Az emberek csaknem kétharmada egyetért a sztrájk szervezőivel - derül ki a Medián közvélemény-kutatásából, amelynek eredményei nem sokban különböznek a Liga által november végén kért felmérés adataitól. A támogatottság aránya most is 63 százalék - írta a szerdai Népszabadság.
Az MSZP elnöksége a Népszava szerdai számában közölt információ szerint azt ajánlja a szocialista frakciónak, hogy a jövő héten az adatvédelmi biztosnak újra jelölt Péterfalvi Attilára nemmel, míg a jövő nemzedékek első ombudsmanjának javasolt Nagy Boldizsár esetében a lelkiismeretük szerint szavazzanak.
Lemondott a XXII. kerületi rendőrkapitány, aki kedden halálra gázolt egy gyalogost - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a rendőrség internetes honlapján. A hivatalos közlemény szerint a budafoki kapitányt az eset annyira megrázta, hogy nyugdíjazását kérte.
Mély felháborodásának adott hangot Juhász Ferenc, az MSZP elnökhelyettese a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában szerdán azzal kapcsolatban, hogy bántalmazták Csintalan Sándort, a Hír Tv műsorvezetőjét, volt szocialista politikust.
A liberálisok nevében elfogadhatatlannak és felháborító cselekedetnek nevezte Csintalan Sándor bántalmazását Eörsi Mátyás, az SZDSZ ügyvivője. Bármi is volt a támadás indítéka, elfogadhatatlan ez a tett - írta közleményében a kormánypárti országgyűlési képviselő.
A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete szerint nem voltak megfelelő biztosítékok a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium ajánlatában, ezért nem írták alá azt. A szervezet vezetője, Gaskó István úgy fogalmazott: a megállapodással a kormány a sztrájk alól akarta kihúzni a talajt.
"Talán nincs egyetlen olyan közéleti kérdés sem, amelyben egyetértünk Csintalan Sándorral, ám most szolidaritást vállalunk volt politikustársunkkal, a HírTv műsorvezetőjével, akár politikai, akár egyéb okból került sor a bántalmazásra" - fogalmazott Eörsi Mátyás.
Több, mint ötezren vannak ma Magyarországon, akik mentelmi jogukra hivatkozva megtagadhatják a szondáztatást. Képviselők, bírák, ügyészek és diplomaták tehetik ezt meg, az ismertté vált esetek szereplői azonban leginkább politikusok.
Lemondott a XXII. kerületi rendőrkapitány, aki halálra gázolt egy gyalogost - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a rendőrség internetes honlapján szerda reggel.
Jogszabály rendelkezzen arról, hogy a Budapesti Közlekedési Vállalat (BKV) által kiszabott pótdíj egy év alatt évüljön el - többi között ezt tartalmazza az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület (OFE) javaslata.
A kormánynak vissza kell vonnia az egészségbiztosítási törvénycsomagot - véli a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke. Bölcskei Gusztáv szerint a magán-biztosítótársaságok bevonása az egészségügybe a politikai élet egyik legdurvább beavatkozása a nemzet életébe ebben a parlamenti ciklusban. A püspök arra kérte a lelkészeket, hogy keressék meg a parlamenti képviselőket és…
Jogszabály rendelkezzen arról, hogy a Budapesti Közlekedési Vállalat (BKV) által kiszabott pótdíj egy év alatt évüljön el - többi között ezt tartalmazza az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület (OFE) javaslata, amelyet szerdán juttatott el az MTI-nek.
Nem foglalkozik a közösségi adókkal a Nemzeti Audiovizuális Média Stratégia (NAMS) vitaanyaga - panaszolta a dokumentummal foglalkozó szerdai, budapesti tanácskozás számos résztvevője.
Elfogadhatatlannak tartja a roma kisebbség megfélemlítését és megbélyegzését célzó akciókat a Legfelsőbb Bíróság elnöke. Lomnici Zoltán azután közölte ezt, hogy a kisebbségi ombudsman állásfoglalást kért a közjogi méltóságoktól a Magyar Gárda vasárnapi, tatárszentgyörgyi felvonulása ügyében.
Demszky Gábor főpolgármesteri keretéből 100 ezer forintot ajánl fel annak, aki segíti a rendőrséget Csintalan Sándor megverőinek elfogásában - közölte a Főpolgármesteri Hivatal sajtóosztálya. "Nem emlékszem, hogy Csintalan Sándorral valaha is egyetértettem volna, sem amikor szocialista volt, sem amióta fideszes lett. Ugyanakkor veszélyesnek és megengedhetetlennek tartom, hogy bárkit, aki…
Sólyom Lászlónak nem áll módjában fogadnia Vona Gábort, a Magyar Gárda és a Jobbik Magyarországért Mozgalom elnökét - erről levélben tájékoztatta a szervezetet a Köztársasági Elnöki Hivatal. Vona Gábor, a két szervezet vezetője válaszlevelében sajnálattal, de tudomásul vette az államfő döntését.
Elfogadhatatlannak tartom a roma kisebbség megfélemlítését és megbélyegzését célzó cselekedeteket - írta Kállai Ernő felkérésére válaszolva Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság (LB) elnöke szerdán kelt és az MTI-hez is eljuttatott levelében.
Jövő januártól már nem adnak engedélyt újabb kocsmák és italboltok nyitására Kispesten, a most működők viszont csak este 10 óráig maradhatnak nyitva. A kerületi önkormányzat rendelete ugyanakkor nem korlátozza az I. és II. osztályú, valamint a bevásárlóközpontokban működő vendéglátóhelyek nyitvatartását.
Díjmentes nemzeti vízummal léphetnek be Magyarország területére az Ukrajnában és Szerbiában élő magyarok hazánk december 21-ei schengeni övezeti csatlakozása után is - közölte a Miniszterelnöki Hivatal szakállamtitkára. A harmadik, európai országba is belépést biztosító, úgynevezett schengeni vízumért azonban 35 eurót kell fizetni.
Mintegy 5 milliárd forintért a Fővárosi Gázműveknek kell kármentesítenie az Óbudai Gázgyár területét - döntött a napokban a főváros. Ikvai-Szabó Imre városfejlesztési főpolgármester-helyettes elmondta, hogy a megtisztított területen egy Millenáris Parkhoz hasonló kulturális központot szeretnének létrehozni.
Demszky Gábor főpolgármesteri keretéből 100 ezer forintot ajánl fel annak, aki segíti a rendőrséget Csintalan Sándor megverőinek elfogásában - közölte az MTI-vel a Főpolgármesteri Hivatal sajtóosztálya.
Jelentős lépést jelent a családon belüli erőszak visszaszorításában a zaklatás bűncselekménnyé nyilvánítása, amiről hétfőn döntött az Országgyűlés. Erről Gusztos Péter, az SZDSZ frakcióvezető-helyettese és Bárándy Gergely, az MSZP országgyűlési képviselője beszélt szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.
Szabadi Béla, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium volt politikai államtitkára válaszolt kérdéseinkre. A cikksorozat első részében a kisgazdák leszalámizásáról, Orbán Viktorról, Bástya elvtársról és az ÁVH bötrtöneiről beszéltünk.
Díjmentes nemzeti vízummal léphetnek be Magyarország területére az Ukrajnában és Szerbiában élő magyarok hazánk december 21-ei schengeni övezeti csatlakozása után is - közölte a Miniszterelnöki Hivatal szakállamtitkára szerdán az MTI-vel. A harmadik, európai országba is belépést biztosító, úgynevezett schengeni vízumért azonban 35 eurót kell fizetni.
A minisztérium minden garanciát megadott a szakszervezeteknek a vasúti munkavállalók védelmére - jelentette ki az InfoRádióban a gazdasági és közlekedési tárca államtitkára. Garamhegyi Ábel hozzátette: a tárgyalások során Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete bizonyult a legkevésbé kompromisszumkésznek.
Büntető feljelentést tesz a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, miután kiderült, hogy a kiskunhalasi székhelyű Disco Magic Kft. szabálytalanul használt fel csaknem 25 millió forint európai uniós támogatást. De nem ez az egyetlen cég, amelynek vissza kell fizetnie az uniós támogatást.
A schengeni határnyitással 87 év után újra szabaddá válik a közlekedés a korában szerves egységet alkotó Medvesalján; ez alkalomból december 20-án és 21-én közös ünnepséget rendeznek a szlovákiai Tajti, illetve a Nógrád megyei Cered települések - tudatta szerdán Cered polgármestere Egerben.
Huszonhárom civil szervezet és a Munkástanácsok nógrádi szervezetei arra kérték szerdán Boldvai László salgótarjáni szocialista országgyűlési képviselőt, hogy szavazzon nemmel az egészségbiztosítási rendszer átalakításást célzó törvényjavaslatra - értesült a Független Hírügynökség.
A Magyar Gárda Egyesület elnöke a demokrácia arculcsapásának tekinti, de tudomásul veszi, hogy Sólyom László államfő nem hallgatja meg személyesen a szervezet álláspontját. Vona Gábor szerint a nagypolitika szereplői összefogtak ellenük.
Lomnici Zoltán efogadhatatlannak tartja a a roma kisebbség megfélemlítését és megbélyegzését. A Legfelsőbb Bíróság és az Országos Igazságszolgáltatási Tanács elnöke erről szerdán írt levelet Kállai Ernő kisebbségi ombudsmannak Ebben hangsúlyozza: a diszkriminációval szemben a társadalmi összefogás a legfontosabb, mert "a gyűlöletre nem lehet jövőt építeni".
Gyurcsány Ferenc kormányfő maga mellé tudta állítani az MSZP-frakció nagyobb részét, ezért nem állt ki senki sem a kormánypárton belül Szili Katalin véleménye mellett - véli Fűrész Gábor politikai szakértő. Az Országgyűlés elnöke levélben kérte a miniszterelnököt és Lendvai Ildikó frakcióvezetőt arra, hogy halasszák februárra az egészségbiztosítási törvényjavaslat végszavazását.
Újabb, az Országos Választási Bizottságnak(OVB)a Fidesz és a KDNP népszavazási aláírásait hitelesítő döntéseit támadó beadványt utasított el a Legfelsőbb Bíróság (LB) - erről a testület szerdán tájékoztatta az MTI-t.
A következő két évben 10,6 milliárd forint használható fel a kormány tavaly indított ingyenes szakképzési programjára - közölte a Szociális és Munkaügyi Minisztérium államtitkára.
A demokrácia arculcsapásának tekintik, de tudomásul veszik, hogy az államfő nem hallgatja meg személyesen álláspontjukat - mondta Vona Gábor, a Jobbik és a Magyar Gárda Egyesület elnöke. A Sándor-palota előtt tartott tájékoztatón arról beszélt, "a Magyar Gárda Egyesület támogatottságát a közvélemény-kutatások szerint milliós nagyságrendűre lehet becsülni", az adatot azzal magyarázta egy kérdésre…
Az Országgyűlésnek hétfőn döntenie kell, nem szabad "ügyrendi technikákkal" elodáznia a Fidesz által kezdeményezett népszavazások elrendeléséről szóló határozatot - mondta Gusztos Péter, az SZDSZ parlamenti frakcióvezető-helyettese szerdán Budapesten, egyben felszólította a Fideszt, hogy kérjen bocsánatot az Országos Választási Iroda köztisztviselőitől.
Fáklyás felvonulást szerveznek pénteken a Pest megyei Kerepesen, ahol több szülő azt követeli, távolítsák el a helyi iskolából a renitens roma gyerekeket. A megmozduláson a Magyar Önvédelmi Mozgalom és a Magyar Gárda néhány Pest megyei tagja is részt vesz, de békés rendezvényre készülnek - mondta el a Független Hírügynökségnek Vona Gábor, a Magyar Gárda elnöke.
Az egészségügyi rendszer átalakításakor nem szakmai koncepciók versengenek egymással, hanem politikai alkuk köttetnek, amelyekkel a koalíció célja az, hogy a pénzkivonás mögé valamilyen törvényi hátteret tegyenek - mondta Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője.
A csütörtöki házbizottsági ülésen minden olyan javaslatot támogatnak a liberálisok, amely lehetővé teszi, hogy még hétfőn Országgyűlés elé kerüljön a Fidesz népszavazási kezdeményezése - mondta szerdán Gusztos Péter.
Az MDF arra kéri Magyarország minden településének képviselőtestületét, hogy határozatban nyilvánítsák településükön nem kívánatos szervezetnek a Magyar Gárdát és társalakulatait. Dávid Ibolya közleményében leszögezte: a Magyar Demokrata Fórum európai konzervatív pártként nemet mond a Magyar Gárda tevékenységére.
Magyarország távol került a maga elé kitűzött makrogazdasági pályától - mondta Varga Mihály, a Fidesz alelnöke szerdán a budapesti Károli Gáspár Református Egyetemen tartott konferencián. Az ellenzéki politikus a "Kelet-Közép-Európai látleletek" című konferencián kiemelte: ma nincs hivatalos időpont arra nézve, hogy Magyarország mikor csatlakozik az eurózónához. Csak informális céldátum van, mely…
A demokrácia arculcsapásának tekintik, de tudomásul veszik, hogy az államfő nem hallgatja meg személyesen álláspontjukat - mondta Vona Gábor, a Jobbik és a Magyar Gárda Egyesület elnöke szerdán tartott sajtótájékoztatón.
Szili Katalin akkor is nyilvánvalóvá teszi álláspontját az egészségbiztosítási törvény zárószavazásakor hétfőn a parlamentben, ha éppen elnököl, legfeljebb nem voks formájában, hiszen a házelnök nem szavazhat. Az Országgyűlés elnöke erről újságírók előtt beszélt szerdán.
Az orrfutómű hibája miatt sikeres kényszerleszállást hajtott végre Ferihegyen az Aeroflot egyik repülőgépe szerdán néhány perccel 14 óra előtt - mondta el Szollár Domokos, a Budapest Airport kommunikációs vezetője az MTI-nek.
A határőrség integrálódásával erősödni fog a rendőrség - hangoztatta szerdán egy Szombathelyen tartott évértékelő tiszti gyűlésen Béndek József altábornagy, a határőrség országos parancsnoka.
Lezárult a Kaposi Mór Oktató Kórház belső vizsgálata a mandulaműtéte után öt nappal meghalt négy éves kisfiú ügyében, mely szerint a tragikus eseményt nem orvos- és ápolásszakmai hiányosság, vagy mulasztás okozta - jelentette be Repa Imre, az intézmény főigazgatója szerdai sajtótájékoztatóján Kaposváron.
A Tolna Megyei Bíróság büntető tanácsa elutasította a Toller László országgyűlési képviselő, Pécs volt polgármestere közlekedési balesetének büntető ügyében a vádlott és védője által benyújtott elfogultsági kifogást - tudatta Hauszmanné dr.Szőke Rita büntető kollégiumi vezető.
Sikeres a Lépj egyet előre program, amelynek keretében 2006 februárja és 2007 vége között 15.661, döntő részben szakképzetlen személy a munkaerőpiacon keresett szakmát szerzett - mondta Csizmár Gábor a Szociális és Munkaügyi Minisztérium államtitkára a szerdai budapesti programzáró konferencián.
Évekkel ezelőtt elavult információkat tartalmazó, értelmetlen mondatokkal és helyesírási hibákkal tarkított tanulmányt vásárolt közel 6 és fél millió forintért a Miniszterelnöki Hivatal - olvasható az [origo]-n.
Jelentős lépést jelent a családon belüli erőszak visszaszorításában a zaklatás bűncselekménnyé nyilvánítása, amiről hétfőn döntött az Országgyűlés. Erről Gusztos Péter, az SZDSZ frakcióvezető-helyettese és Bárándy Gergely, az MSZP országgyűlési képviselője beszélt szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.