülése után Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, aki hangsúlyozta: az utóbbiak számáról nem a politika dönt majd.
Szombaton a 17. alkalommal ünnepelték meg Gödöllőn a Magyar Szabadság Napját, arra emlékezve, hogy Magyarország területét 1991 júniusában elhagyta az utolsó szovjet katona.