Miközben életre alkalmas körülményeket talált a Marson a Spirit önjáró robot, már úton van a vörös bolygó északi sarkvidéki, eddig még érintetlen területe felé a szintén életjelek után kutató Phoenix leszállóegység - mondta az InfoRádiónak Keresztúry Ákos bolygókutató, a Mars geológiai viszonyainak kutatója.
Megújul az erdőgazdálkodás jogszabályi környezete 2008-ban, a változásokat a jövő év első felében módosuló erdőtörvény határozza majd meg - mondta Kiss János, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium főosztályvezetője. Közölte, hogy az FVM célja a védett erdőkben szigorúbb, a faanyag-termelőkben viszont egyszerűsített módon végrehajtható fakitermelés feltételeinek biztosítása.
Az ország és a kormány számára is a komoly erőpróbák és a nehéz vizsgák éve volt a 2007-es esztendő, az MSZP baloldali politikát folytatott, de nem segítette kellőképpen eligazodni az embereket a változásokban. Erről Lendvai Ildikó beszélt szerdai budapesti évértékelő sajtótájékoztatóján.
Figyelemfelhívó közös közleményben fejezte ki egyet nem értését a csepeli buszjáratok esetleges ritkításával, illetve megszüntetésével kapcsolatban a csepeli MSZP és a Fidesz-KDNP helyi frakciója; a dokumentumot szerdán juttatták el az MTI-hez.
Ingyenesen parkolhatnak az autósok december 20-a és január 1-e között Székesfehérváron. A történelmi belvárosba azonban az ünnepek alatt is csak a bentlakók mehetnek be járműveikkel.
A Fővárosi Bíróság szerdán első fokon bűncselekmény hiányában felmentette az államtitoksértés vádja alól Rádi Antóniát, a HVG újságíróját. Varga Zoltán bíró indoklása szerint a kifogásolt cikk megjelenésekor a vádban szereplő adatok nem voltak államtitkok. Az ügyész az ítélethirdetés után bejelentette: fellebbeznek a bűnösség megállapítását kérve.
A Fővárosi Főügyészség hétfőn kezdeményezte a bíróságnál a Magyar Gárda feloszlatását. Az ügyről megkérdeztük az ügyészség, egy ügyvéd, a Gárda vezetőjének Vona Gábornak és a Roma Polgárjogi Alapítvány igazgatójának, Setét Jenőnek a véleményét.
A Fidesz és a KDNP frakciószövetségének tagjai a jövőben nem vesznek részt az Országgyűlés Nemzetbiztonsági bizottságának munkájában - jelentette be szerdán Simicskó István (KDNP) a testület elnöke és Németh Zsolt (Fidesz).
Az MDF arra kéri a pártokat, fogjanak össze annak érdekében, hogy minden településen határozatban nyilvánítsák nemkívánatos szervezetnek a Magyar Gárdát és társszervezeteit - ezt Dávid Ibolya, a demokrata fórum elnöke írta szerdán az MTI-hez eljuttatott közleményében.
A nemrégiben megalakult Szabadság Kör tagjai elutasítanak minden olyan megnyilvánulást, amelynek az a célja, hogy bárkit - legyen az magánszemély, vagy etnikai, vallási kisebbség - méltóságában megsértsen, megfélemlítsen, rettegésben tartson. Különösen elfogadhatatlannak tartunk minden olyan magatartást, amely kirekesztésre, fajgyűlöletre, etnikai uszításra irányul.
Pénzintézetek és biztosítótársaságok támogatásával januártól megkezdik Sopronban a térfigyelő rendszer kiépítését - írja a Kisalföld. A hét, vezeték nélküli készüléket első körben a városba bevezető utakon és a Deák téren helyezik el.
Az ország és a kormányoldal számára is a komoly erőpróbák és a nehéz vizsgák éve volt az idei - jelentette ki évértékelő tájékoztatóján Lendvai Ildikó. Az MSZP frakcióvezetője hozzátette: a kormányoldal szerinte közepesen vizsgázott 2007-ben.
A jövő évre tervezett 47 milliárd forintos hiány, a 4-es metró építésének egyre növekvő, s jelenleg már 511 milliárd forintos költsége és a nemrég konszolidált BKV-nál 99 milliárd forintra növekvő adósság miatt bírálta a fővárosi Fidesz és a KDNP frakcióvezetője szerdai sajtótájékoztatóján a városvezetést.
Két halálos baleset és egy tűzeset történt szerda délelőtt az országban, hatan vesztették életüket - mondta el a Független Hírügynökségnek Dobson Tibor, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.
A Fővárosi Bíróság szerdán első fokon bűncselekmény hiányában felmentette az államtitoksértés vádja alól Rádi Antóniát, a HVG újságíróját. Az eljárás a székesfehérvári maffiaügy néven elhíresült esetről szóló, a HVG 2003. május 17-i számában megjelent írás miatt indult több mint négy esztendeje.
Az MSZP parlamenti frakcióvezetője szerint Magyarország ugyan romló közérzettel, de veszi az akadályt, és 2007-ben rálépett a változások útjára. Lendvai Ildikó évértékelő sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy idén a kormányoldal közepesen vizsgázott.
A fiatalkorúak ellen indított büntetőeljárások időtartalmát vizsgálta legfrissebb felmérésben a Legfőbb Ügyészség. A vádhatóság mintegy 1.400 ügyet tekintett át, ebből az derült ki, hogy továbbra is lassú az ítélkezés.
Kötelezettségünknek érezzük, hogy tájékoztatást nyújtsunk arról, hogy a felajánlott adományok a Gyermekrák Alapítványon keresztül eljutottak a rászorulókhoz, ahova Önök szánták.
A Hátrányban Élőket Segítők Egyesülete szerdán déltől aláírásgyűjtést kezd, amellyel a Magyar Gárda léte és annak tevékenysége ellen kívánnak tiltakozni - jelentette be Nagy Andrásné, az egyesület elnöke Debrecenben tartott sajtótájékoztatójukon. Az egy éve alakult egyesület Hajdú-Bihar megyén kívül Budapesten és Borsod megyében küzd minden hátrányos helyzetű emberért.
Az Alkotmánybírósághoz fordult Salamon László, aki azt nehezményezi, hogy az augusztus 9-én a Magyar Közlönyben egységes szerkezetben közzétett jogalkotási törvény szövegét az igazságügyi és rendészeti tárca átírta - ezt maga a kereszténydemokraták frakcióvezető-helyettese jelentette be szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján.
A levegőszennyezettség lassan eléri azt a szintet, ami már egészségügyi kockázatot jelent a betegeknek, időseknek és a gyermekeknek - mondta az RTL Klub Híradójának reggeli kiadásában a környezetvédelmi minisztérium főosztályvezetője.
Kolláth György szerint az egészségbiztosítási törvény alkotmányossági szempontból egy "sötét ló". Az alkotmányjogász az MTI-nek adott szerdai nyilatkozatában úgy vélte: az Alkotmánybíróságnak akár 4-6 hónap is kellhet ahhoz, hogy a törvénnyel szembeni esetleges államfői vétót megfontolja.
A Hátrányban Élőket Segítők Egyesülete szerdán déltől aláírásgyűjtést kezd, amellyel a Magyar Gárda léte és annak tevékenysége ellen kívánnak tiltakozni - jelentette be Nagy Andrásné, az egyesület elnöke Debrecenben tartott sajtótájékoztatójukon.
Az ellenzéki képviselők obstrukciója miatt szerdai rendkívüli ülésén nem tudott dönteni a Fővárosi Közgyűlés városfejlesztési bizottsága az úgynevezett kormányzati negyedet érintő szabályozási tervekről - közölte a testület szocialista alelnöke.
Ma megkezdődik a nyáron megtalált 8 millió éves miocén kori mocsárciprusok konzerválása. A miskolci Herman Ottó Múzeum munkatársai négy különböző eljárási módot választottak: két ciprust cukros, egyet vizes oldatban, egyet pedig homokban tartósítanak. A leleteket többek között a klímaváltozások felderítése céljából több magyar egyetem is vizsgálja.
Csak engedéllyel rendelkező forgalmazótól vásároljunk tűzijátéktermékeket, hiszen ezek a forgalmazók minőségileg ellenőrzött árut adnak el - hívta fel a figyelmet az Országos Rendőr-főkapitányság Igazgatásrendészeti Főosztályának vezetője szerdai sajtótájékoztatóján.
A tehergépkocsik továbbra jövőre sem közlekedhetnek hétvégén, illetve a munkaszüneti napokon, a korlátozás elsősorban a nyári időszakot érinti - közölte a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium szerdán.
A felnőtt lakosság mintegy kétharmada nem menne el szavazni vagy nem mondja meg pártválasztását - olvasható a Tárki legújabb vizsgálatának összegzésében. Egy "most vasárnapi választáson" a szavazásra jogosultak 47 százaléka venne részt biztosan - mutatott rá a Tárki a november 30-a és december 13-a között végzett, 1000 ember megkérdezésén alapuló vizsgálatában. Mint írták, a biztos szavazó…
Egészségügyi okok miatt, orvosai tanácsára lemondott posztjáról Zsáli János, Pécsvárad polgármestere. A baranyai kisváros első emberének visszavonulási szándéka december 27-től válik hatályossá.
A Fidesz elnöke szerint a december 5-ei kettős népszavazás után az MSZP nevéből a magyar, a most hétfői egészségbiztosításról szóló törvény kapcsán pedig a szocialista tűnt el. Így maradt a párt, ami mindig is volt - állítja a pártelnök. Orbán Viktor az InfoRádiónak azt mondta: az MSZP megtéveszti az embereket, ugyanis a több-biztosítós egészségügyi rendszer első lépése a december 17-én…
Gusztos Péter, az SZDSZ országgyűlési képviselője kilépett a párt salgótarjáni csoportjából - a hírt a politikus erősítette meg szerdán. Döntését és annak előzményeit Gusztos Péter, az SZDSZ frakcióvezető-helyettese levélben írta meg az SZDSZ salgótarjáni tagjainak.
A móri mészárlás ügyében lezárta a nyomozást a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI). Horváczy Emese szóvivő elmondta: az ügyben bővebb tájékoztatást csütörtökön, sajtótájékoztató keretében ad az NNI.
Újbuda önkormányzata úgy döntött, hogy megvizsgálja egy külső fenntartó bevonásának a lehetőségét a Farkasréti Általános Iskolában - közölte az oktatásért felelős alpolgármester a képviselőtestület szerdai ülése után.
A Fidesz és a KDNP képviselői a jövőben nem vesznek részt az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának ülésein - jelentette be szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján a bizottság KDNP-s elnöke. Tóth Károly MSZP-s képviselő szerint Laborc Sándor szakmai alkalmasságát senki sem vonta kétségbe, sőt a Fidesz-kormány idején is vezetőként foglalkoztatták.
A móri mészárlás ügyében lezárta a nyomozást a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) - közölte az NNI szóvivője szerdán. Horváczy Emese elmondta: az ügyben bővebb tájékoztatást csütörtökön, sajtótájékoztató keretében ad az NNI.
Kolláth György szerint az egészségbiztosítási törvény alkotmányossági szempontból egy "sötét ló". Az alkotmányjogász az MTI-nek adott szerdai nyilatkozatában úgy vélte: az Alkotmánybíróságnak akár 4-6 hónap is kellhet ahhoz, hogy a törvénnyel szembeni esetleges államfői vétót megfontolja.
A nyári görögországi tűzvész oltásában részt vevő fővárosi tűzoltókat tüntette ki Görögország külügyminisztere a Demszky Gábornál tett látogatása során szerdán Budapesten.
Az egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvény még nem érkezett meg a Köztársasági Elnöki Hivatalhoz - közölte Kumin Ferenc, a Köztársasági Elnöki Hivatal főosztályvezetője szerdán az MTI érdeklődésére.
Az Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM) ne kérjen a jövőben sztrájkadatokat az intézményvezetőktől - jelentette ki Kerpen Gábor, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) vezetője a tárca honlapjára december 11-én feltett "körözvény" kapcsán szerdán Budapesten. Az OKM az oktatási hivatal által kérte az oktatási intézmények vezetőit, közöljék, hogy hányan és milyen hosszan vettek…
A jövő évre tervezett 47 milliárd forintos hiány, a 4-es metró építésének egyre növekvő, s jelenleg már 511 milliárd forintos költsége és a nemrég konszolidált BKV-nál 99 milliárd forintra növekvő adósság miatt bírálta a fővárosi Fidesz és a KDNP frakcióvezetője szerdai sajtótájékoztatóján a városvezetést.
Eddig 80 millió forint bírságot szabtak ki a fogyasztóvédelmi hatóságok az ünnepi vásárlásokhoz kötött ellenőrzéseik kapcsán. A legtöbb probléma az élelmiszerekkel van.
Mandur László, az Országgyűlés alelnöke emlékzászlót adományozott a schengeni övezethez való csatlakozással egy időben megszűnő önálló határőrségnek; a zászlót Béndek József, a határőrség országos parancsnoka vette át szerdán ünnepélyes keretek között Budapesten.
Januártól emelkednek a postai szolgáltatások díjai, a drágulás érinti a hatósági és a nem hatósági áras szolgáltatásokat is: levélforgalomban az átlagos drágulás 6,9 százalék lesz.
A magyar-görög kétoldalú politikai és gazdasági kapcsolatok áttekintése mellett Koszovó ügye is szerepelt Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Dora Bakojannisz görög külügyminiszter megbeszélésén - tájékoztatta a kormányszóvivői iroda az MTI-t szerdán.
Gusztos Péter, az SZDSZ országgyűlési képviselője kilépett a párt salgótarjáni csoportjából - a hírt a politikus erősítette meg az MTI-nek szerdán. Döntését és annak előzményeit Gusztos Péter, az SZDSZ frakcióvezető-helyettese levélben írta meg az SZDSZ salgótarjáni tagjainak.
Nem jutott közös nevezőre a Farkasréti általános iskola átadása ellen tiltakozó szülői munkaközösség és a XI. kerületi önkormányzat, ezért a szülők várhatóan népszavazást kezdeményeznek Sasad kiválásáról a kerületből - mondta el az InfoRádiónak Hegedűs Dóra, a szülői munkaközösség egyik képviselője.
Megbukott a Budapesti Közlekedési Zrt. reorganizációs programja - jelentette ki szerdán Vitézy Dávid, a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület vezetője budapesti sajtótájékoztatóján. A BKV vezérigazgató-helyettese cáfolta Vitézy közlését. Vitézy Dávid - aki a civil szervezetben betöltött pozícióján kívül a BKV felügyelőbizottságának Fidesz által delegált tagja - elmondta: a közlekedési vállalat…
Legálisan csak december 28-a és 31-e között lehet pirotechnikai termékeket vásárolni - hívta fel a figyelmet az Országos Rendőr-főkapitányság Igazgatásrendészeti Osztályának vezetője. Kincses Ildikó elmondta: a magyar használati utasítás nélküli tűzijátékok minden esetben illegálisak és balesetveszélyesek lehetnek.
Petárdázni tavalyhoz hasonlóan idén sem lehet. Úgynevezett kistűzijátékokat december 28-ától december 31-én éjfélig lehet vásárolni a hatósági engedéllyel rendelkező árusoktól. Fontos, hogy minősített terméket vegyünk, olyat, melyen magyar nyelvű tájékoztató is van.