A helyszínre kiérkező mentőegységek egy férfi élettelen testére bukkantak a roncsok között, a jelentés szerint már csak a halál beálltát tudták megállapítani. A másik férfit sikerült újraéleszteniük, ő súlyosan megsérült a fején, a mellkasán és a hasa tájékán. A helyszíni elsősegélynyújtást követően mentőhelikopterrel szállították kórházba. Egyelőr
A visszahívás május 29-én kezdődik – közölte pénteken az állami piacszabályozási hivatal. Összesen öt különböző Tesla-modellt érint, amelyeket 2019 januárja és 2023 áprilisa között gyártottak. Tesla-embléma. Fotó: Tesla Az illetékesek szerint a probléma egy fékhiba, amit szoftverfrissítéssel javít majd a Tesla. A Kínai Népköztársaság a Tesla másod
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara 16. alkalommal rendezte meg a Szakma Sztár Fesztivál keretében az országos szakmai versenyek döntőit a budapesti Hungexpo területén. Az esemény idén második alkalommal, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara együttműködésével, az agrárszakmák bemutatóival együtt valósult meg közel 15 ezer látogató részvétele mellett. A
Sikeresen indította el a Chat GPT alapú megoldását a Kocsi.hu járműhirdetési portál, az azóta hirdető magánszemélyek 64 százaléka próbálta már ki a mesterséges intelligenciát a hirdetés szövegének megírásához. Márciusban kezdődött az automatikus leírás-generálás bevezetése a Kocsi.hu portálon, népszerűsége folyamatosan emelkedik. A kínált autó alap
Ez az egyik fő oka az Audi Hungaria 30 éves sikertörténetének. Akarni, tudni és tenni: Ez az a hármasság, amely annyira népszerűvé teszi termékeinket és szolgáltatásainkat. A szorgalom és a szenvedély nyilvánvalóan velejárója annak az 50 000 embernek, az Audi Hungaria munkatársainak, szolgáltatóinak és beszállítóinak, akik velünk vagy nekünk dolgoz
Néhány úgynevezett ’teaser-fótó’ kiadásával csigázza a kedélyeket az Európában 99%-ban részben vagy teljesen elektromos (öntöltő hibrid elektromos, plug-in hibrid elektromos és akkumulátoros elektromos) autókat értékesítő környezetbarát luxusautómárka Lexus két új modellje, az új generációs GX és a vadonatúj, elődmodell nélküli TX kapcsán. A most
Mint írták, Budapest főpályaudvarai mellett Pest vármegyében Vácon, vidéken pedig Debrecenben, Miskolcon, Székesfehérváron, Pécsen és Győrben vették a legtöbb vármegye- vagy országbérletet a pénztári és az automatás jegyváltások adatai szerint. Összesen csaknem 304 ezer újfajta bérlet kelt el, ebből mintegy 220 ezer vármegyebérlet volt, melye
Kamionba szaladt egy személyautókat szállító tréler az M1-es autópálya 122-es kilométerénél, a Hegyeshalom felé vezető oldalon, Győr térségében. A győri hivatásos tűzoltók áramtalanították a trélert. Az érintett útszakaszon forgalmi akadályra kell számítani.
Az eset a 15. kilométerkőnél történt Kúty irányába. Azt egyelőre nem tudni, hogy a két jármű milyen körülmények között ütközött. A helyszínen 28 tűzoltó végezte a műszaki mentést, akiket Pozsonyból és Malackyból vezényeltek ki. A sérülteket kiszabadították a roncsok közül, valamint elsősegélyben részesítették őket. Fotó: Szlovák Tűzoltóság Katarín
„2026-ig tíz új modellel bővítjük jelenlegi kínálatunkat, ami éves szinten 1,5 millió járművet jelent. Terveink között szerepel a többi gyártó által megalkotott járművektől teljesen eltérő, új generációs akkumulátoros elektromos (BEV) modellek bemutatása is. Ezek az új generációs akkumulátoros elektromos autók megduplázzák a hatótávolságot, köszönh
1. Az akkumulátoros elektromos járművek (bev) iránti globális kereslet 2023-ban megközelíti a 11 milliót 2023-ban a személy- és kishaszonjárművek globális értékesítésének minden nyolcadik tagja, azaz 12,5 százaléka elektromos lesz, míg a villamosított piac az enyhe hibridtől a tisztán elektromosig a kereslet 30 százalékát, azaz összesen több mint 2
Szlovákia biztonsági okokra hivatkozva vezeti be újra a határellenőrzést a teljes országhatárán, illetve nemzetközi repülőterein. Az Új Szó értesülései szerint
Bemelegítés Bár a legtöbben a beszállást követően azonnal útnak indulnak, érdemes lehet pár percet várni. Ugyanis hidegindítás esetén minden motornak több üzemanyagra van szüksége, emiatt megemelkedik a fogyasztás. Épp ezért óvatosan melegítsük fel a motort az üzemi hőmérsékletre: ezzel egyúttal kíméljük a környezetet és a pénztárcánkat, ráadásul v
A többi sérültet a malackai (Malacky), nagyszombati (Trnava) és a szakolcai (Skalica) kórházakban látták és látják el. Az M1 aktuális csatorna tudósítója arról számolt be, hogy Pozsony három kórházába szállították a súlyos és közepesen súlyos sérülteket. A baleset helyszínéhez közeli Malackában, a tűzoltólaktanyában egy krízisközpontot alakítottak
Az E-Tourneo Courier egy ötüléses, többfunkciós, kompakt városbarát jármű, amelynek jellegzetes, SUV-ihletésű kompakt karosszériája bőséges helyet kínál az utasok és holmijaik számára. A sokoldalú Tourneo család legújabb tagja a kifinomult elektromos hajtáslánc mellett a digitális élmények és a hálózathoz csatlakozó funkciók széles skáláját kínálja
Minap beléptem egy autókereskedés bemutatótermébe, körülnézni. Halk, furcsa hangok ütötték meg fülemet, rájöttem, hogy mesterséges intelligenciájú kocsik beszélgetnek egymással, kiértékelve a közöttük járkáló, ajtójukat nyitogató, ülésükbe betelepedő vevőjelölteket. Az egyik szinte felsikoltott: „Nézzétek ezt a tetkós piercinges, önjelölt Max Verst
A Hondát választotta partneréül az Isuzu, hogy kifejlessze és gyártsa 2027-ben érkező, üzemanyagcellás nehéz-tehergépjárműveinek üzemanyagcella-rendszerét.
Factory 36: ahol a gyilkosság történt. Hétfőn reggel ismét rendben elindult a gyártás. Fotó: Mercedes Mint arról is autoszektor.hu is beszámolt, csütörtökön egy vita után gyártás közben agyonlőtte két kollégáját egy targoncavezető. Mindhárman egy külső logisztikai céghez tartoztak, és török származásúak voltak. A feltételezett lövöldözőt őrizetbe
Elegáns, sportos dizájn Kecses, modern külső megjelenése látványos, feltűnő jelenséggé teszi az új i20-ast. Az első lökhárító kontúrjai és mintázata, valamint a hűtőrács egyaránt megújult: elegáns megjelenését sportos részletek erősítik. Hátul szintén átrajzolt lökhárítót, valamint egyedi kialakítású lámpatestet találunk. A kínálatban új 16 és 17 c
Az Egyesült Államokban keresi új gazdáját a csodálatos állapotnak örvendő, teljesen széria E39 M5. Az ohioi kereskedés kifejezetten BMW-kre specializálódott,
Érdemes felidézni: a tavalyi évben története legnagyobb sikerét elérve, közel hibátlan versenyzéssel nyerte meg a Shell-Eco Marathon városi kisautó kategóriáját a SZEnergy Team. Előttük senki nem volt képes arra, hogy 284 km/kWh energiahatékonyságot produkáljon. A Széchenyi István Egyetem csapata hosszú évek munkájával jutott el a csúcsra, hiszen a
Súlyos balesetről érkezett bejelentés a segélyhívóra 2023. május 13-án 21 óra körül. Egy személyautó frontálisan nekiütközött egy busznak a 47-es számú főúton, Mikepércs és Debrecen között. A helyszínelés adatai szerint a gépkocsi tisztázatlan körülmények között áttért a szemközti fogalmi sávba, ahol nekiütközött egy vele szemben szabályosan közlek
A Suzukival erdőn mezőn címet viselő program egy részét a kiszámíthatatlan és nagyon esős időjárás miatta szervezők az utolsó percben megváltoztatták, így kevesebb mező, de annál több erdő jutott nekünk. Sok autóval vertük fel a csendet, vadat nem láttunk, favágót annál többet, a Sefag erdeiben épp zajlanak a munkálatok. Egy kis vizes, sáros mező