2007. december 4. kedd

dec. 4
11:57
Ő lesz az új ombudsman? (HírExtra)
Sólyom László köztársasági elnök kedden Nagy Boldizsár nemzetközi jogászt jelölte a jövő nemzedékek ombudsmanjának. Nagy Boldizsár 1953. október 22-n született Budapesten.
dec. 4
12:10
Tiltakozás Nógrádban (HírExtra)
Több nógrádi politikus tiltakozik amiatt, hogy a rétsági és a balassagyarmati kistérség kikerült a kiemelten hátrányosnak, illetve hátrányosnak besorolt területek köréből. Az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium szerint ez a két kistérség fejlődött, így már nem indokolt, hogy a hátrányos kategóriában maradjanak.
dec. 4
12:13
Több diplomával is nehéz (HírExtra)
Több szakmában diplomával is nehéz elhelyezkedni Békés megyében, nehezen jutnak álláshoz például a tanítók, a középiskolai tanárok, a közgazdászok, a mezőgazdasági mérnökök és a jogászok is. Nincsenek könnyű helyzetben az érettségizettek sem.
dec. 4
12:19
Még nincs álláspontjuk (HírExtra)
A köztársasági elnök ombudsman-jelöltjeiről egyelőre egyik parlamenti párt sem alakította ki a hivatalos álláspontját, ám arra ígéretet tettek Sólyom Lászlónak, hogy mielőbb döntést hoznak.
dec. 4
12:24
Szennyvízbírság (HírExtra)
Komoly pénzbírságra számíthatnak a Zala megyei Milejszeg lakói, ha nem hagynak fel azzal a "helyi szokásukkal", hogy a szennyvizet a kert menti árkokba vezetik. Az ÁNTSZ erre már hét éve felhívta az ott élők figyelmét, de azóta sem történt semmi.
dec. 4
12:26
Új buszokat vettek (HírExtra)
Hat új, környezetbarát buszt vásárolt a napokban a Nógrád Volán - írja a Nógrád Megyei Hírlap. A társaság száznyolcvan millió forintot költött a járműpark korszerűsítésére.
dec. 4
12:29
Búcsú Kosáry Domokostól (Metropol)
Kosáry Domokos Széchenyi-nagydíjas történészt, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) egykori elnökét kedden reggel ravatalozták fel a tudós társaság székházának aulájában, ahol tisztelői, munkatársai, barátai és tanítványai délig vehettek búcsút az életének 95. évében, november 15-én elhunyt tudóstól.
dec. 4
12:30
Félpályás útlezárás Sátoraljaújhelyen a kamionforgalom miatt (Alternatív Energia)
A polgári engedetlenségi akció második napján, kedden, mintegy negyven autós vonult fel a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Sátoraljaújhelyen, és zárta le a félpályát a 37-es úton, tiltakozásul a hatalmas kamionforgalom miatt.
dec. 4
12:37
Madeleine-nek több száz magyar sorstársa van (Infostart)
Magyarországon is történnek hasonló gyerekeltűnési ügyek, mint a brit Madeleine McCann esete, akinek Portugáliában veszett nyoma. A magyar közvélemény figyelmét a Margitszigetről eltűnt kisfiú vagy a borsodi Emődről elveszett kislány esete keltette fel, évente ugyanakkor több ezer gyermek tűnik el Magyarországon, tizedük legjobb esetben is csak hónapok múlva kerül elő.
dec. 4
12:45
A nagykövetség visszautasítja (HírExtra)
Az Országgyűlés előtt lévő, a demokratikus Kubáért című politikai nyilatkozattervezet felelőtlen, barátságtalan és durva beavatkozás a Kubai Köztársaság belügyeibe - jelentette ki Soraya Álvarez, Kuba magyarországi nagykövete kedden budapesti sajtótájékoztatóján.
dec. 4
12:45
Ismeretlen összetételű kábítószert foglaltak le a rendőrök (Metropol)
Csaknem hétmillió forint értékű kábítószert, köztük 1.200 darab, eddig nem ismert összetevőjű ecstasy tablettát foglaltak le a rendőrök Budapesten a IV. kerületben. A Nemzeti Nyomozó Iroda kedden adott tájékoztatást a múlt heti akcióról.
dec. 4
12:50
Nincs változás (HírExtra)
Gyakorlatilag nincs változás a magyar diákok PISA-felmérésen elért eredményeiben az előző, három évvel ezelőtti vizsgálathoz képest - hangzott el az oktatási tárca illetékeseinek keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
dec. 4
13:01
Költségvetés-vita (HírExtra)
Karsai Péter (MDF) hozzászólásában azt emelte ki, hogy a gáz- és távfűtés kompenzációjához hasonlóan támogatásban kellene részesíteni azokat, akik fával fűtenek, ezért a kisebbik ellenzéki párt módosító indítványt nyújt be.
dec. 4
13:19
Vaddisznók fosztogatják a budai erdőknél élőket (Infostart)
A tavalyi enyhe tél miatt elszaporodtak a vaddisznók a budai hegyekben. A Pilisi Parkerdő Zrt. munkatársai soha ennyi kismalacot nem fogtak még be, mint idén, az állatok ugyanis már az erdőszéli házak kertjeit fosztogatták.
dec. 4
13:22
Sólyom: Módosítani kellene (HírExtra)
Módosítani kellene a gyülekezési törvényt Sólyom László köztársasági elnök szerint, aki az Index hírportálnak adott keddi nyilatkozatában egyebek között a törvény egyik alkotmányellenes rendelkezésére is felhívta a figyelmet.
dec. 4
13:35
Magyar Bálint az eredményekről (HírExtra)
A Liberális Oktatási Kabinet a kompetencia-alapú oktatásra történő áttérés felgyorsítását javasolja. A legfrissebb PISA-felmérés eredményei alapján kijelenthető: a magyar közoktatás legkritikusabb eleme a felső tagozatos oktatás.
dec. 4
13:38
Nagy bizalom (Alternatív Energia)
Péterfalvi Attila és Nagy Boldizsár egyaránt komoly megtiszteltetésnek tartja, hogy Sólyom László köztársasági elnök ombudsmannak jelölte őket. Erről az államfő bejelentését követően beszéltek újságíróknak a Sándor-palota előtt. A köztársasági elnök kedden a Sándor-palotában jelentette be, hogy Nagy Boldizsár nemzetközi jogászt jelöli a jövő nemzedékek ombudsmanjának, és javasolja Péterfalvi…
dec. 4
13:40
Újabb kórházi szárnyat korszerűsítettek Hévízen (Alternatív Energia)
Nagyobb részt saját forrásból újították fel a helyi gyógyfürdő és kórház D jelű szárnyát Hévizen, ahol a gyógytóra ezen a héten várják az egymilliomodik fürdővendéget - közölte keddi sajtótájékoztatóján az intézmény ügyvezető igazgatója.
dec. 4
13:43
Egy város ahol mindig is fontos volt és az is lesz a nemzetközi kapcsolatok (Alternatív Energia)
Együttműködési megállapodást kötött a Kaposvári Egyetem a volgográdi Agrárakadémiával; a képzésre és kutatásra vonatkozó keret-megállapodást kedden írták alá Kaposváron. A Kaposvári Egyetem számára mindig is fontosak voltak, és lesznek a jövőben is a nemzetközi kapcsolatok, s szeretnénk tovább bővíteni a jelenleg 25 országgal meglévő kapcsolatunkat mind az oktatás, mind pedig a kutatás terén -…
dec. 4
13:46
Ismeretlen kábítószerre bukkantak a nyomozók (Infostart)
Ismeretlen összetételű kábítószert foglaltak le a rendőrök Budapest IV. kerületében. Az ecstasy tabletták egy bérelt lakásból kerültek elő, de mellettük amfetamin és kokain is volt. A kábítószerek piaci értéke meghaladja a hétmillió forintot.
dec. 4
13:49
Keresők versenye (HírExtra)
A Klikkmánia keresőmarketing ügynökség mindössze kilenc hónap alatt érte el a Google Adwords Qualified Company címet, amellyel a régióban is alig néhány vállalat rendelkezik csak. A Google ezen minősítéssel az ügynökség professzionális működését, valamint komplex, nagy költésű kampányok terén szerzett tapasztalatát ismeri el.
dec. 4
13:49
Zöld szervezeteknek 275 millió forint a norvég alapból (Alternatív Energia)
Zöld szervezetek a norvég alapból összesen 275 millió forintra pályázhatnak január 17-ig - jelentette be Fodor Gábor, környezetvédelmi és vízügyi miniszter kedden sajtótájékoztatón Budapesten. A miniszter elmondta, hogy a civil szervezetek támogatást olyan projektekre nyerhetnek, amely a társadalom környezettudatosságának fokozását szolgálják.
dec. 4
13:51
Kóka János jogerősen pert nyert a Magyar Nemzet ellen (Alternatív Energia)
Kóka János kedden jogerősen pert nyert a Magyar Nemzet című napilap ellen - írta az MTI-hez eljuttatott közleményében a Kárpáti Miklós Ügyvédi Iroda, amely az SZDSZ elnökét a perben képviselte. A kommüniké szerint a Fővárosi Ítélőtábla helyben hagyta a Fővárosi Bíróság korábbi ítéletét, amelyben a lapot helyreigazításra és perköltség megfizetésére kötelezték, mert az valótlanul, illetve hamis…
dec. 4
13:54
Pest megye díszpolgára lett Hangody László (Alternatív Energia)
Hangody László ortopédsebész professzornak, a Magyar Tudományos Akadémia doktorának ítélték az idén Pest megye díszpolgári címet; az erről szóló diplomát december 4-én, Pest megye napján adta Szűcs Lajos, a közgyűlés elnöke. A kitüntetett külföldi tanulmányútjai során kötelezte el magát az arthroscopia mellett, majd a porckárosodások sebészeti kezelésére kidolgozta a mozaikplasztikának nevezett…
dec. 4
13:59
Kóka pert nyert (HírExtra)
Kóka János kedden jogerősen pert nyert a Magyar Nemzet című napilap ellen - írta az MTI-hez eljuttatott közleményében a Kárpáti Miklós Ügyvédi Iroda, amely az SZDSZ elnökét a perben képviselte.
dec. 4
14:04
Pest megye díszpolgára lett Hangody László (Metropol)
Hangody László ortopédsebész professzornak, a Magyar Tudományos Akadémia doktorának ítélték az idén Pest megye díszpolgári címet. Az erről szóló diplomát december 4-én, Pest megye napján adta Szűcs Lajos, a közgyűlés elnöke.
dec. 4
14:17
Sólyom: "Az egészségbiztosítási reformmal szép karácsonyi munkám lesz" (Infostart)
Sólyom László szerint módosítani kellene a gyülekezési törvényt. A köztársasági elnök az Indexnek adott interjújában emellett azt mondta: örülne, ha megjelenne egy zöld párt, és folyamatosan figyeli, hogy mik a kormányzat tervei az egészségbiztosítással.
dec. 4
14:20
Autonóm-kongresszus Budapesten (Metropol)
A kormány fontos partnernek tartja a szakszervezeteket, és minden lényeges kérdésről tárgyalni kíván velük - mondta Lamperth Mónika szociális és munkaügyi miniszter az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége kedden kezdődött kétnapos kongresszusán, Budapesten.
dec. 4
14:25
Hiller: a minőség kérdése került a középpontba a felsőoktatásban (Alternatív Energia)
A korábbi mennyiségi szempontokkal szemben a minőség kérdése került a középpontba a magyar felsőoktatásban - mondta Hiller István kedden Szegeden. Nincs olyan vitakérdés a hazai felsőoktatás területén, melyről ne lehetne megegyezni, ha a minőség szempontját tartjuk szem előtt - mutatott az oktatási tárca vezetője a Magyar Rektori Konferencia évzáró ülésén.
dec. 4
14:28
Elrettentő erejűek a megemelt közlekedési bírságok (Infostart)
Január elsejétől jelentősen nő a közlekedési bírságok összege, az Országgyűlés ugyanis hétfőn este elfogadta a szabálysértésről szóló törvény módosítását. A helyszíni bírság duplájára nő majd.
dec. 4
14:31
Szili Katalin határon túli egyházi vezetőkkel tárgyalt (Alternatív Energia)
Többek között a nemzetpolitikai stratégiáról tanácskozott a határon túli magyar egyházi vezetőkkel Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke kedden Budapesten. A hagyományos adventi találkozó után a házelnök újságíróknak azt mondta: az egyházi vezetők javasolták, hogy ne csak ilyenkor, hanem év közben is folytassanak hasonló megbeszéléseket, főleg azért, mert idén a Kárpát-medencei Magyar Képviselők…
dec. 4
14:33
Ösztöndíj-rendszert akar az ombudsman (HírExtra)
Ösztöndíj-rendszer kialakítását szorgalmazza a közigazgatási hivatalokban a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok biztosa. Kevés olyan jogvégzett szakember van most ugyanis itthon, akik járatosak kisebbségi kérdésekben, az ő képzésüket szeretnék így segíteni. Kállai Ernő egyebek mellett ezt is felvette, amikor az önkormányzati miniszterrel és közigazgatási hivatalok vezetőivel egyeztetett.
dec. 4
14:33
HM: nem nyugdíjas pilóták vezetik a MiG-eket (Alternatív Energia)
A magyar légteret nem "visszafoglalkoztatott" nyugállományú, hanem aktív vadászpilóták védik - közölte az MTI-vel a Honvédelmi Minisztérium.
dec. 4
14:35
Időközi önkormányzati választást tartanak Pécsett vasárnap (Alternatív Energia)
Időközi választást tartanak Pécs 7. számú választókörzetében vasárnap, hogy betöltsék a szeptemberben lemondott Mellár Tamás fideszes képviselő helyét - közölte a baranyai megyeszékhely főjegyzője kedden az MTI-vel. A posztért Inkei-Farkas Márton az MDF, Páva Zsolt egykori polgármester a Fidesz-KDNP-Összefogás Pécsért Egyesület, valamint Weller János korábbi városatya, az SZDSZ-MSZP jelöltje…
dec. 4
14:36
HM: nem nyugdíjas pilóták vezetik a MiG-eket (Metropol)
A magyar légteret nem „visszafoglalkoztatott” nyugállományú, hanem aktív vadászpilóták védik - közölte az MTI-vel a Honvédelmi Minisztérium.
dec. 4
14:44
Üllői út: újra működnek a lámpák, ha megszilárdul a beton (Infostart)
Több mint három napja nem működnek a forgalomirányító lámpák Budapesten az Üllői út és az Ecseri út kereszteződésében egy péntek reggeli baleset miatt. A főpolgármesteri hivatal forgalomtechnikai alosztályának munkatársa közölte: arra várnak, hogy megszilárduljon a beton, ami az új oszlopot tartja.
dec. 4
14:46
Nyilatkoztak a jelöltek (HírExtra)
Péterfalvi Attila és Nagy Boldizsár egyaránt komoly megtiszteltetésnek tartja, hogy Sólyom László köztársasági elnök ombudsmannak jelölte őket. Erről az államfő bejelentését követően beszéltek újságíróknak a Sándor-palota előtt.
dec. 4
14:47
Összeszámolták a Fidesz által gyűjtött aláírásokat (Alternatív Energia)
Összeszámolta a Fidesz három népszavazási kezdeményezésében összegyűjtött aláírásokat az azzal megbízott hivatal; az Országos Választási Bizottság (OVB) szerdán ül össze. A hivatal többszöri kérdésre sem árulta el, hogy hány érvényes aláírást találtak, de feltehetően megvan a népszavazás kiírásához szükséges mennyiség.
dec. 4
14:49
Összeszámolták a Fidesz által gyűjtött aláírásokat (Infostart)
Összeszámolták a Fidesz három népszavazási kezdeményezésében összegyűjtött aláírásokat; az Országos Választási Bizottság (OVB) szerdán ül össze.
dec. 4
14:51
Együttműködnek az egyetemek (HírExtra)
Együttműködési megállapodást kötött a Kaposvári Egyetem a volgográdi Agrárakadémiával; a képzésre és kutatásra vonatkozó keret-megállapodást kedden írták alá Kaposváron.
dec. 4
14:53
Felújították a kórházat (HírExtra)
Nagyobb részt saját forrásból újították fel a helyi gyógyfürdő és kórház D jelű szárnyát Hévizen, ahol a gyógytóra ezen a héten várják az egymilliomodik fürdővendéget - közölte keddi sajtótájékoztatóján az intézmény ügyvezető igazgatója.
dec. 4
14:59
Naponta kell adatot szolgáltatni a VPOP-nak (Infostart)
A vám- és pénzügyőrség vonalkódos zárjegyekkel veszi fel a harcot a szeszhamisítók ellen. A kereskedőknek naponta kell majd elküldeniük a hatóságnak az eladott termékek zárjegyének számát, elektronikus úton. Hogy az adatot nem szolgáltató szeszhamisítók ellen ez mennyire lesz hatékony, azt egyelőre nem lehet tudni. Az azonban biztos, hogy az alkoholt árusító üzleteknek többletterhet jelent az…
dec. 4
15:07
Meghallgatják Szilvásyt és Laborcot (HírExtra)
Szilvásy Péter jelenleg is az Egymásért Egy-Másért Alapítvány munkatársa. Erről maga az érintett, a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító tárca nélküli miniszter öccse beszélt kedden Budapesten, az alapítvány működésének nemzetbiztonsági kockázatát vizsgáló országgyűlési bizottság ülésén.
dec. 4
15:12
Díszpolgár lett a doktor (HírExtra)
Hangody László ortopédsebész professzornak, a Magyar Tudományos Akadémia doktorának ítélték az idén Pest megye díszpolgári címet; az erről szóló diplomát december 4-én, Pest megye napján adta Szűcs Lajos, a közgyűlés elnöke.
dec. 4
15:17
Szabad iskolaválasztás kell (HírExtra)
Nincs esély a szabad iskolaválasztás visszavonására, arra, hogy jogilag belekényszerítsenek valakit egy adott iskolarendszerbe - hangsúlyozta Tatai-Tóth András, az MSZP országgyűlési képviselőcsoportja oktatási és kulturális munkacsoportjának vezetője kedden Budapesten tartott sajtótájékoztatóján.
dec. 4
15:29
Varga Mihály: adósságcsapdában a lakosság (Alternatív Energia)
Adósságspirálba zuhan a lakosság, az ország helyzetének romlásával egyre többen a megélhetésre vesznek fel hitelt - mondta a Fidesz alelnöke Komáromban tartott keddi sajtótájékoztatóján. "A lakossági hitelállomány 20 százalékkal bővült, a legnépszerűbb termékek az adósságrendező hitel és a szabadon felhasználható jelzáloghitel" - fogalmazott Varga Mihály, aki szerint hitelességi, bizalmi és…
dec. 4
15:33
Fidesz: Pénzügyi alku történt (HírExtra)
A Fidesz szerint nem szakmai, hanem politikai és pénzügyi alku történt a kormányzó pártok között az egészségügy privatizációja érdekében, "a majdani tb-kassza pénze fölött osztozkodtak" - mondta Pokorni Zoltán, az ellenzéki párt alelnöke keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
dec. 4
15:35
Hiller: A minőség a legfontosabb (HírExtra)
A korábbi mennyiségi szempontokkal szemben a minőség kérdése került a középpontba a magyar felsőoktatásban - mondta Hiller István kedden Szegeden.
dec. 4
15:39
Vezetőkkel tágyalt Szili (HírExtra)
Többek között a nemzetpolitikai stratégiáról tanácskozott a határon túli magyar egyházi vezetőkkel Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke kedden Budapesten.
dec. 4
15:41
Nem is nyugdíjasok a pilóták (HírExtra)
A magyar légteret nem "visszafoglalkoztatott" nyugállományú, hanem aktív vadászpilóták védik - közölte az MTI-vel a Honvédelmi Minisztérium.

Keresés