2024. augusztus 5. hétfő

aug. 5
12:21
Most, M1Ra hétvége (Autószektor)
A magyar M1RA versenycsapat több osztályban indította fiatal pilótáit a csehországi Most pályán, ahol legifjabb tagjuk, a 14 éves Pintér Zyombor megszerezte első nemzetközi győzelmét a Swift Cup Europe-ban. Az időmérő megnyerése után Zsombi nagy versenyt futott, több csatából győztesen jött ki. Az év eleje óta M1RA csapattag Pintér Zsombor fejlődés
aug. 5
12:33
Nagyon fontos elektromos Mercik érkeznek a következő két évben (Villanyautósok)
2025 és 2026 két vadonatúj elektromos platformot és új, modernebb villanyautókat hoz.
aug. 5
13:45
A rutintalan sofőrökre koncentrál a Magyar Suzuki "Együtt az utakon" idei kampánya (Autószektor)
Az esztergomi autógyártó vállalat három évvel ezelőtt indította el közlekedésbiztonsági kampányát. Olyan, a közlekedés összes résztvevőjét érintő kérdésekre szeretné felhívni a figyelmet, amelyekben változásra lenne szükség. Az "Együtt az utakon" első évében azt mutatták meg véleményvezérekkel és közlekedési szakértőkkel, milyen veszélyes, ha a kül
aug. 5
14:27
100 ezret meghaladó rekord nézettség a Lexus Insideren (Autószektor)
.
aug. 5
15:27
Nyolcszorosára nőtt a forgalom hétvégén a csanádpalotai román-magyar közúti határátkelőn (Autószektor)
Andrei Dinca szerint szombaton és vasárnap 158 ezer Romániába érkező utast ellenőriztek. Túlnyomó többségük más országokban letelepedett románok, akik nyaralni, vagy a családtagjaikhoz látogatóba érkeznek ebben az időszakban. A hétvégén nyolc beléptetőpontot nyitottak meg, és a teherforgalom számára kijelölt sávok egy részén is a személyautókkal ér
aug. 5
16:21
Féléves statisztika: lassabban, de tovább nőttek a villanyautó-eladások Európában (Villanyautósok)
Hatalmas dobásnak tűnik a Volvo EX30, de az új Tesla Model 3 is nagyot ugrott.
aug. 5
16:33
Itt a felújított, Honda Hp-X koncepcióautója (Autószektor)
Első ránézésre azt mondanánk erre a koncepcióautóra, hogy a jövő egyik nagy újítása lehet a Honda részéről, ennél nagyobbat viszont nem is tévedheténk, hisz ez a jármű 1984-ből származik. Ennek ellenére nem teljes az egyezés a 40 évvel ezelőtti autóval, a Pininfarina autódizájner cég módosításainak köszönhetően. A legjelentősebb "ék-alakja" mellett
aug. 5
17:21
A szervezettség csúcsa – a BKK forgalomirányító központjában jártunk (autopro)
Az autopro.hu ellátogatott a BKK forgalomirányítási központjába, ahol rengeteg érdekességet tudtunk meg.
aug. 5
17:45
Vétlen magyar nő az osztrák baleset halálos áldozata (Autószektor)
Az orf.at cikke. Képernyőfotó. Egy 22-éves Felsőőr környékéről származó férfi vezette azt az autót amely feltehetően két autónak is nekiment a B63-as úton. A balesetben érintett egyik gépjármű vezetője, egy 48 éves magyar állampolgárságú nő még a helyszínen meghalt. – derül ki az ORF Burgenland megkeresésére a Kismartoni Rendőrkapitányság által ado
aug. 5
17:45
Így változik a plug-in hibridek adózása szeptembertől (Villanyautósok)
Ezekre az adóváltozásokra elsősorban a cégeknek lesz érdemes odafigyelni.
aug. 5
18:21
Felháborító videón, hogyan alakulnak ki a fantomdugók! (Autónavigátor)
A katasztrófaturizmus sajnos létező jelenség, többek között a közlekedési balesetek helyszínén is. Azzal semmi gond nincs, ha egy sofőr fokozott
aug. 5
18:21
Júliusban új lendületet kapott a használtautó-import (autopro)
Idén júliusban jelentősen több használt autót hoztak be az országba, mint tavaly.
aug. 5
18:39
A Coca-Cola teszteli a Toyota melléktermékként tiszta vizet kibocsátó hidrogén üzemanyagcellás teherautóit (Autószektor)
A Toyota a Coca-Colával közösen megkezdte egy új, hidrogénüzemű teherautó tesztelését az italgyártó vállalat ellátási műveleteinek részeként. A hidrogénüzemű teherautó a Toyota üzemanyagcellamoduljait használja, amelyek a hidrogén (H₂) és az oxigén (O₂) molekulákat vízzé egyesítik, miközben egyidejűleg áramot termelnek. Ennek eredményeképpen a kipu
aug. 5
19:21
Hatalmas költségcsökkentésbe és leépítésbe kezd az Intel (autopro)
Az amerikai chipgyártó nagy veszteséget könyvelhetett el, emiatt kénytelen változtatásokat eszközölni.
aug. 5
19:45
Indul az Ax-4 legénysége, köztük Kapu Tibor magyar űrhajós kiképzése Houstonban (Autószektor)
Az Axiom Space hétfőn hivatalosan is bejelentette, hogy Magyarországgal, Lengyelországgal - az Európai Űrügynökség (ESA) támogatásával - és Indiával partnerségben a három nemzet egy-egy űrhajósát küldi fel a Nemzetközi Űrállomásra következő küldetése, az Axiom Mission 4 (Ax-4) keretében.      Fotó: Facebook - HUNOR A küldetés amerikai parancsnoka,
aug. 5
19:57
Naplopó skodások világtúrája, milliós ötlettel (Autószektor)
Renske Cox és Maarten van Pel nem ijedős, sőt, mindketten szeretik a kihívásokat és megszervezték különleges utazásukat. A kiválasztott autó egy 2021-es évjáratú Škoda, amivel semmi gond, ám némi nehezítést jelentett, hogy egy Enyaq, ami elektromos hajtású, sőt csak is akkumulátorról táplálkozik. Mindez egy európai túrán nem jelent gondot, de a hol
aug. 5
20:21
A kezdő sofőröket segíti a Suzuki kampánya (autopro)
A rutintalan sofőrökre koncentrál a Magyar Suzuki „Együtt az utakon” idei kampánya.
aug. 5
21:21
Az Audi rugalmasan kezeli az elektrifikációt (autopro)
Az eredeti terv az volt, hogy 2033-ra teljesen elektromosra váltanak, de az Audi most már rugalmas a témában.

2024. augusztus 6. kedd

aug. 6
4:21
Szembemegy Muskkal a legnagyobb autós szakszervezet (autopro)
A legnagyobb amerikai autóipari szakszervezet, a UAW elárulta, kit támogat a novemberben esedékes amerikai elnökválasztáson.
aug. 6
5:21
Alumíniumhiány miatt több OEM sem tud elég autót gyártani (autopro)
Alumíniumhiány okoz fejtörést több autógyártónak is, de az idei számokat már nehezen fogják tartani az érintettek.
aug. 6
6:03
Világrekordot értek el elektromos autók vezeték nélküli töltésében (Villanyautósok)
A legtöbb villanyautót még vezetékkel sem lehet ilyen gyorsan tölteni.
aug. 6
6:09
A Tesla-tulajok több mint fele nem kér többé a villanyautókból (Autónavigátor)
A megkérdezett Tesla-tulajok 51 százaléka idén hátat fordított a villanyautózásnak, legalábbis ez derül ki a McKinsey & Co. friss kutatásából.
aug. 6
6:09
Győri motorok hajtják a Q6 e-tront (Zöldjárműipar)
Balatonfüreden mutatták be először Magyarországon az Audi legújabb teljesen elektromos modelljét, a Q6 e-tront. A sportosan elegáns külső alatt győri szív dobog, ugyanis a Q6 e-tront az Audi Hungaria munkatársai által készített Premium Platform Electric (PPE) elektromos motor hajtja.
aug. 6
6:21
Megkezdte az önvezető autók tesztelését a Mercedes (autopro)
A Mercedes Kínában teszteli az önvezető autóit.
aug. 6
6:21
Brutálisan nőtt az autós cascobiztosítások átlagdíja az első félévben (Autószektor)
Kiemelték, hogy az alkuszcégen keresztül az érintettek 2024 első hat hónapjában 326 ezer kötelező felelősségbiztosítási szerződést kötöttek, ami 19 százalékos emelkedés az előző év azonos időszakéhoz képest. A közlemény idézte Besnyő Mártont, a Netrisk ügyvezető igazgatóját, aki a kgfb-ről elmondta, hogy az idei első félévben a Netrisknél kötött sz
aug. 6
7:15
Egyre több Tesla Cybertruck áll forgalomba Európában (Villanyautósok)
Lengyelországban is rendszámot kapott egy példány.
aug. 6
7:21
Győri csapat diadalmaskodott a zalaegerszegi mérnökversenyen (autopro)
Az Arrabona Racing Team győzelmével történelmi siker született a belső égésű csapatok közt.
aug. 6
7:21
Kína szerint elfogadhatatlanul kezelte őket az Eu az új vám kiszabásakor (Autószektor)
WeChaten, a kínaiak Twitterén adott ki közleményt a Kínai Autógyártók Szövetsége (CAAM), melyben kifejezték mély kiábrándultságukat az Európai Unió által hozott új vámmal kapcsolatban. Állításuk szerint a kínai gyártók együttműködtek az Európai Bizottsággal a vizsgálatok során, de több tényt is ignoráltak és előre meghozott döntésekre hagyatkoztak.
aug. 6
8:21
Csak a legjobbak maradhatnak – taktikát vált a GM (autopro)
A GM új munkavállalói értékelési rendszert vezet be, hogy magasabbra tegye a teljesítmény mércéjét.
aug. 6
8:27
Vajon megérdemli a Porsche emblémát a Cayenne? (Autónavigátor)
Szokásosan először a szlalompályán tették próbára a Cayenne képességeit a km77 tesztelői. A Porsche SUV-ja Sport Plus módban fürgén kerülgette
aug. 6
8:27
Buszbalesettel, hármas karambollal és autópályán ütközéssel kezdődött a nap (Autószektor)
A váci balesettel érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra kell számítani: a heylszínelés idejére a fél útpályát lezárták. Van baj máshol is: összeütközött egy kisteherautó és egy személygépkocsi az M3-as autópálya 260-as kilométerénél, a Nyíregyháza felé vezető oldalon, Kántorjánosi térségében. A mátészalkai hivatásos tűzoltók áramtalanították az
aug. 6
8:27
325 kilowattal töltött a Cybertruck és ez még nem is a legdurvább adat (Villanyautósok)
Tesztelik a Tesla Superchargereket, kiderül mit bírnak el.
aug. 6
9:21
Bővítené német gyárát a Tesla (autopro)
Ugyan feltételekhez kötve, de bővítené günheidei gyárát az elektromos autókat gyártó amerikai Tesla.
aug. 6
9:21
Így lesz időszakosan lezárva a Budai alsó rakpart a Sziget Fesztivál miatt (Autószektor)
A tájékoztatás szerint az augusztus 7-12 között az Óbudai-szigeten tartott Sziget Fesztivál miatt augusztus 15-én 20 óráig lezárták a Budai alsó rakpart északi szakaszát a Mozaik utca és a bevásárlóközpont parkolója között, az Óbudai-szigetet pedig már korábban lezárták. A közleményben felhívták a figyelmet arra, hogy a Mozaik utca környékén a meg
aug. 6
10:21
Kiválhat a Continentalból az autóipari részleg (autopro)
Két részre oszthatja magát a Continental, a két rész külön mehet a tőzsdére.
aug. 6
10:27
Szuper tisztító technológiát használ majd debreceni fényezőüzemében a Bmw (Autószektor)
"Az olyan energiaigényes fényezőműhelyi folyamatok terén, mint a járműszárítás és a vízmelegítés, már léteznek földgáz nélkül működő megoldások. Az árammal működő véggáztisztítás így a BMW Group számára az utolsó lépcsőfok ahhoz, hogy a jövőben regeneratív energiával működtethesse fényezőüzemeit" – fogalmazott Michele Melchiorre, a BMW Group soroza
aug. 6
11:03
Új Celica készül a Toyotánál? (Autónavigátor)
Talán senkinek sem kell bemutatni a Toyota Celicát, hiszen még a mai napig látni belőle a magyar utakon is egy-egy
aug. 6
11:15
A Gestamp újraértelmezi az ellátásilánc-menedzsmentet (Autószektor)
Az autóipari logisztika számára a konnektivitás fogalma túllépett a hagyományos határain, ahol a digitális hálózatok az innováció és az együttműködés gerincévé váltak. Egyesek számára a konnektivitás fogalma egyszerűen a rendszerek összekapcsolását jelenti, de ez korlátozza a digitális hálózatokban rejlő valódi lehetőségek és az autóipari logisztik
aug. 6
11:21
Több tízezer SUV-t hív vissza a Hyundai (autopro)
A légzsákok problémája miatt kell visszahívnia több tízezer autóját a Hyundai-nak.
aug. 6
12:09
Ez lehet a villanyautózás tökéletesítésének következő fejezete? (Autónavigátor)
Reneszánszukat élik a vidám, cuki megjelenéssel érkező járművek, amelyek jobbára azért születnek, hogy a gyártók az olcsóbb szegmensekbe is elhozhassák
aug. 6
12:15
Itt mérték be a rekorder gyorshajtót a rendőrök - 390 ezer forintja bánja (Autószektor)
A sofőr a megengedett 50km/h helyett 130-al száguldozott, tettéért 8 büntetőpont és 390 ezer forintos bírság járt – közölte a rendőrség. Fontos megjegyezni, hogy a jogosítványt 18 összegyűjtött pont után veszik el, minimum fél évre! Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy mindenkiben tudatosuljon, a sebességtúllépés az egyik legfőbb baleseti ok. A b
aug. 6
12:21
Szerszámok pontos beállítása és mérése a Rolatast gépével (autopro)
A vállalat kínálatában megtalálható Zoller beállító- és mérőgép moduláris, felhasználóbarát megoldást nyújt.
aug. 6
13:03
Sportos vérvonalú modellek a Toyota és a Lexus közeljövőből - fotóalbum (Autószektor)
Aki nem csak használati tárgyat lát az autóban, hanem lelkesedik érte, szereti és örömét leli benne, az az elmúlt éveket nem élte meg jól. Egyre több az SUV, a crossover és az elektromos autó, ezek pedig távolról sem képesek azt a vezetési élményt nyújtani, mint egy old school benzines gép, amely könnyű építésű és minden porcikája azért van, hogy m
aug. 6
14:15
Két számjegyű a csökkenés a nagy európai autógyártók nyereségében (Villanyautósok)
A Stellantis buktája csak a Tesláéhoz mérhető.
aug. 6
14:45
Vezérigazgató-csere a minisztériumi irányítás alá került HungaroControl élén (Autószektor)
Ennek megfelelően a HungaroControl szakmai szempontból legfőbb stratégiai célja a légi forgalom biztonságos és zavartalan áramlásának megteremtése és fenntartása - tették hozzá az MTI-nek küldött közleményben. Az NGM megfogalmazása szerint Nagy Márton miniszter "iránymutatása alapján" a HungaroControl prioritásai közé tartozik a magyar légi közleke
aug. 6
15:15
A Lamborghini beletaposott a gázba Dél-Koreában (Autószektor)
Fotók: Lamborghini Az Automobili Lamborghini ünnepli Bundang márkakereskedésének újranyitását, új fejezetet nyitva az Italia Automobilival kötött partnerségében. Az ünnepélyes nyitóeseményen bemutatták az Urus SE-t[1], a márka első plug-in hibrid szuper SUV-ját, valamint a Lamborghini világszerte legkelendőbb modelljének legerősebb változatát. Mint
aug. 6
16:09
Olaszországban gyárthatják a Dongfeng 64 milliós terepjáróját? (Autónavigátor)
Az ügyet jól ismerő források szerint közel lehet a megállapodás a kínai Dongfeng Motor Group és az olasz kormány között,
aug. 6
16:39
Forgalommal szemben hajtott egy kerékpáros az M5-ösön (Autószektor)
A kerékpáros Kecskemétnél hajtott a forgalommal szemben. - Sajnos láttunk már több esetet, mikor autópályára felhajtott valaki kerékpárral, de hogy a belső sávban, forgalommal szembe tegye ezt, az egészen elképesztő - írta a videót közzétevő portál. A képre kattintva megnézheti az életveszélyes mutatványt. Az oldal szerkesztői nem lepődnénk meg, ha
aug. 6
17:45
Így vezetnek félre a kattintásvadász címek (Villanyautósok)
Százból 6 kevesebb vagy több mint 51?
aug. 6
17:57
A Kia leleplezte az új K8-at (Autószektor)
A bemutatott képekből ítélve az új K8-as szedán némileg hordozza magán a Sorento crossover jegyeit, de a megjelenésére mégis használhatjuk a forradalmi jelzőt, mert sok az eltérés a 2021 tavaszán Dél-Koreában piacra dobott elődjéhez képest. A legradikálisabb változásokat az elülső részben látjuk, ahol szinte teljesen módosult a Kia-dizájn. A hűtőr

Keresés