2007. október 29. hétfő

okt. 29
16:37
Dávid törvényt szeretne a vagyonosodásról (HírExtra)
Dávid Ibolya szerint a vagyonosodási vizsgálatok kapcsán rendezetlen a helyzet, mindenki össze-vissza nyilatkozik, ezért az MDF elnöke azt tartaná a legjobbnak, ha ebben a kérdéskörben törvényi szabályozás és törvényi garanciák születnének.
okt. 29
16:50
Két autó is elgázolta, de életben maradt (HírExtra)
Két autó is elütött egy férfit az Ópusztaszer és Kistelek közötti úton, az erősen ittas gyalogost súlyos, életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba a mentők - tájékoztatta a rendőrség hétfőn az MTI-t.
okt. 29
16:58
Még több fuvarozónak kell fizetnie a főutakon (Infostart)
Januártól már a 3,5 tonnánál nehezebb gépjárművek után is fizetni kell a kijelölt főutakon - közölte a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) szóvivője. A tárca a bevételeket 175 kilométer fő- és mellékúthálózat burkolatának felújítására fordítja.
okt. 29
17:20
Kormányzati negyed: folytatódó versenypárbeszéd (Alternatív Energia)
Hétfőn folytatódott a hat pályázó konzorciummal a kormányzati negyed felépítéséről és üzemeltetéséről szóló, pénteken megkezdett versenypárbeszéd - mondta az MTI-nek Láng Balázs, a projekt kommunikációs vezetője.
okt. 29
17:22
Fidesz: 70-75 milliárd pluszforrást az egészségügybe! (Alternatív Energia)
A Fidesz 70-75 milliárd forint átcsoportosítását javasolja az egészségügyi ágazat javára a 2008-as költségvetésben - mondta Mikola István, az ellenzéki párt szakpolitikusa hétfői sajtótájékoztatóján.
okt. 29
17:32
Új ember az Országos Egészségbiztosítási Pénztár élén (HírExtra)
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök Székely Tamást nevezte ki az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) főigazgatójának - közölte a Kormányszóvivői Iroda hétfőn az MTI-vel.
okt. 29
17:41
Rétvári: "Zuschlag-klónok" a pénz közelében (Infostart)
Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség azt kéri Lamperth Mónika szociális és munkaügyi minisztertől, hogy vonja vissza azt a júniusban hozott rendeletet, amelyben szabad kezet ad a Gyermek és Ifjúsági Konferenciának (GYIK) az ifjúsági támogatások odaítélésében.
okt. 29
17:52
Első fokon szabadságvesztésre ítélték a volt szocialista alpolgármestert (Infostart)
Vezető beosztású hivatalos személy által folytatólagosan, üzletszerűen elkövetett vesztegetés bűntettében bűnösnek mondta ki Kaszab Csaba volt szocialista alpolgármestert a Fővárosi Bíróság (FB); az ítélet nem jogerős.
okt. 29
17:53
110 éves a Margit kórház (HírExtra)
110 éve, 1897. október 31-én adták át ünnepélyesen a Bécsi úti Szent Margit Közkórházat. A kor szabványának megfelelően az épületben 12-14 ágyas kórtermeket és két különszobát alakítottak ki. A kórtermek között laktak az orvosok és itt voltak a hivatali helyiségek is.
okt. 29
18:02
Fidesz: a hitel nem megoldás a kkv-k számára (Alternatív Energia)
A Fidesz szerint a gazdasági miniszter által bejelentett Új Magyarország Vállalkozói Program hitelkonstrukciója nem jelent megoldást a kis- és középvállalkozások (kkv) problémáira. Erről Szatmáry Kristóf, az ellenzéki párt szakpolitikusa beszélt hétfőn az MTI-nek.
okt. 29
18:08
Jár az arctalanság a rendőrnek (HírExtra)
Jogellenes az adatvédelmi biztos szerint, ha intézkedő rendőrök felismerhető arcképmását közzéteszik, nyilvánosságra hozzák.
okt. 29
18:10
Egymilliárd dollár árvízvédelemre (HírExtra)
A globális felmelegedés új feladatokat és kihívásokat állít az országok vezetői elé, ezért Magyarország egymilliárd dollárt fordít árvízvédelemre az elkövetkezendő években - mondta Bajnai Gordon önkormányzati és területfejlesztési miniszter az Európai Regionális Katasztrófavédelmi Konferencia nyitó plenáris ülésén hétfőn Budapesten.
okt. 29
18:19
Nem biztonságos az Ügyfélkapu? (HírExtra)
Az MDF-es Pettkó András szerint nem biztonságos a magyarorszag.hu portálon található Ügyfélkapu, amelyen keresztül bizonyos ügyeiket intézhetik az emberek, ha regisztrálnak. Az ellenzéki képviselő kérdést tett fel a témában hétfőn a parlamentben. Baja Ferenctől, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkárától kapott választ, aki szerint biztonságos az Ügyfélkapu.
okt. 29
18:49
Szigorítás a gyűlöletbeszéd visszaszorítása érdekében (Infostart)
Elfogadta az Országgyűlés a polgári törvénykönyv gyűlöletbeszéddel összefüggő módosítását.
okt. 29
19:07
Demonstráció a korkedvezmény miatt (HírExtra)
Demonstrációt tart kedden 12 órától a Szociális és Munkaügyi Minisztérium előtt a Volánbusz társaságokat tömörítő Közúti Közlekedési Szakszervezet (KKSZ). Az érdekvédők az autóbuszvezetők korkedvezményes nyugdíjáért és azon belül a gépjárművezetőket hátrányosan érintő különbségek eltörléséért tüntetnek majd.
okt. 29
19:23
Gyűlöletbeszéd: elfogadták a törvénymódosítást (HírExtra)
Elfogadta hétfőn az Országgyűlés a gyűlöletbeszéddel kapcsolatos törvénymódosítást. A Polgári Törvénykönyvet (Ptk.) egészítették ki ide vonatkozó részekkel.
okt. 29
19:36
Kaposváron 12 milliárd forintos beruházás terv (Alternatív Energia)
Legkevesebb 12 milliárd forint értékű beruházás valósul meg Kaposváron 2010-ig, s az önkormányzat azt szeretné, ha a kivitelezésben minél több kaposvári vállalkozó venne részt - mondta a polgármester hétfőn egy helyi vállalkozók részvételével tartott fórumon.
okt. 29
19:38
Pontatlan mérőműszer Ferihegyen? (HírExtra)
A légiirányítók egyik szakszervezete szerint Ferihegyen pontatlanul működik egy mérőműszer, ami veszélyeztetheti a leszálló gépek biztonságos földetérését, a HungaroControl Zrt. azonban cáfolja az érdekképviselet állítását.
okt. 29
19:43
Vita a PSZÁF-ről (HírExtra)
Több előterjesztés részletes vitáját folytatta le hétfőn az Országgyűlés. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéről (PSZÁF) szóló törvényjavaslat részletes vitájában Dancsó József (Fidesz) azon módosító javaslatot ismertette, amely a Felügyeleti Tanács létszámáról szóló részt kívánja módosítani.
okt. 29
19:58
A katasztrófák hétfője - a nap legfontosabb hírei (Infostart)
Ausztriában a sofőr figyelmetlensége miatt borult fel hajnalban egy magyar turistákat szállító autóbusz. A jármű 48 éves vezetőjét - aki könnyebben sérült meg - már kihallgatták.
okt. 29
20:05
Könyvtár a kórházban (HírExtra)
Kórházban fekvő beteg gyerekek számára adtak át mini könyvtárat hétfő délután a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórházban. A több mint 250 kötetes gyűjteményt a csecsemő- és gyermekosztályon helyezték el. A könyveket egy alapítvány, valamint egy pénzügyi cég jóvoltából vehették át a gyerekek.
okt. 29
20:51
A tagországok szavazni fognak a géntechnológiával módosított kukoricafajtákról (Alternatív Energia)
Az éghajlatváltozással kapcsolatos uniós kötelezettségvállalás, a tagállamok közötti tehermegosztás, valamint a decemberi indonéziai klímacsúcs előkészítése szerepel a napirendi pontok között az Európai Unió Környezetvédelmi Tanácsának keddi luxemburgi ülésén, amelyen részt vesz Fodor Gábor környezetvédelmi és vízügyi miniszter is.
okt. 29
21:18
Huszonketten hazánkból a halálos úton (HírExtra)
Huszonketten Magyarországra érkeztek a hétfőn hajnalban Ausztriában balesetet szenvedett magyar turistabusz utasai közül. A balesetet szenvedett utasokat egy magyar rendszámú autóbusz hozta haza, amely este negyed hétkor Rábafüzesnél lépte át a határt.
okt. 29
21:44
Több milliárdos magyar haditechnikai felajánlás Afganisztánnak (Alternatív Energia)
Magyarország több milliárd forint értékben ajánlott fel haditechnikai eszközöket Afganisztánnak - mondta Szekeres Imre honvédelmi miniszter hétfőn, azt követően, hogy Kabulban tárgyalt Hamid Karzai afgán elnökkel.A magyarok által már nem használt eszközöket NATO-forrásokból újítaná fel Magyarország. A felajánlásban szerepel félszáz T-72-es harckocsi, de a magyar fejlesztésű Gepárd puska is -…
okt. 29
22:10
Orbán: "A nagykoalíciót nem fogadom el" (Infostart)
A Fidesz elnöke szerint jut hely a nap alatt az RMDSZ-nek is és a független jelölteknek is a romániai európai parlamenti választásokon. Orbán Viktor erről a HírTV Rájátszás című műsorában beszélt.
okt. 29
22:16
Orbán: jut hely a nap alatt az RMDSZ-nek és a független jelölteknek is (Alternatív Energia)
Orbán Viktor szerint jut hely a nap alatt az RMDSZ-nek is és a független jelölteknek is a romániai európai parlamenti választásokon. A Fidesz elnöke erről a HírTV Rájátszás című műsorában beszélt hétfő este.

2007. október 30. kedd

okt. 30
5:13
A magára hagyott süllyedő falu (Alternatív Energia)
A Viharsarok nagymultúnak aligha nevezhető települése, a 150 esztendős Medgyesbodzás azzal írja be a nevét a furcsaságok könyvébe, hogy ötszáz háza közül 300 a föld mozgása következtében megsérült (s a szám napról-napra nő). A másfél évtizedes történetnek jelentős dokumentációja van, de a papírtengerből csak az derül ki: miközben a hatóságok tanácskoznak és egymásra mutogatnak, máig nincs…
okt. 30
5:29
Nő a nyugdíjak reálértéke jövőre (Alternatív Energia)
Átlagosan legalább 3 ezer 600 forinttal nő havonta a nyugdíjak összege, de azok az idősek, akik 1991 és 1996 között mentek nyugdíjba, az ötéves nyugdíjkorrekciós program érintettjeként további 4 ezer 600 forintra számíthatnak. Jövőre 8,4 százalékkal több pénz jut mint az idén, két százalékkkal nő az ellátások reálértéke, és várhatóan négy százalékkal emelkedik a nyugdíjasok száma. A Fidesz viszont…
okt. 30
5:45
Négyes metró: vakrepülés a beruházás? (Alternatív Energia)
Vakrepülés, amihez csak a politikai bizalom van meg - így jellemezte a 4-es metró projektet lapunknak Vitézy Dávid, aki annak a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesületnek (VEKE) a szóvivője, amely már tavaly felhívta a figyelmet a beruházás rossz megtérülési mutatóira. Aggályaikat azóta az új metrót a várakozások szerint mintegy 1,1 milliárd euróval támogató Európai Unió szervezetei is…
okt. 30
5:51
Kiszűrnék a szélhámosokat az őssejtiparból (Infostart)
Állandó bizottságot hoz létre az Egészségügyi Tudományos Tanács az őssejtekkel kapcsolatos szakmai és etikai kérdések országos koordinálására - jelentette ki a tanács titkára. Mandl József szerint egyes üzletemberek az őssejtekre vonatkozó, tudományosan nem bizonyított állításokkal termékeket hoznak forgalomba, félrevezetve a betegeket.
okt. 30
5:55
Törvénybe iktatott gyűlöletbeszéd (Alternatív Energia)
Mindent megtesz Fodor Gábor környezetvédelmi miniszter a szlovákiai Tőketerebesen tervezett szénerőmű megnyitása ellen, amely komolyan veszélyezteti a tokaji borvidéket és környékét. A parlamentben napirend előtt az MDF-es Dávid Ibolya azt javasolta, külön törvényben szabályozzák az adóellenőrzések rendszerét.
okt. 30
6:28
Kapos Volán: megkezdődött az autóbuszvezetők két órás sztrájkja (Alternatív Energia)
Megkezdődött a Kapos Volán Zrt. autóbuszvezetőinek sztrájkja; kedden reggel öt órától két órán át tart a figyelemfelhívó akció.
okt. 30
7:13
Megkezdődik a harc az autósokért (Infostart)
Kedden jelentetik meg a jövő évi kötelező gépjárműfelelősség-biztosítások tarifáit a társaságok. Az ügyfeleknek ismét bonyolult táblázatokra és kusza ajánlatokra kell felkészülniük, no meg néhány új szabályra is...
okt. 30
7:17
Lefelé araszolnak a nagy pártok (Alternatív Energia)
Az MSZP és a Fidesz is lefelé araszol, az elmúlt két hónapban mindkét pártnak csökkent a szavazótábora; a kisebb pártok nem tudnak profitálni a nagyok veszteségeiből - írta a keddi Népszabadság a Szonda Ipsos közvélemény-kutató október második felében készített felmérésére hivatkozva.
okt. 30
7:25
Szita hatalmas fejlesztést tervez (HírExtra)
Legkevesebb 12 milliárd forint értékű beruházás valósul meg Kaposváron 2010-ig, s az önkormányzat azt szeretné, ha a kivitelezésben minél több kaposvári vállalkozó venne részt - mondta a polgármester hétfőn egy helyi vállalkozók részvételével tartott fórumon.
okt. 30
7:29
Sztrájkoltak az autóbuszvezetők (Infostart)
Reggel 7 óráig két órás figyelmeztető sztrájkot tartottak a Kapos Volán autóbuszvezetői. A munkabeszüntetés a cég mintegy 260 járatát érintette.
okt. 30
7:35
Szövetségi kapitány lett a hokiász (HírExtra)
Szövetségi kapitány lett Peter Bondra, az észak-amerikai profi liga (NHL) szlovák jégkoronglegendája.A 39 éves klasszis a jövő évi, Kanadában sorra kerülő világbajnokság végéig írt alá. A szakma és a közönség is kíváncsian várja, mire lesz képes Bondra.
okt. 30
7:56
Vita a törvénytervezetről (HírExtra)
Az Országgyűlés hétfőn lefolytatta az általános forgalmi adóról szóló törvényjavaslat részletes vitáját. A vitában Pettkó András (MDF) úgy vélte, a jelenlegi az áfatörvényben évek óta időzített költségvetési bomba ketyeg.
okt. 30
8:11
Szonda Ipsos: közel kétszer annyi a Fidesz-szavazó, mint az MSZP (Infostart)
A Szonda Ipsos legfrissebb felmérése szerint tovább csökkent az MSZP és a Fidesz támogatottsága is az elmúlt két hónapban. A közvéleménykutató október 16-dika és 24-dike között, 1500 ember megkérdezésével készült felmérését a Népszabadság ismertette.
okt. 30
8:12
Kevesebb a gázártámogatás (HírExtra)
Kevesebb pénz lesz jövőre a gázártámogatásra - hangzott el hétfőn az RTL Klub híradójában. 2008-ban már csak 82 milliárd forintot költ a kormány a támogatásra szemben az idei 120 milliárddal.
okt. 30
8:17
Eszteregnyén lesz suli (HírExtra)
Megmenekülhet a bezárástól a Zala megyei Eszteregnye és Rigyác közös általános iskolája, így őszi szünet után november 5-től mégis itt folytathatja a tanulást a tanoda 80 diákja - mondta el a Független Hírügynökségnek Kele Lajos Eszteregnye polgármestere.
okt. 30
8:22
Népszavazás a kohászatról (Alternatív Energia)
Országos népszavazást kezdeményeznek egy miskolci stratégiai nagyüzem létrehozásáról; az erről szóló levelet tíz napja juttatták el az Országos Választási Bizottsághoz (OVB) - olvasható a keddi Észak-Magyarországban.
okt. 30
8:29
Bencze kitiltaná a rendbontókat (HírExtra)
Bencze József országos rendőrfőkapitány megfontolandónak tartja, hogy jogszabály-módosítás után közterületi rendezvényekről is ki lehessen tiltani a visszatérő rendbontókat; a rendőri vezető erről kedden beszélt a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában.
okt. 30
8:34
Az ausztriai buszbaleset túlélője: "Valami csoda folytán menekültem meg" - képgaléria (Infostart)
Hétfő késő este megérkeztek Budapestre 18-an annak az autóbusznak az utasai közül, amelyik hétfő hajnaliban borult az árokba Ausztriában. Az utasokat a magyar határtól kísérő pszichológus szerint néhányan nagyon rossz állapotban voltak.
okt. 30
8:40
Ütközés két kamionnal (HírExtra)
Egy mikrobusz és két kamion ütközött össze kedd hajnalban az M1-es autópálya Budapest felé tartó szakaszán, a 19-es kilométerkőnél - tájékoztatta az MTI-t az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.
okt. 30
8:57
Hat-hétezer tanár munka nélkül (HírExtra)
Hat-hétezerre tehető a szeptemberben katedra nélkül maradt pedagógusok száma, az oktatási tárca szerint. Hozzáteszik, hogy többségük nyugdíjba ment, illetve talált magának más munkahelyet. A bezárt, összevont iskolák száma eléri a százat.
okt. 30
9:19
Újabb otthonszülő nőt szállítottak kórházba (Infostart)
Újabb otthonszülő nőt kellett kedd hajnalban kórházba vinni Budapesten. Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője csak annyit közölt, hogy az eset a szombaton történtekhez hasonló volt.
okt. 30
9:19
Föloszlatta magát a Csongrád megyei cigány kisebbségi önkormányzat (Alternatív Energia)
Föloszlatta magát a Csongrád megyei cigány kisebbségi önkormányzat - írta keddi számában a Délmagyarország. A kilenc képviselőből álló csapat az idei márciusi kisebbségi választás nyomán alakult meg, az MCF-ROM-SOM listáról négyen, az MCFÉSZ listáról pedig öten kerültek a testületbe. Az erőviszonyok azonban úgy módosultak, hogy a hétfői szavazáskor a Graur Csaba elnök vezette csapat kisebbségben…
okt. 30
9:21
Negyvenmillió forint plusz Heves megyének (Alternatív Energia)
Az önkormányzatokért felelős tárca vezetőjének döntése szerint megtarthat, eredetileg visszatérítendő támogatásként megítélt 40 millió forintot a Heves Megyei Önkormányzat - adta hírül keddi számában a Heves Megyei Hírlap.
okt. 30
9:31
Kapos Volán: megkezdődött az autóbuszvezetők két órás sztrájkja (Metropol)
Megkezdődött a Kapos Volán Zrt. autóbuszvezetőinek sztrájkja. Kedden reggel öt órától két órán át tart a figyelemfelhívó akció.

Keresés