2007. december 14. péntek

dec. 14
22:13
Fejér megye, fehér út (HírExtra)
Torlódik a forgalom a 62-es főúton, Seregélyes Székesfehérvár felé eső szakaszán, ahol egy árokba csúszott kamion lóg be félig az útpályára és akadályozza a forgalmat - közölte az MTI-vel pénteken a rendőrség.
dec. 14
22:30
Jégpáncél Ferihegyen (HírExtra)
A hirtelen jött hideg miatt 1 milliméteres jégpáncél volt a ferihegyi repülőtér mindkét kifutóján, ezért a repülőtér pénteken délután fél 6 és 19 óra között nem fogadott és nem is indított járatokat - mondta el Szollár Domokos, a Budapest Airport kommunikációs vezetője az MTI-nek.
dec. 14
22:54
Szobor Rapcsák Andrásnak (HírExtra)
Köztéri szobrot állít a hódmezővásárhelyi önkormányzat Rapcsák Andrásnak – döntött pénteken a város közgyűlése. A néhai polgármester 1990-2002-ig, haláláig irányította az alföldi települést.

2007. december 15. szombat

dec. 15
5:07
Leginkább a vasúton lehet káosz (Alternatív Energia)
A Fidesz által is támogatott tömegdemonstrációval "melegít" a Parlament közelében ma délelőtt a Liga a hétfőn kezdődő sztrájkra, melyhez a Gaskó István vezette szakszervezeti konföderáció hívására tucatnyi kisebb-nagyobb érdekképviselet csatlakozott. Hétfő hajnaltól igazán csak a vasúton okozhat majd káoszt a munkabeszüntetés. A csatlakozók egy része ugyanis kis szervezet, jelentősebb hányaduk…
dec. 15
5:36
Az alacsonyan képzett időseknek alig van esélyük a munkaerőpiacon (Alternatív Energia)
A konvergenciaprogramban vállalt feltételeknek és a nyugdíjkassza biztonságos fenntarthatóságának is eleget tesznek a jövő évtől érvényes nyugdíjváltozások. Az induló nyugdíjak összege az ideihez képest alig változik, viszont visszafogják a kiadásokat. Egy másik módosítás a hosszabb szolgálati időt jutalmazza, bár az idősek foglalkoztatásával szemben egyelőre idegenkedik a munkaadók többsége.
dec. 15
5:53
A bírák többsége ma már fontosnak ítéli a nyilvánosságot (Alternatív Energia)
Meg kellene szüntetni a bírók nyilatkozattételi tilalmát, és korszerűsíteni kellene azt a rendszerváltás előtti szabályt, amely alapján a bíró akár meg is tilthatja kép- és hangfelvételek készítését a tárgyaláson - mondja a lapunknak adott interjúban Lomnici Zoltán. A Legfelsőbb Bíróság és az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) elnöke beszél arról is: a szólásszabadság az egyik legfontosabb…
dec. 15
6:32
Két amerikai ellen vádat emeltek terrorcselekmények miatt (Alternatív Energia)
Vádat emeltek két amerikai állampolgár, chicagói lakos ellen, akiket azzal gyanúsítanak, hogy "erőszakos" támadásokat terveztek külföldön működő amerikai létesítmények ellen - közölte pénteken az igazságügy-minisztérium.
dec. 15
6:38
Se SZDSZ, se Magyar Gárda (HírExtra)
Szélsőséges szervezetek, valamint a cigány származású gyermekek iskolából való kizárása ellen tiltakoztak baloldali és roma szervezetek pénteken a Pest megyei Kerepes általános iskolája előtt. A településre estére fáklyás felvonulást hirdettek, amely a baloldali szervezetek tagjai szerint a roma kisgyermekek ellen irányul.
dec. 15
7:00
Lendvai szerint a szocialisták tántoríthatatlanok (Infostart)
Erkölcsi és politikai támogatásáról biztosította az MSZP-frakciót a párt országos elnöksége egy pénteken kiadott közleményben. E szerint az elmúlt napokban "az egészségügyi reformot és az MSZP képviselőit személyesen támadó, arctalan, gyáva propagandakampányt indítottak ismeretlenek". Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője úgy fogalmazott: a fenyegetések nem fogják befolyásolni a képviselők…
dec. 15
7:00
Tubes csaták Pécsen (HírExtra)
Levette napirendjéről a Tubesre tervezett katonai radar ügyét a pécsi közgyűlés. Révész Mária, a Fidesz-KDNP frakcióvezetője elmondta, az építési szabályzat módosítása, amely a radar építését gátolná meg, a civilek kezdeményezésére indult el, s azt az önkormányzat szakbizottsága is egyhangúlag elfogadta.
dec. 15
7:06
Feszültségoldó évzárót tart az MSZP (Alternatív Energia)
Tisztázó, feszültségoldó választmányi ülést tart ma az MSZP, melyen a párt összes meghatározó politikusa részt vesz. Az utóbbi időben több szocialista vezető is változásokat sürgetett. Simon Gábor választmányi elnök pedig azt javasolta, hogy a párt politikusai ne a nyilvánosság, hanem a testület előtt vitatkozzanak. Simon szerint három dologban már most egyetértés alakult ki az MSZP-ben: a…
dec. 15
7:49
511 milliárdnál tart a 4-es metró (HírExtra)
A márciusban elfogadottnál 25 milliárd forinttal több pénzre, 511 milliárd forintra van szükség a 4-es metró I. és II. szakaszának megépítéséhez - tudta meg az MTI fővárosi kormánypárti képviselőktől, akik pénteken kapták meg a Főpolgármesteri Kabinet jövő heti ülésére benyújtott negyedéves metrótájékoztatót.
dec. 15
7:55
Veres János beperli Cser-Palkovics András (HírExtra)
Veres János pénzügyminiszter rágalmazás miatt feljelentést tesz Cser-Palkovics András ellen. Veress János sosem volt adócsalást elkövető cég vezetője, ezért bírósági úton vesz elégtételt a Fidesz helyettes szóvivőjével szemben.
dec. 15
8:26
Öszöd Budapesten (HírExtra)
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök tart évértékelőt az MSZP választmányának ez évi utolsó ülésén ma Budapesten. Gyurcsány Ferenc pártelnök, miniszterelnök a hazai reformfolyamatok társadalmi-, gazdasági hatásainak elemzéséről és a további lépésekről beszél majd a választmány zárt ülésén.
dec. 15
8:37
Örök vadászmezők (HírExtra)
Hetvenegy éves korában elhunyt Floyd "Red Crow" Westerman amerikai indián színész és folk-énekes, akit többek között a Farkasokkal táncoló című amerikai kalandfilmben és Walker, a texasi kopó című televíziós sorozatban láthatott a közönség.
dec. 15
9:03
Se hó, se sztrájk nem állíthatja meg a BKV-t (HírExtra)
A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. pénteken a havazás beálltával haladéktalanul megkezdte Budapest fő- és tömegközlekedési útvonalain a hóeltakarítást, az utakon, a hidakon és felüljárókon a síkosságmentesítést, így hajnalban valamennyi buszjárat fennakadás nélkül elindult - közölte a társaság helyettes szóvivője a távirati irodával szombat hajnalban.
dec. 15
10:12
Védett szalámi (HírExtra)
Védett eredetűnek minősítette az Európai Bizottság pénteken a szegedi téliszalámit. Kilenc másik termék mellett a brüsszeli testület a nemzetközi hírű magyar élelmiszert is felvette arra a listára, amely a védett származási helyű termékek nevét tartalmazza.
dec. 15
10:34
Félmillió érdeklődő (HírExtra)
Már csaknem 500 ezer érdeklődést regisztrált az Állami Foglalkoztatási Szolgálat ePálya pályaválasztási tanácsadó honlapja 2005-től, az országos üzemeltetés óta - tájékoztatták a Foglalkoztatási és Szociális Hivatalnál az MTI-t.
dec. 15
10:49
Feloldotta a rendkívüli állapotot a pakisztáni elnök (Infostart)
Feloldotta a Pakisztánban november 3. óta érvényben lévő rendkívüli állapotot Pervez Musarraf, az ország elnöke - jelentette be Iszlámábádban a kormány szóvivője.
dec. 15
10:50
Árvák karácsonya (HírExtra)
Janics Natasa kajakozó olimpiai és világbajnok személyes részvételével tart karácsonyi jótékonysági akciót hétfőtől péntekig a Gödör Klub Parkjában a Fővárosi Gyermekvédelmi Szakszolgálat javára a Western Union pénzátutalási cég.
dec. 15
11:37
Kóka: Életveszély lenne elhalasztani a döntést az egészségügy átalakításáról (Infostart)
Az egészségügy átalakításáról szóló törvény egy koalíciós kompromisszum eredménye, ezért mindenképpen megszavazza a parlament - mondta Kóka János az InfoRádió Aréna című műsorában. A SZDSZ elnöke kiemelte: életveszély lenne elhalasztani a döntést. Vannak hibái az egészségügy átalakításának, de a körülmények miatt nem volt másik út - tette hozzá.
dec. 15
11:43
Leszállíttatták az álló utasokat egy EuroCity-ről Hegyeshalomnál (Infostart)
A szerelvény zsúfoltsága miatt megállította az osztrák kalauz Hegyeshalomnál a Budapest és Bécs között közlekedo Liszt Ferenc EuroCity-t. Az álló utasoknak le kellett szállniuk a vonatról, amely csak 40 perc múlva indulhatott tovább.
dec. 15
12:04
Gaskó: "Ilyenkor még a diktátorok is meghátrálnak" (Infostart)
Az egészségbiztosítási törvénytervezet visszavonását követelték a Liga Szakszervezetek által meghirdetett szombat délelőtti demonstráción. Huszonegy érdekképviselet vesz részt a hétfői országos sztrájkban - közölte a Liga Szakszervezetek elnöke. Gaskó István azt mondta: ha az Országgyűlés megszavazza az egészségbiztosítási rendszer átalakításáról szóló törvényt, akkor a köztársasági elnökhöz…
dec. 15
12:10
Kökény: A szocialisták jó lelkiismerettel szavaznak az egészségbiztosítási törvényről (Infostart)
Név szerinti szavazást kezdeményez a Fidesz az egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvény hétfői végszavazásánál - mondta az InfoRádiónak Mikola István. Kökény Mihály, az Országgyűlés Egészségügyi Bizottságának szocialista elnöke kiemelte: az MSZP képviselői vállalják a voksolást, és jó lelkiismerettel szavazzák meg a javaslatot.
dec. 15
12:11
Demonstrál a Liga (Alternatív Energia)
Több mint ezren gyűltek össze a fővárosi Alkotmány utcában szombat délelőtt a Liga Szakszervezetek által meghirdetett demonstráció kezdetére várva, a rendezvény a hóesés miatt a meghirdetett időpontnál később kezdődött. A délelőtti szakadó és csak lassan elálló hóesés ellenére több mint ezren gyűltek össze az Alkotmány utcában. A 11.00 órára meghirdetett demonstráció a rendezők bejelentése szerint…
dec. 15
12:12
Gyurcsány: Bibó legyen a közös nevező! (Infostart)
Politikai, morális és intellektuális értelemben Bibó István mérce, és közös nevezőt kell, hogy jelentsen a jobb- és a baloldalon - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a Személyes felelősség - kortársunk Bibó című konferencián.
dec. 15
12:16
A Fidesz név szerinti szavazást kér az eb-törvényről (Alternatív Energia)
A Fidesz név szerinti szavazást fog kezdeményezni az egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvényjavaslat hétfői végszavazásánál - jelentette be Mikola István, a Fidesz szakpolitikusa szombati budapesti sajtótájékoztatóján. A politikus továbbá arra kérte Szili Katalin házelnököt, hogy hétfőn ő is nyilvánítson véleményt a törvényről és ha esetleg elnökölne a szavazásnál, oldja meg…
dec. 15
12:21
Gyurcsány: Bibó morális mérce (HírExtra)
Politikai, morális és intellektuális értelemben Bibó István mérce, és közös nevezőt kell, hogy jelentsen a jobb- és a baloldalon - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, az MSZP elnöke szombaton Budapesten a Személyes felelősség - kortársunk Bibó című konferencián.
dec. 15
12:33
Megkezdődött a Liga demonstrációja (Metropol)
Több mint ezren gyűltek össze a fővárosi Alkotmány utcában szombat délelőtt a Liga Szakszervezetek által meghirdetett demonstráció kezdetére várva, a rendezvény a hóesés miatt a meghirdetett időpontnál később kezdődött.
dec. 15
12:38
Antimikulás zaklatja levélben a gyerekeket (HírExtra)
A kanadai posta és az ország rendőrsége is keresi azt az embert, aki a Télapó nevében durva hangú leveleket ír a gyerekeknek - jelentették be pénteken. A mocskolódó levelek miatt Ottawában egy ideig leállították a kanadai posta Télapó-leveles programját.
dec. 15
12:38
Gyurcsány: legyen közös nevező Bibó István a jobb- és a baloldal között (Alternatív Energia)
Politikai, morális és intellektuális értelemben Bibó István mérce, és közös nevezőt kell, hogy jelentsen a jobb- és a baloldalon - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, az MSZP elnöke szombaton Budapesten a Személyes felelősség - kortársunk Bibó című konferencián.
dec. 15
12:44
Piros lámpa a híd közepén (HírExtra)
A jövő télen kezdődő felújítással enyhébb ívet kap középen a Margit híd, a szigetre vezető gyalogos- aluljáró helyett pedig lámpás kereszteződés lesz - írja a Népszabadság. A várhatóan másfél évig tartó, és 12 milliárd forintba kerülő felújítás tervei nemrég készültek el.
dec. 15
12:44
Békésen tiltakozik a Liga (Alternatív Energia)
Több mint ezren gyűltek össze a fővárosi Alkotmány utcában szombat délelőtt a Liga Szakszervezetek által meghirdetett demonstráció kezdetére várva, a rendezvény a hóesés miatt a meghirdetett időpontnál később kezdődött. A rendőrség azt közölte: a demonstráció békés, intézkedésre nem volt szükség. Tafferner Éva, a helyszínt biztosító Budapesti Rendőr-főkapitányság ügyeletese azt mondta, hogy a…
dec. 15
12:50
Csúszó demonstráció (HírExtra)
Körülbelül negyed órás csúszással kezdődődött a Liga Szakszervezetek és a Munkástanácsok demonstrációja Budapesten. Az Alkotmány utcában délelőtt 11 órára körülbelül 500-an gyűltek össze - jelentette a Független Hírügynökség helyszínen tartózkodó tudósítója.
dec. 15
13:25
Fokozott óvatosságra intik az autósokat a havazás miatt (Infostart)
Fokozott óvatosságra kéri az autósokat a hideg és a havazás miatt az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.
dec. 15
13:25
Járható utak a fővárosban (HírExtra)
Havazás kezdődött szombat délelőtt Budapesten és a főváros térségében, ami várhatóan éjfélig is eltarthat. A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. megkezdte a síkosságmentesítést, a közutak egyelőre jól járhatóak.
dec. 15
13:25
Gyurcsány: jövőre a bizalmat kell újjáépíteni (Alternatív Energia)
Gyurcsány Ferenc szerint a jövő évi feladat, hogy új kormányzati stílussal újjáépítsék a bizalmat. Úgy tudni, többek közt erről beszélt a miniszterelnök az MSZP országos választmányának zárt ülésén szombaton Budapesten.
dec. 15
13:54
Gyurcsány: Jövőre a bizalmat kell újjáépíteni (Infostart)
Gyurcsány Ferenc szerint a jövő évi feladat az, hogy új kormányzati stílussal újjáépítsék a bizalmat. A kormányfő erről az MSZP országos választmányának zárt ülésén beszélt.
dec. 15
14:00
Név szerint az egészségbiztosítási pénztárakról (HírExtra)
A Fidesz név szerinti szavazást fog kezdeményezni az egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvényjavaslat hétfői végszavazásánál - jelentette be Mikola István, a Fidesz szakpolitikusa szombati budapesti sajtótájékoztatóján.
dec. 15
14:00
Karácsonyi gyűjtés árvák javára (Alternatív Energia)
Janics Natasa kajakozó olimpiai és világbajnok személyes részvételével tart karácsonyi jótékonysági akciót hétfőtől péntekig a Gödör Klub Parkjában a Fővárosi Gyermekvédelmi Szakszolgálat javára a Western Union pénzátutalási cég. Janics Natasa mellett a helyszínt fölkereső adományozók és az arra járók mindennap délután öt órától találkozhatnak többek között Szily Nóra és Csisztu Zsuzsa tévés…
dec. 15
14:11
Jövőbe néz (HírExtra)
Gyurcsány Ferenc szerint a jövő évi feladat, hogy új kormányzati stílussal újjáépítsék a bizalmat. Az MTI értesülései szerint többek közt erről beszélt a miniszterelnök az MSZP országos választmányának zárt ülésén szombaton Budapesten.
dec. 15
14:16
Karsai József háza előtt demonstrál a Fidesz (HírExtra)
Battonya szocialista országgyűlési képviselőjének, Karsai Józsefnek a háza elé hirdetett tüntetést szombat délutánra a Fidesz helyi szervezete. A demonstrációt szerdán délután jelentették be a rendőrségnek.
dec. 15
14:32
Békésen ért véget (HírExtra)
Az egészségbiztosítási törvénytervezet visszavonását követelték a felszólalók a Liga Szakszervezetek nagygyűlésén szombaton a fővárosi Alkotmány utcában. Az MTI tudósítóinak helyszíni beszámolója szerint a demonstráció békésen ért véget, de mintegy 40 kormányellenes tüntető a Vértanúk terén maradt.
dec. 15
14:33
Liga-nagygyűlés: vonják vissza az egészségbiztosítási törvénytervezetet! (Alternatív Energia)
Az egészségbiztosítási törvénytervezet visszavonását követelték a felszólalók a Liga Szakszervezetek nagygyűlésén szombaton a fővárosi Alkotmány utcában. A demonstráció békésen ért véget, elhagyta a Vértanúk terét Liga rendezvénye után ott összegyűlt 40 kormányellenes tüntető is.
dec. 15
14:43
Tudod mit lógtál öt éve nyáron? (HírExtra)
A BKV nem változtat eddigi gyakorlatán és továbbra is öt évre visszamenően hajtja be a pótdíjakat - közölte a közlekedési cég szombaton az MTI-nek küldött közleményében. Az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület (OFE) még szerdán javasolta azt, hogy a pótdíjkövetelések egy év alatt évüljenek el.
dec. 15
14:55
A BKV nem változtat a pótdíjak behajtásának gyakorlatán (Infostart)
Nem változtat a pótdíjak behajtásának gyakorlatán a BKV.
dec. 15
14:55
Alexa György (MSZP) nyilatkozata az egészségügyről (HírExtra)
"Igen a jobb egészségügyre, és nem a politikai nyomásgyakorlásra. Az elmúlt napokban, XVII. kerület országgyűlési képviselőjeként,- más kormánypárti képviselőkhöz hasonlóan-, számtalan levelet kaptam annak érdekében, hogy december 17-én ne szavazzam meg a társadalombiztosítás átalakításáról szóló törvényt."
dec. 15
15:00
Dávid Ibolya az egyűttműködésről (HírExtra)
Dávid Ibolya szerint a hazai politikai erőknek nincs más választása, mint az ország érdekében fontos programokban való szakmai együttműködés. A Magyar Demokrata Fórum (MDF)elnöke erről szombaton beszélt Debrecenben.
dec. 15
15:00
Gyurcsány: hazugság, hogy megszűnik a nemzeti kockázatközösség (Alternatív Energia)
Gyurcsány Ferenc biztos abban, hogy az egészségbiztosítási törvényt hétfőn elfogadja a parlament és abban bízik, hogy ezt követően a köztársasági elnök is aláírja a jogszabályt - a miniszterelnök ezt az MSZP országos választmányának szombati budapesti ülése után a testület elnökével, Simon Gáborral közösen tartott sajtótájékoztatón mondta. A miniszterelnök, a szocialista párt elnöke azt mondta,…
dec. 15
15:06
Megfagyott férfit találtak Szigetcsépen (HírExtra)
Feltehetően ittas állapota miatt fagyott meg az a férfi, akinek holttestét szombaton találták meg a szigetcsépi sportpálya melletti árokban - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-vel.

Keresés