Nem jelent azonnali fenyegetettséget az, hogy Oroszország felfüggesztette az európai hagyományos fegyverek és haderők korlátozásáról szóló (CFE) szerződés végrehajtását - mondta Göncz Kinga külügyminiszter szerdán az MTI kérdésére.
Tiltakoznak a roma szervezetek a Kerepesen tervezett demonstráció ellen; képviselőik a Pest megyei településen szerdán tartott sajtóértekezleten kijelentették: ha kell, farkasszemet néznek pénteken a Magyar Gárdával.
Magyarországon a magas szintű politikai és gazdasági élet összefonódásából származó valamint az adminisztratív típusú korrupciós jelenségek egyaránt jelen vannak a Transparency International (TI) Magyarország tanulmánya szerint, amelyet szerdán mutattak be a sajtónak.
December 11-én tartotta meg a KDNP karácsonyi sajtófogadását. A szokásos évvégi rendezvényen az evészet előtt kiderült, milyen a jó beszéd, mennyire baloldali, illetve olvadékony a KDNP, valamint, hogy „az ünnepekkor mindenki szereti egymást” a politika és a sajtó kapcsolatára is igaz.
Az MSZP parlamenti frakciója a december 17-ei zárószavazáson egyhangúlag támogatni fogja az egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvényjavaslatot - mondta Simon Gábor, a szocialista párt választmányi elnöke szerdán Veszprémben, sajtótájékoztatón.
A kormány már pénteken beterjeszti ratifikációra a parlamentnek az Európai Unió reformszerződését - mondta el szerdán a kormányszóvivő a kabinet ülés után tartott sajtótájékoztatón. Daróczi Dávid hozzátette: a képviselők már hétfőn szavazhatnak a dokumentumról.
A jövő évi népszavazás megszervezésére és lebonyolítására mintegy 4,5 milliárd forintot csoportosít át a kormány - jelentette be Daróczi Dávid kormányszóvivő szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.
Nem lehet Kelenföldön a metró végállomása, ez ugyanis nem oldja meg a problémákat; minden érv amellett szól, hogy a budaörsi virágpiacig kell mennie a metrónak - szögezte le a Fővárosi Közgyűlés városüzemeltetési bizottságának egyértelmű álláspontjaként a testület elnöke szerdai ülésüket követően az MTI-nek.
Zalában öt egészségügyi intézmény közel 140 millió forintot kap abból az ötmilliárdból, amelyet az egészségügyi tárca szerdán osztott vissza az ágazati reform eredményeként - hangzott el szerdán Nagykanizsán, az SZDSZ helyi szervezetének sajtótájékoztatóján.
A Nyugati téri aluljáróban kialakult balkáni viszonyok, az illegális árusítások megszüntetését kérte, december 20-i határidővel, Demszky Gábor főpolgármestertől a Fővárosi Közgyűlés városképvédelmi bizottsága.
Rendeletekkel kívánja csökkenteni a helyi késdobálók látogatóinak lármázását a kispesti önkormányzat. Gajda Péter polgármester elmondta, hogy jövő év elejétől este tízkor be kell zárniuk a kocsmáknak, sőt, január egytől új italboltot már nem is lehet nyitni a XIX. kerületben.
Az orvosok sikeresen lekapcsolták a gépekről szerdán a múlt héten kórházba szállított két- éves kislányt, akinek megállt a szíve. A kislányhoz először nem tudtak megfelelő rohamkocsit küldeni, ezért két szabadnapos mentős felszerelés nélkül, motorral érkezett ki hozzá.
A fenyőfaárakkal ellentétben a karácsonyi asztalra kerülő halak ára várhatóan nem emelkedik idén. Sőt, aki nagy bevásárlóközpontokban szerzi be a finomságot, az akciókra is számíthat.
Több ezer jogszabályt helyez hatályon kívül a kormány az év végével - jelentette be Daróczi Dávid a szerdai kormányszóvivői tájékoztatón. A rendeletek között akad például olyan, amely szerint a tánciskolákban legfeljebb 3 tagú lehet a kísérőzenekar, és aki megszegi ezt, az 15 napos elzárással büntethető.
Nyílt levélben kéri a társadalombiztosítási reformtervezet elutasítására a szocialistákat több mint 140 közéleti személyiség, köztük Tamás Gáspár Miklós, Ferge Zsuzsa, Schiffer András, Szikinger István és Wirth Ádám.
Sztrájkot hirdet várhatóan jövő év elején a Vasutasok Szakszervezete (VSZ), mert a MÁV Cargo vezetése nem hajlandó új kollektív szerződést kötni a dolgozókkal a december 31-én lejáró régi helyett - mondta Simon Dezső, a VSZ elnöke.
Egy jégbefagyott hattyút próbáltak meg kiszabadítani a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Sárospatak rendőrei, a madár végül sikeresen elrepült - közölte az MTI-vel a megyei rendőr-főkapitányság munkatársa.
Az emberi jogok tiszteletben tartása és az alapvető szabadságjogok az Európai Unió egyik központi eleme- mondta Dobolyi Alexandra 2007. december 12-én az Európai Parlamentben, az EU-Kína csúcstalálkozó - EU-Kína párbeszéd az emberi jogokról - szóló plenáris vitán.
Göncz Kinga külügyminiszter szerdán fogadta Fatmir Mediu albán védelmi minisztert, aki Szekeres Imre honvédelmi miniszter meghívására hivatalos látogatáson tartózkodik a magyar fővárosban - tájékoztatta a Külügyminisztérium szóvivője az MTI-t.
Fenntartható társadalom nem létezik szolidaritás nélkül, az államnak bizonyos területeken továbbra is biztosítania kell az esélyegyenlőséget - mondta Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke szerdán a vidéki szegénységről tartott budapesti konferencián.
Tabajdi Csaba, az MSZP EP Delegáció vezetője, az EP Mezőgazdasági Bizottság főtagjának értékelése szerint a mai plenáris szavazás a borreformról felemás eredménnyel zárult. Tabajdi szerint abban nem volt vita az Európai Bizottsággal, de itt az Európai Parlamentben sem, hogy a borszektor alapvető reformjára szükség van.
Tabajdi Csaba, az MSZP EP delegáció vezetője ma felszólalt az Európai Parlamentben a szélsőjobboldali jelenségekről szóló vitában. A vitát határozat követi el, amelyet holnap fogad el az Európai Parlament.
Decemberben megerősített rendőri jelenlét várható a megnövekedett forgalmú helyeken: piacokon, üzletsorok, áruházak környékén és a közutakon egyaránt – jelentette be Takács Csaba, a bűnmegelőzési osztály vezetője szerdai sajtótájékoztatóján, Zalaegerszegen.
A pszichiátriai rehabilitáció a jövőben is megtartja kivételes szerepét a súlyos mentális betegek terápiájában - jelentette ki Kovács Zoltán Ambrus klinikai főorvos szerdán Szegeden.
A Magyar Gárda részvétele és a Jobbik akciói miatt már most feszült a légkör Kerepesen, ahol ugyan a békés egymás mellett élésért tartanak felvonulást, mégis cigányellenes a hangulat. A politika egyébként elítéli a felelemkeltő megnyilvánulásokat, bár a Fidesz képviselői gyakran mutatkoznak együtt a gárdistákkal. A Jobbik megsértődött a köztársasági elnökre, aki elutasította a párt vezetőivel való…
Megszavazzák az MSZP-s képviselők az egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvényt, de többen tartanak attól, hogy az SZDSZ vezette minisztérium a jogszabályhoz készülő végrehajtási utasításokkal átveri őket. Erre is utalhat Szili Katalin házelnök levele, melyben a többi között azt is kérte, hozzák nyilvánosságra ezeket a szabályokat. Karsai József lapunknak azt mondta, ha megvezetik őket, kilép…
Bár Magyarország uniós összehasonlításban csak közepesen korrupt, a magyar gazdaság versenyképességét és az ország megítélését jelentősen rontja a politikai és gazdasági élet összefonódásából adódó korrupció - derült ki a Transparency International által készített tanulmányból. Hack Péter egyetemi tanár szerint társadalmi nyomás nélkül nem is változik a helyzet.
Nemcsak Balog Zoltán bizottsági elnök maga, hanem az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottsága ítélte el szerdai ülésén közös állásfoglalásban a Magyar Gárda etnikai alapú, gyűlöletkeltő megnyilvánulásait - közölte Teleki László, a bizottság szocialista tagja szerdán az MTI-vel.
Orbán Viktor is csatasorba áll, ha Sólyom László kiírja a népszavazást - értesült lapunk fideszes körökből. Állítólag a pártelnök nagyon fontosnak tartja, hogy Tarlós István mellett ő is beszálljon a kampányba, hiszen tudja, számára a legfontosabb a siker. Az esetleges fiaskó ugyanis újra felerősítheti az Orbán távozását követelők hagját a Fideszben.
Nem tudjuk, pedig két nappal az előre is nagy vihart kavaró tüntetés - vagy békés séta, nézőpont kérdése - előtt érkezünk Kerepesre, hogy kiderítsük. Az egyik lakos örömmel fogad minket a kapuban, nevét nem szeretné újságban olvasni, azért elmondja: probléma az van, de őt és két gyerekét - akik korábban a helyi általános iskolába jártak - sosem érte atrocitás. Hozzáteszi: a felvonulás biztosan nem…
Akár a kereskedelmi láncok vásárlócsalogató hűségkártyáiról is adatot gyűjthet az APEH. Ha egy magánszemély ellen vagyonosodási vizsgálat folyik, akkor az adóhatóságnak a törvények szerint joga van bekérni a kereskedőtől a gyanús költségek igazolását.
Magyarország elsőként szeretné jóváhagyni az uniós reformszerződést, ezért a kormány pénteken az Országgyűlés elé terjeszti a dokumentumot - jelentette be Daróczi Dávid kormányszóvivő szerdán Budapesten.
Az állam évek óta nemcsak jelentősen alátervezi az egyház által működtetett iskolák és szociális intézmények úgynevezett kiegészítő támogatását, hanem a zárszámadási törvény elfogadásakor rendre csak a "kiegészítő támogatás kiegészítőjét" adja meg, utalja át végül az egyházak számlájára - hangoztatta szerdán Szombathelyen tartott sajtótájékoztatóján Veres András, szombathelyi megyéspüspök.
Számtalan kihívás jellemezte az idei évet, de abban egyetértés volt, hogy a konfliktusok ellenére együttműködésre és kiegyensúlyozott kapcsolatra kell törekedni a szomszédos országokkal - mondta Gémesi Ferenc, a Miniszterelnöki Hivatal kisebbség- és nemzetpolitikáért felelős szakállamtitkára a második magyar-magyar kormányzati konzultáció után, szerdán Budapesten.
Ami Magyarországon most történik, az nem reform, Európában ez sehol sem így történik - mondta Navracsics Tibor az InfoRádió Aréna című műsorában. A Fidesz parlamenti frakciójának vezetője kiemelte: kampányszámlákat vezetne be a párt, hogy átláthatóbbá váljon a kampányfinanszírozás. Hozzátette: az ellenőrzést az Állami Számvevőszék szerepének megtartása mellett parlamenti bizottságokra bíznák.
Az oktatási és kulturális miniszter szerint az elmúlt másfél év azt bizonyította, hogy a kultúrpolitika az oktatásüggyel közös minisztériumi forma keretein belül is meg tudta őrizni pozícióit. Hiller István erről az Országgyűlés kulturális és sajtóbizottsága előtt beszélt éves meghallgatásán szerdán Budapesten.
November végén nevezték ki Ungár Klárát az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) általános főigazgató-helyettesi posztjára. Akkor ez a tény nagy vihart kavart, sokan aggályosnak tartották, hogy a kisebbik koalíciós párt tagja került ilyen fontos pozícióba. Ungár Klárával beszélgetünk kinevezéséről, feladatairól és a reformról.
Az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) arra a kér a rendőrséget, hogy vonja vissza a péntekre meghirdetett Kerepesen tartandó felvonulásra kiadott engedélyt a Magyar Gárda rendezőként való szerepeltetése miatt - közölte Ifj. Bogdán János, az OCÖ szóvivője szerdán az MTI-vel.
A Lánchíd 19 Design Hotel, a lágymányosi Infopark "D" épülete és a New York Palota rehabilitációja nyerte el a Budapest Építészeti Nívódíja 2007 pályázaton a legkiemelkedőbb új és felújított épületeknek járó címet az idén.
Elfogadta a BKV-menetrend felülvizsgálatának ütemtervét, a cég által beterjesztett egységes kritériumrendszer szempontjainak a figyelembevételével, a Fővárosi Közgyűlés városüzemeltetési bizottsága szerda délutáni rendkívüli ülésén.
A sikeres fideszes önkormányzati vezetőknek is szép szavakkal és egy elnöki köszönetnyilvánítással kell beérniük - írta csütörtökön a Népszabadság. A lap információi szerint ugyanis Orbán Viktor, a Fidesz elnöke egy kedden keltezett levélben arra szólította fel a Fidesz- és a KDNP-színekben megválasztott polgármestereket, alpolgármestereket, megyei közgyűlési elnököket és alelnököket, hogy az…
Tárgyalóasztalhoz ülnek ma a hazai gyógyszerpiac meghatározó szereplői és a kormány tagjai - közölte csütörtöki számában a Napi gazdaság. A lap úgy tudja, hogy a pénzügyi, a gazdasági és az egészségügyi tárca vezetője lesz jelen a megbeszélésen.
Olcsó, békés jellegű, de profi népszavazási kampányra készül a Fidesz - írta csütörtökön a Magyar Nemzet, hozzátéve, hogy Orbán Viktor pártelnök várhatóan csak márciustól száll be teljes erővel a háromkérdéses népszavazás "küzdelmeibe".
A Magyar Tudományos Akadémia Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézetének munkatársa, Oberfrank Ferenc szerint az egészségbiztosítási törvénytervezet jelentősen növelné a társadalmi különbségeket. Bogár László, a Károli Gáspár Református Egyetem docense kiemelte: állatorvosi ló az egészségbiztosítási törvény másfél éves folyamata. Botos Jósef, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanára úgy vélekedett,…
Olcsó, békés jellegű, de profi népszavazási kampányra készül a Fidesz. Orbán Viktor pártelnök várhatóan csak márciustól száll be teljes erővel a háromkérdéses népszavazás "küzdelmeibe". A Népszava ugyanakkor fideszes körökből úgy értesült, hogy Orbán Viktor is "csatasorba áll", ha Sólyom László köztársasági elnök kiírja a népszavazást.
Hamarosan a Baja Ferenchez köthető kapcsolat.hu oldalra költözhet át Gyurcsány Ferenc internetes naplója. Egyesek szerint újszerű szocialista médiahasználatról van szó, mások gesztuspolitizálásról beszélnek. Ha a blog költözik, az Amőba végleg elbukott - írta csütörtöki számában a Népszabadság.
Az évi húszmilliárd forintosra becsült magyar játékpiac bevételének tetemes része ezekben a napokban áramlik a boltok, kereskedők kasszájába. Főként a gyerekeknek, de valljuk meg: önmagunknak is veszünk ilyenkor valamilyen játékot, - persze kinek-kinek az életkorához, érdeklődéséhez illőt. Játszani mindenki tud - de jól játszani, jó játékokkal már nem adatik meg bárkinek.