2007. november 20. kedd

nov. 20
17:43
Borsik: függesszék fel a törvény parlamenti vitáját (Alternatív Energia)
Az egészségbiztosítási rendszer átalakításában vállalt felelősségükre hívja fel a figyelmet az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének elnöke az MSZP országgyűlési frakciója 190 képviselőjének írt levelében. Ebben Borsik János arra kéri az országgyűlési képviselőket, hogy függesszék fel a tárgyalt törvényjavaslat parlamenti vitáját, lehetőséget adva az érdemi társadalmi párbeszédre. A…
nov. 20
17:45
FH: az újságírók előállítása tüntetésekről a sajtószabadság megsértése (Alternatív Energia)
A tüntetésről tudósító újságírók ellőállítása a sajtó szabadságának és az állampolgárok tájékoztatáshoz való jogának súlyos megsértése - közölte kedden a Freedom House (FH) annak kapcsán, hogy a Batthyány-örökmécsesnél szombaton tartott, előre be nem jelentett demonstráción a rendőrök előállítottak két újságírót. A szervezet közleményében utal arra, hogy az Európai Biztonsági és Együttműködési…
nov. 20
17:50
Fegyelmi eljárás az EHÖK-elnök ellen (HírExtra)
Szerdán délelőtt kezdődik az elsőfokú fegyelmi eljárás a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Hallgatói Önkormányzatának elnöke, Török Márk ellen; a hallgatói önkormányzat politikai támadásként értékeli a vizsgálatot - közölte Ament Balázs, az önkormányzat általános elnökhelyettese kedden.
nov. 20
17:53
„Mindenki” sztrájkol! (HírExtra)
A Független Szakszervezetek Demokratikus Ligájának felhívására holnap a rendszerváltozás óta eltelt 17 év legnagyobb magyarországi sztrájkjára kerülhet sor, ugyanis a LIGA 82 tagszervezete által az ország minden területén jelen van földrajzi és ágazati értelemben egyaránt.
nov. 20
17:55
A cigány civil szervezetek felelőssége is a roma integráció sikere (HírExtra)
A kormány mellett a cigány civil szervezetek felelőssége is, hogy sikeres legyen a nemzetközi Roma Integráció Évtizede Program magyarországi megvalósítása - erről Németh Erika, a Miniszterelnöki Hivatal Nemzeti és Etnikai Kisebbségi főosztályának vezetője beszélt kedden egy, a témában rendezett budapesti tanácskozáson.
nov. 20
18:03
Saját miniszterét alázta a kormány (Infostart)
Nem szabják át a köztisztviselői illetménytáblát és a bérrendszert, amelyre Draskovics Tibor dolgozott ki javaslatot. A kormány az utolsó pillanatban az MSZP módosító javaslatai mellé állt, így a parlamenti többség leszavazta a tárca nélküli miniszter elképzeléseit. Draskovics Tibor az InfoRádiónak azt mondta: kicsit későn, és az összefüggéseket nem megvilágítva terjesztették elő a javaslatot.
nov. 20
18:04
A büntető törvénykönyv módosítása (HírExtra)
A törvényjavaslat csak annyiban kívánja korlátozni a szólás-, és véleménynyilvánítás szabadságához fűződő alapjogot, amennyiben az közvetlenül sérti egyes embereknek, társadalmi csoportok tagjainak emberi méltósághoz való jogát - jelentette ki Bárándy Gergely szocialista képviselő a büntető törvénykönyv módosításának általános vitájában kedden a parlamentben.
nov. 20
18:14
A spontán és békés tüntetés nem oszlatható fel (HírExtra)
A valóban spontán és békés demonstráció a strasbourgi bíróság szerint nem oszlatható fel kizárólag arra hivatkozva, hogy azt nem jelentették be - közölte az igazságügyi és rendészeti miniszter kedden az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság, valamint az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság együttes ülésén.
nov. 20
18:16
A kazah elnök Budapesre jön (HírExtra)
Sólyom László köztársasági elnök meghívására november pénteken és szombaton magyarországi állami látogatást tesz Nurszultan Nazarbajev kazah elnök.
nov. 20
18:19
Nem vonult be a börtönbe Motrimer, de előállították (Infostart)
Nem vonult be a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézetbe a Mortimer néven ismertté vált Gy. Mihály, akinek kedden reggel kellett volna megkezdenie az emberölés kísérlete miatt kiszabott három év tíz hónapos szabadságvesztését. A férfit kedd este előállították.
nov. 20
18:25
Demszky levelét megírta (HírExtra)
Az utcai demonstrációkról tudósító újságírók védelmében eljárási kódex kidolgozását kérte Demszky Gábor főpolgármester kedden a budapesti rendőrfőkapitánytól.
nov. 20
18:31
Pert nyert a TASZ (HírExtra)
A Kormányzati Ellenőrzési Hivatalnak (KEHI) ki kell adnia a közigazgatás korszerűsítésének sikertelenségét vizsgáló jelentését - mondta ki kedden jogerős ítéletében a Fővárosi Ítélőtábla abban a perben, amelyet a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) indított a hivatal ellen.
nov. 20
18:31
Villámcsődüllettel tiltakoztak az újságírók (Alternatív Energia)
Újságírók, fotósok és operatőrök jelenlétében zajlott le egy úgynevezett flashmob kedden délután Budapesten, a sajtó munkatársai demonstrációjukon az ellen tiltakoztak, hogy egy be nem jelentett szombati budapesti tüntetésen két kollégájukat is előállította a rendőrség. A flashmob (villámcsődület) lényege, hogy emberek egy csoportja egy előre megbeszélt helyen és időpontban találkozik,…
nov. 20
18:36
A Fidesz hagyja békén a szakszervezeteket! (HírExtra)
Az MSZP felszólítja a Fideszt, hagyja békén a szakszervezeteket - mondta Mesterházy Attila, a szocialisták parlamenti frakcióvezető-helyettese kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
nov. 20
18:36
Szekeres: a honvédség tevékenységét elismeri a társadalom (Alternatív Energia)
A Magyar Honvédség hazai és nemzetközi tevékenységét elismeri a társadalom - mondta Szekeres Imre honvédelmi miniszter a 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezrednél tett látogatása alkalmából kedden Győrött. A tárca vezetője az állomány előtt tartott beszédében egy közelmúltban készült közvélemény-kutatásra hivatkozva hangoztatta: a társadalom érti annak jelentőségét, hogy a hivatásos hadsereg…
nov. 20
18:42
Fidesz: a kormány meghártált, és lebegteti a vasútbezárások kérdését (Alternatív Energia)
Bár a Fidesz örömmel vette tudomásul, hogy a kormány felülvizsgálta a vasútvonal bezárásokkal kapcsolatos álláspontját - ami joggal okozott társadalmi botrányt az elmúlt hetekben, hónapokban -, de a mostanra körvonalazódott megoldást nem tartja megnyugtatónak - mondta a Fidesz szakpolitikusa. Fónagy János szerint a kormány továbbra is lebegteti a kérdést, továbbra is az látható, hogy a kormány…
nov. 20
18:47
Jövőre dönt a főváros a Sziget Fesztivál közterület-használatáról (HírExtra)
Január közepén várható döntés arról, hogy a Hajógyári-szigeten 15 éve megrendezett Sziget Fesztivál jövőre is közterület-használati engedélyt kap-e a Fővárosi Közgyűlés szakbizottságától - közölte a testület elnöke kedden.
nov. 20
18:48
A nagykanizsaiak félpályás útlezárással csaltakoznak a sztrájkhoz (Alternatív Energia)
Félpályás útlezárással csatlakoznak a 7-es főúton nagykanizsaiak a szerdai országos sztrájkhoz - értesült kedden az MTI a szervezőtől. Ladányi Istvánné, a Nagykanizsaiak a Nemzetért Hagyományőrző Egyesület nevében kért és kapott a rendőrségtől engedélyt a demonstrációhoz.
nov. 20
18:54
Decemberre kész a NAMS (HírExtra)
Az audiovizuális kormánybiztos szerint a parlament tavaszi ülésszakán megszülethet a tartalomszabályozásról szóló törvény; Sarkady Ildikó erről a Médiafórum című, kedden, Budapesten rendezett tanácskozáson beszélt.
nov. 20
19:09
Játéksarok az ügyfélszolgálaton (HírExtra)
A gyermekeknek felhőtlen szórakozást, szüleiknek nyugodt ügyintézést biztosít a BKV Zrt. Akácfa-utcai Ügyfélszolgálati Irodája, ahol a cég játéksarkot rendezett be. A kis asztalnál rajzolhatnak, dominózhatnak a gyerekek, míg szüleik elintézik hivatalos ügyeiket.
nov. 20
19:14
A rendőrség egyetért az újságírók céljával (Alternatív Energia)
Újságírók, fotósok és operatőrök jelenlétében tartottak úgynevezett flashmobot kedden délután Budapesten, a sajtó munkatársai demonstrációjukon az ellen tiltakoztak, hogy egy be nem jelentett szombati budapesti tüntetésen két kollégájukat is előállította a rendőrség. A BRFK szóvivője az akcióra reagálva azt mondta, a rendőrség elkötelezett abban, hogy az újságírók zavartalanul végezhessék…
nov. 20
19:16
Kákosy az SZDSZ jelöltje Kóka helyére (HírExtra)
Kákosy Csabát javasolja új gazdasági miniszternek az SZDSZ ügyvivői testülete. Az év végén távozó Kóka János jelenlegi kabinetvezetőjét egyhangú szavazással jelölték.
nov. 20
19:20
Kákosy Csabát jelöli gazdasági miniszternek az SZDSZ (Alternatív Energia)
Kákosy Csabát, a tárca jelenlegi kabinetfőnökét jelöli gazdasági és közlekedési miniszternek az SZDSZ; az ügyvivői testület egyhangúlag támogatta a jelölést - jelentette be a testület keddi ülése után a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumot (GKM) jelenleg vezető Kóka János. A minisztérium élén történő váltással nem eggyel kevesebben leszünk meghatározó liberális politikusok, hanem eggyel többen…
nov. 20
19:22
A KDNP nem támogatja az egyneműek regisztrált élettársi kapcsolatát (Alternatív Energia)
Az Országgyűlésnek benyújtott, az egyneműek élettársi kapcsolatát szabályozó törvényjavaslatot a KDNP nem támogatja, annak ellenére, hogy a két legfontosabb követelésük teljesült - mondta Semjén Zsolt, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) elnöke kedden a Bács-Kiskun megyei Hartán. Annyiban sikeresnek tekinthető a törvényjavaslatról szóló vita, hogy a Kereszténydemokrata Néppárt álláspontja…
nov. 20
19:24
Egyeztetés újságírók, jogvédő szervezetek és az ORFK között (Alternatív Energia)
Újságírók és jogvédők szervezeteit hívta kerekasztal-beszélgetésre kedden Kökényesi Antal, az országos rendőr-főkapitány helyettese a szombaton előállított két újságíró ügyében kialakult álláspontok megvitatására - közölte az ORFK sajtóirodája annak kapcsán, hogy szombaton egy be nem jelentett tüntetésről előállítottak két újságírót. Az érdekvédő szervezetek képviselői észrevételeket fogalmaztak…
nov. 20
19:26
Kákosy Csaba lesz Kóka utódja (Infostart)
Az SZDSZ ügyvivői testülete egyhangúlag támogatta Kákosy Csaba, a gazdasági és közlekedési miniszter jelenlegi kabinetfőnökének kinevezését a tárca élére - közölte a párt elnöke.
nov. 20
19:26
Sérült a sajtószabadság (HírExtra)
A tüntetésről tudósító újságírók ellőállítása a sajtó szabadságának és az állampolgárok tájékoztatáshoz való jogának súlyos megsértése - közölte kedden a Freedom House annak kapcsán, hogy a Batthyány-örökmécsesnél szombaton tartott, előre be nem jelentett demonstráción a rendőrök előállítottak két újságírót.
nov. 20
19:31
Göncz határon túli szervezetek képviselőivel tárgyalt (HírExtra)
Határon túli magyar szervezetek képviselőivel tárgyalt a külkapcsolati stratégiatervezetről Göncz Kinga külügyminiszter kedden Budapesten - közölte a Külügyminisztérium az MTI-vel.
nov. 20
19:37
Sztrájk után és sztrájk előtt - a nap legfontosabb hírei (Infostart)
Sikeresnek tartja a BKV két érdekképviselete által meghirdetett kedd hajnali, kétórás, részleges figyelmeztető sztrájkot a Budapesti Közlekedési Szakszervezet vezetője. Szerdán mintegy húsz szervezet tiltakozik munkabeszüntetéssel a kormány egészségügyi és nyugdíjreformja ellen. A szervezők a szerda esti Kossuth téri tüntetésre mintegy 50 ezer embert várnak.
nov. 20
19:42
A rendőrség is készül a szerdára (Infostart)
Felkészült a BRFK azokra a szerdán várható fennakadásokra, amelyeket a vasutassztrájk, az esti Kossuth téri tömegdemonstráció és a magyar-görög focimeccs okozhat Budapesten.
nov. 20
19:43
A BRFK felkészült a demonstrációkra (Alternatív Energia)
A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) felkészült a sztrájk során tartandó rendezvények biztosítására - közölte a rendőrség az internetes honlapján kedden. A BRFK Közleménye szerint a főváros területén szerdán több olyan kiemelt rendezvény zajlik, amely komoly előkészületet és rendőri intézkedést igényel. Mint írják, a rendezvényekre előre láthatóan több ezren érkeznek vidékről, illetve a főváros…
nov. 20
19:44
Sztrájk szerdán: hét éve nem volt ekkora megmozdulás (Infostart)
Hét éve nem volt olyan nagyszabású munkabeszüntetés, mint amilyenre most készülnek a szakszervezetek. Vannak ugyanakkor olyan érdekképviseletek, amelyek, bár a célokban és okokban egyetértenek, nem vesznek részt a demonstrációban, mivel különböző politikai szervezetek támogatják a megmozdulást.
nov. 20
19:48
Nincs megállapodás a vasutassztrájk elégséges szolgáltatásáról (Alternatív Energia)
Nem sikerült megegyezni a szerdai vasúti sztrájkot meghirdető szakszervezetekkel a még elégséges szolgáltatásról a keddi egyeztetésen sem - közölte a MÁV kedden este. Ezért a közlemény szerint szerdán reggel 6.00 és 12.00 óra között, illetve a munkabeszüntetést követő időszakban késésekre, járat-kimaradásokra, útvonal-rövidülésekre kell számítani. A sztrájk kezdete előtt közlekedő vonatok sem…
nov. 20
19:59
Gyertyákkal várták a vonatot (Alternatív Energia)
Gyertyás vonatvárással demonstráltak a vasútért a csongrádiak kedden este. Az Összefogás Csongrádért Egyesület szervezésében csaknem százötvenen vonultak a vasútállomásra, hogy kifejezzék, szükségük van az utazásnak erre a formájára.
nov. 20
20:04
Lendvai Ildikó: "Nagy hazugság lenne" egy miniszterelnök-csere (Infostart)
Az MSZP parlamenti frakcióvezetője szerint a kormány jelenlegi programját Gyurcsány Ferenc fémjelzi, így vele szeretnék végigvinni ezt a ciklust. Lendvai Ildikó az InfoRádiónak azt mondta: nagy hazugság volna, ha most azt mondanák, hogy nem ezt a programot akarják csinálni.
nov. 20
20:15
Előállítás és a sajtószabadság megsértése (HírExtra)
A tüntetésről tudósító újságírók ellőállítása a sajtó szabadságának és az állampolgárok tájékoztatáshoz való jogának súlyos megsértése - közölte kedden a Freedom House annak kapcsán, hogy a Batthyány-örökmécsesnél szombaton tartott, előre be nem jelentett demonstráción a rendőrök előállítottak két újságírót.
nov. 20
20:21
Megmaradnak a vasútvonalak (HírExtra)
Sikerrel zárult kedden a Tiszafüred-Karcag vasútvonal megmentésére kezdeményezett tárgyalássorozat, amely a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium és a térség szocialista országgyűlési képviselője között zajlott.
nov. 20
20:54
Akár élőlánccal is tiltakozna a Fidesz (HírExtra)
Működtetésbe adná a Heves megyei önkormányzat az egri megyei kórházat; a nyertes szakmai befektetővel 20 évre szóló szerződést kötnének - ezt sajtótájékoztatón jelentette be a megyei önkormányzat szocialista elnöke kedden Egerben. A Fidesz jelezte, ha kell, kivonulással és élőlánccal tiltakoznak a pályázat kiírása ellen.
nov. 20
20:59
Saját maguk tüntetéséről tudósítottak az újságírók - nézze meg! (Infostart)
Mintegy százötven újságíró, fotós és operatőr tiltakozott a Batthyány-örökmécsesnél az ellen, hogy egy be nem jelentett szombati budapesti tüntetésen két riportert is előállított a rendőrség. Az újságírók szerint, ha ez így folytatódik, veszélybe kerülhet a sajtószabadság.
nov. 20
20:59
Flashmobbal tiltakoztak (HírExtra)
Újságírók, fotósok és operatőrök jelenlétében zajlott le egy úgynevezett flashmob kedden délután Budapesten, a sajtó munkatársai demonstrációjukon az ellen tiltakoztak, hogy egy be nem jelentett szombati budapesti tüntetésen két kollégájukat is előállította a rendőrség.
nov. 20
21:38
Az MSZP szerint Orbán Viktor csimpaszkodni próbál (Infostart)
Az MSZP felszólította a Fideszt, hagyja békén a szakszervezeteket. A nagyobbik kormányzópárt parlamenti frakcióvezető-helyettese az InfoRádiónak azt mondta: a pártpolitikának távol kell tartania magát a szakszervezeti kezdeményezésektől.
nov. 20
21:49
Hiller: az MSZP nem mond le a 2010-es győzelemről (Alternatív Energia)
Az MSZP nem mond le a 2010-es győzelemről - jelentette ki Hiller István kedden Székesfehérváron, a Nagy párbeszéd elnevezésű lakossági fórumon. Az oktatási és kulturális miniszter az egészségügyi és oktatási reformról fejtette ki véleményét mintegy száz-százhúsz fős hallgatóság előtt. Úgy fogalmazott: "a kormány lehetősége, hogy színvonalasan továbbviszi és befejezi a reformokat".
nov. 20
21:59
Hiller: "Az biztos bukás" (Infostart)
Volt elnöke szerint az MSZP nem mond le a 2010-es választási győzelemről. Hiller István erről Székesfehérváron, a Nagy párbeszéd elnevezésű lakossági fórumon beszélt, hangsúlyozva: a kormány lehetősége, hogy színvonalasan továbbviszi és befejezi a reformokat.
nov. 20
22:14
Hiába a minisztérium visszakozása, szerdán megbénul az ország (Infostart)
Megtartják a szerdára hirdetett vasutas sztrájkot, a szakszervezetek. A vasúti szárnyvonalak bezárása ellen tiltakoznak szerda reggel 6-tól 12-ig.
nov. 20
22:25
Forgalomkorlátozások és útlezárások szerdán - útikalauz (Infostart)
Országszerte forgalomkorlátozásokra és útlezárásokra lehet számítani a szerdai demonstrációhullám miatt. Minden bizonnyal többen is ülnek majd autóba, mivel a közlekedési dolgozók is munkabeszüntetést tartanak.
nov. 20
22:25
Útlezárással támogatják a sztrájkot (HírExtra)
Félpályás útlezárással csatlakoznak a 7-es főúton nagykanizsaiak a szerdai országos sztrájkhoz - értesült kedden az MTI a szervezőtől.
nov. 20
22:35
"Lesznek, akiket kellemetlenül érint ez a sztrájk" (Infostart)
A Vasi Volán csaknem ötven járata szerda reggel, a sztrájk ideje alatt is közlekedik - mondta az InfoRádiónak a társaság vezérigazgatója. Papp László hozzátette: ha nem lenne munkabeszüntetés, összesen 289 járatuk indulna útnak reggel 6 és 8 óra között.

Keresés