Nógrád megye kivételével minden megyében lesz hétfőn félpályás útlezárás a Liga Szakszervezetek és a Munkástanácsok sztrájkjához kapcsolódóan - derül ki a rendőrség összesítéséből.
Engert Ferenc független jelöltet választották meg a Baranya megyei Töttös polgármesterének a vasárnap megtartott időközi polgármester-választáson - közölte Tamás Gábor, a helyi választási iroda vezetője.
Nem jött létre megállapodás az elégséges szolgáltatásról a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete és a MÁV vezetése között, ezért hétfőn reggel 6 órától késésekre, járatkimaradásokra, útvonal-rövidülésekre kell számítani.
A francia nemzeti könyvtárnak (BNF) a hónap elején megnyílt, csak 16 éven felüliek által látogatható erotikus kiállítása az év végi ünnepek idején fellebbenti a leplet csábos titkairól - a párizsi metróban.
Több mint 20 érdekképviselet csatlakozott a hétfői országos munkabeszüntetéshez. Irakban átadták a déli Bászra tartomány fölötti ellenőrzést a bagdadi kormánynak a brit haderők. Négy arany-, két ezüst- és három bronzéremmel zárta a magyar úszóválogatott a debreceni rövidpályás Európa-bajnokságot. A nap hírei 2007. december 16-án, szombaton.
Be kell fejezni a megtévesztés politikáját. Ezt Gyurcsány Ferenc kormányfő mondta, aki egyetért az ellenzék azon követeléseivel, hogy fenn kell tartani az egészségügyben a nemzeti kockázatközösséget, nem lehet privatizálni a társadalombiztosítást, s egységesnek kell lennie a biztosítási rendszernek. Szerinte a parlament előtt fekvő törvény mindezt garantálja. Közben a párt választmánya és a reform…
Titkos szavazással dönt ma a parlament a Sólyom László köztársasági elnök álta jelölt ombudsmanokról. Mint ismert, az államfő újra jelölte Péterfalvi Attilát adatvédelmi biztosnak és Nagy Boldizsár nemzetközi jogászt javasolta a jövő nemzedékek első országgyűlési biztosának. Kérdéses azonban a szavazás kimenetele, a frakciók ma hozzák meg a végső döntést. Az MSZP elnöksége információink szerint…
Egyhangúnak ígérkezik a parlament mai döntése a Fidesz által kezdeményezett népszavazások elrendeléséről. A múlt héten az SZDSZ után a szocialisták is jelezték, hogy az igen gombot nyomják meg. Továbbra sem világos azonban, mikor lehet szavazni, ez az Alkotmánybíróságtól és az államfőtől is függ. Legkorábban márciusban, legkésőbb május elején nyithatnak a szavaszóhelyiségek.
Új kormányzati stílussal vissza kell szerezni a bizalmat - ezt válaszolta Gyurcsány Ferenc az őt ért szocialista bírálatokra, miközben pártja választmánya szombati ülésén egyértelművé tette, hogy vele akarja folytatni. A MSZP vezetői szerint a pártelnök-kormányfő az elmúlt fél évben új kezdeményezéssel fedte el a régieket. Összeállításunkból kiderül, hogy Gyurcsány az újnak tetsző bejelentéssel…
Csaknem négy és fél ezer cipősdoboznyi ajándék gyűlt össze a Baptista Szeretetszolgálat akciója során, a csomagokat még az ünnepek előtt a rászoruló gyerekek kapják meg.
Megkezdődött a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) által hirdetett határozatlan idejű általános országos vasutassztrájk hétfőn 6 órakor, a szakszervezet elnökének közlése szerint 3.500 dolgozó nem vette fel a munkát. A VDSZSZ a Liga és a Munkástanácsok nyomásgyakorló akciójához csatlakozott, amelyet az egészségbiztosítási törvényjavaslat és nyugdíjszámítási szabályok változtatása ellen…
Hétfő hajnalban hat órakor megkezdődött a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete által hirdetett határozatlan idejű általános országos vasutassztrájk. A szakszervezet elnöke szerint 3.500 dolgozó nem vette fel a munkát. A MÁV készen áll a személyszállító vonatok indítására, amennyiben annak meg vannak a feltételei.
Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke szerint a kultúrák közötti párbeszéd legalább annyira fontos, mint a politikai és a gazdasági. A házelnök - miután személyesen nem tudott megjelenni - levélben nyitotta meg vasárnap Budapesten, a budai Vigadóban a harmadik alkalommal megrendezett Nemzetiségi Gálát, a rendezvény fővédnökeként.
Egy őszi törvénymódosítás január elsejétől a rendőrségtől a vámőrség hatáskörébe sorolta a pénzmosás nyomozását; Bencze József országos rendőrfőkapitány szerint azonban a rendőrök jövőben is nyomozhatnak pénzmosási ügyekben - írta a hétfői Népszabadság.
Békés megyében a vasutasok mellett a Körös Volán dolgozóinak mintegy 40 százaléka is sztrájkba kezdett hétfőn hajnalban, így a buszjáratok egy része sem indult el. Hoffmann Antal, a Békés Megyei Közlekedési Szakszervezet vezetője az MTI-nek elmondta: reggel fél hétkor újra felveszik a munkát, így néhány órán belül az eredeti rend szerint haladhat a buszközlekedés.
Megkezdődött a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) által hirdetett határozatlan idejű általános országos vasutassztrájk hétfőn 6 órakor, a szakszervezet elnökének közlése szerint 3.500 dolgozó nem vette fel a munkát.
Az emberek egy része kevésbé várja a karácsonyt, és sokan úgy érzik, hogy az előkészületek anyagi gondot okoznak számukra. Emellett a karácsonynak mint ünnepnek a fontossága is csökkenni látszik.
A 2009-ben életbe lépő adócsomag várhatóan két pilléren nyugszik majd: áfaemelésen és a kedvezmények, mentességek csökkentésén, s e javaslat támogatásáról ma születik döntés az adókerekasztal ülésén - írta a hétfői Magyar Nemzet.
Reggel hat órától megkezdték sztrájkjukat a vasúti dolgozók, ennek ellenére a Déli pályaudvar hangosbemondója folyamatosan induló és érkező vonatokról tájékoztat - mondta az InfoRádió helyszínen tartózkodó tudósítója.
Kecskeméten hétfőn reggel hat óra előtt minden vonat a menetrend szerint megérkezett az állomásra, de a Szeged felől érkezett gyorsvonatról csak négy utas szállt le, a vonat szinte üresen közlekedett.
Kecskeméten még hat óra előtt minden vonat a menetrend szerint megérkezett az állomásra. Salgótarjánban nem járnak a vonatok, miként Szegeden sem. A Tisza Volán Csongrád megyében tíz autóbusszal áll készenlétben, hogy az esetlegesen megnövekedett forgalmat kezelni tudja.
Borsod-Abaúj-Zemplén megyében gondokkal indult a munkabeszüntetés, miután Halmajon a Vasúti Dolgozók Demokratikus Szakszervezete szerint egy munkatársuknak a MÁV nem engedte felvenni a munkát, így nem engedte sztrájkolni. A Pécsről induló Baranya InterCity-n egy ember utazott.
Nógrád megye kivételével minden megyében lesz hétfőn félpályás útlezárás a Liga Szakszervezetek és a Munkástanácsok sztrájkjához kapcsolódóan - derül ki a rendőrség összesítéséből.
A Keleti és a Nyugati pályaudvar leállt, innen egyáltalán nem indulnak vonatok - mondta az InfoRádióban a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének elnöke. Bár a Déli pályaudvarról elindul néhány vonat, Gaskó István szerint arra semmilyen garancia nincs, hogy ezek el is érik úticéljukat.
Fagyhalált szenvedett egy 65 éves ember a Szabolcs megyei Paszabon vasárnap - közölte a rendőrség az MTI-vel. A férfi holttestét házának bejárata előtt, az udvarán találták meg - mondta Fülöp Gergely, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
Sinka Ferenc Márton független jelöltet választották meg a Bács-Kiskun megyei Tiszaug polgármesterének a vasárnap megtartott időközi polgármester-választáson - közölte Tombácz Ferenc jegyző az MTI-vel.
Ferihegyen menetrend szerint szállnak fel és le a repülőgépek, annak ellenére, hogy az üzemanyag-kiszolgálók és az üzemeltetésen dolgozók reggel 9 óráig sztrájkolnak - közölte a Budapest Airport szóvivője.
Ma reggel 6 órakor leáll a vasút, a Volán-buszok viszont szinte mindenhol elindulnak, és Budapesten is elmarad a BKV-buszosok munkabeszüntetése. Azonban ma 6 órától késésekre, járatkimaradásokra, útvonal-rövidülésekre kell számítani.
Ma szavaz az Országgyűlés a kormány egészségbiztosítási törvényjavaslatáról. A szavazás előtt ismert személyiségeket, orvosokat, politikusokat kérdeztünk meg a reformról. Elmondta véleményét többek között Győzike, Verebes István, Palcsó Tamás, és Dr. Czeizel Endre is.
Több száz intézményben, tízezres nagyságrendben sztrájkolnak hétfőn a pedagógusok - mondta az InfoRádióban a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke. Kerpen Gábor hozzátette: azt a helyi sztrájkbizottságok döntik el, hogy a munkabeszüntetés hány órán át tart.
A Magyar Gárda erre a hétvégre is tartogatott meglepetéseket. Pénteken Kerepesen tarthattunk attól, amitől szombaton Érpatakon: hogy nemcsak verbálisan kerülnek összetűzésbe az általuk pellengére tűzött kisebbséggel. Béki Gabriella, országgyűlési képviselőt kérdeztük az eseményekről és a romák helyzetéről.
Annak ellenére, hogy Békés megyében a közlekedési dolgozók 80 százaléka jelezte előre, hogy csatlakozik a sztrájkhoz, hétfőn hajnalban mindössze 40 százalékuk nem vette fel a munkát.
A szombathelyi vasútállomáson hétfőn reggel a kevés számú utast a jegypénztáraknál nem tudták tájékoztatni arról, hogy melyik vonat indul és melyik nem.
A budapesti rendőrség hétfő reggel lezárta az Erzsébet híd járdáit egy nem engedélyezett tüntetés miatt. Rendőrök az InfoRádió helyszíni tudósítójának megerősítették: "vannak valakik a hídon".
Egyetlen vonat sem indul Szegedről, a csongrádi megyeszékhelyen ugyanis minden vonatindító pozícióban sztrájkolnak - mondta az InfoRádióban Sigulinszky Tibor, a MÁV szóvivője.
Borsod-Abaúj-Zemplén megyében bonyodalommal indult a vasutassztrájk, a halmaji állomáson nem engedték felvenni a munkát a nappali műszakba érkező munkatársnak - mondta hétfőn hajnalban az MTI-nek Kovács Ferenc, a VDSZSZ területi vezető-ügyvivője.
A GYSEV vonalain hétfőn 6 óra után is közlekedtek a vonatok Sopron-Győr, Sopron-Szombathely és Szentgotthárd-Szombathely között, a cégnél nem sztrájkolnak.
Megkezdődött a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) által hirdetett általános vasutassztrájk hétfőn 6 órakor, a szakszervezet elnökének közlése szerint 3.500 dolgozó nem vette fel a munkát, a MÁV úgy tájékoztatott, hogy a vonatok 40-45 százaléka közlekedik.
A vonatok mintegy 40-45 százaléka közlekedik hétfőn reggel a MÁV Zrt. sajtófőnökének közlése szerint. Kavalecz Imre elmondta: a fővárosban a Déli pályaudvar tud fogadni vonatokat, és onnan indulnak szerelvények, de a Nyugati és a Keleti pályaudvarokon bizonytalan a közlekedés.
A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) feljelenti a munkaügyi főfelügyeletnél azokat a vasúti vezetőket, akik törvényellenesen meghosszabbítják a korábban szolgálatban lévő munkaidejét.
Ferihegyen menetrend szerint közlekednek hétfőn reggel a repülőgépek az üzemanyag-kiszolgálók és a üzemeltetésen dolgozók sztrájkja ellenére. Szollár Domokos, a Budapest Airport (BA) szóvivője az MTI-nek hétfőn reggel elmondta, hogy a legtöbb légitársaság külföldön, vagy 7 óra előtt tankolt, így az üzemanyag-kiszolgálók munkabeszüntetése nem késlelteti a járatok indulását.
Megkezdődött a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) által hirdetett általános vasutassztrájk hétfőn 6 órakor, a szakszervezet elnökének közlése szerint 3.500 dolgozó nem vette fel a munkát, a MÁV úgy tájékoztatott, hogy a vonatok 40-45 százaléka közlekedik.
Az egri Markhot Ferenc Kórházban formailag megkezdődött ugyan a hétfő reggel 7 és 9 óra közötti időre hirdetett sztrájk, de a dolgozók zöme visszalépett, így csak mintegy harmincan demonstrálnak a rendelőintézet földszintjén, a betegek ellátása pedig zavartalan - tájékoztatta az MTI-t a kórház szakszervezeti vezetője.
Megfélemlítették az egészségügyi dolgozókat, ezért van az, hogy kevesebben csatlakoztak a munkabeszüntetéshez, mint ahányan ezt előre jelezték - mondta az InfoRádióban az Egészségügyi és Szociális Ágazati Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének elnöke.
Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) feljelenti a munkaügyi főfelügyeletnél azokat a vasúti vezetőket, akik törvényellenesen meghosszabbítják a korábban szolgálatban lévő munkaidejét - mondta Gaskó István, a VDSZSZ elnöke az MTI érdeklődésére hétfőn.
Országszerte negyvenhat helyszínen lehet félpályás útlezárásra számítani hétfőn, hogy így tiltakozzon az egészségbiztosítás tervezett átalakítása ellen - mondta el az InfoRádióban a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének Pest megyei főtitkára.
Tóth Gábor független jelölt vállalkozót, volt alpolgármestert, választották meg a Baranya megyei Baksa polgármesterének a vasárnap megtartott időközi önkormányzati választáson - közölte a helyi választási iroda tagja.
Kisebb-nagyobb, egyes helyeken több órás késéssel kezdődnek a hétfő reggelre szervezett félpályás útlezárásos tiltakozások - jelentették az ország több megyéjéből az MTI tudósítói.