2007. október 5. péntek

okt. 5
17:00
Sólyom körútja (HírExtra)
Borsod-Abaúj-Zemplén megyében folytatódik Sólyom László országjáró körútja, amelynek keretében az államfő végiglátogatja Magyarország kilenc nemzeti parkját; a mostani program vasárnap kezdődik és kedden ér véget.
okt. 5
17:05
Szlovák-magyar történészek a Benes-dekrétumokról (HírExtra)
A második világháborút követő, a Benes dekrétumok alapján végrehajtott szlovák-magyar lakosságcseréről tartott konferencia második napján arról is szó volt Salgótarjánban, hogy milyen volt a Csehszlovákiába önként áttelepülő magyarországi szlovákok sorsa.
okt. 5
17:13
Forgalomkorlátozás a fővárosban (HírExtra)
Ünnepi megemlékezés miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lép életbe a főváros területén október 6-án. Tilos megállni 2007. október 5-én 18 órától 2007. október 6-án 22 óráig a Budapest V. kerület, Batthyány Örökmécses körül mindkét oldalon.
okt. 5
17:18
Súlyosbították a lányanya büntetését, aki hagyta megfulladni újszülöttjét (Alternatív Energia)
Két év, négy évre felfüggesztett fogházbüntetéssel sújtotta a Pécsi Ítélőtábla pénteken hozott jogerős határozatában azt a bakházai lányanyát, aki tavaly alsóneműjébe megszülte, majd hagyta megfulladni gyermekét. A táblabíróság Krémer László vezette büntető tanácsa ezzel súlyosította az ügyben első fokon eljárt Somogy Megyei Bíróság hat hónap, egy évre felfüggesztett fogházbüntetésről szóló…
okt. 5
17:23
Trükkös tolvajok rendőrkézen (Alternatív Energia)
Különböző legendákkal, hamis indokokkal csaltak ki idős emberektől több százezer forintot úgynevezett trükkös tolvajok Miskolcon és környékén és más városokban is, lebuktak, előzetesbe kerültek - közölte a rendőrség pénteken. Egy sajókeresztúri és egy sajóbábonyi férfi került rendőrkézre Miskolcon, mindkettőjüket azzal gyanúsítja a rendőrség, hogy az elmúlt két hónapban több alkalommal idős…
okt. 5
17:32
Letölthető olajakták (HírExtra)
Az olajügyekben keletkezett titkos iratok közül a jövő hét elejétől a Nemzeti Nyomozó Iroda felszabadított aktái felkerülnek a rendőrség internetes honlapjára, majd még október vége előtt a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságán (VPOP) fejeződik be a felülvizsgálat.
okt. 5
17:40
MSZP: politikai tisztogatás (HírExtra)
Politikai tisztogatást folytat Füzesabony fideszses vezetése - jelentette ki a térség szocialista országgyűlési képviselője a Heves megyei településen megtartott pénteki sajtótájékoztatóján.
okt. 5
17:54
Jobboldali jogvédők (HírExtra)
Az alapvető emberi szabadságjogokra és azok védelmére kívánja felhívni a figyelmet a pénteken nyilvánosság elé lépő, a politikai jobboldalhoz köthető Szabadság Kör, amely első javaslataként a rendőrségi törvény módosítását kezdeményezi.
okt. 5
18:01
Megint gyalogost gázolt a villamos (Alternatív Energia)
Elütött egy idős, 77 éves nőt a villamos pénteken délután a fővárosban, a Margit körúton - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese, Szabó Illés. Mezei László, a BKV fődiszpécsere elmondta: a baleset a Margit körút és a Bem József utca kereszteződésében történt, amikor az idős nő a kocsisor között akart átkelni az úton. A nőt a mentők súlyos sérüléssel szállították kórházba -…
okt. 5
18:02
Négy disznó bánta Gyurcsány látogatását (HírExtra)
Kartalra látogatott ma Gyurcsány Ferenc miniszterelnök. Kétségtelenül a Népzenei találkozó és a Kukorica fesztivál között ez kiemelkedő eseménynek számít a községben. A Pest megyei településnek utoljára 2003 márciusában volt ilyen neves vendége. Akkor Pat Cox, az Európai Parlament (EP) elnöke látogatott el a községbe.
okt. 5
18:05
Még nem döntöttek a vízművek eladásáról (Infostart)
Nem született döntés a regionális vízművek privatizációjáról - közölte a Pénzügyminisztérium államtitkára az Országos Érdekegyeztető Tanács ülésén.
okt. 5
18:06
Fidesz: a szocialistákat továbbra sem zavarják a tények (Alternatív Energia)
A Fidesz szerint a szocialistákat továbbra sem zavarják a tények, holott az elmúlt időszakban világossá és egyértelművé vált, hogy egy központilag vezényelt és felülről kiépített rendszerben, maffia módszerrel lopják el a közpénzeket - közölte a párt szóvivője pénteki sajtótájékoztatóján, Budapesten. Szijjártó Péter elmondta: több dologról nem esett szó Juhász Ferenc sajtótájékoztatóján, például…
okt. 5
18:07
Suchman a Balatonról (HírExtra)
A Balaton élővilágáért és ökológiai egyensúlyáért nem felelhet egy privatizálhatóvá vált társaság, a halászati jogot egy szakmai szervezetnek kell megkapnia a jövőben a Balatoni Halászati Zrt. helyett mondta Suchman Tamás.
okt. 5
18:10
Egyházi iskolák is pályázhatnak uniós forrásokra (Infostart)
Megnyílnak az európai uniós pályázati lehetőségek az egyházi iskolák előtt - mondta az evangélikus egyházi fenntartású iskolák konferenciáján a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség vezető programmenedzsere.
okt. 5
18:26
A Fidesz kérjen bocsánatot! (HírExtra)
Az MSZP felszólítja a Fideszt, kérjen bocsánatot mindazon kijelentésekért, amelyeket az elmúlt időszakban a szocialistákra zúdítottak - mondta Juhász Ferenc a párt elnökhelyettese, pénteki sajtótóájékoztatóján.
okt. 5
18:33
Deutsch-Für: Szilvásy és Ocsovai székbe ültetése után "kezdődött el a zuschlagolás" (Alternatív Energia)
Az Orbán-kormány ideje alatt törvényes és tisztességes pályázatok keretében kaphattak támogatást az gyermek- és ifjúsági szervezetek - jelentette ki Deutsch-Für Tamás, a Fidesz elnökének kabinetfőnöke, az Ifjúsági- és Sportminisztérium egykori irányítója pénteken. A Népszabadság pénteki számában azt írta: "Téved, aki azt hiszi, hogy Zuschlag Jánosék kifejezetten a Medgyessy-, majd a Gyurcsány-…
okt. 5
18:36
Orbán és Szekeres megemlékezik (HírExtra)
Szekeres Imre Aradon, Orbán Viktor Nagyváradon vesz részt október 6-án, az aradi vértanúk kivégzésének évfordulóján szervezett megemlékezéseken. A magyar honvédelmi miniszter az aradi Szabadság szobornál az RMDSZ szervezte rendezvényen vesz rész, Orbán Viktor pedig Tőkés László református püspök mellett Szacsvay Imre nagyváradi szobrát koszorúzza meg.
okt. 5
18:42
Teherszállító gépek landolhatnak majd Mezőkövesden (Infostart)
Mezőkövesd és a szomszédos Mezőkeresztes hasznosíthatja a két község területén található volt szovjet katonai repülőteret - jelentették be közösen a települések polgármesterei.
okt. 5
19:03
Szófia kérjen bocsánatot! (HírExtra)
Bocsánatkérésre szólítja fel az MSZP-frakció 56-os munkacsoportja Havas Szófia szocialista országgyűlési képviselőt. A munkacsoport egyben elhatárolja magát a képviselő nyilatkozatától.
okt. 5
19:09
Példátlan lépésre készül a rendőrség (Infostart)
Minden idők legnagyobb arculatváltására készül a magyar rendőrség - értesült a HavariaPress.
okt. 5
19:17
Bajnai: a fejlődéshez nem csak pénzre, szemléletváltozásra is szükség van (Alternatív Energia)
Bajnai Gordon szerint a fejlődéshez nem elég a fejlesztés, az uniós források, szemléletváltozásra is szükség van. Az uniós támogatásoknak köszönhetően Magyarországon lesz pénz a fejlesztésekhez, de ahhoz, hogy ebből fejlődés legyen, mi magunknak is meg kell változnunk - hangsúlyozta az önkormányzati és területfejlesztési miniszter pénteken Kaposváron a két évvel ezelőtt Kolber István (MSZP)…
okt. 5
19:20
Mi nem lehet egy parlamenti képviselő? (Infostart)
Ahogyan arról az InfoRádió többször is beszámolt, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kezdeményezte a főállású képviselőség intézményének bevezetését. Ez csak az MSZP frakciójában több mint harminc politikusnak jelentené azt, hogy döntenie kell: polgármester, vagy országgyűlési képviselő lesz. A parlament tagjainak azonban már most is számos foglalkozástól távol kell maradniuk.
okt. 5
19:25
Fidesz: Szánalmas menekülési kísérlet (HírExtra)
Szánalmas menekülési kísérletnek nevezte a Fidesz szóvivője mindazt, amit Juhász Ferenc szocialista elnök-helyettes pénteken mondott a közpénzek eltulajdonításáról. Az MSZP-t soha nem látott mértékű belső ellentétek feszítik, egyre többen és egyre hangosabban tiltakoznak Gyurcsány Ferenc döntései ellen, ráadásul a párt támogatottsága is történelmi mélypontra zuhant.
okt. 5
19:53
Olcsóbbak a gyógyszerek, de többet fizetünk (Infostart)
Bár számos gyógyszer lett olcsóbb - átlagosan 100-120 forinttal -, mégis többet fizetnek az emberek az orvosságért. Ennek egyik oka az, hogy csökkent a gyógyszerek tb-támogatása - számolt be az InfoRádiónak Horváth-Sziklai Attila, a Magyar Gyógyszerész Kamara országos ügyviteli vezetője.
okt. 5
19:53
Vonják vissza a törvénymódosítást! (HírExtra)
A kormány vonja vissza a kisadók összevonásáról szóló törvénymódosító javaslatát, mert az nem egyszerűsíti az adminisztrációt, viszont tehernövekedést jelentene. Ezt kérte a munkaadói és a munkavállalói oldal az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) pénteki ülésén a Pénzügyminisztérium államtitkárától.
okt. 5
19:54
"Érdeklődés hiányában" elmarad a népszavazás a kaposvári kerülőútról (Alternatív Energia)
Kevés, mindössze 269 aláírás gyűlt össze, ezért nem lesz népszavazás Kaposváron a kaposfüredi városrészt elkerülő út ügyében - közölte Kéki Zoltán címzetes főjegyző pénteken. A helyi népszavazásra bocsátani kívánt kérdés arról szólt volna, hogy "Egyetért-e Ön azzal, hogy az állami kezelésű 67-es főút Kaposfüredet elkerülő szakasza a városrészt keleti irányban elkerülve kerüljön megépítésre?"
okt. 5
20:09
Pályázhatnak az egyházi iskolák (HírExtra)
Megnyílnak az európai uniós pályázati lehetőségek az egyházi iskolák előtt - mondta az evangélikus egyházi fenntartású iskolák pénteki konferenciáján Budapesten a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség vezető programmenedzsere.
okt. 5
20:10
A kormányfő támogatja az "európai magyar kistelepülés" cím létrehozását (Alternatív Energia)
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök felkarolta a tízezer főnél kisebb települések baloldali polgármestereinek az "európai magyar kistelepülés" cím alapítására vonatkozó kezdeményezését, amelyet - bizonyos fejlettségi kritériumok teljesítése esetén - falvak és kisvárosok viselhetnek - közölte Kovács László, Kartal polgármestere pénteken. Mint elmondta, pénteken "több mint száz kistelepülés baloldali…
okt. 5
20:14
Deutsch-Für: "Nehéz elképzelni, hogy Zuschlag Janival egyeztetek" (Infostart)
A Népszabadság információi szerint a Fidesz-kormány időszakában is jutott állami támogatáshoz a Zuschlag János vezette pályázati lobbi. Deutsch-Für Tamás akkori sportminiszter az InfoRádióban elmondta: 2002-ben változott meg a pályázatok odaítélésének összeghatára, és szocialista utódja idején tették politikai kérdéssé a korábban, az apparátus szintjén meghozott döntéseket.
okt. 5
20:51
A XXI. század pestise (Infostart)
Csak a középkori fertőző betegségek pusztításához hasonlítható a dohányzás okozta károsodás, amely minden 3. szívinfarktusért felelős - mondta az InfoRádióban a Magyar Kardiológus Társaság alelnöke.
okt. 5
20:57
Emléktábla olasz politikai foglyoknak (HírExtra)
Az 1833 és 1848 között a szegedi várban raboskodó olasz politikai foglyok előtt tisztelgő emléktáblát avattak föl pénteken a csongrádi megyeszékhelyen.
okt. 5
21:09
Simon Gábor: új szemléletet ismert meg az MSZP-választmány (Alternatív Energia)
Az MSZP választmánya egy másfajta politikai szemléletmóddal ismerkedett meg kétnapos kihelyezett ülésén Brüsszelben - mondta Simon Gábor, a testület elnöke pénteken. Szembesültünk azzal, hogy Európában az együttműködés, a szakmai ügyekben a közös megoldások keresése mennyire más politikai klímát jelent, mint ami a magyar politikát jellemzi - közölte a politikus a testület ülése után. Az MSZP…
okt. 5
21:12
Szigort hirdetett Gyurcsány - a nap legfontosabb hírei (Infostart)
A közlekedésbiztonsági szabályok szigorítását jelentette be a miniszterelnök, arculatváltásra készül a rendőrség, a munkaadók és a munkavállalók is elutasítják a kis adók összevonását - a nap hírei.
okt. 5
21:39
Átadták a kikötőt (HírExtra)
Átadták az ország első, a schengeni előírásoknak megfelelő vízi határkikötőjét Mohácson. Ez lesz az Európai Unió egyik déli külső határátkelője. Itt fogadják majd a nem Uniós országokból érkező személy és teherszállító hajókat.
okt. 5
21:40
Megérkezett a legfőbb ügyész kezdeményezése Lengyel Zoltán ügyében az Országgyűléshez (Alternatív Energia)
Megérkezett a legfőbb ügyész kezdeményezése Lengyel Zoltán ügyében az Országgyűlés elnökéhez, amit Szili Katalin már továbbított a parlament mentelmi bizottságának - közölte az Géczi József Alajos, a mentelmi testület elnöke pénteken este. Elmondta, hogy a testület jövő kedden tárgyal a jelenleg független, volt fideszes Lengyel Zoltán parlamenti képviselő mentelmi jogának felfüggesztéséről. A…
okt. 5
21:43
"Nem volt hibáktól mentes a rendőri intézkedés, de az alapvető célt elérte" (Infostart)
Jogszerűek és szakszerűek voltak a rendzavaró futballszurkolók elleni rendőri intézkedések a Nyíregyháza-Debrecen NB I-es labdarúgó-mérkőzés előtt, alatt és után - derül ki a belső vizsgálat megállapításaiból. A megyei főkapitányt Bencze József országos rendőrfőkapitány fegyelmi eljárás lefolytatására utasította.
okt. 5
21:46
Deutsch-Für: vissza kell adni október hatodika becsületét (Alternatív Energia)
Vissza kell adni október hatodika, a Batthyány Lajos örökébe lépők, az ország házának és a szavazásnak a becsületét, s a népszavazással új korszakot kell nyitni a magyar demokrácia történetében - hangsúlyozta Deutsch-Für Tamás pénteken Székesfehérváron. A Fidesz országgyűlési képviselője a Fidelitas városi szervezete által rendezett fáklyás felvonulást követő ünnepségen mintegy 100- 120 főnyi…
okt. 5
21:50
Lehet szavazni az Év Kórházára (HírExtra)
Október elejétől ismét lehet szavazni az év kórházára. A HáziPatika.com immár harmadszor hirdeti meg az internetes voksolást, amelyen az ország valamennyi kórházát és klinikáját öt kategóriában lehet értékelni. A szavazás december 31-én zárul, a győztes kórházak januárban értékes számítástechnikai eszközöket kapnak.
okt. 5
22:07
MSZP 56-os munkacsoportja bocsánatkérdésre szólítja fel Havas Szófiát (Alternatív Energia)
Az MSZP 56-os munkacsoportja bocsánatkérésre szólítja fel Havas Szófia szocialista képviselőt, amiért a HVG-nek azt nyilatkozta, hogy 1956 esetében nem szokott forradalomról beszélni, mert a börtönből kiszabadult nyilaskereszteseket nem tudná semmilyen módon forradalmároknak nevezni. "Elvárjuk Havas Szófiától, kövesse meg mindazok emlékét, akik a magyar szabadságért és függetlenségért, a…
okt. 5
23:42
Kevesebb a bliccelő (HírExtra)
Kevesebb a bliccelő a miskolci villamosokon és autóbuszokon, amióta megszigorodott a jegyellenőrzés, a tömegközlekedési társaság pedig több bérletet és jegyet adott el - mondta Braun Csaba, a Miskolci Városi Közlekedési (MVK) Zrt. sajtótájékoztatóján Miskolcon, pénteken.

Keresés