A zéró kibocsátású autó egy ideológiai tévedés, amely az egész energetikai átmenet félreértésének gyökere – ez az alaptézise egy elismert olasz szakértőnek, akivel az Il Giornale készített interjút. Andrea Taschini stratégiai tanácsadó, az autóiparban dolgozó menedzser és elemző, aki könyvet is írt az elektromos átállásról (Attraversare il cambiame
Közleményük szerint a trolibusz az utasforgalomba állítás előtt még a próbafutásokat teljesíti. Szeptember óta összesen 16 új trolibusz - 6 tavaly, 10 pedig idén februárig - állt forgalomban a fővárosban, ezek azonban mind csuklós járművek voltak – írták. A BKK közölte, a csehországi Plzenből érkező trolibuszokat folyamatosan veszik át és állítják
Először nézzük meg a tényeket! A Japánban épített és a japán Mitsui O.S.K. Linesnél üzemeltetett, panamai zászlót viselő, 200 méter hosszú, üresen 17, megrakva 60 ezer tonnás, húszezer lóerős dízelmotorjával 40 km/órás sebességű Felicity Ace gépjárműszállító hajó a németországi Emden kikötőjében vette fel rakományát. Többszintes fedélzetére a Volks
A Szerencsi Rendőrkapitányság Tállyai Rendőrőrsének munkatársai 2023. február 4-én hajnali egy óra körül ellenőrzés alá akartak vonni egy járművet Tállya belterületén. Az autó sofőrje a rendőri jelzés ellenére nem állt meg, tovább hajtott, majd néhány utcával arrébb kerítésnek ütközött. A rendőrök miután ellenőrzés alá vonták a sofőrt és utasát, il
Zöldhidrogén-termelő rendszert telepített, s ezzel a Smart Company tanulmány megvalósításának következő állomásához érkezett a Honda R&D Europe (Deutschland) GmbH.
A villanyautók használatához szükséges kompromisszumok többsége széles körben ismert, de a töltési időkön és az elérhető töltőpontokon kívül nem szabad
A furgont komoly hibák miatt nem engedték továbbmenni. Manchesterből Románia felé tartott, amikor az osztrák rendőrök megállították a döblingi Muthgasse-ban. A jármű 420 kilogrammal volt megterhelve, a futómű nem volt ép, a fékerő pedig nem volt megfelelő. Fotó: Osztrák Rendőrség/orf.at Hiányzott a felelősségbiztosítás is. A román állampolgárnak s
A vállalat vezetője, Akio Toyoda, aki most áprilistól az ügyvezető elnöki pozíciót az igazgatótanács elnöki pozíciójára cseréli, még decemberben, a vállalat multitechnológiás stratégiájának bemutatásakor beszélt arról, hogy véleménye szerint nem a Toyota az egyetlen autógyártó (azóta ezt több autógyártó első emberének nyilatkozata meg is erősítette
Ennek érdekében a prémium gyártó 800 millió eurót fektet be a helyszínbe. BMW kétüléses kupé San Luis Potosiban. Fotó: BMW A Jó napot és a Servus után 2027-től Hola - írja a német portál az egyes országok köszönési formáira utalva. ( A német kollégák becsületére legyen mondva, a jó napot köszönést pontosan idézték,csak annyiban tévedtek, hogy na
Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság közlése szerint a február 5-i, szombati szélvihart követően és vasárnap több, mint 4800 bejelentés érkezett hozzájuk. A tűzoltóknak komoly munkát adott az erős szélvihar, több, mint 2700 helyszínen kellett beavatkozniuk. A Generali Biztosítóhoz hétfő délig közel 2500 bejelentés érkezett, a vállalat becs
Egy ideje nem számoltunk be az üzemanyagárak változásairól, méghozzá azért, mert az árstop után jóval kaotikusabban alakult a beszerzési árak és a kiskereskedelmi árak változásai közötti összefüggés – utóbbi nem mindig követte, vagy legalábbis nem azonos mértékben előbbit. Úgy tűnik azonban, hogy lassan helyreáll a rend, ráadásul holnaptól nagyobb
Hogy néz ki? Nem mondom, hogy jelentéktelen és szürke szereplő az autópiacon a Q8, illetve annak sportváltozata, de ha már ilyen erőket mozgósít, akkor nézzen ki legalább úgy, mint egy Lamborghini Urus. Ez a visszafogott stílus inkább rosszul álcázott titkosszolgára, vagy rossz arcú zsoldosra utal, akiről távolról ordít, hogy gonosz, jobb vele nem
A közlekedés legvédtelenebb résztvevői a gyalogosok. A velük összefüggő balesetek során szinte minden esetben személyi sérülés történik, illetve sajnálatos módon tragédia is bekövetkezhet. Annak érdekében, hogy ne váljanak közlekedési baleset sérültjeivé, áldozataivá, mind maguk a gyalogosok, mind a járművezetők rendkívül sokat tehetnek. Fotó: pol
A Toyota C-HR második generációja a Toyota Motor Manufacturing Turkey (TMMT) gyárban készül majd Sakaryában. Az öntöltő hibrid elektromos és plug-in hibrid elektromos is változatban elérhető új Toyota C-HR egyben az első plug-in hibrid személyautó is, amelyet Törökországban gyártanak majd. Emellett a TMMT lesz a Toyota első európai gyára, amely elk
A 31 éves széchenyis hallgató 2017-ben kezdte meg felsőfokú tanulmányait. A gimnázium elvégzését követően a családi vállalkozást támogatta autószerelőként, megszerzett tudását pedig felsőfokú képzés keretében kívánta elmélyíteni. A kérdésre, hogy fővárosiként miért esett egy vidéki egyetemre a választása, Biró István egyértelmű választ adott: „Több
A két és fél év alatt megvalósított kutatás-fejlesztés során a magyarországi vasútvonalakon alkalmazható önműködő elektronikus térközbiztosító berendezést fejlesztettek ki. A rendszer elemei az egyes biztosítási objektumoknál - állomás, sorompó, térköz - helyezkednek el, és egymással biztonsági adatátvitelen keresztül kommunikálnak - áll a közlemén
Kína és Európa a világ két legnagyobb piaca, ha elektromos járművekről van szó. Míg az európai autógyártók régóta exportálnak autókat az ázsiai országba, ahol számos gyártótelepet és vegyesvállalatot működtetnek helyi cégekkel, most fordulni látszik a trend és egyre több kínai gyártó érkezik Európába. Az elektromobilitás lehetőségeket nyit meg eze
Kollégáink a napokban ismét drón segítségével ellenőrizték a közlekedőket. Egy nem mindennapos szabálytalanságot rögzített a kamerájuk az 56-os főúton levő egyik vasúti átjáróban. A felvételen jól látható, hogy egy Smart vezetője a tilos jelzés ellenére fékezés nélkül hajt át az átjárón. jól látható, hogy a merész cselekedetet követően néhány másod
A Škoda a Stortjärnen-tavon felállította a jégen futott leghosszabb folyamatos járműves drift rekordját. Richard Meaden a nemrég bemutatott Enyaq RS iV volánja mögött több mint 15 percnyi kontrollált drifttel tett meg összesen 7,351 kilométert, új, hivatalosan is megerősített rekordot állítva fel. Az előző, 6,231 kilométeres rekordot 2022-ben, Kíná
A Kanadával való együttműködésről szóló szándéknyilatkozatot augusztusban írta alá Herbert Diess volt VW-főnök, akinek ez volt az utolsó nagyobb üzleti útja vezérigazgatóként. Ahhoz, hogy a német cég elkezdje keresni saját akkumulátorgyárának helyét az országban, utódja, Oliver Blume decemberben Kanadába érkezett, és aláírta a megfelelő kiegészítő
Hétfő este 19 óra 15 perc körül a gyorshajtó az A2 Südautobahnon, Alsó-Ausztriában, Wiener Neudorf közelében egy másik autó hátuljához nagyon közel hajtott nagyon nagy sebességgel. Ezután felvillantotta a fényszórókat, hogy a sofőrt kikényszerítse az előtte lévő sávból, majd ismét lenyomta a gázpedált. A Heute cikke. Képernyőfotó. De ezután sem ju
A fiúk a bányában harcolnak, a brigád nemzetközi, van köztük amerikai, japán és orosz gigász is. Frontvonalukra kevesen mernek bemerészkedni, ami érthető, mert olyan nevek fémjelzik, mint a BelAZ, Caterpillar, GAZ, Hitachi, Komatsu, KRAZ, LARC, MAZ, Scania. Van közöttük áramszedős troliváltozat, de az igazi újdonság ennél attraktívabb: itt a távirá
A francia autógyártó vezére szerint az elektrifikációval szép lassan leáldoz az SUV-knak, a túl szigorú szabályok helyett pedig van egy olyan út is, amin nem veszik ki a tűz az autózásból.
Noha manapság az autós világ már az Aventador utódmodelljét várja, a Sant’Agata bázisú olasz gyártó a hibridrendszerrel is ellátott következő generáció premierje előtt azért még durrand egy nagyot. A Lamborghini két egyedi modellel ünnepli a nem hibrid V12 éra végét az Aventador alapjaira épített Invencible kupé és az Autentica roadster bemutatásáv
Számtalanszor megkapja kritikának a Forma-1, hogy a nevelőszériákból érkező pilótáknak nem jut elég hely az elitben, ahogy az új csapatoktól is erősen elzárkóznak, pedig több autó akár jobb versenyeket is képes lenne összehozni. Ez persze a külső szemlélő szemszöge, de akik mélyen benne vannak a sportban, azok másképp látják, és talán joggal. Bomba