2007. május 30. szerda

máj. 30
16:26
Kábítószer-termesztőt lepleztek le Szentendrén (Alternatív Energia)
Kábítószer-termesztőt leplezett le a rendőrség Szentendrén, a férfit előzetes letartóztatásba helyezték - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szerdán. A Szentendrei Városi Bíróság egy helyi lakost "kábítószer termesztésével, előállításával, megszerzésével, az országba behozatalával, onnan kivitelével, vagy az ország területén átvitelével elkövetett visszaélés kábítószerrel bűntett…
máj. 30
16:28
Bencze József: szükség van egy etikai kódexre (Alternatív Energia)
Támogatta Bencze József országos rendőrfőkapitánnyá történő kinevezését szerdai ülésén az Országgyűlés Honvédelmi és Rendészeti Bizottsága. Bencze József a testület előtt hangsúlyozta: a bűnnel szemben könyörtelen, a polgárokkal tisztelettudó és politikamentes rendőrséget szeretne.
máj. 30
16:32
Lezárult a vizsgálat az NBH-nál az Egy-Másért Alapítvány ügyében (Alternatív Energia)
A Nemzetbiztonsági Iroda (NBI) szerdán befejezte vizsgálatát a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) és az Egymásért Egy-Másért Alapítvány kapcsolata ügyében; az erről szóló jelentést Buzálné Szabó Mária, az NBI vezetője felterjesztette Szilvásy György kancelláriaminiszternek, aki a vizsgálatot elrendelte - tudta meg a távirati iroda a Nemzetbiztonsági Irodától. A közlés szerint a miniszter tájékoztatja…
máj. 30
16:42
Fidesz: "Nem hisszük el, hogy nemet tud mondani Gyurcsány Ferencnek" (Alternatív Energia)
Az alkotmányügyi bizottság kormánypárti többsége támogatta Takács Albert igazságügyi és rendészeti miniszterjelölt kinevezését a tárca élére szerdai ülésén. Takács Albert - aki nemrég még az ombudsman általános helyettese volt - bizottsági meghallgatásán úgy fogalmazott: nemcsak a kormányon kívül, de a kormányon belül is az alkotmányosság őre lesz. A rendészeti területről szólva Takács Albert azt…
máj. 30
16:56
Lezárult a vizsgálat az NBH-nál az Egy-Másért Alapítvány ügyében (Infostart)
A Nemzetbiztonsági Iroda (NBI) szerdán befejezte vizsgálatát a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) és az Egymásért Egy-Másért Alapítvány kapcsolata ügyében; az erről szóló jelentést Buzálné Szabó Mária, az NBI vezetője felterjesztette Szilvásy György kancelláriaminiszternek, aki a vizsgálatot elrendelte.
máj. 30
17:01
Takács Albert hétfőn leteheti a miniszteri esküt (Infostart)
Támogatták a kormánypártok Takács Albert igazságügyi és rendészeti miniszter-jelölt kinevezését, akit az alkotmányügyi és a rendészeti bizottság is meghallgatott. A leköszönő ombudsman várhatóan hétfőn teszi le az esküt a Parlamentben.
máj. 30
17:03
A vécé tisztaságát is ellenőrzik az ÁNTSZ ellenőrei (Infostart)
Két nap alatt kétszázötven ellenőrzést tart a Balaton környékén az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat. Rettegni azonban senkinek sem kell, most ugyanis még nem büntetnek, csak figyelmeztetnek a szakemberek, ha valamit nem a törvényeknek megfelelően hajtanak végre.
máj. 30
17:04
Az útdíj hatása nem maradt el: még nagyobb lett a forgalom (Alternatív Energia)
Eredménytelenül tiltakoztak a civilek, fizetős marad a Kaposvárt elkerülő út - tájékoztatta szerdán az újságírókat a kaposvári városházán a több mint tízezer aláírást összegyűjtött két helyi civil szervezet elnöke, valamint Szita Károly (Fidesz) polgármester. Az április elején életbe lépett rendelet ellen tiltakozva, a mintegy 20 kilométeres út ingyenessé tételéért gyűjtött aláírásokat a civil…
máj. 30
17:10
Gál J.: "finoman szólva sem szerencsés" a kormányzati jelző (Alternatív Energia)
A Fidesz szóvivője szeretne betekinteni azokba a dokumentumokba, amelyeket a hírek szerint Szilvásy György kancelláriaminiszter egyik testvére által alapított "Kormányzati Tanácsadó Jósda" küld a kormánytagoknak - Szijjártó Péter erről szerdai sajtótájékoztatóján beszélt. Gál J. Zoltán, a MeH államtitkára a szerdai kormányszóvivői tájékoztatón elmondta: Szilvásy Péter, a kancelláriaminiszter…
máj. 30
17:32
A köztulajdonú PET CT nem kap pénzt az OEP-től, a magángépek igen (Alternatív Energia)
Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) egyedül a kecskeméti, köztulajdonban lévő PET-CT készüléket nem finanszírozza, az országban magántulajdonban lévő többi hármat igen - mondta az MTI-nek szerdán Bányai Gábor, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke, a Fidesz országgyűlési képviselője. A kecskeméti kórháznak 250 millió forintra lenne szüksége, és akkor évente 3.500-4.000 embert tudnának…
máj. 30
17:37
A spanyol király beszédet mondott az Országházban (Alternatív Energia)
Spanyolország határozottan támogatta Magyarország uniós csatlakozását
máj. 30
17:42
Királyi menü (Alternatív Energia)
Fácán erőleves, borjúszűz és rétes szerepelt a menün azon az ebéden, amelyet a spanyol királyi pár tiszteletére adott Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és felesége szerdán az Országház Vadásztermében. Az előételek sorában szerepelt őrségi szarvas sonka ötmagvas tölgysalátával; kecsege fogasfilében párolva, parajos piskótaérmékkel; valamint tokaji libamájpástétom ropogós kaláccsal és zöldségekkel.
máj. 30
17:45
Wekler Ferenc: pénzügyi válságban van az önkormányzati rendszer (Infostart)
Pénzügyi válságban van a magyar önkormányzati rendszer, pedig sürgető lenne az átalakítása - mondta Wekler Ferenc, a Községek, Kistelepülések és Kistérségek Országos Önkormányzati Szövetsége (KÖSZ) háromnapos közgyűlésének megnyitóján szerdán Balatonalmádiban.
máj. 30
18:11
Kiesett a sofőr, rázuhant az autó (Infostart)
A tűzoltók emelték le a sofőrre zuhant autót szerdán Székesfehérváron, a 8-as elkerülő út mellett; a szerencsétlenül járt férfit kórházba szállították, sérülésének mértékéről még nincs információ.
máj. 30
18:15
Főpolgármester-helyettesből vezérigazgató (Alternatív Energia)
Bakonyi Tibor korábbi szocialista főpolgármester-helyettest választotta meg vezérigazgatónak szerdán délután a Főgáz Zrt. közgyűlése. A társaság többségi tulajdonosa, a fővárosi önkormányzat egy hete járult hozzá ahhoz, hogy 2011 május végéig a Fővárosi Közgyűlés jelenlegi tanácsnoka legyen a cég új vezérigazgatója.
máj. 30
18:20
Öt rendőr közül kettő nem vállalta a poligráfos vizsgálatot (Alternatív Energia)
A Múzeum körúti erőszak ügyében meggyanúsított öt rendőr közül kettő nem vállalta a poliográfos vizsgálatot - tájékoztatta a Fővárosi Főügyészség szóvivője az MTI-t szerdán. Morvai Attila hozzátette: egy rendőr kérte, hogy végezzék el rajta a hazugságvizsgálatot, további két rendőrről egyelőre nincs információ, hogy vállalják-e azt. A poligráfos vizsgálatot kérelmező rendőr ügyében még nem döntött…
máj. 30
18:22
Múzeum körúti erőszak - két rendőr nem vállalta a poligráfos vizsgálatot (Infostart)
A Múzeum körúti erőszak ügyében meggyanúsított öt rendőr közül kettő nem vállalta a poliográfos vizsgálatot - tájékoztatott a Fővárosi Főügyészség szóvivője. Morvai Attila hozzátette: egy rendőr kérte, hogy végezzék el rajta a hazugságvizsgálatot, további két rendőrről egyelőre nem tudni, vállalják-e azt. A poligráfos vizsgálatot kérelmező rendőr ügyében még nem döntött az ügyészség.
máj. 30
18:47
Feszültséget kelt a P. Mobil Olaszliszkán (Alternatív Energia)
A nemzeti rockzenét játszó P. Mobil együttest hívta meg segélykoncertre a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Olaszliszkára a település egyik önkormányzati képviselője; a koncert bevételét a tervek szerint a tavaly a településen agyonvert tanár családjának megsegítésére fordítanák, a cigány kisebbségi önkormányzat viszont feszültségkeltésnek ítéli a rendezvényt - közölte Fercsák László az MTI-vel.
máj. 30
18:49
Semmi gond a napszemüvegekkel (Infostart)
Meglepő eredménnyel zárult a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség napszemüvegtesztje. A hatóság Egerben és Budapesten várta az embereket. A nyílt napon bárki szemüvegét megvizsgálták.
máj. 30
18:52
Minden harmadik magyar felnőtt dohányzik (Alternatív Energia)
Magyarországon minden harmadik felnőtt cigarettázik, a dohányosok háromnegyede pedig 18 évesen vagy még fiatalabb korában kezdett el hódolni e káros szenvedélynek - a többi között ez derül ki a Gallup Intézet és az idén fennállása huszadik évfordulóját ünneplő Országos Dohányfüstmentes Egyesület (ODE) legújabb, áprilisban készült Magyar Dohányzás Monitor jelentéséből.
máj. 30
18:55
Az ígéret: szeptemberre megoldódik a Rába ügye (Infostart)
Megtartotta első ülését a Rába szennyezését vizsgáló közös magyar-osztrák akciócsoport, amelynek legkésőbb szeptemberig konkrét javaslatokat kell tennie a Rába szennyezésének megszüntetésére. A környezetvédelmi tárca kabinetfőnöke elmondta: a konkrét megoldási javaslatokat a három hét múlva esedékes ülésükön vitatják meg, de szerinte szeptemberig orvosolható a probléma.
máj. 30
19:03
Harminc métert repült autójával (Alternatív Energia)
A tűzoltók emelték le a sofőrre zuhant autót szerdán Székesfehérváron, a 8-as elkerülő út mellett; a szerencsétlenül járt férfit kórházba szállították, sérülésének mértékéről még nincs információ - közülte a rendőrség az MTI-vel.
máj. 30
19:05
A kormányfő nem látja értelmét a további kutatásnak (Alternatív Energia)
A szocialista frakció keddi ülésén talán kicsivel azok voltak többen, akik a balatonőszödi beszéd kiszivárogtatásával kapcsolatos vizsgálat folytatását szorgalmazták - mondta Göndör István, az MSZP parlamenti képviselőcsoportjának helyettes vezetője szerdán az MTI érdeklődésére. Megoszlottak a vélemények az MSZP-frakcióban arról, kell-e folytatni a vizsgálatot a balatonőszödi beszéd…
máj. 30
19:13
Bizottsági nem a BKV-vonaljegyek drágítására (Alternatív Energia)
Nem támogatta a fővárosi önkormányzat városüzemeltetési bizottsága szerda délután azt a városvezetői javaslatot, hogy a BKV-járművek vezetőinél váltott vonaljegy árát, ami januárban nőtt 260 forintra, a jövő hónaptól 300 forintra emeljék.
máj. 30
19:41
Rosszul lett és meghalt egy sofőr; még meg tudott állni (Alternatív Energia)
Feltehetően rosszullét következtében meghalt egy gépkocsivezető szerdán Székesfehérváron - közölte az MTI-vel a rendőrség. A férfi a város egyik forgalmas útján, kocsijával a szalagkorlát mellé húzódott, kicsit neki is koccanva megállt, s mire a mentők a helyszínre érkeztek, meghalt, már nem sikerült újraéleszteni - mondta el a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. R. Szabó Ágnes…
máj. 30
20:24
Kábítószer-kereskedő bukott le Ózdon (Alternatív Energia)
Kábítószer-kereskedőt fogtak el a borsodi és a nógrádi rendőrök Ózdon, a férfinél növényi eredetű kábítószert találtak - közölte a rendőrség az MTI-vel szerdán. Kábítószer-kereső kutya vezette nyomra a rendőröket. Egy 48 éves férfi lakásán alufóliába csomagolt, zöld színű kábítószergyanús növényi származékot találtak, akárcsak a gépkocsijában, valamint "M"jelölésű ismeretlen eredetű tabletta, s a…
máj. 30
20:39
Lemondott kardiológiai szakmai kollégiumi tagságáról Papp Lajos (Metropol)
Lemondott kardiológiai szakmai kollégiumi tagságáról Papp Lajos szívsebész professzor - tudta meg az MTI szerdán.
máj. 30
20:41
Elutasította az ellenzék Takács Albert jelölését - a nap legfontosabb hírei (Infostart)
A kormánypárti politikusok támogatták, a Fidesz elutasította Takács Albert igazságügyi és rendészeti miniszterré választását. Répássy Róbert, a legnagyobb ellenzéki párt képviselője az Országgyűlés alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottságának ülése után elmondta: úgy vélik, hogy a jelöltnek nincs meg a felkészültsége a rendőrségnél kialakult válság megoldásához, és nem hiszik, hogy képes…
máj. 30
21:47
Kamion és személyautó ütközött, egy halott (Alternatív Energia)
Egy ember meghalt, egy pedig megsérült, amikor egy személygépkocsi és egy kamion frontálisan összeütközött Vas megyében Celldömölk és Tokorcs között, egy alsórendű úton szerdán este - közölte az MTI-vel a rendőrség.
máj. 30
21:52
Eörsi: a legnagyobb hazugságok ma is a Fidesztől származnak (Alternatív Energia)
A két nagy párt az emberek álmainak akart megfelelni tizenhat év kampányaiban az ígéretdömpingekkel - mondta Eörsi Mátyás szerdán Várpalotán. Az SZDSZ parlamenti frakcióvezetője a helyi liberális klub fórumát megelőző sajtótájékoztatón Tölgyessy Péter alkotmányjogászt, egykori vezető szabad demokrata politikust idézte, aki szerint "a kampányban az emberek álmokra szavaznak".
máj. 30
21:58
Randalíroztak a szurkolók Békéscsabán (Infostart)
Több mint tíz szurkolót állítottak elő szerda este Békéscsabán garázdaság, illetve verekedés miatt.
máj. 30
22:48
A leendő miniszter már tudja, kit ültetne Gergényi székébe (Alternatív Energia)
Már van jelöltje a rendészeti miniszteri poszt várományosának a budapesti rendőrfőkapitányi tisztségre. Takács Albert Az Este című tévéműsorban beszélt erről, de az érintett nevét nem árulta el, hiszen - mint mondta - még a miniszterelnökkel sem közölte. Arra nem tudott választ adni, hogy lesznek-e még egyéb személyi változások.

2007. május 31. csütörtök

máj. 31
3:56
Közös úton a virágzó Európáért (Alternatív Energia)
Zsúfolt programot bonyolított tegnap Budapesten I. János Károly és felesége, Zsófia királyné. A spanyol uralkodói pár a Parlamentben találkozott Gyurcsány Ferenc kormányfővel és feleségével, Szili Katalin házelnökkel, illetve a parlamenti pártok veetőivel. I. János Károly beszédben méltatta a spanyol és a magyar demokratikus átmenet eredményeit.
máj. 31
5:27
Újra kihallgathatják az új móri gyanúsítottakat (Alternatív Energia)
A nyomozók a Kaiser Ede ügyében indult perújítási nyomozás során a perújításhoz szükséges bizonyítékokat szerzik majd be, így például az új gyanúsítottakkal összefüggésben készült jegyzőkönyveket - mondta el lapunknak a móri bankrablás miatt tényleges életfogytig tartó szabadságvesztését töltő elítélt ügyvédje. Dezső Antal hozzátette, a perújítási nyomozás keretében arra is sor kerülhet, hogy N.…
máj. 31
5:44
Szakbizottsági nem a gyerekek indokolatlan ügyeleti vizitdíjára (Alternatív Energia)
Az év végig összesen 300 milliárd forintot fizethet ki az állam az orvosságok támogatására, de a gyógyszergyártók befizetési révén 260-270 milliárd lehet a kassza "nettó" eredménye - egyebek mellett ez is kiderült az egészségügyi bizottság ülésén. A testület ugyanakkor elvetette a kormány azon javaslatát, hogy a kiskorúknak indokolatlan ügyelet igénybevétele esetén vizitdíjat kelljen fizetni. Több…
máj. 31
5:55
Az új miniszter ma veheti át kinevezési okmányát (Alternatív Energia)
Az ellenzék nem támogatta a parlament illetékes bizottságai előtti meghallgatása után Takács Albertet, a kormánypárti képviselők viszont egyetértettek a helyettes ombudsman kormánytaggá való kinevezésével. Takács tegnap közölte: bár nem időszerű a kérdés, kész egy új alkotmány kidolgozására is. Egyúttal garanciális megoldást kínál a rendészeti területen nyugdíjba készülő állománytagoknak. Az új…
máj. 31
6:01
"Balaton, Szeretlek" (Alternatív Energia)
A magyar lakosság körében továbbra is legnépszerűbb utazási célpont a Balaton. A vendégéjszakák 24,6 százaléka származik e turisztikai régióból. A Zöldturizmus éve jegyében ebben az esztendőben a természetjárás, a nemzeti parkok, a kerékpáros- és a vízi turizmus kiemelt helyen szerepel a tóparti programokban. A tó népszerűsítésére a Magyar Turizmus Zrt. hazai sztárok közreműködésével…
máj. 31
6:07
Tilos lesz nyilvános helyen füstölni (Alternatív Energia)
Magyarország a teljes dohányzási tilalom pártján van - jelentette be tegnap a kormány ülése után Horváth Ágnes egészségügyi miniszter. A kabinet azért tárgyalt a dohányfüst mentes Európáért címet viselő uniós kezdeményezésről, mert az EU szakminiszterei ma Brüsszelben arról tanácskoznak, hogy az Európai Unió minden országra kiterjedő szabályzást alkosson-e a dohányzás kapcsán.
máj. 31
6:12
"Gyurcsány, Molnár és Ágneske" miatt küldték haza a szemműtétre váró idős beteget (Alternatív Energia)
Előre megbeszélt időpontban szürkehályog miatt várt műtétre egy 74 éves asszony a sátoraljaújhelyi kórházban, ahol az orvos végül nem végezte el a beavatkozást, s ezért "Gyurcsányt, Molnárt és Ágneskét" okolta. Az intézmény főigazgatója sajnálja az esetet, és írásbeli figyelmeztetésben részesíti a politizáló doktort, aki azzal is érvelt az idős betegnek, hogy előbbre való egy fiatal szemének a…
máj. 31
6:28
Rejtélyes vaskarók okoztak sérüléseket a terepjáró-fesztiválon (Infostart)
Földbe szúrt vaskarók sebeztek meg néhány nézőt, és tettek tönkre több gumiabroncsot a hétvégi Off-Road Fesztiválon a Balaton környéki Somogybabodon, a terepjáró-versenyek egyik európai központjában - mondta Papp László szervező. A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője közölte, hogy a rendőrség nem kapott bejelentést az esetekről. A település polgármestere hangsúlyozta, hogy a…
máj. 31
6:29
Per indult Mortimer társai ellen (Alternatív Energia)
A Pesti Központi Kerületi Bíróság tegnap tárgyalta először azt a Mortimer társai ellen indult pert, amelyben segítségadás elmulasztása a vád. Az érintett fiatalok Patai Józsival egy buszon utaztak, védencemnek azonban nem segítettek, miután megsebesítették. Amennyiben megáll a vád ellenük, a bíróság segítségadás elmulasztása miatt felfüggesztett börtönbüntetésre ítélheti őket - mondta el lapunknak…
máj. 31
6:50
2009-ben indulhat az új balatoni komp (Infostart)
Megvalósíthatósági tanulmány készül a Fonyód és Badacsony közötti balatoni kompjáratról. Az új rév mellett szóló érv, hogy általa gyorsabban lehetne elérni az északi partról az M7-es autópályát.
máj. 31
6:56
Tűz ütött ki egy több ezer négyzetméteres raktárban (Alternatív Energia)
Tűz ütött ki szerdán késő este egy raktárnak használt, ötezer négyzetméter alapterületű ötszintes épületben Budapesten a IX. kerület Soroksári úton - közölte a Fővárosi Tűzoltóság szóvivője.
máj. 31
7:12
"A reformok nagy része még az ország előtt áll" (Infostart)
A reformok nagy része még az ország előtt áll - mondta a TriGánit Fejlesztési Rt. operatív vezérigazgatója az InfoRádió Aréna című műsorában.
máj. 31
7:51
Drámai képriport: hatalmas lángokkal égett a labirintusszerű épület (Infostart)
Hajnalban újra kigyulladt a fővárosi Soroksári úton egy raktárnak használt, ötezer négyzetméter alapterületű, ötszintes épület.
máj. 31
8:29
"Fejreejtett ember", aki a kazettával a kezében három hónapig vár... (Alternatív Energia)
Nincs meg, hogy kivitte ki az őszödi beszédet tartalmazó kazettát - közölte az MSZP frakcióvezetője a Nap-keltében, hozzátéve, nem is tudja, hogy mikor tudjuk meg, ki volt az, még tart a vizsgálat. A titkosszolgálatok nyomoznak, hiszen a miniszterelnökkel kapcsolatos ügyről van szó - fűzte hozzá Lendvai Ildikó, megjegyezve: szomorú, hogy az NBH-nak eddig nem sikerült kinyomozni az ügyet.
máj. 31
9:12
Takács Albert a Sándor-palotában (Infostart)
Takács Albert, az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium új vezetője átvette miniszteri kinevezési okmányát Sólyom László államfőtől a Sándor-palotában.
máj. 31
9:13
Takács Albert átvette miniszteri kinevezési okiratát (Alternatív Energia)
Takács Albert, az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium új vezetője átvette miniszteri kinevezési okmányát Sólyom László államfőtől csütörtökön a Sándor-palotában. A köztársasági elnök Takács Albertet június elsejei hatállyal nevezte ki miniszterré Gyurcsány Ferenc miniszterelnök javaslatára.
máj. 31
9:18
Nincs döntés a Tubes-ügyben (Alternatív Energia)
Határozatképtelenség miatt berekesztette a pécsi közgyűlés csütörtöki rendkívüli ülését Tasnádi Péter polgármester, így a képviselők nem tudtak dönteni a Tubesre tervezett katonai radar helyszínére vonatkozó változtatási tilalom elrendeléséről.
máj. 31
10:39
Persányi Miklós az állatkert megbízott főigazgatója (Alternatív Energia)
Persányi Miklós a Fővárosi Állat- és Növénykert megbízott főigazgatója lett a posztra már kiírt pályázat elbírálásáig; erről a kormánypárti képviselők szavazataival döntött csütörtöki rendkívüli ülésén a fővárosi önkormányzat kulturális bizottsága. A testület korábban már kétszer sikertelenül próbálkozott a volt környezetvédelmi miniszter és korábbi állatkerti főigazgató új megbízatásával. Egyszer…

Keresés