Megverték Kármán Irén újságírót, aki az olajszőkítéssel kapcsolatos bűncselekmények feltárásán is dolgozott, az életveszélyes sérülésekkel a Szent János Kórházba szállított újságíró nincs kihallgatható állapotban, de már stabilizálták az állapotát. Éjszaka egy horgász riasztotta a rendőrséget és a mentőket, miután rátalált az összekötözött áldozatra a Lágymányosi és a Petőfi híd között, a Duna…
Fidesz kifogásolja, hogy a 20 milliárd forintos állami támogatással megvalósult dunaújvárosi Hankook gumigyárban a hírek szerint külföldi vendégmunkásokat is foglalkoztatnak, holott a kormány szerint éppen azért részesült rekordösszegű támogatásban a cég, mert munkahelyeket ígért a környékbelieknek - Fónagy János, a párt országgyűlési képviselője erről szombati sajtótájékoztatóján beszélt. A…
A nagy meleg miatt született ugyan egy miniszteri rendelet a hétvégi kamionstop enyhítéséről, de vélhetően értelmezési problémák miatt több kamionost is megbüntettek szombaton az utakon. Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) ügyeletese szombaton elmondta: mivel a hőségriasztás esetén érvényes forgalomkorlátozási enyhítés csak bizonyos járművekre vonatkozik, vélhetően értelmezési probléma vezet a…
Átadták a Magyar Örökség-díjakat Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémián. Hámori József akadémikus, a bírálóbizottság elnöke az ünnepségen azt mondta: az elismeréssel azoknak az értékeknek a felmutatását jutalmazzák, amelyek a múltban és a jelenben egyaránt hozzájárultak a nemzeti önbecsülés erősítéséhez, gazdagításához.
Takács Albert igazságügyi és rendészeti miniszter hamarosan megnevezi, hogy ki lesz a rendészeti szakállamtitkár. A miniszter ezt a Rendőrtiszti Főiskola szombati avatási ünnepsége után mondta. Úgy fogalmazott: egyelőre nem akar időpontot mondani, de hamarosan megnevezi a szakállamtitkárt. Megjegyezte: jelöltjei már vannak.
Több kisebb településen még mindig áram nélkül vannak házak a Budapesti Elektromos Művek által ellátott négy megyében, a hibákat az Elmű folyamatosan hárítja el. Boross Norbert az Elmű kommunikációs igazgatója szombaton elmondta: a csütörtök és péntek esti vihar miatt még több településen vannak áramellátás nélkül maradt házak, utcaszakaszok, esetleg utcák.
A 2012-es határidő ellenére sem szabad kapkodni a digitális átállás előkészítése során - mondta az Antenna Hungária Zrt. vezérigazgatója az InfoRádió Aréna című műsorában. László Géza szerint egyelőre a piaci szereplők sem látnak tisztán.
Horn Gyula kitüntetésével kapcsolatban új fejleményt csak az Alkormánybíróság értelmezése jelenthet - közölte Kumin Ferenc a Köztársasági Elnöki Hivatal főosztályvezetője arra reagálva, hogy az MSZP azt kérte az államfőtől, Horn Gyula érdemeire tekintettel írja alá Gyurcsány Ferenc javaslatát a kitüntetésre. Hozzátette: értesülése szerint még a nyári szünet előtt meghozza döntését a testület.…
Ketten életveszélyesen megsérültek szombatra virradó hajnalban, amikor motorjukkal egy álló autóbusznak ütköztek a Kalocsa környéki Drágszél település belterületén szombaton hajnalban - közölte a kecskeméti mentőközpont. A mentősök elmondása szerint az ütközés következtében keletkezett tűzben a motoron utazók mindketten megégtek. stabilizációs műtét elvégzése után az egyik sérültet délelőtt…
Somogy megye történetében egyedülálló eseménynek, mintegy félszáz, Magyarországra akkreditált nagykövet találkozójának adott otthon szombaton Kaposvár. "Ennyi diplomáciai kiválóság még nem volt egyszerre Somogy megyében" - mondta a megyeházán tartott köszöntőjében Gelencsér Attila, a somogyi közgyűlés elnöke, aki rövid áttekintést adott a megye történetről, társadalmi, gazdasági helyzetéről. Az…
Fákat csavart ki a szél és döntött a Zemplénben a 37-es számú főútra és a környékbeli mellékutakra szombat délután, a tűzoltók a helyszínekre tartanak - tudatta a katasztrófavédelem. Jégesővel, szélviharral érkezett a zivatar Sárospatak térségébe szombaton délután, ahol épp egy hete több száz fát tört derékba a vihar. Sárospatakon, a József Attila utcában egy lakóházra dőlt fa, valamint Komlóskán,…
A kommunizmus kaméleonként idomult a megváltozott környezethez és a populizmus álarcát felöltve visszaosont a politikába - mondta Dávid Ibolya szombaton a somlóvásárhelyi nagyréten, az MDF hagyományos Szabadság-napi megemlékezésén, több száz érdeklődő jelenlétében. "A populizmus politikai kalandorként a valódi megoldások helyett a hatalom megszerzését állította a politikája középpontjában - tette…
Megverték Kármán Irén újságírót, aki az olajszőkítéssel kapcsolatos bűncselekmények feltárásán is dolgozott. Számos szervezet és az SZDSZ is megdöbbenését és együttérzését fejezete ki. A rendőrség nyomoz, de részleteket nem közöl. Kármán Irént életveszélyes sérülésekkel szállították szombaton délelőtt a Szent János Kórházba, ahol stabilizálták az állapotát. Péntek éjszaka egy horgász riasztotta a…
Egy motorkerékpáros utasa, egy 22 éves szarvasi nő súlyos sérüléseket szenvedett, amikor egy személygépkocsi figyelmetlenül lefordult az 52-es útról és összeütközött a motorral szombaton délután Kecskemét és Solt között - közölte a rendőrség. A személygépkocsi az útról befordult egy csárdához, és nem adott elsőbbséget a szemből érkező motorkerékpárnak - mondta a Bács-Kiskun Megyei…
Életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt indított nyomozást a rendőrség ismeretlen tettesek ellen, akik úgy összevertek egy 20 éves fiatalembert Győrött, a Mosoni-Duna-part töltésén, hogy a lépét el kellett távolítani - közölte a rendőrség szombaton.
Magas vízállása, jó vízminősége és megtisztított strandjai révén kellőképpen felkészült a Balaton a turisták fogadására - közölte Fodor Gábor környezetvédelmi és vízügyi miniszter.
Életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt indított nyomozást a rendőrség ismeretlen tettesek ellen, akik úgy összevertek egy 20 éves fiatalembert Győrött, a Mosoni-Duna-part töltésén, hogy a lépét el kellett távolítani - közölte a rendőrség.
Megtalálták annak a férfinak a holttestét, aki pénteken este merült el a Tiszában - közölte a rendőrség. A 29 éves férfi holttestét a Tisza "Sárga" néven ismert részénél találták meg, eltűnésének helyétől nem messze - mondta Tuczakov Szilvána.
Ketten vesztették életüket szombat délután, amikor egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött a 311-es úton Tápiószentmárton térségében - közölte Lukácsi Zsuzsa, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese. A sajtóügyeletes elmondta: délután fél négy tájban történt a baleset. Eddig tisztázatlan körülmények között ütközött össze a két jármű. A balesetben a motorkerékpáros és az autó…
Ketten vesztették életüket, amikor egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött a 311-es úton Tápiószentmárton térségében - közölte Lukácsi Zsuzsa, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
A szabolcsi Tiszaeszláron egy idős asszony holttestére bukkantak a házában délelőtt. A szomszédok elmondták, hogy a 83 éves egyedül élő asszonyt napok óta nem látták. A lakás nem volt kulcsra zárva, a nagy melegben már oszlásnak indult a feltehetően több napja elhunyt asszony teteme. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság közigazgatási eljárás keretében vizsgálja az ügyet - mondta…
Rendkívül fontosnak ítélte Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke, hogy "az integrációs folyamat megmenekült az Európai Unió brüsszeli csúcsértekezletén született megállapodás eredményeként".
Az Európai Bizottság elnöke szerint egy súlyos válságot sikerült elkerülni a brüsszeli uniós megállapodással. Átadták a Magyar Örökség-díjakat a Magyar Tudományos Akadémián. Budapesten brutálisan megvertek egy tényfeltáró újságírót. A nap legfontosabb hírei.
Életét vesztett egy személygépkocsi vezetője, utasa pedig megsérült, amikor az autó kereke az egyenes úton kitört és ezért az útról letérő kocsi fának ütközött Kiskunhalas közelében szombaton este - közölte a rendőrség. A műszaki hibás autót egy 55 éves harkakötönyi férfi vezette, utasa egy 17 éves lány volt, akit a mentők kórházba szállítottak - mondta a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság…
Nagyjából százan vettek részt a Gyurcsány Ferenc otthona elé szervezett tüntetésen Budapesten. A Magyar Nemzeti Bizottság 2006 tüntetésén Gonda László, a szervezet ügyvivője elmondta, hogy a demonstráció célja Gyurcsány Ferenc jelképes kilakoltatása.
Barcs zászlóshajó az együttműködés terén - hangsúlyozta Lamperth Mónika szocialista politikus szombaton este Barcson, a Város Napján tartott ünnepségen. A leköszönő önkormányzati miniszter kifejtette: a barcsiak, s e térség lakói tudnak valami különlegeset, a történelem megtanította őket arra, hogy minden sikerért keményen meg kell dolgozni, együtt kell működni, ha eredményeket akarnak elérni.…
Négyes ikrek születtek a Semmelweis Egyetem II. számú szülészeti és nőgyógyászati klinikáján, az újszülöttek jól vannak - mondta el Nobilis András osztályvezető főorvos. A négy kislány még május 27-én született császármetszéssel. Az édesanya hormonkészítményeket kapott, de a babák természetes úton fogantak - tette hozzá a főorvos. Az újszülöttek - akiket a koraszülött intenzív osztályon tartanak…
Emlékszik a vele történtekre a pénteken brutálisan bántalmazott Kármán Irén újságíró; a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorának vasárnap telefonon nyilatkozva azt is elmondta, hogy jobban van. Az olajszőkítési ügyekben is nyomozó újságírót megverték és összekötözték. Testére péntek éjszaka egy horgász talált rá a Lágymányosi és a Petőfi híd között, a Duna parton. A mentők életveszélyes…
Utolsó frakcióülését tartja ma az MSZP országgyűlési képviselőcsoportja a nyári szünet előtt, az eseményen jelen lesz Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, pártelnök. A frakcióülésen a nyári rendkívüli ülésszak utolsó ülésnapjára készülnek a képviselők, így a június 25-i zárószavazásokat tárgyalják meg.
Emlékszik a vele történtekre a pénteken brutálisan bántalmazott Kármán Irén újságíró; a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorának vasárnap telefonon nyilatkozva azt is elmondta, hogy jobban van. Az olajszőkítési ügyekben is nyomozó újságírót megverték és összekötözték. Testére péntek éjszaka egy horgász talált rá a Lágymányosi és a Petőfi híd között, a Duna parton. A mentők életveszélyes…
Ma egyeztetnek a kormánypártok Budapesten; kiegészítő koalíciós megállapodást kötnek a reformok további menetrendjétől, szó lesz az SZDSZ tíz pontjáról, az egészségbiztosítási rendszer átalakításáról és arról is, hogy a kormány indítványai számára miként lehet biztosítani a kormánypárti többséget a parlamenti szavazásoknál.
Egy hónapon belül másodszor szivárgott az ammónia a kaposvári húskombinátban, a tűzoltók négy óra alatt hárították el a vészhelyzetet - közölte a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletese vasárnap.
A déli órákba megkezdődött a kormánypártok egyeztetése; a vasárnapi találkozón a felek kiegészítő koalíciós megállapodást kötnek a reformok további menetrendjétől. Az eszmecserén szó lesz az SZDSZ tíz pontjáról, az egészségbiztosítási rendszer átalakításáról, valamint arról is, hogy a kormány indítványai számára miként lehet biztosítani a kormánypárti többséget a parlamenti szavazásoknál.
Politikai és nem alkotmányos válság van Magyarországon- vélekedett az InfoRádiónak Lánczi András. A filozófus, egyetemi tanár az "Alkotmányosság alkonya" című konferencia kapcsán úgy vélte: a politikai erők között teljesen hiányzik a bizalom.
A déli órákba megkezdődött a kormánypártok egyeztetése; a vasárnapi találkozón a felek kiegészítő koalíciós megállapodást kötnek a reformok további menetrendjétől. Az eszmecserén szó lesz az SZDSZ tíz pontjáról, az egészségbiztosítási rendszer átalakításáról, valamint arról is, hogy a kormány indítványai számára miként lehet biztosítani a kormánypárti többséget a parlamenti szavazásoknál.
A sajtószabadság, az újságírói függetlenség és az igazságot kutató oknyomozó újságírás elleni támadásként értékeli Kármán Irén újságíró megverését a Magyar Rádió vezetése; a Közszolgálati Műsorkészítők Szakszervezete (KÖZszolga) megdöbbenéssel vegyes felháborodással értesült az újságíró bántalmazásáról. "Nem szabad hagynunk, hogy egy ilyen aljas támadás elérje a célját és a sajtó és közélet…
Megkezdte Kármán Irén újságíró kihallgatását a Budapesti Rendőr-főkapitányság - mondta Unger Pál sajtóügyeletes. Az orvosok döntöttek úgy, hogy a sértett egészségi állapota megengedi kihallgatását - közölte az ügyeletes, aki a kihallgatás várható hosszáról nem tudott, az abban résztvevők számáról pedig nem akart felvilágosítást adni. Az olajszőkítési ügyekben is nyomozó Kármán Irént péntek éjjel…
A Nemzeti Nyomozó Iroda átvette a nyomozást Kármán Irén támadása ügyében, értesült az InfoRádió. A megvert újságírót vasárnap már kihallgatta a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
Folyamatosan zajlik az adatgyűjtés és a szemtanúk felkutatása Kármán Irén bántalmazása ügyében - közölte Unger Pál. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese elmondta: minél több tanút talál a rendőrség, annál nagyobb az esély több információ megszerzésére. Az információgyűjtés az olajszőkítési ügyekben is nyomozó újságírót ért korábbi fenyegetésre és bűncselekményre is kiterjed,…
Az ukrajnai atomhivatal kezdeményezte a Magyarországra és Szlovákiába exportált oroszországi nukleáris fűtőanyag ukrajnai tranzitját szabályozó megállapodások felülvizsgálatát - közölte Jelena Mikolajcsuk, a hivatal vezetője.
Ha a kormányzat végleges döntést hoz a társadalombiztosítás, azon belül az egészségbiztosítás privatizációjáról, akkor a Fidesz ellenállásra szólítja fel az embereket - mondta Mikola István, az Országgyűlés egészségügyi bizottságának fideszes alelnöke.
Július 1-jéig új mellékletekkel egészíti ki a koalíciós megállapodást az MSZP és az SZDSZ, a jövő héten minden vitatott kérdésben kompromisszumos javaslatokat tárgyalnak meg a pártok szakértői, így egy hét múlva alá lehet írni a keretmegállapodásokat - jelentette be Gyurcsány Ferenc és Kóka János a vasárnapi koalíciós egyeztetést követően.
A meleg miatt felpúposodott a villamos sín a Boráros téri megállóban, így vasárnap délután átmenetileg buszokat állítottak forgalomba a 4-es, 6-os villamosok vonalán - mondta Fehérvári Tibor, a BKV fődiszpécsere.
Nem állapodtak meg a koalíciós pártok az egészségbiztosítási rendszer átalakításáról. Az MSZP és az SZDSZ délutáni egyeztetése után a két párt vezetője arról számolt be, hogy a jövő héten még tárgyalnak a vitatott kérdésekről, de július 1-ig új mellékletekkel egészítik ki a koalíciós megállapodást, így egy hét múlva jóváhagyhatják az egyezséget.