Nyíregyházára, azaz a szabolcsi megyeszékhely kórházába járhatnak a tokaji betegek, az ehhez a kistérséghez tartozó települések lakói pedig a miskolci megyei kórházba, ugyanis kérésükre az ÁNTSZ módosította a kórházi fekvőbeteg-ellátási körzetek határait Borsod-Abaúj-Zemplén megyében.
A közoktatási normatív támogatást 50 milliárd forinttal, a felsőoktatási intézmények támogatását pedig 9 milliárd forinttal emelné meg a Fidesz a 2008-as költségvetésben - jelentette be Pokorni Zoltán, az ellenzéki párt alelnöke keddi sajtótájékoztatóján.
Az MSZP szerint klasszikus mutyizás, régimódi panamázás folyik Győrben Szijjártó Péternek, a Fidesz szóvivőjének tudtával. Erről Neupor Zsolt, az MSZP győri szervezetének elnöke beszélt kedden Budapesten Török Zsolttal, az MSZP országgyűlési képviselőjével tartott sajtótájékoztatóján.
A nemzetközi nyomozás ellenáre továbbra sem lehet tudni, hogy mikor hozza nyilvánosságra a Miniszterelnöki Hivatal a kormány Gripen-bizottságának jelentését.
A Köztársaság téren fordult meg az 1956-os forradalom sorsa, ugyanis október 30. után döntött úgy Hruscsov, hogy katonáival Magyarországra támad - mondta Donáth Ferenc, a Nagy Imre Társaság fővárosi szervezetének elnöke kedden Budapesten, Jean-Pierre Pedrazzini, a Paris Match tudósítójának bronz mellszobránál tartott megemlékezésen.
Az MSZP szerint klasszikus mutyizás, régimódi panamázás folyik Győrben a Fidesz-KDNP frakció közreműködésével. A helyi Fidelitas elnökének érdekeltségébe tartozó cég is kapott önkormányzati támogatást, amelyről egyébként a Szijjártó Péter vezette helyi bizottság döntött - mondta az InfoRádióban a szocialista párt győri szervezetének elnöke.
Fokozott ellenőrzést tart az ünnepek idején a rendőrség a temetőkben és azok környékén. Kiemelt figyelmet fordítanak a gépjárműlopások és feltörések, valamint a zseblopások megelőzésére is. A temetők reggel 7 órától este 8-ig lesznek nyitva.
A magyar közélet egyik legdemokratikusabban és legsikeresebben működő intézményei a diákönkormányzatok, illetőleg a diákparlament - mondta Hiller István oktatási miniszter az Országos Diákparlament záróülésén kedden, Zánkán.
Nincs olyan ország, ahol a zöldügyeket külön parlamenti obudsman figyelné, ahol a jövő nemzedékével egy önálló ombudsman foglalkozna - méltatta a jövő nemzedék ombudsmanjáról szóló törvényjavaslatot keddi, parlamenti sajtótájékoztatóján Kovács Kálmán környezetvédelmi és vízügyi államtitkár. Zöldügyekben Magyarország együtt mozdul a világ élvonalával. Meggyőződésünk, hogy ez az igazi…
Levélben kérte Sólyom László köztársasági elnököt a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogvédő szervezet, hogy az államfő - élve alkotmányos jogával - ne írja alá a Polgári törvénykönyvet módosító, a parlament által megszavazott úgynevezett gyűlöletbeszéd-törvényt, hanem kérjen előzetes normakontrollt az Alkotmánybíróságtól - közölte a TASZ kedden. "A TASZ a szólásszabadság aránytalan korlátozása…
A közoktatási normatív támogatást 50 milliárd forinttal, a felsőoktatási intézmények támogatását pedig 9 milliárd forinttal emelné meg a Fidesz a 2008-as költségvetésben - jelentette be Pokorni Zoltán, az ellenzéki párt alelnöke keddi sajtótájékoztatóján. A közoktatási normatíva a plusz 50 milliárd forinttal 485 milliárdra nőne - mondta az Orbán-kormány oktatási minisztere, aki szerint az…
Az adatvédelmi biztoshoz fordult kedden Gusztos Péter (SZDSZ), mert a Nógrád megyei Litkén felszólító levelet és csekket helyeztek el azokon a sírokon, amelyek után a hozzátartozók nem fizették ki a sírmegváltási díjat - közölte a képviselő. A politikus elmondta, hogy a megyei napilap október 26-i számában megjelent fényképes cikkből értesült az önkormányzati rendeletről. Hozzátette, hogy bár sem…
A kormány kitart a kisadók összevonása mellett, amely az adóegyszerűsítés és a jobb áttekinthetőség jegyében fogant adóváltoztatás - mondta Veres János pénzügyminiszter a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) keddi rendezvényén, Budapesten. Bár az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) nem támogatja kisadók összevonását, a kormány továbbra is támogatja azt - felelte Veres János…
Az adatvédelmi biztoshoz fordult a szabad demokrata Gusztos Péter, mert a Nógrád megyei Litkén felszólító levelet és csekket helyeztek el azokon a sírokon, amelyek után a hozzátartozók nem fizették ki a sírmegváltási díjat.
Ez év október végéig csaknem kétszer annyi szabálysértőt állítottak bíróság elé Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, mint az elmúlt esztendő egészében - közölte a rendőrség kedden. A statisztikai adatokat elemezve megállapítható, hogy akiket bíróság elé állítottak, azoknál alacsonyabb a visszaesők száma, mint azok között, akiket "csupán" feljelentettek. Már a szabálysértési őrizet is alkalmas arra,…
Budapesten tüntettek az ország minden szegeletéből összegyűlt Volán buszvezetők, a somogy megyeiek ráadásul kétórás sztrájkot is tartotta reggel öttől hétig.
A nemzetbiztonsági szolgálatok vezető posztjait érintő változásokat jelentett be Szilvásy György, a polgári titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.
A Fidesz szánalmas és nevetséges lejáratási kísérletnek tartja a szocialisták keddi állításait, amelyekkel Szijjártó Pétert akarják besározni - mondta Németh Zoltán, az ellenzéki párt győri vezetője kedden Budapesten. Győr fideszes alpolgármestere sajtótájékoztatóján bizottsági jegyzőkönyvekkel bizonyította, hogy az MSZP által kifogásolt két fideszes érintettségű vállalkozás pályázatát a győri…
Lehetséges a következő években akár az egyesülés is az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT) és a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) között, a már működő uniójuk alapján - jelentette be Vígh László ÉSZT-elnök a szervezet mai küldöttgyűlésén.
A Fidesz szánalmas és nevetséges lejáratási kísérletnek tartja a szocialisták állításait, amelyekkel Szijjártó Pétert szóvivőt akarják besározni - mondta Németh Zoltán, az ellenzéki párt győri vezetője.
Az MDF felszólítja a kormányt, hogy vegye figyelembe a gazdasági szereplők kérését, és tegyen le a kisadók összevonásával kapcsolatos tervéről; a párt elutasítja a kormány által tervezett úgynevezett erőforrás fejlesztési hozzájárulás bevezetését is - közölte az MDF alelnöke kedden, Budapesten.
Hat megyei rendőrfőkapitány vezetői kinevezésének visszavonását kezdeményezte az igazságügyi és rendészeti miniszternél Bencze József országos rendőrfőkapitány - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság.
Hat megyei rendőrfőkapitány vezetői kinevezésének visszavonását kezdeményezte kedden az igazságügyi és rendészeti miniszternél Bencze József országos rendőrfőkapitány - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság. Bencze József rendőr altábornagy "Baranya, Bács-Kiskun, Heves, Komárom-Esztergom, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Zala megye rendőrfőkapitányainak vezetői kinevezésének november 14-i hatállyal,…
Hét tonna élelmiszert osztott szét nélkülöző családok számára négy megyében a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet kedden - közölte a szervezet. Az Európai Unió intervenciós gabonakészletéből származó támogatásból a legrászorultabbak részesültek, összesen hétszáz csomag került nélkülöző családokhoz - olvasható a közleményben. A szervezet az idén nyolcadik alkalommal osztott élelmiszercsomagot az EU…
Jövő január elsejétől változik a gáz-, és távhőtámogatási rendszer - jelentette be Budai Bernadett a keddi kormányszóvivői tájékoztatón Budapesten. Emlékeztetett arra: tavaly öt kategóriába sorolták a gázt és távhőt használók körét, az egy háztartási egységre jutó havi jövedelem alapján. Ebből négy kategória jogosult támogatásra. Budai Bernadett tájékoztatása szerint az alacsony keresetűek két…
Lehetséges a következő években akár az egyesülés is az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT) és a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) között, a már működő uniójuk alapján - jelentette be Vígh László ÉSZT-elnök a szervezet mai küldöttgyűlésén.
A szabálysértési és a gyülekezési törvény módosítását javasolja a Nemzetbiztonsági Kabinet - mondta a testület ülése után Szilvásy György, a polgári titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter a keddi budapesti kormányszóvivői tájékoztatón. A miniszter kifejtette: a két jogszabállyal összefüggésben korábban már felvetett javaslatokat tesznek az egyértelműbb szabályozás érdekében. Ilyen…
Szakmai szereplőként kívánnak megjelenni az önkéntes egészségpénztárak a pénzügyi befektetők mellett a kötelező egészségbiztosítási rendszerben - hangzott el a Stabilitás Pénztárszövetség és az Országos Egészségpénztárak Szövetsége által tartott keddi sajtótájékoztatón, Budapesten. Studniczky Ferenc, az OTP Egészségpénztár ügyvezető igazgatója hangsúlyozta, hogy a tíz éve működő önkéntes…
Ráomlott a homokbánya fala három gyermekre a Veszprém megyei Sümegprága határában; egyiküket már megtalálták holtan - közölte a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletese. A másik két gyermek is a leomlott, rendkívül nagy mennyiségű homok alatt van, életben maradásukra nem sok esély van - mondta Somlai Lajos, hozzátéve, hogy a sümegi tűzoltók munkagépekkel, nagy erővel dolgoznak a…
Szerda estig kell elhordania a Citadella alatti Kristálybarlang előtt felhalmozott több méter magas földhalmot az ugyanott luxusvillát építtető cégnek - tudta meg az InfoRádió a természetvédelmi hatóságtól. Eközben nyilatkozatháború alakult ki az ingatlanfejlesztő cég és Adamkó Péter barlangkutatók között, azt viszont továbbra sem tudni, hogy megrongálódott-e a világszenzációnak számító barlang.
A Nemzeti Hírközlési Hatóság nem tudja a megadott határidőben kiírni az öt digitális televízió és egy digitális rádió műsorszóró-hálózat üzemeltetési jogosultságára vonatkozó pályázatát.
A szabálysértési és a gyülekezési törvény módosítását javasolja a Nemzetbiztonsági Kabinet - mondta a testület ülése után a polgári titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter a kormányszóvivői tájékoztatón.
Jövő január elsejétől változik a gáz-, és távhő-támogatási rendszer - jelentette be Budai Bernadett kormányszóvivő. A Fidesz szerint a kompenzáció már a nevében is hazugság.
Jövő január elsejétől változik a gáz-, és távhőtámogatási rendszer - jelentette be Budai Bernadett a keddi kormányszóvivői tájékoztatón Budapesten. Emlékeztetett arra: tavaly öt kategóriába sorolták a gázt és távhőt használók körét, az egy háztartási egységre jutó havi jövedelem alapján. Ebből négy kategória jogosult támogatásra. Budai Bernadett tájékoztatása szerint az alacsony keresetűek két…
Megtalálták egy másik fiú holttestét is a tűzoltók a rendkívül nagy mennyiségű homok alatt a Sümegprága község határában lévő homokbányában - közölte a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője kedden este. Kedden délután omlott rá a homokfal a három 12 éves életkorú gyermekre - mondta Zöld János ezredes, hangsúlyozva, hogy a roppant mennyiségű homok alól három munkagéppel kezdték…
A magyar lakosság 89 százaléka támogatja, hogy az éttermekben teljes dohányzási tilalmat vezessenek be, a megkérdezettek kétharmada ugyanannyit, 15 százaléka többet járna étterembe, és csupán 7 százaléknyian étkeznének ritkábban nyilvános helyen, amennyiben valóban kitiltanák onnan a cigarettázókat derült ki az Országos Dohányfüstmentes Egyesület (ODE) áprilisi adatfelvételéből, melyre egy a…
Meghosszabítja az egészségügyi tárca a mobilitás programot, amely az áprilisi kórházátalakítások miatti elbocsátott orvosok és szakdolgozók munkához jutását segítette - értesült az InfoRádió.
A jövő héten kezdődik a szociális népszavazáshoz szükséges aláírások gyűjtésének második szakasza; az elmúlt egy év tapasztalataiból okulva úgy gondoljuk, az aláírások mennyiségével is dokumentálni kell, hogy valós támogatással bír a kezdeményezés - mondta Navracsics Tibor, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője kedden Veszprémben sajtótájékoztatón. Bízunk abban, hogy az Országos Választási…
Folytatódnak a tárgyalások a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) és az oktatási tárca között a tandíj sorsáról, valamint a HÖOK alternatív javaslatáról - közölte Miskolczi Norbert, a HÖOK elnöke. A hallgatói szervezet vezetője részleteket nem árult el a szakértői csoportok első egyeztetéséről, csak annyit mondott, hogy "van értelme tárgyalni". Az oktatási tárca sajtóirodáján…
A Fidesz azt követeli a kormánytól, hogy mondjon le az egészségbiztosítás privatizálásáról - jelentette ki Mikola István, az ellenzéki párt szakpolitikusa kedden Budapesten, sajtótájékoztatón. Azt kérjük, üzenjük, követeljük a kormánytól, hogy mondjon le a társadalombiztosítás és az egészségbiztosítás privatizálásáról, hagyja békén az embereket, és foglalkozzon a jelenlegi rendszer fokozatos…
A csütörtöktől vasárnapig tartó hosszú hétvégén és a jövő hét első napjaiban, elsősorban a külföldi vendégmunkások Nyugat-Európából történő haza- és visszautazása miatt, jelentősen növekszik a forgalom a határokon - tudatta a határőrség kedden. Az ünnepet megelőző napokban befelé Hegyeshalomnál, kilépésnél az ukrajnai, a román és a szerb határszakaszokon lévő átkelőhelyeken alakulhat ki torlódás…
Tucatnyi, több száz bálából rakott kazal felgyújtásával gyanúsítják a bicskei nyomozók azt a 49 éves férfit, akit egy tűzeset helyszínétől nem messze fogtak el a rendőrök - közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője kedden. R. Szabó Ágnes elmondta, hogy az illetőt állampolgári segítséggel fogták el a rendőrök; a megalapozott gyanú szerint a férfi három megyét kiterjedően tartotta…
Rendőrkézre került több névtelen fenyegetőző Borsod-Abaúj-Zemplén megyében; akár két évet is kaphatnak tettükért - tudatta a főkapitányság kommunikációs irodája kedden. Az elfogottak többsége azzal fenyegetőzőtt, hogy ha nem teljesítik követelését, bombát fog robbantani. Bomba nem robbant sehol, ám a telefonszám lebuktatta a fenyegetőket. A rendőrség közlése szerint a büntető törvénykönyv alapján…
Meghosszabbítja az egészségügyi tárca a mobilitás programot, amely az áprilisi kórház-átalakítások miatti elbocsátott orvosok, szakdolgozók munkához jutását segítette - értesült az InfoRádió.
A villamossínen álló autók eltávolítása, tulajdonosaik megbüntetése, metrófigyelő kamerák, buszsávfigyelő fényképezőgépek a buszokon, segítség a jegyellenőröknek - ezek a legfontosabb elemei annak a megállapodás-csomagnak, amelyet várhatóan novemberben írnak alá a BKV és a Budapesti Rendőr-főkapitányság vezetői.
Illegálisan üzemelt Sümegprága határában az a homokbánya, amelynek a területén kedden délután három gyermekre ráomlott a homokfal, s akik közül kettőt a tűzoltók már megtaláltak holtan - közölte a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője. A homokbányánál veszélyt jelző, illetve a területre való bemenetelt tiltó táblák nem voltak kihelyezve - tette hozzá Zöld János tűzoltó ezredes.
Feltehetően a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetből érkezett a miskolci rendőrkapitányságra csütörtökön egy telefonhívás, amely szerint bombát akartak elhelyezni az ügyészségen - tudatta a rendőrség kedden.
A Fidesz elnöke elképzelhetetlennek tartja, hogy pártja nagykoalícióra lépjen a jelenlegi kormánypártokkal. Orbán Viktor erről az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt.