Körülbelül 70 fős csoport zárta le az alsó rakpartot Budán - hangzott el az m1 híradójának különkiadásában. A hídon a felhajtókon és a járdákon a híd felvezetőjénél rengeteg rendőr áll, a forgalmat a déli irányból elterelték, a Szabadság híd felől nem lehet autózni az Erzsébet híd felé, a buszok is másfelé járnak, nem engedik fel a hídra, az utasokat leszállítják. - számolt be az m1 tudósítója.
Vízágyúval együtt felállt a rendőrsorfal teljes felszerelésben, pajzsokkal, a pesti oldalon, az Erzsébet híd melletti téren. Megindult az olszlató sorfal, a rendőrök szorosra zárták a soraikat, és határozottan tolják az embereket a mellékutcákba.
Nagyobb csoport gyűlt össze a Ferenciek terén - jelentette tudósítónk. Az Erzsébet hídról letolták az embereket a rendőrök, a forgalom ott folyamatos, de a pesti oldalon a Ferenciek terén megakad.
Erős rendőri jelenlét tapasztalható péntek délelőtt a Lánchíd pesti oldalán, ahol a Magyar Tudományos Akadémia előtti parkolóban csapatszállító járművek jelentek meg. Erős a jelenlét a budai oldalon is, ahol az Erzsébet hídról leszorított néhány tucatnyi tüntető több helyen rövidebb időre leállította forgalmat. A tüntetők a rendőrök megjelenésekor azonnal távoznak a helyszínről. Rövid idő…
Már az Astoria kereszteződésénél járnak a tüntetők, ezúttal ott zárták le az utat. Néhány százan lehetnek - jelentette tudósítónk. A rendőrök is körülbelül ugyanannyian lehetnek. Egy BKV-busz keresztben áll a kereszteződésben, mert éppen akkor ért oda, amikor a tüntetők és nem tudott tovább menni, az utasok leszálltak. A tüntetők leengedték a busz kerekét. Egy motoros is felborult, amikor ki…
A Rendészeti Biztonsági Szolgálat (Rebisz) péntek délelőtt nem sokkal háromnegyed tíz előtt közleményében kérte az embereket, hogy kerüljék el a Belgrád-rakpart-Szabad sajtó útja-Pesti alsó rakpart-Astoria környékét. A rendőrség internetes honlapján közzétett közlemény felszólítást is tartalmaz, miszerint a rendőri művelet területén tartózkodók a helyszínt haladéktalanul hagyják el. A közlemény…
Egyenként igazoltatják és nem engedik fel a hídra a Lánchíd budai oldalán a rendőrök azokat, akik az Erzsébet híd irányából érkeztek gyalogosan - jelentették a távirati iroda tudósítói. Az Erzsébet híd forgalmát péntek reggel leállítani próbáló tüntetők közül mintegy 40-50 ember ment át a Lánchídhoz, miután a rendőrök minden gyalogost - tüntetőt, újságírót egyaránt - leszorított a hídról. Útközben…
Az MDF elnöke levelet írt az igazságügyi és rendészeti miniszternek, amelyben azt kérte, a lehető leghamarabb kezdeményezzen átfogó, független szakmai vizsgálatot "a fővárosi parkoló-botrány" ügyében. Tekintettel arra, hogy a parlament egyelőre képtelennek bizonyult a parkoló-botrány érdemi kezelésére, most a pártok felett álló Antikorrupciós Koordinációs Testületen a sor, hogy alapos, szakszerű…
Már elérték a Blaha Lujza teret a tüntetők, a rendőrök jócskán lemaradva tőlük kísérik őket. A forgalom leállt a téren, a villamosokat is leállították, ott sorakoznak egymás után - jelentette atudósítónk. Előzőleg a Ferenciek terénél és az Astoriánál is káoszt hagytak maguk után, miután leterelték őket az Erzsébet hídról. Az Astóriánál egy busz is keresztbe állt, mert nem tudott az emberektől…
A Tomcat néven ismertté vált P. Tamást is előállította a rendőrség a Lánchídról - derül ki a BRFK péntek, nem sokkal fél tíz után közzétett közleményéből. Mint írják, pénteken, a reggeli órákban néhány tüntető megpróbált felmászni a Lánchíd pillérére, azonban a rendőrök a tűzoltóság munkatársainak segítségével leszedték őket és előállították. "Az előállított személyek egyike P. Tamás budapesti…
Újabb budapesti helyszínek, a Pesti alsó rakpart-József Attila utca-Vámház körút-Astoria által határolt körzet elkerülésére figyelmezteti az embereket a Rendészeti Biztonsági Szolgálat (Rebisz) a rendőrség internetes honlapján pénteken délelőtt háromnegyed tízkor közzétett közleményében. Mint írták, a rendőrség Budapesten 9 óra 37 perctől a Budapest V. kerület területén a jogellenesen összegyűlt…
A helyszínen meghalt egy 35 éves segédmotorral közlekedő fülöpszállási férfi, akit egy személyautó ütött el, s aki a szemből érkező tehergépkocsinak csapódott pénteken hajnalban az 52-es úton - közölte pénteken a rendőrség. A segédmotor a sötét úton világítás nélkül közlekedett - mondta Nyíkos Tamás törzszászlós, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Semmilyen politikai indulat nem adhat menlevelet arra, hogy félkótya őrjöngők túszul ejtsék a várost - írta közleményében a szocialista frakcióvezető a budapesti forgalmat megzavaró blokádról. Az eseménytől a Fidesz is elhatárolódott.
Szétszéledtek a tüntetők a Blaha Lujza tér és a Keleti pályaudvar között - jelentették a helyszínről az MTI tudósítói nem sokkal negyed tizenegy után. A rendőrök továbbra is nagy erőkkel vannak jelen a környéken. Az MTI egyik tudósítója arról számolt be, hogy árpádsávos zászlókat tartó tüntetőket köpködtek meg járókelők és kiabáltak feléjük, amiért megbénították a forgalmat és nem tudnak a…
Véget ért a hídblokádból lett "városjáró" tüntetés a fővárosban, szétszéledtek a tüntetők a Blaha Lujza tér és a Keleti pályaudvar között nem sokkal negyed tizenegy után. A rendőrök viszont továbbra is nagy erőkkel ott maradtak a környéken még egy ideig. Az Erzsébet hídnál kezdődött a megmozdulás reggel 8 órakor; a kuruc.info internetes oldalán hirdették már napok óta, hogy a taxisblokád 17.…
A Fidesz elfogadhatatlannak és törvénytelennek tartja a hídlezárást - hangsúlyozta Pelczné Gáll Ildikó, az ellenzéki párt alelnöke pénteki sajtótájékoztatóján. Az egyébként más témában meghirdetett sajtótájékoztató elején a politikus kijelentette: az Erzsébet híd lezárására való felhívást törvénytelen cselekedetnek tartják. Hozzátette: az egész hídlezárást elfogadhatatlan.
A rendőrség jogosan nyilvánította műveleti területté az Erzsébet hidat - mondta az InfoRádiónak Tóth Mihály büntetőjogász. Az egyetemi tanár szerint a péntek reggeli hídlezárás során a hídon tartózkodókat nem tekinthették egyszerű járókelőknek.
Az MSZP frakcióvezetője szerint semmilyen politikai indulat nem adhat menlevelet arra, hogy "félkótya őrjöngők túszul ejtsék a várost". Ezt Lendvai Ildikó közölte pénteken. A kormánypárti politikus várja azoknak a megszólalását, akik eddig idén októberben kizárólag a rendőröket tartották szükségesnek figyelmeztetni - szerepel a közleményben. Lendvai Ildikó szerint ami történt, már nem politika, de…
A budapesti Fidesz-KDNP frakcióvezetője a legnagyobb mértékben érthetetlennek és károsnak tartja a fővárosi közúti blokád gondolatát is. "Törvénytelen és anarchikus, akadályozza a város rendeltetésszerű használatát, sérti a lakosság alapjogait" - hangsúlyozta Tarlós István az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében. A politikus szerint az sem zárható ki, hogy a meggondolatlan rendbontók…
Negyed tizenkettőre minden, péntek délelőtt folyamán a rendőrség kérésére bevezetett forgalomkorlátozást megszüntetett a BKV - közölte a közlekedési társaság fődiszpécsere. Szántó Ferenc közlése szerint utolsóként a Blaha Lujza téri metróállomást adták vissza a forgalomnak. Korábban először a Ferenciek terén, majd az Astorián és a Blaha Lujza téren hajtottak keresztül megállás nélkül a…
Ismét tüntetők jelentek meg pénteken nem sokkal déli tizenkettő előtt a budapesti Ferenciek terén, ahol a rohamrendőrök mindenkit igazoltatni kezdtek. Az MTI tudósítóinak becslése szerint mintegy 150 tüntető gyűlt össze a téren, néhánynál árpádsávos zászló van. Többen közülük néhány órával korábban láthatók voltak az Erzsébet hídon is. A Ferenciek terén lévő ékszerbolt és fegyverbolt bezárt, az…
Sztrájkot és demonstrációt tartanak jövő kedden a Volán-dolgozók - mondta Korcsolayné Kovács Krisztina, a Közúti Közlekedési Dolgozók Szakszervezetének elnöke.
Vagyonosodási vizsgálatot kér maga ellen Lendvai Ildikó, az MSZP parlamenti frakcióvezetője, ugyanolyat, amilyet Orbán Viktor Fidesz-elnök vonatkozásában elrendeltek. Ezt a szocialista politikus jelentette be pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón. A törvényesség lényegével szembenállónak tartjuk, hogy a Fidesz két politikusa személyes és politikai sérelemnek tekinti az adóhatóság vizsgálatát,…
Hatósági határozat elleni izgatás vétségének és felfegyverkezve, csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntettének alapos gyanúját állapította meg a bíróság a Toroczkai Lászlóval szemben lefolytatott bizonyítás során, ezért az ügy iratait a Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészséghez áttette - tudatta közleményében a Fővárosi Bíróság pénteken. Csütörtökön a Pesti Központi…
Újabb tüntetőcsoport alakult ki Budapesten, a Ferenciek terén, körülbelül százan lehetnek a tudósítások szerint. Az MTV tudósítója szerint folyamatosan igazoltatják az embereket, és már többször felszólították őket, hogy hagyják el a helyszínt. Ha ez nem történik meg, úgy tudni, mindenkit előállítanak. Közben újabb több tucat rendőr érkezett erősítésként egy rabszállító autóval. Az Erzsébet híd…
Helybenhagyta a Pécsi Ítélőtábla pénteken hozott jogerős határozatában annak a nőnek a büntetését, akit korábban tizenkét év fegyházbüntetéssel sújtottak, miután tavaly Udvar községben olyan súlyosan bántalmazta tizenhárom hónapos gyermekét, hogy belehalt sérüléseibe. A táblabíróság Krémer László vezette büntető tanácsa megalapozottnak találta az ügyben első fokon eljárt Baranya Megyei Bíróság…
A Magyar Demokrata Fórum elnöke a leghatározottabban elítélte mindazt, "amit ma reggel és délelőtt szélsőjobboldali tüntetők műveltek Budapest közterületein".
A foglalkozási szabályok megsértése miatt jogerősen három évre eltiltotta a szülész-nőgyógyász szakma gyakorlásától a Fővárosi Ítélőtábla Geréb Ágnest, az otthonszülést pártoló orvost.
A taxisblokád 17. évfordulója alkalmából blokádot és polgári engedetlenségi mozgalmat szervezett péntek reggelre az Erzsébet hídra a Kuruc Infó internetes portál.
Megkezdték a tüntetők kiszorítását a Ferenciek teréről pénteken fél egykor a rendőrök, akik a demonstrálókat először arra szólították fel, hogy a Kecskeméti utca irányában hagyják el a teret. Több embert is megbilincseltek és elvittek a rendőrök az igazoltatásokat követően a Centrál Kávéház elől és igazoltatások zajlanak a Kárpátia étterem előtt is. Az MTI helyszíni tudósítói szerint a Petőfi…
Visszautasította internetes naplójában azt a vádat a kormányfő, hogy az ő utasítására ellenőrzi az adóhivatal Orbán Viktor miniszterelnököt. Gyurcsány Ferenc leszögezte: demokrata politikusnak tartja magát, olyannak, aki betartja az írott és íratlan szabályokat. A blogban a kormányfő hosszasan sorolja mindazt, ami szerinte a Fidesz és az Orbán-kormány számlájára írható.
A foglalkozási szabályok megsértése miatt jogerősen három évre eltiltotta a szülész-nőgyógyász szakma gyakorlásától a Fővárosi Ítélőtábla pénteken hozott határozatában Geréb Ágnest, az otthonszülést pártoló orvost. Geréb Ágnes ellen az volt a vád, hogy megsértette a foglalkozási szabályokat egy 2000 márciusában lezajlott otthonszülésnél, ahol szakorvosi segítséget nyújtott. A vád alól az első…
A Fideszen belül a népnemzeti értékek hatékonyabb képviseletére együttműködési megállapodást kötött a Kisgazda Polgári Szövetségpárt (KPSz), a Lungo Drom és a Nemzeti Fórum Egyesület.
Gyurcsány Ferenc szerint róla senki nem állíthatja, hogy a szomszédba kell mennie némi bátorságért, vagy hogy nem veszi fel az elé dobott kesztyűt, de semmi oka sincsen bárkinek azt állítani: politikai riválisaival szemben meg nem engedhető eszközöket vet be. A miniszterelnök erről pénteken írt internetes blogjában. "Küzdeni hajlandó és képes demokratikus politikus vagyok. Olyan, aki vitáit a…
Az Európai Unió 2013-ig nem csökkenti a magyar gazdáknak járó agrártámogatásokat - jelentette be Budapesten a közösség mezőgazdasági biztosa. Mariann Fischer Boel annak kapcsán beszélt erről, hogy az EU hamarosan felülvizsgálja agrárpolitikáját. A biztos szerint az év végéig megállapodhatnak a tagállamok az uniós borreformról, jóllehet, egyelőre nem került be a tervezetbe több magyar kérés.
Három hónappal, 2008. január 28-ig meghosszabbította a bíróság Lados István - Zuschlag János személyi titkára - előzetes letartóztatását - tájékoztatta Cseh Attila, a Csongrád Megyei Bíróság szóvivője az MTI-t pénteken. A Szegedi Városi Bíróság - az ügyészségi indítvánnyal egyező - végzésével Lados István előzetes letartóztatását az elsőfokú bíróság tárgyalás előkészítése során hozandó…
Gyurcsány Ferencnél két, feleségénél, Dobrev Kláránál egy adóvizsgálat volt 2005 óta - közölte Daróczi Dávid pénteken. A kormányszóvivő tájékoztatása szerint az APEH 2005-ben alapos személyi jövedelemadó vizsgálatot folytatott le Gyurcsány Ferencnél, amely a 2003-as és a 2004-es éveket egyaránt érintette. Hozzátette: az ügy száma 4876406919. Az eredményről szóló határozatot 2005. április 11-én…
Felszabadult a Ferenciek tere pénteken délután fél kettőre, a rendőrök az igazoltatásokat követően elvonultak, és nincs már tüntető sem a helyszínen. A forgalom ismét zavartalan, a Kossuth Lajos utca felől és irányába is lehet közlekedni az MTI helyszíni tudósítója szerint.
Az MDF határozottan elítéli a péntek reggeli fővárosi tüntetéseket - közölte Dávid Ibolya, az MDF elnöke. "A Magyar Demokrata Fórum elnökeként, egykori igazságügyi miniszterként a leghatározottabban elítélem mindazt, amit pénteken reggel és délelőtt szélsőjobboldali tüntetők műveltek Budapest közterületein" - hangsúlyozta közleményében a politikus. Megjegyezte: néhány száz szélsőséges tüntető…
Ötvennégy embert állított elő a rendőrség a péntek reggeli engedély nélküli tüntetésekkel kapcsolatban - közölte Bencze József országos rendőrfőkapitány budapesti sajtótájékoztatóján.A előállítottak között van G. László és B. Gábor (a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 vezetői), N. Előd (a Jobbik volt szóvivője), D. Ervin (Kossuth térről ismert tüntető), a Tomcat néven ismertté vált P. Tamás, valamint…
Feloszlatta magát a Pest megyei Törökbálint képviselőtestülete, ezzel mind a testület, mind pedig Keller László szocialista polgármester megbízatása lejárt.
Vasárnap kezdődik a téli időszámítás, ekkor hajnali három órakor kettő órára kell visszaállítani az órákat. A MÁV belföldi közlekedését, a Volán, illetve a Malév járatainak menetrendjét nem érinti az óraigazítás, a nemzetközi vonatok pedig Magyarországon várják be indulási idejüket. A MÁV menetrendjét emiatt nem kell módosítani. Néhány nemzetközi és belföldi vonat azonban a határállomáson, illetve…
Négy pontból álló kártérítési terv megvalósítását kezdeményezi Demszky Gábor a budapesti "önkényes zavarkeltőkkel" szemben - a főpolgármester erről szóló közleményét sajtófőnöke juttatta el pénteken. A főpolgármester szerint a négy pont megvalósításával elősegítik, hogy a politikai provokációk árát ne a budapesti adófizetők, hanem a tényleges károkozók fizessék meg.
A dolgok mai állása szerint nem lehet kijelenteni, hogy Orbán Viktorral szemben vagyonosodási vizsgálat indult; lehet, hogy az lesz belőle, lehet, hogy nem - mondta Bakonyi Ágnes, az APEH sajtófőnöke pénteken, a hivatal rendkívüli sajtótájékoztatóján. A tájékoztatót azért hívták össze, hogy tisztázzák a személyi jövedelemadó ellenőrzések és a vagyonosodási vizsgálatok körüli félreértéseket, miután…
A Tokaj Reneszánsz Egyesület elnöke szerint jogtalanul adta ki a hatóság a Szerencsen épülő szalmatüzelésű erőmű építési engedélyét. Mészáros László az InfoRádiónak elmondta: a szombati tiltakozó demonstrációnak még lehet haszna, eddig ugyanis csak földmunkákat végeztek az építők.
Léderer András, az SZDSZ Új Generáció elnöke nyílt levélben arra kérte az adatvédelmi biztost, hogy rendeljen el vizsgálatot a kuruc.info által mobiltelefonokra érkezett üzenetek kapcsán. A dokumentumot pénteken juttatta el az SZDSZ ifjúsági szervezete a sajtónak.
Orbán Viktor áll a vagyonosodási vizsgálat elébe; a Fidesz elnöke pénteken úgy kommentálta az ügyet újságíróknak: "Hajrá, APEH!". Az ellenzéki pártelnököt arról kérdezték, továbbra is politikai jellegűnek tartja-e a vele szemben bejelentett vagyonosodási vizsgálatot, miután kiderült, hogy szocialista képviselőkkel szemben is folynak ilyen vizsgálatok, illetve Lendvai Ildikó MSZP-frakcióvezető is…
A dolgok mai állása szerint nem lehet kijelenteni, hogy Orbán Viktorral szemben vagyonosodási vizsgálat indult; lehet, hogy az lesz belőle, lehet, hogy nem - mondta Bakonyi Ágnes, az APEH sajtófőnöke pénteken, a hivatal rendkívüli sajtótájékoztatóján. A tájékoztatót azért hívták össze, hogy tisztázzák a személyi jövedelemadó (szja) ellenőrzések és a vagyonosodási vizsgálatok körüli félreértéseket,…