A Közúti Közlekedési Szakszervezet elnöke szerint "megállapodás közeli a helyzet", a jövő hét második felében akár alá is írhatják a Volán-szakszervezetek a típusfüggőség eltörléséről szóló megállapodást a minisztériummal. Korcsolayné Kovács Krisztina hozzátette: éppen ezért nem csatlakoznak a december 17-ei sztrájkhoz. A Vasi és a Körös Volán azonban már bejelentette a csatlakozását a Liga által…
A színesfémtárgyak kereskedelmével kapcsolatos jogszabályok átfogó felülvizsgálatára készít elő javaslatot a kabinet - közölte a kormányszóvivői iroda. Ennek során olyan jogszabályok és jogszabályi módosítások kidolgozására tesznek javaslatot, amelyek célja a hatósági eszközök jelentős bővítése; például szigorítanák a hatósági szankciókat és a kereskedelmi tevékenység gyakorlásának feltételeit,…
Hat százalékkal csökkent a halálos kimenetelű közúti közlekedési balesetek száma az elmúlt évhez képest a rendőrség közlekedésbiztonsági intézkedéseinek is köszönhetően; ugyanakkor a balesetek fő oka továbbra is a sebességhatár túllépése.
A hallássérültek számára kommunikációt biztosító jelnyelv elismerésének, törvénybe iktatásának fontosságáról beszélt Lamperth Mónika szociális és munkaügyi miniszter a hallássérültek és nagyothallók Parlamentben rendezett konferenciáján pénteken.
Az SZDSZ és az MSZP nem emlékezik együtt Wittner Máriával szombaton a salgótarjáni gyásznapon, ezért még a beszéde megkezdése előtt elhagyják a megemlékezés helyszínét - közölték a helyi szervezetek vezetői pénteken. Salgótarjánban az 1956. december 8-án eldördült sortűz évfordulóján rendeznek gyásznapi megemlékezést szombaton, a gyászünnepség főszónoka Wittner Mária (Fidesz) országgyűlési…
Levágják a középső kanyar ívét, és mintegy két méterrel szélesítik a járdát a Margit híd felújítása során - derül ki a most elkészült engedélyezési tervből. A rekonstrukció 2008 telén kezdődik, másfél évig tart és több mint 12 milliárd forintba kerül. A beruházás alatt a villamosok úgynevezett repülősíneken közlekednek majd.
Elégedetlen az egészségbiztosítási reformjavaslattal az Orvostechnikai Szövetség. A szervezet főtitkára szerint a kormány nem rendezte megnyugtatóan a gyógyászati segédeszközök társadalombiztosítási támogatásának ügyét.
Reggel fél öt és hat óra között ritkítaná a kisföldalatti járatait a Budapesti Közlekedési Zrt. - hangzott el a társaság pénteki sajtótájékoztatóján Budapesten.
Elvileg már februárban meg lehetne tartani a Fidesz és a KDNP által kezdeményezett népszavazást, az InfoRádió által megkérdezett választási szakértő szerint azonban sokkal valószínűbb, hogy áprilisban vagy csak nyáron lesz a referendum.
Közös állásfoglalást írtak alá az öt parlamenti párt, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium és a Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ) meghatalmazott képviselői a színesfémlopás felszámolása érdekében pénteken Budapesten.
A Legfelsőbb Bíróság (LB) helybenhagyta az Országos Választási Bizottságnak (OVB) a Fidesz és a KDNP népszavazási aláírásait hitelesítő döntését - közölte a testület.
Sopron városa felhívással fordul a határon belül és kívül élő magyarokhoz, hogy december 14-én, az 1921. évi soproni népszavazás évfordulóján este 6 órakor szólaltassák meg településük harangjait az együvé tartozás, a hazához való hűség jelképeként - közölte az önkormányzat címzetes vezető főtanácsosa pénteken.
Magyarország legnagyobb kockázata, hogy a jelenlegi gazdasági bajok felzárkózási válsággá érnek össze - mondta a Magyar Gazdaságfejlesztési Intézet igazgatója. Matolcsy György a Vállalkozók Napján rendezett gazdasági fórumon több szempontból is bírálta a kormány gazdaságpolitikáját.
Teljesítményalapú béremelésre vagy jutalmazásra fordíttatná a kórházakkal a vizitdíjból származó bevétel egy részét az Egészségügyi Minisztérium. A tárca javaslata várhatóan jövő év elejétől lép hatályba - mondta az InfoRádiónak Horváth Ágnes egészségügyi miniszter.
Nem választási, hanem úgynevezett alapprogramot mutat be szombaton a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség "Erős Magyarország" címmel. A dokumentum kidolgozását irányító Navracsics Tibor parlamenti frakcióvezető az InfoRádiónak azt mondta: a program szakpolitikai irányokat jelöl ki, és nem az aktuális költségvetési vagy államháztartási számokra reflektál.
Részletesen foglalkozik blogjában az egészségügyi rendszer átalakításával a miniszterelnök. Gyurcsány Ferenc az üzleti biztosítók és a társadalombiztosítás közötti különbségek felvázolása után a most alakuló egészségbiztosítási rendszer sajátosságait fejti ki.
Sztrájkot hirdet december 17-re a Budapesti Közlekedési Zrt. négy szakszervezete is, a munkabeszüntetés a tervek szerint üzemkezdettől 13 óráig tart majd. A Cinkota Autóbusz Üzem szakszervezetének elnöke az InfoRádiónak elmondta: a munkakörülmények romlása, a létszámleépítések és a tervezett járatritkítások miatt tartanak munkabeszüntetést. Ugyancsak sztrájkol majd ezen a napon a Körös, a Vasi és…
Az Állatkerti körútra, a Felvonulási térre és a Március 15. térre tervez mélygarázst a Parking Kft. Gyarmati Zoltán, a fővárosi tulajdonú cég vezetője elmondta, hogy a befektető érvényes építési engedéllyel kapná meg ezeket a területeket. Ahhoz viszont, hogy megtérüljenek az új mélygarázsok, meg kell szüntetni a közeli felszíni parkolókat, és a cégvezető szerint nem túl drága parkolási díjat is…
A Nemzetbiztonsági Iroda pénteken közleményben cáfolta a Magyar Nemzet állítását, hogy "új elhárítás" alakult volna, amelynek a célja az ellenzék és a kisebbik koalíciós partner megfékezése; az Iroda képtelen és primitív állításoknak nevezte a lapban megjelenteket. Az NBI közleményben emlékeztetett rá: a Magyar Nemzet pénteken "Kinek dolgozik Laborc?" címmel közölt írást, ami nem csak a…
A tervezett Kék Áramlatot felváltó Déli Áramlat gázvezetéknek lesz egy Magyarországot is érintő északi ága - derült ki a magyar és az orosz kormányfő budapesti konzultációja után. A két delegáció több együttműködési megállapodást is aláírt, de állítják, politikai kérdésekről, így az oroszországi parlamenti választásokról, és a Közép-Európába tervezett rakétapajzsról nem esett szó.
Az egészségügyben is nekünk, polgároknak kell a középpontban állni, az egészségügyi rendszernek bennünket kell kiszolgálnia. Erről szól a biztosítási rendszer átalakítása, amely egybiztosítós rendszer marad, több pénztárral - írta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök internetes blogjában pénteken. A kormányfő internetes naplójában hangsúlyozta: az átalakítás nem érinti az egészségbiztosítás…
Hetvenmilliárd forintos megtakarítást vár a közfeladatok felülvizsgálata során megkezdett és várható feladatok végrehajtásától Draskovics Tibor, a kormányzati igazgatás összehangolásáért felelős tárca nélküli miniszter. Répássy Róbert, a Fidesz frakcióigazgatója szerint a bejelentések helyett végre el kellene kezdeni a kormányzást.
Magyarországon halad majd át a már épülő Déli Áramlat gázvezeték északi ága; erre az orosz miniszterelnök tett ígéretet Budapesten a magyar kormányfővel folytatott tárgyaláson. Gyurcsány Ferenc a tanácskozás utáni sajtóértekezleten azt mondta: Magyarországot jelenleg egy vezeték látja el gázzal, ami jelentős kockázatot jelent, ezért Budapest keresi az alternatív megoldásokat. Hangsúlyozta: ilyen…
A Legfelsőbb Bíróság (LB) helybenhagyta az Országos Választási Bizottság (OVB) szerdai, a Fidesz és a KDNP népszavazási aláírásait hitelesítő döntéseit.
A fideszes vezetésű városokban elért eredményeket állítja szembe a kormány kudarcaival a legnagyobb ellenzéki párt Erős Magyarország programja, amelyet szombaton mutat be. A dokumentum szerint a párt sikeres önkormányzati politikusai bizonyítják, hogy a Fidesz felkészülten várja a kormányzati felhatalmazást.
Nagyjából 5 millió embernek van bankkártyája Magyarországon, a túlnyomó többség azonban még mindig csak készpénzfelvételre használja azt - derül ki a GfK Hungária Piackutató felméréséből.
Baleset történt az M5-ös autópálya Szeged felé vezető oldalán, Lajosmizse közelében péntek este; a helyszínelés tart, a forgalom csak a leállósávban haladhat, emiatt nyolc kilométeres a torlódás - közölte a Rendészeti Biztonsági Szolgálat szóvivője.
Csúszhatnak a határidők, így akár el is bukhat a kormány egyik nagyszabású, uniós forrásból megvalósuló fejlesztése, a Budai Vár rekonstrukciója. Az Oktatási és Kulturális Minisztérium fejlesztéspolitikai államtitkára az InfoRádióban úgy fogalmazott: senki sem mondhatja, hogy politikai vagy kormányzati akaratból erőltetik a beruházást. Egyelőre ugyanis nincs megegyezés arról, hogy kik és mit…
Átadták a tíz kategóriában meghirdetett Prima Primissima Díjakat pénteken este Budapesten, a Művészetek Palotájában. Kiemelkedő teljesítményükért a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány és a sport képviselői ötödik alkalommal részesültek elismerésben a vállalkozók napján. A jubileum alkalmából a korábbi évek Prima-díjasai közül ötnek Jubileumi Prima Primissima Díjat adományoztak.
Ma délutánig még lehet jogorvoslatokat benyújtani a Legfelsőbb Bírósághoz (LB) az OVB szerda esti döntése ellen, amelyben hitelesítették a Fidesz és a KDNP által a vizitdíj, a napidíj és a tandíj ügyében összegyűjtött aláírásokat. A jogorvoslatokra ugyanis három napig van mód, és bár tegnap már volt egy beadvány, ez nem zárja ki annak lehetőségét, hogy újabbakat is benyújtsanak. Egy, már beadott…
A biztosítási reform alatt - bár nem feltétlenül amiatt - várhatóan 20-25 kórház mehet tönkre - állította a lapunk által megkérdezett szakértő. Sinkó Eszter szerint a tavaszi struktúraátalakításkor rossz kompromisszumokkal megmentett intézmények vannak leginkább veszélyben. Úgy vélte: az új rendszerbe beszállni kívánó magáncégek attól tartanak, hogy befektetésük nem térül meg.
Erős Magarország - ez a címe a Fidesz új programjának, amely több ellenzéki politikus sürgetésére és Orbán Viktor megrendelésére készült. A dokumentumot ma mutatják be egy konferencián. Nevük elhallgatását kérő fideszesektől megtudtuk, már elkészült az a kormányprogram is, amelyet adott esetben "elő lehet húzni a kalapból", ez a mostani ugyanis inkább csak erőfitogtatásra jó.
Nem tudtak megállapodni a december 17-ére meghirdetett határozatlan idejű sztrájkfelhívás esetleges visszavonásáról a Liga Szakszervezetek és a kormány képviselői. Közben, bár egyre többen csatlakoznak az akcióhoz, még mindig alacsony a kormány intézkedései elleni tiltakozás támogatottsága.
Még soha nem próbált meg kilépni a koalícióból, így Kóka János nem tudja megmondani, lesz-e bátorsága az SZDSZ-nek felrúgni a szocialistákkal való együttműködést, ha elbukik az egészségbiztosítás reformja - egyebek mellett erről is beszélt lapunknak adott interjújában a kisebbik kormánypárt elnöke. Szerinte ma megkérdőjelezhető a kormány működésének kiszámíthatósága, pedig ez lenne a bizalom…
Az ideinél kevesebb, mindössze 34 Kossuth- és Széchenyi-díjat oszthat ki jövőre a Sándor-palota, mivel a 2008-as költségvetés tervezetében a Pénzügyminisztérium (PM) 4,5 százalékkal csökkentette 2007-hez képest a "Köztársasági Elnökségnek" jutó pénzt (1584 millió forint). A kitüntetési keret ugyan hajszálpontosan azonos az ideivel, 277,9 millió forint, de a törvényi előírások miatt meg kell majd…
Nem a megfélemlítés szándékával, hanem a cigány-magyar együttélés javítása érdekében tart erődemonstrációt a Magyar Gárda vasárnap Tatárszentgyörgyön - állította lapunknak a szervezet elnöke. A gárda "Nem akarunk még egy Olaszliszkát! Nem akarunk rettegésben élni!" címmel rendez felvonulást, a "Magyar Gárda a vidék közbiztonságáért" akciósorozat első állomásaként. Közleményük szerint, "a tavalyi…
A Magyarországi Református Egyház formalevelet küld ki gyülekezeteinek, amelyben arra kérik a lelkészeket és gondnokokat: kérjék fel parlamenti képviselőjüket, hogy az emberek véleményére figyelve vegyenek részt, és szavazzanak nemmel a társadalombiztosításról szóló jövő heti parlamenti szavazáson.
Miközben az elemzők azt hitték, hogy a magyar gazdaság már elérte mélypontját, kiderült, hogy van lejjebb is - írja a Magyar Nemzet. Pénteken minden előzetes becslésnél rosszabb GDP adatot tett közzé a Központi Statisztikai Hivatal.
Szarvashiba címmel új animációs nyelvhelyességi műsort indít vasárnaptól a közszolgálati televízió m2 csatornája - tájékoztatta a Magyar Televízió kommunikációs osztálya az MTI-t.
Időközi polgármester-választást tartanak ma a Veszprém megyei Balatonrendesen - tudatta Illésné Rácz Andrea, a helyi választási bizottság tagja. A tisztségért három független jelölt indul - tette hozzá. Illésné Rácz Andrea közlése szerint az észak-balatoni faluban a polgármester egészségi okokra hivatkozva mondott le még a nyár végén. A névjegyzéken 138 választópolgár szerepel.
A Fidesznek kell felvállalnia azt, hogy programot ad Magyarországnak, hiszen ma nincs az országnak programja - mondta Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője a párt "Erős Magyarország" című programjának szombati bemutatóján, Budapesten.
A Fidesznek kell felvállalnia azt, hogy programot ad Magyarországnak, hiszen ma nincs az országnak programja - mondta Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője a párt "Erős Magyarország" című programjának szombati bemutatóján, Budapesten.
Várhatóan már a jövő év elején megindul az a svéd vizsgálat, amely a Gripen-beszerzések magyarországi szálait igyekszik tisztázni - írja a Népszabadság szombati lapszámában.
Közel kétezer, az ország minden pontjáról érkezett siket és nagyothalló ember alkotott egymás kezét fogva élőláncot szombat délelőtt a Duna-parton, a Lánchíd és a Margit híd között a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének megalakulása 100. évfordulója alkalmából.
Orbán Viktor szerint fontos pillanat lesz Magyarország életében a népszavazás, "lényegében egy előrehozott választás lesz". A Fidesz elnöke erről a párt "Erős Magyarország" című programjának szombati bemutatóján beszélt, Budapesten.
A népszavazás lényegében előrehozott választás lesz - mondta Orbán Viktor, a Fidesz "Erős Magyarország" című programjának szombati bemutatóján Budapesten; a pártelnök arról is beszélt, hogy a jelenlegi hatalom "oroszos" típusú társadalmat akar kiépíteni, a Fidesz viszont ezzel szemben gazdasági és társadalmi növekedésre alapuló politikát hirdet. Nyakó István, az MSZP szóvivője úgy reagált a Fidesz…
A Szakszervezetek Együttműködési Fóruma és az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés uniója nagygyűlésen fogadta el a társadalombiztosítás tervezett átalakulása elleni tiltakozó állásfoglalását.