Azt csináltam, amit minden órán a gimiben, autókat rajzoltam. A Kölcsey néhány tanára tolerálta ezt, többsége büntette. Kivéve osztályfőnökömet, az aranyos Szandi Erikát, akinek többek között azt is köszönhetem, hogy leérettségiztem. Méghozzá elsőre. Igaz, nem sokon múlott, mert miután az öt példából kettőt megoldottam, nekiálltam rajzolni. Csupa s
Elkészült a kétmilliomodik Mercedes Kecskeméten, ahova új hidrogénes buszok is érkeznek – összeszedtük, milyen hírek határozták meg a járműipar világát a héten.
Idén szeptemberben 93 175 új kínai márkájú személygépkocsit értékesítettek Oroszországban. Ez a szám rekordnak számít a "kínaiak" orosz piacon való jelenlétének teljes időszakában – jelentette az Autostat ügynökség. A korábbi eladási rekord egy hónappal korábban – 2024 augusztusában – született, amikor 90 098 kínai autót adtak el. Az ősz első hóna
Fotó: Ferrari A 30 éves pilótának ez az idei első és pályafutása hatodik pole pozíciója. Sainz mellől a címvédő és sorozatban negyedik világbajnoki címére hajtó, az összetettben élen álló Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője startolhat majd. A vb-címért még harcoló Lando Norris, a McLaren brit pilótája a harmadik rajthelyet kaparintotta m
A BMW M2 Racing a sorozatgyártásban készülő BMW M2 műszaki alapjaira épül. A mérnökök minden szükséges módosítást végrehajtottak ahhoz, hogy a modell a belépő szintű versenyautókkal szemben támasztott összes technológiai és pénzügyi követelménynek maradéktalanul megfeleljen. Tekintve azonban, hogy a 2026-tól használatos versenyautók viszonylag kora
Bár sokan várnak arra, hogy végre eltöröljék az óraátállítást, egyelőre erről nem született döntés, így vasárnap hajnalban, október 27-én ismét visszatekertük 60 perccel az óráinkat. Ez azt jelenti, hogy tovább lehet lehet aludni, ami jól hangzik, de hamarabb megy le a nap, és hamarosan eljön az is, amikor iskolából, munkából már sötétben megyünk h
Az új részletek kihangsúlyozzák a Mokka egyedi karakterét, ugyanakkor a frissítéssel az Opel, korábban csak magasabb kategóriákra jellemző felszereltségeket is bemutat az új Mokkában. Az újdonság magas hatásfokú, 100 kW (136 LE) teljesítményű benzinmotoros, 48 V-os könnyűhibrid és akkumulátoros-elektromos Mokka Electric változatban érkezik. Ez utób
Kilenc új járattal köszönti az október 27-én életbe lépő téli menetrendet a VINCI Airports által üzemeltetett Budapest Airport. A napsütötte, télen is enyhe időjárással hívogató városok kedvelői két új spanyol úti cél közül választhatnak: a Kanári-szigetek harmadik legnagyobb, de talán legnépszerűbb tagja, Gran Canaria, valamint a modernitás és a t
Három személyautó karambolozott Budapest XII. kerületében, a Jagelló úton, a BAH-csomópont közelében. A fővárosi hivatásos tűzoltók műszaki mentés céljából érkeztek a helyszínre. Az érintett útszakaszon félpályán halad a forgalom. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
A Volvo Cars a közös vállalatok és társult vállalkozások nélkül számított alapvető működési eredménye (EBIT) 5,7 milliárd SEK volt 2024 harmadik negyedévében, szemben a 2023-as év azonos időszakának 6,1 milliárd SEK-jával. A vállalat harmadik negyedévi eladásai 3 százalékkal 172 849 eladott autóra nőttek, az összes eladott autó 48 százalékát a vill
Míg Európában az olcsó munkaerőt keleten érdemes keresni, addig a tengerentúlon Latin-Amerika garantálja az alacsony költségeket. Mexikót előszeretettel választják az
A BYD valószínűleg emelni fogja árait a korábban becsült értékekhez képest, ami az Európai Unió kínai autókra kivetett vámjai miatt történhet meg. A legismertebb és legjobban működő kínai gyártó 25 és 30 ezer euró (nagyjából 10 és 12 millió forint) közötti árcédulával dobhatja piacra új modelljeit az európai piacon, mondta el Stella Li, a cég aleln
Mokry sátor, Díjazottak: I. díj: 2024. Aranyérmes kolbászkészítő díj - 2025. + Spar Magyarország Zrt. felajánlása 2 fő részére vacsorameghívás (Pre-Theatre menü) Rácz Jenő Rumour Éttermébe + a Spar Magyarország Zrt. felajánlása: Sparos termékekből álló ajándékcsomag + egy karton bor Kapja: 391 asztal, Kamutik Kumok Átadja: Horváth Ferenc, Barna Ádá
Ha bárki megkérdezi, hogy melyik volt a legjobb autó, amit valaha vezettem, gyorsan rávágom, hogy az Alpine A110. Kevés autó tudja ennyire hitelesen vegyíteni az exkluzivítást, a hagyományőrzést és a vezetés legtisztább, lecsupaszított élményét, miközben az átlag ember számára is befogadható méretben és köntösben teszi mindezt. Én persze csak egy a
Nemrég kezdtük el tárgyalni az autónkban található segédrendszereket, aminek első állomásaként a blokkolásgátló fékrendszereket néztük át. Aki lemaradt az ABS részről, az ide kattintva pótolhat. Mert minden ilyen rendszer asszisztens Ígérem nem fogom minden rész elején elsütni, de tisztában kell lennünk vele, hogy mit is értünk asszisztensrendszer
Fotó: MNASZ Facebbok-oldala A Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) Facebook-oldalának vasárnapi beszámolója szerint Benedek és Sturcz-Molnár a döntőig minden párharcát megnyerte, a fináléban pedig a német csapat minimális különbséggel szerezte meg az aranyérmet. Magyarországot hét kategóriában 11 versenyző képviselte Valenciában. A spanyol vá
A pole pozícióból rajtoló 30 éves Sainznak ez az idei második és pályafutása negyedik futamgyőzelme. A Ferrari 1970 és 1990 után harmadszor nyert versenyt Mexikóban, 34 évvel ezelőtt a négyszeres világbajnok francia Alain Prost diadalmaskodott ezen a helyszínen. A vasárnapi viadalon a másik Ferrarit vezető Charles Leclerc ért célba harmadikként, Ve
A Ryanair azt tervezi, hogy jövő év tavaszától teljesen megszünteti a papír alapú beszállókártyákat, ezzel csökkenteni fogja a földi személyzet létszámát és tájékoztatásuk szerint így csökkenteni tudják majd a repülőjegyek árait. Ezzel szemben emelni kívánják bizonyos poggyászok szállításának díját. Már nem kevés elégedetlenséget szült az utasok k
A szerencsi központtal rendezett viadal szombati nyitónapja után Velenczei az összetett második helyéről várta a folytatást úgy, hogy a bajnoki pontversenyben addig élen álló Csomós Miklós, Nagy Attila kettős a harmadik gyorsasági szakaszon elszenvedett baleset után feladni kényszerült a futamot. Velenczei ezzel az abszolút bajnoki cím első számú e
Kigyulladt és teljes terjedelmében égett egy személyautó Tokodaltárón, a 10-es főút belterületi szakaszán, a Béla utca közelében - írta a katasztrófavédelem hétfőn reggel háromnegyed 8-kor. Az esztergomi hivatásos tűzoltók egy vízsugárral eloltották a lángokat. A raj utómunkálatokat végez. Körülbelül fél órával korábban igyulladt egy személyautó Bu
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint egy teherautó elütött egy gyalogost Hajdúszoboszló és Ebes között. A helyszínelés és a műszaki mentés idejére az adott útszakaszon teljes útlezárás van érvényben, kerülni Hajdúszovát felé lehet. Van baj máshol is, árokba hajtott egy személykocsi a 6209-es út Sárkeresztúr és Sárosd közötti szakaszán. A 22
A hónap utolsó hetét kisebb mértékű árváltozással indítják a nagykereskedelmi árak a Holtankoljak.hu információi szerint. Keddtől a benzin beszerzési ára
A fejlett ipari országok többsége azzal a közös problémával küzd évtizedek óta, hogy társadalmaik elöregednek. Japánban például, ahol különösen sokáig élnek az emberek, hatványozottan jelenik meg ez a probléma. Egy átlagos japán férfi várható életkora 81,5 fél év, míg a nők 87,5 évig élnek. Ám az idős korban megromló egészségi állapotuk miatt a fér
Rengeteg autómárka kapható a piacon, vannak, amelyek kifejezetten sikeresek és vannak olyanok is, amelyek rengeteg problémával küszködnek. Aztán ott van a Fisher, amely nemrég jelentett csődöt. Ez bármelyik gyártóval megtörténhet, ha rosszul számít, de van olyan eset is, amikor előre lehet látni a bajt. Rossz eladások, csökkenő kereslet, kevés pénz
A nemzetközi hitelminősítő felidézi, hogy a kereslet élénkítését célzó terv három pilléren nyugszik: a vásárlóerő növelésén, a megfizethető lakhatás feltételeinek megteremtésén, valamint a kis- és a középvállalatok fejlesztésén. A Fitch úgy fogalmaz: a "BBB" szintű, befektetési ajánlású magyar szuverén besorolásra érvényben lévő negatív kilátás a
Azt már megszokhattuk, hogy a személyautók esetében egyre elterjedtebb a helyi károsanyagkibocsátástól mentes hajtásláncok használata. A Bosch azonban már hosszú ideje dolgozik azon, hogy ne csak a személyautók, hanem a teherjárművek is fenntarthatóbbak legyenek. Az egyik ilyen "zöld" megoldás a haszongépjárművekben használható akkumulátoros elektr