2007. október 5. péntek

okt. 5
12:12
Rudi vagy nem Rudi (HírExtra)
Munkarendje szerint október 17-én dönt a Magyar Televízió (MTV) Közalapítvány kuratóriumi elnöksége arról, hogy jelöli-e újabb négy évre Rudi Zoltánt az MTV elnökének, vagy pályázatot ír ki a tisztségre - értesült testületi forrásból pénteken az MTI.
okt. 5
12:21
Lobbi vagy törvénytelen érdekkijárás? (Infostart)
Százötven hivatásos lobbista és 25 civil szervezet jelentkezett be tavaly szeptember óta a hatóságokhoz, hogy hivatalosan is lobbitevékenységet végezhessen. A témában szervezett konferencián az Országgyűlés elnöke elmondta: a lobbizást nem szabad összetéveszteni a törvénytelen érdekkijárással.
okt. 5
12:24
Balesetsorozat Moson-Szolnok térségében (Metropol)
Ketten súlyosan megsérültek abban a balesetsorozatban, amely pénteken történt a 86-os főúton, Moson-Szolnok térségében.
okt. 5
12:44
Exkluzív! Nagy Sándor nem kívánkozik vissza (HírExtra)
Rég nem hallottunk felőle. A keresőbe beírva a nevet számolatlanul ömlenek a cikkek a makedón hódítóról és a fiatal operett-musicalénekesről, viszont az egykori szakszervezeti elnökre, országgyűlési képviselőre, államtitkárra csak nagy nehezen lehet rátalálni. Nekünk sikerült.
okt. 5
12:47
Gyurcsány hadat üzen a gyorshajtóknak (Alternatív Energia)
A kormány rendet kíván tenni Magyarország közútjain, ezért számos, a közlekedésbiztonságot érintő jogszabály szigorodik a jövőben - jelentette be Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, miután pénteken megbeszélést folytatott az illetékes minisztériumok, hatóságok vezetőivel a 48 pont közlekedésbiztonságot érintő kérdéseiről. "Rendet kívánunk tenni a közútjainkon. Nem pártpolitikai kérdés, hogy évente…
okt. 5
12:53
MDF: a szakmával is egyeztessen az egészségügyi tárca! (Alternatív Energia)
Az MDF felszólítja az egészségügyi tárcát, hogy ne csak a biztosítókkal, hanem a szakmai szervezetekkel is egyeztessen a rendszer átalakításáról - mondta Pusztai Erzsébet, a Magyar Demokrata Fórum szakpolitikusa pénteken. "Az egészségügyi tárca megkezdi a biztosítótársaságokkal a törvényjavaslat egyeztetését. Felkérjük az egészségügyi tárcát, hogy azonnal kezdje meg az egészségügyi szolgáltatók…
okt. 5
12:55
Fél órája van Gyurcsánynak (HírExtra)
Gyurcsány Ferenc félórás megbeszélést folytat szombat délután Bill Clinton, volt amerikai elnökkel. A távirati iroda információi szerint más vezető magyar politikussal külön nem találkozik a volt amerikai elnök.
okt. 5
13:00
Szili a lobbizás mellett (HírExtra)
Szili Katalin szerint fontos, hogy a lobbizást senki ne keverje össze azzal a törvénytelen tevékenységgel, amelyről a "zavaros társadalmi viszonyok között" hallani lehet. Az Országgyűlés elnöke erről a parlamentben zajló lobbikonferencián beszélt pénteken.
okt. 5
13:07
Filló: a munkásosztállyal a parlamentbe! (HírExtra)
Filló Pál szocialista országgyűlési képviselő pénteki sajtótájékoztatóján azt mondta véleménye szerint be kellene vezetni a "munkáskvótát", mellyel nőne a munkás, vagy másképpen munkavállalói képviselők száma a parlamentben.
okt. 5
13:08
Ki a jobb? Gyurcsány vs. Orbán (Alternatív Energia)
Gyurcsány Ferenc határozottabb, magabiztosabb ellenzéki riválisánál, Orbán Viktor ugyanakkor hitelesebb, tisztességesebb a miniszterelnöknél - derül ki a Századvég és a Forsense 2007. szeptember 18. és 27. közötti telefonos közvélemény-kutatásából.A politikusi profil-vizsgálat során a 17 tulajdonság közül mindössze öt olyan személyiségjegy van, amely a kormányfőre jellemző: a válaszadók őt inkább…
okt. 5
13:16
Bajnai Gordon a sikerdíjról (HírExtra)
Az önkormányzati és területfejlesztési miniszter arra kérte az önkormányzati vezetőket, ne higgyenek azoknak, akik azt állítják, "tutira el tudják intézni", hogy egy adott fejlesztési pályázat nyerjen. Bajnai Gordon erről pénteken Budapesten a városi polgármesterek fórumán beszélt.
okt. 5
13:21
A Somogyi Prima-díj átadása (HírExtra)
Príma-díjjal tünteti ki az idén először a megye tudományos, művészeti és sport életében kimagasló teljesítményt elért kiválóságait a Vállalkozók Országos Szövetsége (VOSZ) Somogy megyei szervezete - közölte Daxner Gábor, a szervezet megyei elnöke pénteki sajtótájékoztatóján Kaposváron.
okt. 5
13:29
Zuschlag-ügy: baj van a fővárosban is (Infostart)
A Zuschlag-ügyben érintett egyesületek elszámoltak ugyan a fővárosi önkormányzat városrendészeti bizottságától kapott mintegy 16 millió forintos támogatással, ám az elszámolás alapját adó számlák hitelességét az önkormányzat nem ellenőrizte - derült ki a fővárosi közgyűlés városrendészeti bizottságának sajtótájékoztatóján.
okt. 5
13:30
Pelczné: "Már megszokott, hogy a kormány tagjai előnyben részesítik a barátokat" (Alternatív Energia)
A Fidesz gyanúja szerint az Új Magyarország Fejlesztési Terv kommunikációs pályázatát két olyan cég nyerte meg, amelyek kapcsolatban vannak Bajnai Gordon miniszter korábbi munkahelyével, a Wallis-csoporttal - mondta a párt alelnöke pénteki sajtótájékoztatóján, Budapesten. Pelczné Gáll Ildikó közölte: információik szerint két olyan cég került ki győztesként az Új Magyarország Fejlesztési Terv…
okt. 5
13:38
SZDSZ: Derdák nem Zuschlág (HírExtra)
"Nincs felháborítóbb dolog, mint amikor az önző pártérdek a legértékesebb kezdeményezéseket, a legnemesebb embereket is besározza pusztán azért, hogy néhány napig hírt csináljon."
okt. 5
13:40
Bekeményít a kormány: helyszínen bevont jogosítványok, sebességet mérő önkormányzatok (Infostart)
Számos, a közlekedésbiztonságot érintő jogszabály szigorodik a jövőben - mondta a kormányfő azt követően, hogy megbeszélést folytatott az illetékes minisztériumok és hatóságok vezetőivel.
okt. 5
13:45
A Gyermekrák Alapítvány nyert a Népszabadság ellen (HírExtra)
A Fővárosi Ítélőtábla jogerős ítéletében helyreigazításra kötelezte a Népszabadságot a 2007. április 28-án megjelent Gyermekrák Alapítvánnyal foglalkozó cikke miatt. A Fővárosi Ítélőtábla helyreigazításra kötelezte a Népszabadságot a 2007. április 28-án megjelent Gyermekrák Alapítvánnyal foglalkozó cikke miatt.
okt. 5
13:52
Jogszerű volt a rendőrök intézkedése a szurkolók ellen Nyíregyházán (Alternatív Energia)
A belső vizsgálat eddigi megállapítása szerint jogszerűek és szakszerűek voltak a rendzavaró futballszurkolók elleni rendőri intézkedések a Nyíregyháza - Debrecen NB I-es labdarúgó-mérkőzés előtt, alatt és után - közölte Gaszper Róbert alezredes, az illetékes bizottság vezetője a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei főkapitányság pénteki sajtótájékoztatóján. Andrékó János dandártábornok, a szervezet…
okt. 5
13:54
Ne adják el a vízközműveket (HírExtra)
A munkavállalói oldal nem támogatja az 5, még állami tulajdonban lévő vízközmű privatizációját - mondta az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének elnöke az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) pénteki ülésén.
okt. 5
13:56
Folytatódik a Café-botrány (HírExtra)
A Fidesz gyanúja szerint az Új Magyarország Fejlesztési Terv kommunikációs pályázatát két olyan cég nyerte meg, amelyek kapcsolatban vannak Bajnai Gordon miniszter korábbi munkahelyével, a Wallis-csoporttal - mondta a párt alelnöke pénteki sajtótájékoztatóján, Budapesten.
okt. 5
13:56
MSZP és Fidesz: munkásokat a parlamentbe! (Infostart)
Az MSZP szerint úgynevezett munkáskvótát kellene bevezetni a parlamentben, mert így nőhetne a komoly munkahelyi tapasztalattal rendelkező képviselők száma. A Fidesz támogatja a javaslatot.
okt. 5
14:00
Visszafordult egy Malév-járat (Metropol)
Negyedórás repülés után visszafordult a Malév Budapest-New York járata pénteken a déli órákban, mert a pilóta hibát észlelt az egyik hajtóműnél – mondta Németh Krisztina, a légitársaság sajtóosztályának vezetője.
okt. 5
14:06
Kényszerleszállás Ferihegyen (Infostart)
Negyedórás repülés után visszafordult a Malév Budapest-New York járata a déli órákban, mert a pilóta hibát észlelt az egyik hajtóműnél.
okt. 5
14:08
Fodor Gábor: a Rába védelme példaértékű környezetvédelmi siker (Alternatív Energia)
Példaértékű környezetvédelmi sikerként értékelte Fodor Gábor környezetvédelmi és vízügyi miniszter pénteken a Rába-partján tartott sajtótájékoztatóján a folyó habzásának megszüntetéséért tett magyar és osztrák lépéseket. "A megtett intézkedések eredményeként már most jelentősen javult a Rába vízminősége és minden esély megvan arra, hogy a vízminőségi értékek egy-két éven belül az 1997 előtti…
okt. 5
14:10
Gyurcsányt az idősek Orbánt a vidékiek választják (HírExtra)
Kevesebben gondolják ma felkészültebbnek, illetve határozottabbnak Gyurcsány Ferencet, mint hét hónappal ezelőtt. Ezzel szemben Orbán Viktorral kapcsolatban gyakrabban emlegetik az emberek a magabiztosságot, az érthetőséget és a határozottságot.
okt. 5
14:15
Gyurcsány a közutakon (HírExtra)
A következő hetekben tárgyalja a kormány azt a törvényjavaslatot, amely szerint mindenképpen fizetniük kellene a szabálysértő autósoknak, illetve a járműtulajdonosoknak.
okt. 5
14:37
"A gép rendben leszállt" (HírExtra)
Kényszerleszállást hajtott végre egy Boeing 767-es utasszállító repülőgép pénteken kora délután a Ferihegyi Repülőtéren. Egyelőre annyit lehet tudni, hogy a gép műszaki hiba miatt volt kénytelen a levegőben visszafordulni és landolni.
okt. 5
14:38
Fellendülést hozhat a mohácsi határkikötő (Infostart)
Átadták a mintegy 3 milliárd forintból épült, a schengeni követelményeknek megfelelő határkikötőt Mohácson.
okt. 5
14:39
Fidesz: Több százmilliós veszteség éri Szegedet (HírExtra)
A Fidesz szerint több százmilliós veszteség éri Szegedet a tervezett hatmilliárd forintos fürdőberuházás kapcsán, melyet az önkormányzat a Hunguest Hotels Zrt. bevonásával kíván megvalósítani - jelentette ki Gyimesi László, a párt helyi elnöke pénteken.
okt. 5
14:49
Borkoalíció szerveződik Brüsszellel szemben (Infostart)
Magyarország, ellentétben az Európai Bizottság szándékaival, fenn kívánja tartani a borászatban a répacukor használatát - jelentette ki az agrárminiszter.
okt. 5
14:49
Átadták a mohácsi határkikötőt (Metropol)
Átadták a mintegy 3 milliárd forintból épült, a schengeni követelményeknek megfelelő határkikötőt Mohácson pénteken.
okt. 5
14:52
Két és félmilliós drogfogás Mohácson (Alternatív Energia)
Őrizetbe vett a rendőrség két férfit Mohácson, miután egyiküknél összesen ezer, két és félmillió forint "piaci értékű" ecstasy tablettát találtak - közölte a baranyai rendőrség sajtóreferense pénteken. Az egyik, 28 éves gyanúsítottat a belvárosban, míg 30 éves társát Duna-parti házában fogta el csütörtökön a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság beavatkozó alosztálya, mert feltételezhető volt, hogy…
okt. 5
15:05
A Rába vízminőségével büszkélkedik Fodor (Infostart)
Példaértékű sikerként értékelte a környezetvédelmi és vízügyi miniszter a Rába habzásának megszüntetéséért tett magyar és osztrák lépéseket.
okt. 5
15:05
Lefoglaltak két tonna jelöletlen félsertést (Metropol)
Lefoglaltak 2 tonna Szlovákiából érkezett jelöletlen félsertést egy fővárosi telephelyen – tudatta Hajós Ádám, fővárosi és Pest megyei főállatorvos.
okt. 5
15:23
Sólyom a nemzeti parkokért (HírExtra)
Sólyom László államfői látogatásával felhívja a figyelmet a nemzeti parkok és a természetvédelem szerepére, fontosságára, amelyek egyébként ritkán kapnak hangsúlyt a mindennapokban - mondta Salamon Gábor, az Aggteleki Nemzeti Park (ANP) igazgatója az MTI-nek pénteken a köztársasági elnök közelgő látogatása kapcsán.
okt. 5
15:35
Politikai tisztogatás folyik Füzesabonyban az MSZP szerint (Alternatív Energia)
Politikai tisztogatást folytat Füzesabony fideszes vezetése - jelentette ki a térség szocialista országgyűlési képviselője a Heves megyei településen megtartott pénteki sajtótájékoztatóján. Ennek keretében történt meg, a fideszes városvezetés által "szocialista fészekként" titulált városi könyvtár jogutód nélküli megszüntetése, az ott dolgozó hét alkalmazott elbocsátása - közölte Korózs Lajos.
okt. 5
15:37
Fodor: "Jelentősen javult a Rába vízminősége" (HírExtra)
Példaértékű környezetvédelmi sikerként értékelte Fodor Gábor környezetvédelmi és vízügyi miniszter pénteken a Rába-partján tartott sajtótájékoztatóján a folyó habzásának megszüntetéséért tett magyar és osztrák lépéseket.
okt. 5
15:41
Újabb olajakták titkosítását oldják fel (Alternatív Energia)
Az olajügyekben keletkezett titkos iratok közül a jövő hét elejétől a Nemzeti Nyomozó Iroda felszabadított aktái felkerülnek a rendőrség internetes honlapjára, majd még október vége előtt a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságán (VPOP) fejeződik be a felülvizsgálat. Ezt az olajügyekben keletkezett titkos iratok felszabadításával foglalkozó tárcaközi bizottság tudatta pénteken. A bizottság…
okt. 5
16:02
Traffipax-fotókat törölt két orosházi rendőr - elbocsátották őket (Alternatív Energia)
Megszüntették két rendőrjárőr szolgálati viszonyát, miután felmerült, hogy több mint harminc esetben töröltek ki sebességellenőrzések során készített felvételeket a rendszerből - közölte a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság pénteken. "A Békés Megyei Rendőr-főkaptányság a sebességellenőrző készülékekkel rögzített sebesség túllépések ellenőrzése során az Orosházi Rendőrkapitányság két járőre által…
okt. 5
16:07
MSZP: a Fidesz kérjen bocsánatot a rágalmazásért (Alternatív Energia)
Az MSZP visszautasítja a Fidesz baloldalt ért vádjait, és arra szólítja fel az ellenzéki pártot, hogy kérjen bocsánatot a rágalmakért. Ezt Juhász Ferenc, a szocialista párt elnökhelyettese mondta pénteki budapesti sajtótájékoztatóján."Határozottan visszautasítjuk, mi több, felszólítjuk őket, hogy kérjenek bocsánatot azért, amit az elmúlt időszakban rágalomként ránk zúdítottak" - hangoztatta a…
okt. 5
16:13
Hat év fegyházbüntetést kapott a nevelt lányával erőszakoskodó férfi (Alternatív Energia)
Helybenhagyta a Pécsi Ítélőtábla pénteken hozott jogerős határozatában annak a döbröközi férfinak a büntetését, akit korábban hat év fegyházbüntetésre ítéltek, mert 2003 és 2004 között több alkalommal kiskorú nevelt lányával erőszakoskodott. A táblabíróság Krémer László vezette büntető tanácsa megalapozottnak találta az ügyben első fokon eljárt Tolna Megyei Bíróság korábbi határozatát és Fülöp…
okt. 5
16:19
A szociális partnerek nem kérik a kisadók összevonását (Alternatív Energia)
A munkavállalói és a munkáltató oldal egyaránt határozottan elutasította, hogy a kormány számukra kedvező változásként tüntesse fel a kisadók összevonását az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) pénteki ülésén, a kormányzati oldal szerint még lehet változás e téren, de kötelezettséget nem vállaltak erre. Ungvárszki Ágnes, a munkáltatói oldal szóvivője szerint "adminisztráció csökkentésbe…
okt. 5
16:25
Kocsmába rohant egy kamion Somogyapátiban (Alternatív Energia)
Egy ember súlyosan megsérült, amikor kamion rohant a helyi kocsma épületének a Baranya megyei Somogyapátiban pénteken - közölte a baranyai rendőrség sajtóreferense. A Balaton irányából Szigetvár felé tartó kamion egy éles kanyarban megcsúszott a nedves úton, összekoccant egy vele szemben szabályosan közlekedő személykocsival, majd az útról letérve nekirohant a helyi italkimérő épületének - mondta…
okt. 5
16:29
Danielisz a Zuschlág ügyről (HírExtra)
A szakbizottságban és a végleges döntést meghozó Fővárosi Közgyűlésben is jellemzően egyhangúan határoztak 2002-ben és 2003-ban azokról a közbiztonság javítását célzó pályázatokról, amelyek benyújtói közül néhány civil szervezet érintett a Zuschlag János ellen zajló büntetőeljárásban.
okt. 5
16:32
Megalakult a Szabadság Kör (Infostart)
Az alapvető emberi szabadságjogokra és azok védelmére kívánja felhívni a figyelmet a politikai jobboldalhoz köthető Szabadság Kör, amely első javaslataként a rendőrségi törvény módosítását kezdeményezi.
okt. 5
16:32
Az ORTT a Nemzeti Audiovizuális Média Stratégiáról (HírExtra)
Az ORTT szerint "egymással összehangoltan" kell előkészíteni és elfogadni az általános és a közszolgálati médiumokra vonatkozó szabályozást - derül ki az Országos rádió és televízió testület (ORTT) napokban elfogadott,a Nemzeti Audiovizuális Média Stratégia (NAMS) vitaanyagához benyújtott véleményéből.
okt. 5
16:40
5 milliós nyomravezetői díj az eltűnt gyerekek ügyében (Alternatív Energia)
Ötmillió forint nyomravezetői díjat tűzött ki az országos rendőrfőkapitány, a pénzt az kaphatja meg, aki nyomra vezeti a hatóságot a közelmúltban Budapesten, illetve a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Emődön eltűnt kisgyerekek után. Az Országos Rendőr-főkapitányság internetes honlapján tette közzé, hogy a főkapitány körözési csoportot hozott létre a Budapesti Rendőr-főkapitányságon a közelmúltban…
okt. 5
16:43
Bajnai kontra békési FIDESZ (HírExtra)
Békés városának fideszes alpolgármestere, a térség országgyűlési képviselője szerint területet kellene kapnia a helyi önkéntes köztestületi tűzoltóságnak, hogy a városban és a környező településeken élő lakosság nagyobb biztonságban érezhesse magát.
okt. 5
16:46
A kormányzati negyed projekt gondoskodik a hajléktalanokról (Alternatív Energia)
Annak ellenére, hogy a MÁV Zrt. felmondta a Nyugati pályaudvar melletti hajléktalan melegedő bérletét, a kormányzati negyed projekt gondoskodni fog a hajléktalanokról - mondta Láng Balázs, a projekt kommunikációs vezetője annak kapcsán, hogy a volt bérlő péntek este a helyszínen búcsúztató rendezvényt szervez. A kormányzati negyed területén egy bő 200 négyzetméteres hajléktalan melegedő működött…
okt. 5
16:49
Magyar ivóvíz az afgánoknak (HírExtra)
Hét afganisztáni falu vízellátását biztosítja majd az a vízvezetékrendszer, amelyet a magyar újjáépítési csoport katonái segítségével építettek ki Baglán tartományban - nyilatkozta a magyar katonák sajtótisztje az MTI-nek telefonon.

Keresés