2007. június 21. csütörtök

jún. 21
14:24
Alanyi jogúvá tennék az agrártámogatásokat (Infostart)
Magyarország 2009-től vezeti be az Európai Unió új agrártámogatási rendszerét - mondta el a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési minisztérium államtitkára.
jún. 21
14:33
Az államfő csalódott, hogy ősszel szavaznak az ombudsmanjelöltről (Alternatív Energia)
A köztársasági elnök csalódott és sajnálja, hogy csak ősszel szavaz az Országgyűlés Szabó Máté ombudsmanjelöltről - mondta Wéber Ferenc, az államfő sajtófőnöke. Sólyom László azért állított ilyen gyorsan újabb jelöltet az állampolgári jogok országgyűlési biztosának posztjára, hogy lehetőséget teremtsen a nyári szünet előtti választásra annak érdekében: egy fontos alkotmányos intézmény ne maradjon…
jún. 21
14:46
Mikor nem kell fizetni az orvosnak? (Alternatív Energia)
Ingyen kell adni az orvosnak azt az igazolást, amely ahhoz szükséges, hogy a gyermek nyári táborba mehessen - közölte az Egészségügyi Minisztérium. A hatályos jogszabályok alapján ez az orvosi igazolás nem tekinthető szakvéleménynek, ezért nem is kérhető pénz a kiállításáért - írja közleményében a szaktárca sajtóirodája. Ez a fajta igazolás hasonló ahhoz, amikor a háziorvos arról ad igazolást,…
jún. 21
14:49
Egyharmadával kevesebb pénz jut a gyerekek táboroztatására (Infostart)
Idén nyáron mintegy harmadával kevesebb állami pénz jut a gyerekek táboroztatására. Aki sikeres pályázatot szeretne, annak érdemes prevenciós és kulturális programokon törnie a fejét, akkor ugyanis nagyobb eséllyel pályáznak a szociális tárca által felajánlott forrásokra.
jún. 21
14:59
Horn: az egészségügyben nem történt rendszerváltás (Alternatív Energia)
A koalíciónak közösen kell megtalálnia "a helyes terápiát" a hálapénzzel szemben - közölte Horn Gábor szabad demokrata ügyvivő. A koalíciós koordinációért felelős államtitkár kommünikéjében hangsúlyozta: a liberálisok egyetértenek a kormányfővel, aki szerint a jelenlegi egészségügyi rendszer válságának talán legjellemzőbb tünete a hálapénz.
jún. 21
15:00
Július 25-én kerülnek a kormány elé a kiemelt projektek (Alternatív Energia)
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) a tervek szerint a kormány július 25-i ülésére terjeszti be a kiemelt projekteket döntésre az akció terveken belül - mondta Bajnai Gordon. A fejlesztéspolitikai kormánybiztos háttérbeszélgetésen közölte: a regionális fejlesztési tanácsok és a szaktárcák mintegy ötszáz kiemelt projekt-javaslatot terjesztettek be, amelyek előszűrését az ügynökség megkezdte.
jún. 21
15:01
Támogatta a nemzetbiztonsági bizottság Szilvásy György kinevezését (Infostart)
Meghallgatta a Parlament Nemzetbiztonsági Bizottsága Szilvásy Györgyöt, a polgári titkosszolgálatokért felelős tárca nélküli miniszterjelöltet. A kinevesét a testület kormánypárti többsége támogatta, nemmel szavaztak a fideszes és KDNP-s képviselők, az MDF-es Boross Péter pedig tartózkodott.
jún. 21
15:14
Egyesíthetik a bizottságokat a Gripen-ügyben (Infostart)
Vadai Ágnes, leendő honvédelmi államtitkár szerint össze kellene vonni a Gripen vadászgépek beszerzését vizsgáló országgyűlési bizottságokat. Simicskó István nem zárkózik el az elől, hogy összevonják a KDNP-s és szocialista javaslatot. Az Országgyűlés Nemzetbiztonsági bizottságának elnöke szerint a kormány által felállítandó vizsgálóbizottság a figyelemelterelést szolgálja.
jún. 21
15:16
A kormány öt milliárdnál többel is támogathatja a fagykárt szenvedett gazdálkodókat (Infostart)
A kormány az eredetileg ígért 5 milliárd forintnál többet is adhat a fagykárt szenvedett gazdálkodóknak állami segítségként, amennyiben sok gazdálkodó jelentkezik a Nemzeti Kárenyhítési Rendszerbe - közölte az agrártárca államtitkára.
jún. 21
15:26
A parlamenti pártok támogatnák egy Költségvetési Hivatal létrehozását (Infostart)
A pénzügyminiszter szerint szükség van a közpénzügyi felelősségről, az Országgyűlés Költségvetési Hivataláról szóló törvény megalkotására.
jún. 21
15:28
A KDNP kormányon visszaszerezné a stratégiailag fontos cégeket (Infostart)
Ha a Kereszténydemokrata Néppárt kormányra kerül, akkor minden alkotmányos eszközt felhasznál annak érdekében, hogy a stratégai szempontból és a lakosság ellátása szempontjából fontos cégeket visszaszerezze - közölte a párt elnöke.
jún. 21
15:41
Bizonytalanságban a MÁV-kórház dolgozói (Alternatív Energia)
Hétfőig várnak a hónapok óta késő kormányzati álláspontra, ha nem érkezik meg, a nyomásgyakorlás radikális eszközéhez nyúlnak - mondta tegnapi sajtótájékoztatóján a Központi MÁV Kórházban és Rendelőintézet önálló szakszervezetének elnöke.
jún. 21
15:51
Aggódnak a mozdonyvezetők a biztonságért (Alternatív Energia)
Érdemi válasz sem érkezett a gazdasági és közlekedési minisztertől, intézkedést sem tett a vasútüzem biztonságos működtetésére, ezért folytatódik a mozdonyvezetők sztrájkkészülődése.
jún. 21
15:51
Ítéletidő közeledik, jégesővel, felhőszakadással (Infostart)
A kánikulát csütörtök délután és este viharos széllökések, jégeső és felhőszakadás válthatja fel - figyelmeztet az Országos Meteorológiai Szolgálat. Elsősorban a Dunántúlon, esetleg északkeleten lehet rossz időre számítani.
jún. 21
15:54
Lelkészi pofon egy kamasznak - az MSZP Orbán Viktort okolja (Alternatív Energia)
Orbán Viktornak, a Fidesz elnökének politikája odavezetett, hogy egy mosonmagyaróvári kormányellenes tüntetésen az egyik történelmi egyház lelkésze megpofozott egy fiút - mondta Molnár Csaba, az MSZP országgyűlési képviselője csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón. "Egy fanatikus lelkész a múlt héten politikai okokból megpofozott egy fiatal fiút egy kormányellenes tüntetésen" - közölte a…
jún. 21
16:43
Magyar megoldás kell a nyugdíjreformra, nem importálhatók más modellek (Alternatív Energia)
A társadalmi és szakértői viták után fog dönteni a kormány a nyugdíjreform fő kérdéseiről, várhatóan az év végén, majd a javaslatok a parlament elé kerülnek - mondta Csizmár Gábor, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium államtitkára újságíróknak, miután részt vett az Idősügyi Tanács csütörtöki budapesti ülésén. Hozzátette, az, hogy mely kérdésekben lesz szükséges dönteni, milyen kérdések maradnak…
jún. 21
16:43
Az NNI-nél a DNS-minta a Fenyő-gyilkosság ügyében (Alternatív Energia)
Átadták a szerb hatóságok a magyar rendőrségnek annak a szerb férfinak a DNS-mintáját, aki a Fenyő-gyilkosság nyomozása során korábban képbe került lehetséges elkövetőként - tudatta a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) életvédelmi osztályvezetője. Alberti Bálintné alezredes hozzátette: a DNS-mintát soron kívüli szakértői vizsgálatra küldik, amelynek reményeik szerint egy hónapon belül meglesz az…
jún. 21
17:00
Sólyom László aggályosnak tartaná Horn Gyulát kitüntetését (Infostart)
Sólyom László aggályosnak tartja, hogy Horn Gyulát kitüntessék, ugyanis a korábbi miniszterelnök 1956-os tevékenységét ellentétesnek tartja az alkotmány értékrendjével - mondta Wéber Ferenc, a köztársasági elnök sajtófőnöke.
jún. 21
17:01
56-os szerepe miatt Mádl után Sólyom is ágáll Horn Gyula kitüntetése ellen (Alternatív Energia)
Sólyom László aggályosnak tartja, hogy Horn Gyulát kitüntessék, mert 1956-os tevékenysége ellentétes a Magyar Köztársaság Alkotmányának értékrendjével - mondta Wéber Ferenc, a köztársasági elnök sajtófőnöke csütörtökön. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök levélben javasolta a köztársasági elnöknek, tüntesse ki Horn Gyulát 75. születésnapja alkalmából, a külügyminiszterként és a miniszterelnökként az…
jún. 21
17:13
Díszpolgári címet adnának Toller Lászlónak (Alternatív Energia)
Díszpolgári címet kíván adományozni a tavaly nyári autóbalesete óta kómában fekvő Toller Lászlónak a pécsi közgyűlés szocialista frakciója, a jobboldali képviselők azonban nem támogatják a javaslatot. Információink szerint Toller László állapota már sohasem lesz olyan, hogy száz százalékban visszakerüljön a közéletbe. Éppen ezért azt gondoltuk, mivel ő példa Pécs város életében és nagy eredmények…
jún. 21
17:15
Meztelen holttestet találtak egy erdőben (Alternatív Energia)
Emberölés gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen indított nyomozást a rendőrség, a lemeztelenített áldozatot Kóny község külterületén egy erdősávban találták meg - közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. Kocsis Tünde elmondta: a még szerdán megtalált férfi halála három-öt nappal korábban következett be. Az igazságügyi orvos szakértői boncolás megállapította, hogy…
jún. 21
17:15
Félezer kiemelt projekt vár uniós támogatásra (Infostart)
Július végén dönt a kormány a kiemelt európai uniós projektekről. Ezek megvalósításához pályázat nélkül kaphatnak közösségi pénzt a régiók.
jún. 21
17:17
Megdőlt a budapesti melegcsúcs, piros riasztás lehet a viharok miatt (Alternatív Energia)
Budapesten megdőlt a melegrekord: 35,7 Celsius-fokot mértek, úgy tűnik azonban, az országos melegrekord nem dől meg csütörtökön - mondta el az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa. Jenki Szilvia emlékeztetett rá: 2002. június 21-én Budapesten 35,4 fokot mutattak a műszerek; ez a rekord dőlt meg most, mert három tized fokkal többet, 35,7 fokot mértek. Szerdához viszonyítva egyébként nem…
jún. 21
17:17
A hőség ellenére nem kell áramkorlátozásra számítani (Infostart)
Biztosított a villamosenergia-ellátás, a kánikula ellenére nem kell áramkorlátozásra számítani - mondta el az InfoRádiónak a Magyar Villamosenergia-ipari Rendszerirányító Zrt. (Mavir) diszpécserszolgálatának vezetője. Kapás Mihály hozzátette: az elmúlt napok áramfogyasztása jelentős mértékben meghaladta a tavalyi év hasonló időszakában mértet.
jún. 21
17:29
Átadták a magyar rendőrségnek a Fenyő-gyilkosság feltételezett elkövetőjét (Infostart)
Átadták a szerb hatóságok a magyar rendőrségnek annak a szerbiai férfinak a DNS-mintáját, akit a kilenc évvel ezelőtti Fenyő-gyilkosság lehetséges elkövetőjeként tartanak számon.
jún. 21
17:30
"Együttműködésre vagyunk ítélve" (Infostart)
Július végén dönt a kormány a kiemelt európai uniós projektekről. Ezek olyan tervek, amelyeket a Regionális Fejlesztési Tanácsok terjesztettek be, és amelyek megvalósításához nem áll rendelkezésre uniós pályázat. További feltétel még, hogy kiemelten közhasznúnak kell lennie.
jún. 21
17:31
Politikai nyelvöltögetés - Orbán könyvén huzakodnak (Alternatív Energia)
Ha Orbán Viktor még a látszatát is el akarja kerülni annak, hogy részéről a könyvírás csak újarisztokrata pénzmosási technika, akkor vallja be, mennyit keresett könyvével és az összeget utalja át jótékony célra - mondta az MSZP szóvivője Nagykanizsán tartott sajtótájékoztatóján csütörtökön. Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője erre reagálva közölte, ne a "munka nélkül meggazdagodott újarisztokraták…
jún. 21
17:32
Toller László pécsi díszpolgár lesz (Infostart)
Díszpolgári címet kíván adományozni a tavaly nyári autóbalesete óta kómában fekvő Toller Lászlónak a pécsi közgyűlés szocialista frakciója.
jún. 21
18:05
Piros riasztás a közelgő vihar miatt! (Alternatív Energia)
Piros viharjelzést, riasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtökön késő délután. Polyánszky Zoltán, a vészjelző szolgálat munkatársa elmondta: az egész országon átvonuló zivatarlánc közeledik Ausztria felől. Az esti óráktól intenzív zivatarokkal járó hidegfront halad át az ország felett. A nyugati országrészt a kora esti órákban éri el a vihar, Budapestre este nyolc óra körül…
jún. 21
18:24
Ál gázszerelők járják a fővárost (Alternatív Energia)
A Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség nem bízott meg gázszerelőket, hogy a lakóházakban a gázszivárgást ellenőrizzék, ezért senki ne engedjen be a lakásába olyasvalakit, aki illetéktelenül hivatkozna erre az állítólagos feladatra - hívja fel a figyelmet hatóság. A Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség lakossági bejelentés alapján értesült arról, hogy Budapesten egy VI. kerületi társasház lakóit "magukat…
jún. 21
18:26
Tíz évet kapott az öccsét megölő lány - 70-szer szúrt (Alternatív Energia)
Tíz év fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztéssel sújtotta csütörtökön a Csongrád Megyei Bíróság első fokon azt a lányt, aki tavaly több késszúrással megölte öccsét Zsombón; az ítélet nem jogerős. A különös kegyetlenséggel, 14. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés miatt indított büntetőeljárást erkölcsi okokból zárt tárgyaláson vizsgálták.
jún. 21
18:51
Újabb kilenc településből lesz város (Infostart)
Kilenc település kap városi címet július elsejével, ezzel 298-ra emelkedik a magyarországi városok száma- döntött a köztársasági elnök Lamperth Mónika önkormányzati és területfejlesztési miniszter előterjesztése alapján.
jún. 21
19:05
Forgó Morgó prüszköl: csúcsot döntöget az áramfelhasználás (Alternatív Energia)
A rendkívül magas csütörtöki hőmérséklet következtében az országos villamosenergia-felhasználás elérte az eddigi csúcsot, a villamosenergia-rendszer azonban elég tartalékkal rendelkezett, a fogyasztók áramkorlátozása szóba sem került - mondta Kapás Mihály, a Magyar Villamosenergia-ipari Rendszerirányító Zrt. (Mavir) Országos Diszpécser Szolgálatának vezetője csütörtökön délután. Kapás Mihály…
jún. 21
19:06
A közműcégek, a privatizáció és a vudu (Infostart)
Az ellenzéki pártok felszólítják a kormányt, hogy állítsák le a stratégiailag fontos közműcégek eladását. A kormányszóvivői iroda azt közölte, nincs napirenden a közműcégek privatizációja.
jún. 21
19:27
Megérkeztek a Fenyő-gyilkosság feltételezett elkövetőjének DNS-mintái (Infostart)
Megkapta a Nemzeti Nyomozó Iroda annak a szerb állampolgárnak a DNS-mintáit, aki a gyanú szerint meggyilkolhatta Fenyő János vállalkozót 1998-ban - mondta az InfoRádiónak Csizner Zoltán. A Nemzeti Nyomozó Iroda Bűnügyi Főosztályának vezetője kiemelte: a szakértők most azt vizsgálják, hogy a férfi DNS-e egyezik-e a helyszínen rögzített mintával.
jún. 21
19:46
A vihar miatt Ferihegyről nem szállnak fel a nyugatra tartó gépek (Alternatív Energia)
A Budapest felé közeledő vihar miatt a Ferihegyi repülőtérről nem szállnak fel a nyugatra tartó gépek - közölte Szollár Domokos, a Budapest Airport szóvivője nem sokkal este hét óra után. A gépek felszállását addig nem engedélyezik, amíg a vihar el nem vonul. A szóvivő elmondta, jelenleg 17 járat késik emiatt, de ez a szám várhatóan még nőni fog. Szollár Domokos az előrejelzések alapján azt…
jún. 21
19:48
Libakergető tűzoltók (Alternatív Energia)
Libákat szállító tehergépkocsi pótkocsija borult fel csütörtökön késő délután Debrecen belvárosában - közölte a hajdú-bihari katasztrófavédelmi igazgatóság ügyeletvezetője. Törő Attila százados elmondta: egy rekeszekben libákat szállító pótkocsis tehergépkocsi pótkocsija borult fel a vasútállomás közelében. A 784 liba közül 50 a helyszínen elpusztult, számos szárnyas pedig elszabadult. A…
jún. 21
19:49
Sztrájkveszély a MÁV kórházban (Infostart)
Egyeztetést sürget a kormánnyal a csoportos létszámleépítések rendezése érdekében a MÁV Kórház önálló szakszervezetének elnöke, aki szerint akár sztrájkolnak is, ha nem sikerül megegyezni.
jún. 21
19:51
"M43 halálút" (Infostart)
Negyedpályás útlezárással tiltakoztak a megnövekedett kamionforgalom ellen csaknem százan a 43-as út szegedi, belterületi szakaszán. A demonstrálók emlékeztettek: Botka László polgármester a 2002-es választási kampányban két hidat ígért Szegednek, ebből egy sem készült el.
jún. 21
19:52
Egyelőre nem lesz szmogriadó a hőség miatt (Infostart)
A kánikula ellenére egyelőre nem kell szmogriadó elrendelésére számítani, hiszen a légszennyezettségi határértékek az országban sehol nem lépik túl a határértéket - közölte az InfoRádióval Bibók Zsuzsa, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium környezetfejlesztési főosztályvezető-helyettese.
jún. 21
20:30
Kísérteties látvány Budapest fölött (Alternatív Energia)
Elérte a vihar a fővárost. Az óriási fekete felleg betakarja egész Budapestet, pillanatok alatt éjszakai sötétség borult a városra. A szél hordja a port, a papírdarabokat, de közben az eső is eleredt, függönyként körbevonja a panorámát az eső. De egyelőre nincs akkora ereje a viharnak, mint például Bécsben volt, ahol két ember meghalt az ítéletidőben.
jún. 21
20:32
Itt a vihar: tomboló szél, heves záporok (Alternatív Energia)
A vihar hazánk nyugati határára 90 kilométer feletti széllökésekkel, heves záporokkal, helyenként jéggel érkezett meg csütörtökön. Kanzler Sándor, a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletese elmondta: Sopronban a Hársfasor és a Fegyvessor kereszteződésében az erős szél leszakította a villanyvezetéket. A közelben lévő Fertőhomokon faág zuhant a villamosvezetékekre, s…
jún. 21
20:34
Többen megsérültek a tomboló viharban - képekkel (Infostart)
Elvonult Budapest felett a vihar első, leghevesebb hulláma, amelyet még követhetnek gyengébb zivatargócok. A fővárosban hat ember sérült meg és akadozott a tömegközlekedés is. Vidéken is volt egy sérült. A tűzoltókat több mint kétszáz alkalommal riasztották csak Budapesten - országosan a szám elérte a négyszázat.
jún. 21
20:53
Fákat döntött ki a vihar Fejér megyében (Alternatív Energia)
Erős széllel érte el a vihar Fejér megyét; Bicskén három fát döntött ki, Vértesbogláron pedig egy mezőgazdasági telep trafójába csapott a villám - közölte az MTI-vel a megyei katasztrófavédelem. Az ügyeletre folyamatosan érkeznek a bejelentések a viharkárokról - mondta el Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletese, Dani Miklós. Hozzátette: Gárdonyba villámcsapás miatt riasztották a…
jún. 21
20:54
A vihar miatt zárva Ferihegy (Alternatív Energia)
A vihar miatt lezárták a Ferihegyi repülőteret, sem az 1-es, sem a 2-es terminálokról nem szállnak fel, és nem landolnak repülőgépek - közölte Szollár Domokos, a Budapest Airport szóvivője csütörtökön este. Elmondta, 20.20 órakor zárták le a Ferihegyi repülőteret, és ezt addig nem oldják fel, amíg a vihar el nem vonul Budapest felett. A szóvivő korábban még azt közölte, hogy a vihar miatt a…
jún. 21
20:55
Máris 150 segélyhívás, négy sérült a vihar miatt Budapesten (Alternatív Energia)
Eddig négy könnyebb sérültje van a Budapestre zúdult viharnak - mondta el Balla Rozália, az Országos Mentőszolgálat ügyeletese csütörtökön este. A három ember, akire faágak estek, a fején sérült meg, egy embert a lábán sebzett meg a tetőről lesodort cserép. A tűzoltók nem sokkal a vihar kitörése után már százötven segélykérő telefont kaptak Budapesten - közölte az MTI-vel a Budapesti Tűzoltóság…
jún. 21
21:15
"Feladatunk volt, hogy Magyarországon a hazugságtéglákból épített várat lebontsuk" (Alternatív Energia)
A költségvetési deficit lefaragása közben "tájékoztatási és partnerdeficitet" halmozott fel a kormánykoalíció - jelentette ki Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője csütörtökön Sárváron, ahol Eörsi Mátyással, az SZDSZ frakcióvezetőjével közösen értékelték a koalíciós kormányzás első évét. Lendvai Ildikó szerint jogosak azok a kritikák,hogy a reformok a kommunikációban való megjelenítés szintjén…
jún. 21
21:17
Kóka: a kiábrándulás miatt teret nyert a politikai populizmus (Alternatív Energia)
A piaci liberalizmus hiányával okolta Kóka János gazdasági miniszter a washingtoni Cato Intézetben csütörtökön tartott előadásában azt, hogy Közép-Kelet-Európa az utóbbi néhány évben veszített lendületéből. "Talán a liberalizmus hiánya a fő oka annak is, hogy az Európai Unió nem tűnik megreformálhatónak" - mondta a miniszter, hangsúlyozva, hogy elsősorban az SZDSZ vezetőjeként, liberális…
jún. 21
21:19
Villamosok álltak le a vihar nyomában (Alternatív Energia)
HÉV- és villamosvezetékeket szakítottak le a vihar miatt kidőlő fák és letört ágak Budapesten - mondta el az MTI-nek a BKV fődiszpécsere csütörtökön este. Fennakadások vannak a szentendrei HÉV vonalán Pomáz és Szentendre között. A 12-es, 14-es, 42-es, 69-es, 28-es, 56-os, 59-es, 61-es villamos vonalán is gondok adódtak - tette hozzá. A 89-es troli vezetékét is leszaggatta a vihar - mondta a…
jún. 21
21:38
Öten sérültek meg a viharban Budapesten, megszakadtak az adások (Alternatív Energia)
Eddig öt könnyebb sérültje van a Budapestre zúdult viharnak - mondta Balla Rozália, az Országos Mentőszolgálat ügyeletese csütörtökön este. Négy ember, akire faágak estek, a fején sérült meg, egy embert a lábán sebzett meg a tetőről lesodort cserép - mondta el az ügyeletes.

Keresés