2007. október 27. szombat

okt. 27
15:57
Egy tűzlétrára néző szobát kérnék (HírExtra)
Szombaton reggel tűz ütött ki a budapesti Radisson SAS Béke Hotelben, de a tűzoltóknak sikerült eloltani a hotel tetőterében égő gépészeti berendezést. A vendégeket biztonsági okokból kikísérték a VI. kerületi, Teréz körúti szállóból, de a tűz senkit nem veszélyeztetett.
okt. 27
16:02
Széthúzást szavazással (HírExtra)
Időközi polgármester-választást tartanak vasárnap a Bács-Kiskun megyei Pálmonostorán, mert Cseszkó László polgármester június 26-án lemondott tisztségéről. Cseszkó László, független jelöltként második polgármesteri ciklusát kezdte 2006-ban. Lemondását a képviselő-testületen belüli széthúzással indokolta.
okt. 27
16:21
Újabb vasutassztrájk november 7-én (Metropol)
Figyelmeztető sztrájkot tart november 7-én a Vasutasok Szakszervezete és a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete Szolidaritás (VDSzSz) a szárnyvonalak tervezett bezárása elleni tiltakozásul - jelentették be az érdekképviseletek vezetői szombaton Budapesten.
okt. 27
16:33
OKM: konszolidált viszonyok az egyházakkal (HírExtra)
Konszolidáltabbá vált az állam és az egyházak viszonya az oktatás finanszírozása terén - mondta Csepregi András, az Oktatási és Kulturális Minisztérium Egyházi Kapcsolatok Titkárságának vezetője az MTI-nek.
okt. 27
17:00
Asztúria hercege kitüntetést kaptak (HírExtra)
Asturias Hercege-díjat kapott Al Gore, Michael Schumacher, Bob Dylan és a jeruzsálemi Jad Vasem emlékmúzeum. Spanyolország egyik legrangosabb kitüntetését péntek este adták át Oviedóban ünnepélyes külsőségek között Fülöp koronaherceg, felesége Letízia és Zsófia királynő jelenlétében.
okt. 27
17:09
Fidesz-Jobbik: demonstráció a Mezőtúr-Szarvas-Mezőhegyes vasútvonal bezárása ellen (Alternatív Energia)
A kormány meg kívánja szüntetni a vasúti szárnyvonalakat, felettünk, mögöttünk, a fejünk fölött igyekeznek döntéseket hozni - mondta Szarvas város fideszes polgármestere, országgyűlési képviselő azon a demonstráción, amelyet a Jobbik Magyarországért Mozgalom helyi csoportja szervezett a szarvasi vasútállomás elé.
okt. 27
17:56
Nincs víz Sárospatakon (Infostart)
Csőtörés miatt nincs víz három zempléni településen, Sárospatakon, Makkoshotykán és Hercegkúton, a vízszolgáltatás várhatóan csak szombat este áll helyre - közölte a Zemplén Vízmű Kft. ügyvezető igazgatója.
okt. 27
18:08
Új gyermekrendelő Zuglóban (HírExtra)
Új gyermek háziorvosi és gyermek fogorvosi rendelő nyílt Zuglóban - közölte a XIV. kerületi önkormányzat szombaton.A közlemény szerint az új egészségügyi létesítményben mintegy 700 négyzetméteren kapott helyet öt gyermek háziorvos, hat gyermek fogorvos és tíz védőnő.
okt. 27
18:14
Ismert emberek az aláírók között (HírExtra)
Ismert művészek és sportolók írták alá szombaton a Fidesz és a KDNP szociális népszavazását támogató petíciót; a kampány vezetője, Tarlós István szerint az eddigi félmillió támogató aláírás bizonyítja, hogy érzelmi és racionális alapja is van az ügynek.
okt. 27
18:19
Szabad az út a Szilágyi Erzsébet fasoron (HírExtra)
Háromnegyed hatkor megindult a forgalom a budapesti Szilágyi Erzsébet fasoron, ahol szombaton kora délután második világháborús robbanószerkezeteket és katonai használati tárgyakat találtak.
okt. 27
18:24
Osztogatnak (HírExtra)
Nyugellátásra mintegy 8,4 százalékkal több pénz jut 2008-ban az ideinél, vagyis a szokásos, jövőre 4,9 százalékos emelésen felül mintegy 760 ezer ember kap többletemelést - közölte Daróczi Dávid kormányszóvivő.
okt. 27
18:39
Püspöki engedély kell az evangélikus lelkészek politikai szerepléséhez (Alternatív Energia)
Nyilvános, politikai eseményekhez kapcsolódó bármilyen egyházi jellegű szolgálatban csak az illetékes püspök hozzájárulásával működhetnek közre az evangélikus lelkészek - erről a Magyarországi Evangélikus Egyház püspöki tanácsa adott ki határozatot, amely az egyház interneten közzétett hírlevelében olvasható.
okt. 27
19:01
Összefogás a szárnyvonalakért (HírExtra)
Széleskörű társadalmi összefogást kezdeményeztek a közlekedési tárca által megszüntetésre javasolt 103. számú, Karcag-Tiszafüred közötti vasúti vonal megmaradásáért az érintett térség országgyűlési képviselői és települési polgármesterei.
okt. 27
19:43
Interneten a Fidesz programja (HírExtra)
Internetes honlapot indított a Fidesz a párt decemberre elkészülő programjáról, amely az Erős Magyarország mottót viseli. Az újraindított jovonk.hu weboldal a programalkotás részleteit és eseményeit mutatja be.
okt. 27
19:53
Fidesz: Botka hazudott (HírExtra)
Botka László szocialista polgármester félrevezette a szegedieket, a város közgyűlését és az egyetem szenátusát az egészségügyi integráció kapcsán - mondta Hüvös László, a Fidesz önkormányzati frakciójának vezetője szombaton a csongrádi megyeszékhelyen.
okt. 27
19:59
Grespik: jogtalan volt a rendőri fellépés az Erzsébet hídon (Alternatív Energia)
Jogtalan rendőri intézkedésekről és fellépésekről beszéltek a pénteki Erzsébet hídi blokádkísérlet kapcsán jogvédők és előállítottak szombati budapesti sajtótájékoztatójukon.
okt. 27
20:10
Félmillió aláírás (HírExtra)
Már félmillió aláírás gyűlt össze a Fidesz-KDNP tandíjról, vizitdíjról és kórházi napidíjról szóló népszavazási kezdeményezéséhez. A Szociális népszavazás 2008 politikai vezetője leszögezte: a hitelesített íveket az aláírásokkal már szerdán leadták az Országos Választási Irodának, azóta a támogató aláírásokat gyűjtik.
okt. 27
20:41
Horváth Ágnes "nagy marha" (HírExtra)
A Magyar Orvosi Kamara (MOK) főtitkára szombaton határozottan cáfolta az egészségügyi miniszter pénteki kijelentését, miszerint "a kamara a Fidesz orvostagozatává vált."
okt. 27
20:52
Továbbra is le van zárva az Erzsébet híd a gyalogosok előtt (Alternatív Energia)
Továbbra is le van zárva az Erzsébet híd a gyalogosforgalom elől - mondta el a BRFK sajtóügyeletese az MTI érdeklődésére szombat este. Folyamatosan értékelik a közbiztonsági helyzetet és amíg a BRFK vezetése szükségesnek tartja, a híd a gyalogosforgalom elől zárva marad - tette hozzá Bartha László.
okt. 27
20:56
Kormányszóvivő: 760 ezren számíthatnak az átlagosnál nagyobb nyugdíjemelésre - a nap hírei (Infostart)
Jövőre az ideinél 8,4 százalékkal több pénz jut a nyugellátásra. A napokban megkezdődött az uniós támogatások kifizetése a gazdáknak. Újabb sztrájkra készülnek a vasutasok. A nap legfontosabb hírei október 27-én, szombaton.
okt. 27
21:03
Bombák és csontok a villamos alatt (HírExtra)
Bombák és emberi csontok kerültek elő a földből szombaton délután, az 56-os villamos sínjének cseréje, javítása közben. Barta László, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese elmondta, hogy a csontok és robbanó szerkezetek a II. kerületi Szilágyi Erzsébet fasor elején kerültek a felszínre.
okt. 27
21:14
Internettel az iskoláért (HírExtra)
Diákok próbálják megmenteni egy internetes közösségi portál segítségével a Zala megyei Eszteregnye általános iskoláját, miután megtudták, hogy az őszi szünet után már nem oda fognak járni.
okt. 27
21:24
Reped a templom (HírExtra)
Kisbodak 14 éve vasbeton alapra épült templomában méteres repedések keletkeztek. A szigetközi település polgármestere szerint a talajvízszint süllyedése okozza a problémát, ami viszont a Duna elterelésének a következménye.
okt. 27
21:29
Továbbra sem lehet gyalogosan közlekedni az Erzsébet hídon (Infostart)
Budapesten továbbra sem lehet gyalogosan közlekedni az Erzsébet hídon - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
okt. 27
21:56
Helyben robban (HírExtra)
Valószínűleg a helyszínen robbantják föl azt a két gyutacsot, amelyeket szombaton délután Budapesten a Szilágyi Erzsébet fasornál fordított ki a földből egy munkagép - tájékoztatott Hajdú Gábor, tűzszerész ezredes.
okt. 27
22:28
A bomba hatékonyabb a hídlezárásnál (HírExtra)
Bedugult a forgalom Budapesten a Moszkva téren és környékén, miután szombaton kora délután lezárták a Szilágyi Erzsébet fasort több világháborús bomba miatt. Bíró Erzsébet, elmondta, hogy a gyors 56-os autóbuszokat és az 56 villamosokat pótló buszokat a Csaba utcán és a Városmajor utcán keresztül terelik a Fogaskerekűig.
okt. 27
23:05
Püspök kell a politikához (HírExtra)
Nyilvános, politikai eseményekhez kapcsolódó bármilyen egyházi jellegű szolgálatban csak az illetékes püspök hozzájárulásával működhetnek közre az evangélikus lelkészek - erről a Magyarországi Evangélikus Egyház püspöki tanácsa adott ki határozatot, amely az egyház interneten közzétett hírlevelében olvasható.

2007. október 28. vasárnap

okt. 28
7:29
Cserbenhagyó bábaasszony (HírExtra)
Életveszélyes állapotban vittek kórházba egy otthon szülő anyát és csecsemőjét péntekről szombatra virradó éjszaka Budapesten. Az anya az orvosoknak azt mondta, hogy tervezett otthon szülés volt. Orvost vagy bábát nem találtak a lakásban a helyszínre érkező mentősök.
okt. 28
7:35
Grespik László újra száguld (HírExtra)
Jogtalan rendőri intézkedésekről és fellépésekről beszéltek a pénteki Erzsébet hídi blokádkísérlet kapcsán jogvédők és előállítottak szombati budapesti sajtótájékoztatójukon. Grespik László egy strasbourgi emberi jogi bírósági döntésre hivatkozva azt állította: minden békés tüntetés feloszlathatatlan.
okt. 28
7:54
Ifjak a barikádokon (HírExtra)
A péntek reggeli híradások szerint az Erzsébet híd lezárására és a Belváros egy részének elbarikádozására szerveződő tüntetők túlnyomórészt a középiskolás korosztály tagjaiból kerültek ki. Hogy kik ők és mi vitte őket az utcára, arról Závecz Tibor szociológust, a Szonda Ipsos igazgatóját kérdeztük.
okt. 28
7:57
Orbán az összefogás erejéről (HírExtra)
Soha sem lehet úgy tönkretenni Magyarországot, a kárpát-medencei magyar nemzetet, hogy ha összefogunk, ne tudnánk közös erővel újra és újra felemelni, s ez az idő nincs már messze - mondta a határon túli magyarság tagjainak szombaton Nagybányán Orbán Viktor.
okt. 28
7:57
Időközi polgármester-választást Pálmonostorán (Alternatív Energia)
Időközi polgármester-választást tartanak ma a Bács-Kiskun megyei Pálmonostorán a korábbi polgármester lemondása miatt. A 2058 fős településen a lemondott Cseszkó László nem indul a választáson. A függetlenként induló Csenki János alpolgármester, a szintén független jelölt Rádiné Gémes Ildikó, valamint az MSZP jelöltje, Dobronyi József közül választhatják meg a szavazásra jogosultak a település…
okt. 28
8:03
Szili: jó lenne a morális rendszerváltást is végigvinni Magyarországon (Alternatív Energia)
Szili Katalin szerint a népszavazási kezdeményezések - amelyek többsége aktuálpolitikai célokat szolgál - a parlamenti erők tehetetlenségét és együttműködési képtelenségét mutatják. A házelnök úgy látja: a népszavazás, ami a közvetlen népképviseleti érdekérvényesítés egyik legfontosabb formája, a kezdeményezések nagy száma és eltérő minősége miatt elveszítheti a jelentőségét. A népszavazás…
okt. 28
8:14
Elszállították a kordonokat az Erzsébet hídról (Alternatív Energia)
Megnyílt az Erzsébet híd a gyalogosforgalom előtt - közölte a BFK sajtóügyeletese. Bartha László elmondta, hogy a BRFK vezetése éjszaka folyamatosan értékelte a közbiztonsági helyzetet, s végül úgy döntött, hogy megnyitják a gyalogosforgalom előtt a hidat. A kordonokat az éjszaka elszállították - tette hozzá.
okt. 28
8:19
Új mentőhajókat és jobb viharjelző rendszert terveznek a Balatonra (Infostart)
Új mentőhajókat, jobb viharjelzőrendszert, több jól képzett vízimentőst, valamint összehangoltabb mentésirányítás megteremtését tűzte ki célul a Balaton Régió Közbiztonsági Tanácsadó Testülete - nyilatkozta az InfoRádiónak Jamrik Péter, a testület elnöke. Hozzátette: a tervek megvalósításához komolyabb állami támogatásra lesz szükség.
okt. 28
8:20
Gyorsreagálású presbiterek (HírExtra)
Megdöbbentőnek nevezte a Magyar Református Presbiteri Szövetség elnöksége a benesi dekrétumok szlovákiai megerősítését - a testület határozatának szövege a szervezet interneten közzétett közleményében olvasható.
okt. 28
8:31
Mindszentyre emlékeznek (HírExtra)
Mindszenty Józsefre emlékeznek ma a Nógrád megyei Felsőpetényben abból az alkalomból, hogy a kirakatperben elítélt bíboros, hercegprímás, esztergomi érsek 1956. október 30-án szabadult a felsőpetényi Almássy-kastélyból.
okt. 28
9:40
Uniós csúcsvezető Magyarországon (Infostart)
A Legfelsőbb Bíróság elnökének meghívására Magyarországra érkezett az Európai Bíróság elnöke, az unió egyik legmagasabb rangú tisztviselője.
okt. 28
9:42
Elvitték a kordonokat: ismét lehet gyalogolni az Erzsébet hídon (Infostart)
Megnyílt az Erzsébet híd a gyalogosforgalom előtt, a rendőrség elszállította a kordonokat - közölte a BRFK sajtóügyeletese. A hídat pénteken reggel zárták le a gyalogosok előtt, mert több engedély nélküli tüntető megbénította az autóforgalmat.
okt. 28
9:46
Megnyilt a híd (HírExtra)
Megnyílt az Erzsébet híd a gyalogosforgalom előtt - közölte a BFK sajtóügyeletese az MTI-vel vasárnap reggel. Bartha László elmondta, hogy a BRFK vezetése éjszaka folyamatosan értékelte a közbiztonsági helyzetet, s végül úgy döntött, hogy megnyitják a gyalogosforgalom előtt a hidat. A kordonokat az éjszaka folyamán elszállították - tette hozzá.
okt. 28
9:51
Szili: elveszítheti jelentőségét a népszavazás (Infostart)
Az Országgyűlés elnöke szerint a népszavazási kezdeményezések a parlamenti erők tehetetlenségét és együttműködési képtelenségét jelentik.
okt. 28
9:52
Hamarosan döntenek a gyűlölettörvényről (HírExtra)
Az Országgyűlés jövő heti, kétnapos ülésén folytatja a 2008-as költségvetés vitáját, és megvitatja a jövő nemzedékek ombudsmanjáról szóló törvényjavaslatot. Hétfőn a képviselők döntenek a polgári törvénykönyv gyűlöletbeszéddel kapcsolatos módosításáról.
okt. 28
10:13
Sztrájkolnak a vasutasok megint (HírExtra)
Figyelmeztető sztrájkot tart november 7-én a két vasúti érdekképviselet a szárnyvonalak tervezett bezárása ellen. Egyebek mellett nehezményezik, hogy a MÁV vezetése a döntés meghozatala előtt nem tájékoztatta a szakszervezeteket és nem kérte ki véleményét a tervezett intézkedéssel kapcsolatban.
okt. 28
10:38
Ellentmondások az otthon szülő asszony kálváriája körül (Infostart)
Jól van az az otthon szülő asszony, akit szombatra virradó éjszaka életveszélyes állapotban szállítottak kórházba. Miközben a kórház ügyeletes orvosa szerint a szülést vezető bába magára hagyta az erősen vérző nőt, aki erősen kivérzett, az apa és a bábák cáfolják az állítást.
okt. 28
10:45
Nálunk az Európai Bíróság elnöke (HírExtra)
Háromnapos látogatásra hazánkba érkezett az Európai Bíróság elnöke, Vasziliosz Szkurisz - tájékoztatta az MTI-t az európai főbírót meghívó magyar Legfelsőbb Bíróság elnöke.
okt. 28
11:39
Dávid Ibola javaslata Gyurcsányhoz és Vereshez (Alternatív Energia)
A Magyar Demokrata Fórum azt javasolja Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek és Veres János pénzügyminiszternek, hogy a kormány tisztasági csomagját egészítse ki egy nyolcadik törvénnyel: adjon törvényi garanciát arra, hogy a vagyongyarapodási vizsgálat eljárása nem a megfenyegetés, a zsarolás eszköze, nem politikai megrendelés a válogatás alapja. Erről Dávid Ibolya, az MDF elnöke írta közleményében.
okt. 28
11:54
Ősfákat pénzért? (HírExtra)
Kis dobozkákba csomagolva a szállításkor lehullott forgácsokat, az ősfák darabjait ötszáz forintért árulták szombaton Miskolcon. A Herman Ottó Múzeum, az Észak-Magyarország és a MR6 Régió Rádió közös adománygyűjtő akciót szervezett a 8 millió éves mocsári ciprusok megmentésére. Az ezer doboz délutánra elfogyott. A bevételt az ősfák restaurálására fordítják majd.
okt. 28
11:59
Újra van víz Sárospatakon! (HírExtra)
Minden sárospataki és makkoshotykai lakásban újra van vízszolgáltatás, miután szombaton késő este a vízmű szakembereinek sikerült kicserélni a sérült vezetékszakaszt, tájékoztatta a Független Hírügynökséget Lakatos István, a Zemplén Vízmű ügyvezető igazgatója.
okt. 28
12:10
Milliók a daganatos betegekért (HírExtra)
Csaknem 32 millió forint gyűlt össze a "Tegyünk együtt a gyermekekért" (TEGY) program idei akciójában. Az összeget vasárnap adják át a Magyar Gyermekonkológiai Hálózat képviselőinek a program záróeseményén.
okt. 28
12:36
Szekeres katonákat küld Afganisztánba (HírExtra)
A jelenleginél ötven százalékkal több magyar katona teljesít majd szolgálatot 2008-tól Afganisztánban, az új vállalások új típusú kockázatokat is jelentenek majd - mondta Szekeres Imre honvédelmi miniszter az MTI-nek.

Keresés