Az ütközés következtében mindkét jármű lesodródott az útról. A balesethez a lenti hivatásos tűzoltók vonultak, akik áramtalanítják a járműveket. - Az érintett útszakaszt a 4-es kilométernél teljes szélességében lezárták - írta a katasztrófavédelem honlapja 7 órakor. Kerülni mindkét irányból Rédics és Lenti felé lehet. Zala Vármegyei Rendőr-főkapitá
A 15 órától éjfélig tartó rendezvény programjai között pályaválasztási foglalkozások, repülős talkshow, Vincze Lilla koncertje és éjszakai reptérlátogatások is szerepelnek - közölte az Aeropark kedden az MTI-vel. Az egyik fő látványosság az idén 67 éves Il-14-es utasszállító 1900 lóerős motorjának beindítása lesz 18, 20 és 22 órakor, emellett a lát
A rendőrségre hétfőn hajnalban érkezett bejelentés arról, hogy egy férfi bement egy szegedi benzinkútra, egy késsel megfenyegette az alkalmazottat, a pulthoz lépve több mint 300 ezer forintot vett ki a kasszából, majd távozott. A szegedi rendőrök rövid időn belül azonosítottak egy 29 éves férfit, és elfogatóparancsot adtak ki ellene. A gyanúsított
Az SUV-k kategóriájában az új Range Rover Sport SV ott van a valaha volt legkiemelkedőbb modellek között és a most debütáló 'Edition Two'-nak köszönhetően még szembeötlőbb lesz az autó különlegessége. Egyébként a második kiadás szinte egy az egyben megegyezik az elsővel, csak olyan extra variációs lehetőségeket tartogat a vásárlók számára, a kinéze
Az ütközés következtében mindkét jármű lesodródott az úttestről. Az esethez riasztott lenti hivatásos tűzoltók áramtalanították a járműveket. A buszon ketten, míg a kamionban csak a sofőr utazott. A helyszínre a Volán és a LE-KO kamionmentő szakemberei is kiérkeztek. A műszaki mentés idejére a jelzett helyen teljes útzár volt érvényben. A balesetr
A Toyota GR Yaris az a fajta sportautó, amit a tulajdonosok szívesen hajtanak meg legálisan, biztonságos körülmények között egy-egy zárt versenypályán, ezért a japán autógyártó sportrészlege, a Gazoo Racing nemrég egy speciális okostelefon-alkalmazással állt elő, hogy az ilyen kocsival rendelkező ügyfeleik a legtöbbet hozhassák ki a száguldás élmén
A MÁV-START naponta 10 és 17 óra között palackozott vizet oszt a budapesti főpályaudvarokon a peronoknál, és a nagyobb vidéki vasútállomásokon az utascentrumnál és az ügyfélszolgálatokon. A Volánbusz munkanapokon 12 és 14 óra között a Népliget autóbusz-állomáson és a megyeszékhelyek nagyobb forgalmú buszállomásain ad ásványvizet az utasoknak. A ví
Mint fogalmaz az orosz szaksajtó, az új Moszkvics 8-as crossover a többi Moszkvicshoz hasonlóan JAC-alapokon nyugszik, ami persze eufemisztikus megfogalmazás, hiszen nemigen akad az autónak olyan porcikája, amely nincs a kínai donorautóban. Ettől függetlenül "oтечественный бренд" – ként, vagyis hazai márkaként írnak róla. A külső-belső ornamentikáj
- Kigyulladt egy személyautó a 4516-os úton, Szentes közelében, a 9. és a 10. kilométer között - adta hírül a kataszrófavédelem 11 óra előtt néhány perccel. Teljes terjedelmében égett a jármű, valamint mintegy húsz négyzetméteren a környezetében lévő száraz növényzet is, amikor a szentesi hivatásos tűzoltók a helyszínre érkeztek. A raj két vízsugár
Amikor Kína fejébe vette, hogy hatalmas állami háttértámogatással letarolja a világ, de főleg Európa autópiacát megfizethető és elérhető villanyautókkal, akkor számtalan startup márka is megjelent a hagyományos kínai gyártók mellett, amilyen a SAIC vagy a BYD. Ezek a startup cégek látszólag a semmiből jelentek meg, múlt nélkül, hatalmas zajt keltve
Egyre szomorúbban látjuk, amikor megvizsgáljuk egy-egy márka újautó-kínálatát, hogy lassan kikopnak a kombik és a szedánok. Néhány autógyártónál szinte már
Negyedik évébe lépett a 100 Thieves és a Lexus kapcsolata, amit egy sor hagyományteremtő projekttel ünnepel meg a sikeres páros. A Lexus 2021-ben kötött támogatói megállapodást az akkor negyedik éve működő gamer márkával, amely 2017-ben szenzációként robbant be a piacra. A 100 Thieves új mércét állított a videojátékok világában elért siker és elism
Fotók: Porsche Stuttgart-Zuffenhausen ( itt van a Porsche központja) turbója a tapasztalatot és a sikert, a sportosságot és a mindennapi használatra való alkalmasságot ötvözi. Minden turbó tartalmazza az összes győzelmet, amelyet a Porsche a világ versenypályáin ünnepelt. A sportautó-gyártó a "Túl a teljesítményen" címmel különleges kiállítással t
Az elektromos járművek (ev) európai piaca 2024 első felében lelassult, ami arra kényszerítette az autógyártókat, hogy visszafogják a gyártást. Közép- és Kelet-Európát (KKE) nem érintette [...]
Amikor egy erdei útra visszük hobbi terepjárónkat vagy városi crossoverünket, talán bele sem gondolunk, hogy egy parkőr épp a fejét rázva néz minket az erdőből és már előre aggódik, hogy hol fogunk elakadni az egyáltalán nem ide való autónkkal, ezáltal felesleges plusz munkát adva neki. A témakör úgy lett felkapott Amerikában, hogy egy Subaru Cross
Az M3-as autópályán, a Kerekharasztnál kiépített terelésben egy kistehergépkocsi és egy személygépkocsi ütközött össze. Vásárosnamény felé az 50-es km-nél csak az átterelt sáv járható. A forgalom 5-6 km-en torlódik. Az M7-es autópályán, a Budapest felé vezető oldalon, Kőszárhegy térségében, egy személygépjármű lesodródott az útról. A 73-as km-nél,
A tájékoztatás szerint jelenleg félpályás lezárás mellett dolgoznak a szakemberek. Közölték, a beavatkozásokat Magyarországon egyedülálló technológiával végzik; a dilatációs szerkezetet egyben, daruval emelik be. Ezt az összetett feladatot csak teljes útzár mellett lehet elvégezni. A teljes útzár várhatóan hétfőn 19 órától másnap hajnali 5 óráig ta
Kijöttek a KSH legfrissebb adatai, az egész ipari termelés csökkent, de legnagyobb mértékben a villamos berendezések gyártása zuhant – ide sorolják az akkumulátorgyártást is.
Fotó: MÁV Azt írták, hogy vasárnap és hétfőn az ünnepnapi, kedden a vasárnapi, szerdán pedig már megszokott munkanapi menetrend szerint járnak a vonatok. A Volánbusz járatainak közlekedési rendje is változik: vasárnap munkaszüneti napon, hétfőn szabadnapon, kedden munkaszüneti napon és a hét első munkanapját megelőző napon (nemzeti ünnepen), szerdá
Az MG Motor gyártóüzem és egy kutatási és fejlesztési központ építését tervezi Mexikóban. A lépés lehetővé tenné az MG számára, hogy "ne csak járműveket gyártson, hanem kifejezetten Latin-Amerikának és Latin-Amerika számára tervezett piaci intelligenciát is" - mondta Zhang Wei, az ország vezetője augusztus 7-i nyilatkozatában. Az MG nem közölte, ho
A negyedik generációs Tucson eleve megújult formavilággal, innovatív technológiai tartalommal és kibővített felszereltséggel lépett piacra. A Tucson 20th Anniversary Edition alapfelszerelésként tartalmazza az új Tucson kínálatában megismert, opciós stíluselemeket. A különkiadás karakteres, új karosszériaszínben – matt Pine Green – és új beltéri szí
Képünk illusztráció A Petőfi téri tűzesethez a város hivatásos tűzoltóságának több egységét, illetve a vármegyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálatot riasztották. A tűzoltók két oldalról, porral oltókkal és vízsugarakkal oltották a lángokat. A tűzeset fennakadást okoz a vasúti közlekedésben. A MÁV azt közölte: "A Nagybánya felől érkező, Nyírábrá
Bár úgy néz ki, mintha egy külsős tuningcég átalakítása volna, a Supra-alapú TRD 3000GT egy 100 százalékig gyári, limitált szériás modell volt, amelyet pontosan három évtizeddel ezelőtt dobtak piacra Japánban, rendkívül kis példányszámban. Ahhoz képest, hogy az 1993 és 2002 között gyártott A80-as Toyota Supra generáció ismertsége és népszerűsége mé
Egymásba hajtott egy kamion és egy személykocsi az M0-ás autóút 42-43-as kilométere között. Az M5-ös autópálya felé vezető oldalon történt karambolhoz a fővárosi hivatásos, az ecseri önkéntes tűzoltókat, valamint a katasztrófavédelmi mobil labort riasztották. A baleset miatt torlódásra kell számítani az autóút érintett szakaszán. Az Útinform azt ír