2007. december 9. vasárnap

dec. 9
21:54
Vári Bács-Kiskun megyei elnök lett (HírExtra)
Vári Gyulát választották meg az MSZP Bács-Kiskun megyei szervezete elnökének vasárnap, a Kecskeméten tartott megyei küldöttgyűlésen.
dec. 9
22:11
Pert nyert az PSZÁF korábbi elnöke az őt felmentő pénzügyminiszter ellen (Alternatív Energia)
Pert nyert Szász Károly, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) korábbi elnöke és Sáray Éva korábbi elnökhelyettes a Legfelsőbb Bíróságon Draskovics Tibor korábbi pénzügyminiszter ellen, aki - az ítélet szerint - a két vezetőt jogellenesen mentette fel. Minderről maga Szász Károly tájékoztatta vasárnap közleményben az MTI-t.
dec. 9
22:53
Ingyenes reptér mentőhelikopternek (HírExtra)
Mentőhelikopter bázisnak ajánlotta saját repülőterét egy jakabszállás férfi. A használatért ráadásul a mentőszolgálatnak fitzetni sem kellene. A mentőhelikopterek akár ideiglenesen, akár véglegesen is használhatnák a repülőteret, ahol minden adott az üzemeltetéshez.

2007. december 10. hétfő

dec. 10
6:36
MSZP: "az a koalíció végét jelenti" (Infostart)
Teljes egységben szavazhatja meg az egészségügyi reformtörvényt az MSZP frakciója, miután egyetlen képviselő sem kért felmentést a december 17-i szavazás frakciófegyelme alól.
dec. 10
7:14
Fidesz-KDNP jelöltje nyert az időközi választásokon (HírExtra)
Páva Zsolt, a Fidesz-KDNP-Összefogás Pécsért Egyesület jelöltje nyert a Pécs 7. számú választókörzetében tartott időközi önkormányzati választáson vasárnap - tájékoztatta a helyi választási iroda az MTI-t.
dec. 10
7:15
Két évig lenne kötelező a népszavazás az Országgyűlésre (Alternatív Energia)
Két évig lenne kötelező az Országgyűlésre az országos népszavazás eredménye - erről az alkotmánymódosításról dönt ma a parlament. Az alkotmány, illetve a választási eljárásról szóló, valamint az országos népszavazásról és népi kezdeményezésről szóló törvény módosítása alapján az Országgyűlés két évig nem hozhat ügydöntő országos népszavazás eredményével ellentétes tartalmú döntést.
dec. 10
7:30
Csaknem tízezer közfeladatot rostáltak át Draskovicsék (Alternatív Energia)
Akár 120 milliárdot is spórolhat a büdzsé az igazgatási költségeken, ha az állam megszabadul számos költséges feladatától, amit pedig „szolgáltat”, azt a jövőben hatékonyabban, olcsóbban nyújtja. Így a mainál kevesebben lennének jogosultak a lakhatás támogatására, de újraszámolják azt is, hogy mennyibe kerül egy orvos vagy jogász képzése. Megvizsgálják, előírható-e a munkáltatóknak, hogy a…
dec. 10
7:36
Önmagát és választóit hergeli az előrehozott választásokkal a Fidesz-elnök (Alternatív Energia)
Lényegében előrehozott választás lesz a népszavazás – közölte szombaton Orbán Viktor. A Fidesz-elnök úgy vélte, aki urnához járul, az egyben arról is dönt, milyen kormányt akar Magyarország számára. Fekete Sándor politológus szerint a pártvezető hétvégi beszédének voltak ugyan veszélyes elemei, az előrehozott választások említése azonban nem tartozik ezek közé. Szerinte az oroszellenesség károkat…
dec. 10
7:41
Vidéken vonult a gárda (Alternatív Energia)
Azért a cigányok között is lehet rendes ember - ez volt a Magyar Gárda és a Jobbik képviselőinek legmegengedőbb megnyilvánulása tegnap délután Tatárszentgyörgyön, ahol a "cigánybűnözés ellen" tartottak felvonulást. Az egyik szónok, Bíber József, a Jobbik alelnöke a halálbüntetés visszaállítását sürgette.
dec. 10
7:56
Karácsonyi ünnepség gyermekotthonok lakóinak (Alternatív Energia)
Idén mintegy ezer gyermekotthonban élő gyermek és több mint kétezer otthonban lakó idős embernek igyekszik szebbé tenni a karácsonyi ünnepeket adományaival a Würth Alapítvány - közölte Kun Pál, az alapítvány képviseletében . Közleménye szerint december 16-én a fővárosi Marcibányi téri Művelődési Házban tartandó központi ünnepségen 400 gyermeket ajándékoznak meg édességcsomaggal.
dec. 10
8:01
Még mindig altatják a kislányt (HírExtra)
Még mindig altatják és géppel lélegeztetik azt a kétéves kislányt, akit szolgálaton kívüli mentősök élesztettek újra. A gyermeknek pénteken este állt le a szive, szülei mentőt hívtak hozzá, de mivel a legközelebbi mentőállomáson nem volt szabad rohamkocsi, két mentős motoron, műszerek nélkül indult a helyszínre.
dec. 10
8:12
További egyeztetés a jövő évi keresetemelési ajánlásról (Alternatív Energia)
Jelentős kompromisszumvállalás kellene ahhoz, hogy a mai tárgyaláson megegyezzen az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) munkavállalói és munkáltatói oldala a jövő évre országosan ajánlható keresetemelési mértékről, a kormányzati oldal általában tiszteletben tartja a szociális partnerek egyezségét.
dec. 10
8:17
Gyurcsány szerint az MSZP támogatja reformpolitikáját (HírExtra)
Gyurcsány Ferenc szerint a szocialista párt követi az ő nevével fémjelzett reformpolitikát; a pártelnök-kormányfő a Mozgó Világ című folyóiratnak adott terjedelmes interjújában arra is felhívta a figyelmet, hogy a reformok megvalósításával járó konfliktusok nagy része nem kerülhető el.
dec. 10
8:54
Egészségbiztosítás: szavazás és kampány (HírExtra)
Nem várható szétszavazás az egészségügyi törvényről szóló jövő heti döntés kapcsán, az MSZP-frakció - a jelen állás szerint - egységesen megszavazza a "szétmódosított" javaslatot. Ezután a kormány, hogy megértesse a reform lényegét, kampányba kezd, amelyhez visszahívták Szigetvári Viktort - írta hétfői számában a Népszabadság.
dec. 10
9:00
Horn Gábor: újra asztalra kerülhet a kormányzati negyed ügye (Alternatív Energia)
Az SZDSZ el tudta volna képzelni a kormányzati negyed más típusú kialakítását is, de mivel ez nem egy reform, a kérdésről újra lehet tárgyalni - mondta Horn Gábor, az SZDSZ ügyvivője hétfőn a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában. A koalíciós koordinációért felelős liberális államtitkár szerint az is felmerült, hogy azt a néhány minisztériumot, amely nem a hivatalok többségét magában foglaló…
dec. 10
9:01
Gondok a Renoméval a BKV-nál (HírExtra)
Eltávolították állásából a BKV egyik revizorát, aki a BKV takarítási megbízásainak több milliós pazarlásairól akarta tájékoztatni a főpolgármestert - írta hétfői számában a Magyar Hírlap.
dec. 10
9:15
Aggályos Sólyom eljárása? (HírExtra)
Juhász Ferenc, az MSZP elnökhelyettese aggályosnak tartja Sólyom László köztársasági elnöknek azt az eljárását, hogy a pártok megkérdezése nélkül jelölte Nagy Boldizsárt zöldombudsmannak, illetve kérte Péterfalvi Attila adatvédelmi biztost a folytatásra.
dec. 10
9:42
Nehéz év vár a megyékre (HírExtra)
Még az ideinél is nehezebb esztendőre számíthatnak a megyei önkormányzatok - nyilatkozta Ódor Ferenc (Fidesz) , a Megyei Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke az Észak-Magyarország hétfői számában.
dec. 10
9:50
Gyurcsány: a szocialista párt támogatja a reformpolitikát (Alternatív Energia)
Gyurcsány Ferenc szerint a szocialista párt követi az ő nevével fémjelzett reformpolitikát; a pártelnök-kormányfő a Mozgó Világ című folyóiratnak adott terjedelmes interjújában arra is felhívta a figyelmet, hogy a reformok megvalósításával járó konfliktusok nagy része nem kerülhető el. "Szerintem a szocialista párt úgy egészében ezt a programot támogatja, akkor is, ha sokan nehezen viselik a…
dec. 10
10:13
OÉT: közeledtek az álláspontok (Alternatív Energia)
Tovább közeledtek az álláspontok az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) hétfői ülésen a jövő évi országos béremelési ajánlásról, a szakszervezetek péntekig testületeikkel vitatják meg a bruttó 4,5-6,0 százalékos munkáltatói javaslatot. A kormányzati oldal kinyilvánította: ez a munkáltatói javaslat számára elfogadható. A szakszervezetek korábban 10 százalékra tettek javaslatot, ezt hétfőn 9…
dec. 10
10:32
Horn a kormányzati negyedről (HírExtra)
Az SZDSZ el tudta volna képzelni a kormányzati negyed más típusú kialakítását is, de mivel ez nem egy reform, a kérdésről újra lehet tárgyalni - mondta Horn Gábor, az SZDSZ ügyvivője hétfőn a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában.
dec. 10
10:37
Szigetvári Viktor cége készíti elő az MSZP népszavazási kampányát (Alternatív Energia)
elmúlt hetekben Gyurcsány Ferenc miniszterelnök-pártelnök felkérésére megállapodtunk a népszavazást megelőző kampány előkészítéséről az MSZP-vel, de ez nem személyes visszatérésemet, hanem konkrét feladat konkrét tanácsadói támogatását jelenti - közölte Szigetvári Viktor hétfőn.
dec. 10
10:44
Egy titokzatos mondat Zsanett-ügyben (Infostart)
Az InfoRádió értesülése szerint a Zsanett-ügyben eljáró ügyészség az erőszakos közösülés tárgyában bűncselekmény hiányában, vesztegetés tárgyában pedig bizonyítottság hiányában megszüntette az eljárást a meggyanúsított rendőrök ellen. Az értesülést megerősítette az egyik gyanúsított ügyvédje, Magyar György is, hangsúlyozva: a döntés nem jogerős.
dec. 10
10:46
Baleset elsőbbség meg nem adása miatt (HírExtra)
Hárman megsérültek a Pest megyei Ráckeve és Szigetszentmárton között hétfő reggel, amikor két személyautó frontálisan összeütközött - közölte a rendőrség az MTI-vel.
dec. 10
11:09
Tágra nyitott szemek (HírExtra)
Jövő tavasszal újra a nép kezében a döntés. Igaz, nem országgyűlési választások lesznek, de szavazhatunk három témakörben is, persze kérdés, hogy a véleménynyilvánításnak - eredményétől függetlenül – milyen utóélete lesz. Egyelőre nem utólag, hanem előre értékelünk, megnéztük az SZDSZ népszavazási kérdésekről szóló internetes oldalát.
dec. 10
11:15
Megszüntették a nyomozást az öt rendőr ellen a Zsanett-ügyben (Alternatív Energia)
Megszüntette a Zsanett-ügyben a nyomozást az öt rendőr ellen a Budapesti Nyomozó Ügyészség - tudta meg az MTI hétfő délelőtt. Morvai Attila, a Fővárosi Főügyészség szóvivője a távirati iroda érdeklődésére annyit mondott, valóban döntés született az ügyben, de amíg azt minden érintett meg nem kapja, addig részleteket nem mondhat.
dec. 10
11:23
Az MSZP volt kampányfőnöke ezúttal a népszavazási kampányt vezényli (Infostart)
Az MSZP volt kampányfőnöke készíti elő a szocialista párt népszavazási kampányát.
dec. 10
11:23
Az MSZP népszavazási kampánya (HírExtra)
Az elmúlt hetekben Gyurcsány Ferenc miniszterelnök-pártelnök felkérésére megállapodtunk a népszavazást megelőző kampány előkészítéséről az MSZP-vel, de ez nem személyes visszatérésemet, hanem konkrét feladat konkrét tanácsadói támogatását jelenti - közölte Szigetvári Viktor az MTI-vel hétfőn.
dec. 10
11:34
Aláírást gyűjt ma az Amnesty International (HírExtra)
Aláírásgyűjtő akciót szervez hétfőn 10 órakor az Erzsébet téren az Amnesty International két témában. Bu Dongweit vallásgyakorlás miatt Kínában elítélt büntetése és a szlovákiai roma szegregáció ellen tiltakozik így a szervezet.
dec. 10
12:18
Fontos az állam szerepvállalása az oktatásban (HírExtra)
Felelősségteljes feladatai vannak az államnak hosszú távon az oktatási rendszer szabályozásában, a finanszírozásban és a lehetőségek megteremtésében - mondta Hiller István szakminiszter a témában rendezett szakmai konferencián hétfőn a fővárosban.
dec. 10
12:22
A rasszizmus elleni fellépést sürgetik (HírExtra)
Elérkezett az idő, hogy a magyar társadalom felelősségteljesen gondolkodó tagjai, különösen a választott vezetők, közjogi méltóságok megszólaljanak és elítéljék a nyilvánosság előtt is a rasszista megnyilvánulásokat - áll Kállai Ernő, Péterfalvi Attila és Szabó Máté ombudsmanok közös nyilatkozatában, amelyet hétfőn, az Emberi Jogok Napján adtak ki.
dec. 10
12:33
Mit rejtenek a szerződések apró betűi? (Infostart)
Az előfizetői szerződések apró betűs részei miatt indított vizsgálatot a Nemzeti Hírközlési Hatóság annak kiderítésére, hogy sérülnek-e a fogyasztók jogai az olvashatatlan dokumentumok miatt.
dec. 10
12:38
Megszűnik a Miskolci Határőr Igazgatóság (HírExtra)
A jövő év január elsejével, a határőrségnek a rendőrséggel történő integrációjával, megszűnik a Miskolci Határőr Igazgatóság és annak Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szervezete - közölte Béndek József altábornagy a határőrség országos parancsnoka sajtótájékoztatón hétfőn Miskolcon.
dec. 10
12:41
Hiller: fontos az állam szerepvállalása az oktatásban (Alternatív Energia)
Felelősségteljes feladatai vannak az államnak hosszú távon az oktatási rendszer szabályozásában, a finanszírozásban és a lehetőségek megteremtésében - mondta Hiller István szakminiszter a témában rendezett szakmai konferencián hétfőn a fővárosban. A tárca vezetője kifejtette: nem ért egyet azokkal a véleményekkel, amelyek az oktatás bármely szintjén az állam szerepvállalását megszüntetnék. Hiller…
dec. 10
12:45
Ajándéközön a mentőknél (HírExtra)
Lélegeztetőgépet, mentőfelszereléseket, valamint navigációs berendezéseket kaptak a pásztói mentősök ajándékba - írja a Nógrád Megyei Hírlap.
dec. 10
12:52
Aláírásgyűjtés az emberi jogokért Budapesten (Alternatív Energia)
Az emberi jogok érvényesüléséért gyűjt aláírásokat és a globális problémákra is fel kívánja hívni a figyelmet hétfői, az Emberi Jogok Világnapján rendezett egynapos akcióján az Amnesty International (AI) Budapesten, az Erzsébet téren. A globális problémák között fontos ügy például a halálbüntetés megszüntetése, vagy a guantanámói fogolytábor bezárása - mondta Nagyházi Linda, a szervezet…
dec. 10
12:55
Nem hallgatják meg Rytkó Emíliát (HírExtra)
Az Országgyűlés alkotmányügyi bizottságának hétfői ülésén a kormánypárti többség leszavazta Balsai István fideszes honatya indítványát, így a testület nem hallgatja meg Rytkó Emíliát, az Országos Választási Iroda (OVI) vezetőjét a Fidesz szerint elkövetett állítólagos törvénysértés kapcsán.
dec. 10
13:00
Maradt a régi polgármester (HírExtra)
A nem hivatalos végeredmény alapján újra Szijártó Henrik Gyula lett a Somogy megyei Böhönye polgármestere. A függetlenként induló politikus a szavazatok 61 százalékát kapta, míg ellenfele a szintén független Tóth Gábor 39 százalékot szerzett.
dec. 10
13:02
Elhalasztották a Kossuth tériek perét (HírExtra)
A bíróság ellen benyújtott elfogultsági kifogás miatt elhalasztották hétfőn azt a pert, amelyben Gonda László és több mint száz társa annak kimondását kérte, hogy a rendőrség jogszerűtlenül oszlatta fel tavaly október 23-án a Kossuth téri tüntetést, és jogellenes volt az aznap délutáni rendőri oszlatás is.
dec. 10
13:11
A szlovákiai roma gyerekek mellett az Amnesty International (Infostart)
Két aláírásgyűjtési akcióba kezdett az Amnesty International egy kínai fogoly és a szlovákiai roma gyerekek érdekében. Az emberi jogi szervezet eddig a nők elleni erőszak visszaszorításáért kampányolt. Az Amnesty International munkatársa az InfoRádiónak elmondta: Magyarországon nem kapnak a nők megfelelő védelmet, komoly problémát okoz a családon belüli és a nemi erőszak, illetve az…
dec. 10
13:11
"Ne lógj rajtunk!" kampány (HírExtra)
"Ne lógj rajtunk!" címmel újabb kampányt indít a jegy és bérlet nélküli utazás ellen a BKV - jelentette be hétfőn a közlekedési vállalat sajtóirodájának vezetője Budapesten.
dec. 10
13:21
Kihűlés miatt meghalt egy nő (HírExtra)
Kihűlés miatt életét vesztette egy nő a hétvégén a Jászságban; a középkorú asszony holttestére lakhelye közelében, a Jászfelsőszentgyörgyöt és Jászberényt összekötő dűlőúton találtak rá - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-kapitányság sajtóreferense hétfőn az MTI-vel.
dec. 10
13:26
Végső búcsú Szabó Magdától (Infostart)
Budapesten, a Farkasréti temetőben rokonai, barátai és tisztelői vettek végső búcsút Szabó Magdától. A Kossuth-díjas alkotót több százan kísérték utolsó útjára.
dec. 10
13:29
Az alkotmányügyi bizottság nem hallgatta meg Rytkó Emíliát (Alternatív Energia)
Az Országgyűlés alkotmányügyi bizottsága hétfői ülésén úgy döntött, hogy nem hallgatja meg a népszavazás ügyében Rytkó Emíliát, az Országos Választási Iroda vezetőjét; Balsai István fideszes képviselő szerint a kormánypárti többség "falaz a nyílt törvénysértéshez" és "huzavonává silányítja a népszavazást".
dec. 10
13:35
Újabb helybenhagyó LB-ítélet az OVB népszavazási döntéseiről (Alternatív Energia)
Újabb, az Országos Választási Bizottságnak(OVB)a Fidesz és a KDNP népszavazási aláírásait hitelesítő döntéseit helybenhagyó végzést hozott a Legfelsőbb Bíróság - tudatta a testület hétfőn.
dec. 10
13:37
Magyar Gárda menetelés az Országgyűlésben (Alternatív Energia)
A hétfői napirendelőtti vitában először Herényi Károly emlékezett meg név szerint a Magyar Gárda tegnap tatárszentgyörgyi erődemonstrációjáról.
dec. 10
13:37
A Munkáspárt támogatja a szakszervezetek megmozdulásait (HírExtra)
A Magyar Kommunista Munkáspárt támogatja a december 17-re szervezett szakszervezeti és civil megmozdulásokat és szolidáris az erre a napra meghirdetett munkabeszüntetés résztvevőivel - áll a parlamenten kívüli politikai erő elnökségének hétfői, az MTI-hez eljuttatott közleményében.
dec. 10
13:40
Elhalasztották a Kossuth tériek perét elfogultság miatt (Alternatív Energia)
A bíróság ellen benyújtott elfogultsági kifogás miatt elhalasztották hétfőn azt a pert, amelyben Gonda László és több mint száz társa annak kimondását kérte, hogy a rendőrség jogszerűtlenül oszlatta fel tavaly október 23-án a Kossuth téri tüntetést, és jogellenes volt az aznap délutáni rendőri oszlatás is. A bíróság csak a hosszú ideig elhúzódó, a felperesek és a felperesi oldalon a pernyertesség…
dec. 10
13:48
Tettekkel a fenntartható fejlődésért (HírExtra)
A Zöld Demokraták december 9-én, Hajdúszoboszlón tartottak kongresszust.Megnyitó beszédében Droppa György elnök kemény szavakkal jellemezte a mai magyarországi helyzetet. Többek között utalt a növekvő államadósság mellett az erkölcs, értékrend és a boldogság hiányára, az egészségügy siralmas helyzetére.
dec. 10
13:50
Vér és arany (HírExtra)
Az Október 23 Bizottság Alapítvány nyílt levele a társadalombiztosítás megmentéséért. Nemzetünk testi és lelki fejlődését akadályozza meg a kormány azáltal, hogy a társadalombiztosítás alrendszereit leépíti.

Keresés