2023. január 25. szerda

jan. 25
11:27
Fotókon az új Volkswagen ID.3 (Villanyautósok)
A külső dizájn is módosul, de a változtatások többsége az utasteret éri.
jan. 25
11:39
Újabb népszavazással gátolnák meg a debreceni akkugyárat (autopro)
Ez már a harmadik népszavazás a beruházással kapcsolatban.
jan. 25
11:51
Az M3-at is tovább vadította a BMW – megérkezett a CS verzió (Auto Pult)
A BMW annyi újdonságot mutatott be a tavalyi évben – az M részleg 50. évfordulóján –, hogy volt, ami már nem is fért bele. Sebaj, leszámítva azt, hogy nem kapta meg a kizárólag 2022-re szóló egyedi, M-specifikus emblémát, a vadonatúj M3 CS így is egészen lenyűgöző lett, amit a súlycsökkentés mellett a nagyobb teljesítménynek és a minden szempontból
jan. 25
12:15
Erősödik a Kia az európai személyautó-piacon (Autószektor)
Az Európai Autógyártók Szövetsége (ACEA) által frissen kiadott adatokat idézve ismertették: a márka 542 423 autót értékesített a személyautók európai piacán 2022-ben. Ezzel részesedése rekordnagyságúra, 4,8 százalékra emelkedett az előző évi 4,3 százaléktól. Az európai személyautópiac 4,1 százalékkal esett vissza ugyanebben az időszakban - jegyezt
jan. 25
12:33
3,6 milliárd dollárból bővítik a Tesla nevadai gyárát (Villanyautósok)
Hihetetlen kis helyen elfér majd 100 GWh kapacitás éves gyártása.
jan. 25
12:51
A kutak drágábban veszik, de olcsóbban adják az üzemanyagot? (Autónavigátor)
Péntektől tovább emelkedik a benzin és a gázolaj beszerzési ára, tehát amennyiért a töltőállomások veszik a beszállítótól. A benzin esetében
jan. 25
13:03
Tömegesen hívja vissza autóit a Volvo (autopro)
Szoftverproblémák miatt globális szinten, százezres nagyságrendben hívja vissza autóit a Volvo.
jan. 25
13:22
Elindult az amerikai agyelszívás: célkeresztben az európai zöldenergiás tudás (Villanyautósok)
Állami szintről sok támogatást ígérő kampányokat folytatnak Európában.
jan. 25
13:22
Formában tartja old school sportkupéját a Toyota (Autószektor)
A Toyota verseny- és sportautó-programjáért felelős Gazoo Racing nem csak a márka új generációs típusaihoz kínál sportos kiegészítőket és tartozékokat, hanem a gyártásból már kiöregedett modellekhez is, legyen szó épp csak leváltott típusokról vagy évtizedekkel ezelőtt nyugdíjazott, klasszikus gyártmányokról. A képre kattintva megnézhet egy videót!
jan. 25
14:33
Meglátszik a Škodán az orosz háború (autopro)
Kevesebb személyautót gyártott a Škoda Auto tavaly, mint egy évvel korábban.
jan. 25
14:54
Tavaly ennyi millió pótdíjat fizettek be a bliccelők a Máv-Startnak (Autószektor)
A közlemény szerint a MÁV-Start jegyvizsgálói 2021-ben 16 420 esetben, 2022-ben pedig 19 301 esetben szabadtak ki büntetést a jegy nélkül utazók részére. A 2021-ben kiállított büntetések közül 18,7 millió forint értékben 3510-et, míg a tavalyiak közül 29 millió forint értékben 5152-et sikerült lezárni. Kiemelték, hogy jelenleg több mint 67 ezer uta
jan. 25
15:15
Nagyobb teljesítmény, jobb hatótáv, hátsókerékhajtás – frissült a Polestar 2 (Auto Pult)
A Polestar 2 volt a márka első nagyszériában készülő modellje, ám a Tesla Model 3 babérjaira törő modell nem igazán tudta beváltani a hozzá fűzött reményeket, aminek persze több oka is van, köztük a nem dedikáltan elektromos platform. A Polestar nagyobb sikerek elé nézhet majd a jövőben, hiszen a nemrég bemutatott vadonatúj Polestar 3 immár kifejez
jan. 25
15:39
Kreatív művészeti igazgató marad a VW bukott főtervezője (autopro)
Bár a legutóbbi tervei nem tetszettek a vezetőségnek, a cégtől nem kell távoznia.
jan. 25
15:51
A Dacia viccet csinált a BMW-ből Angliában (Autónavigátor)
Néhány hónappal ezelőtt járta be az internetet a BMW havidíjas ülésfűtésének a híre, amelyről mi is írtunk, amikor aktuálissá vált.
jan. 25
15:57
A Haas is bejelentette autóbemutatójának időpontját (F1világ)
Január 31-én tartja idei autóbemutatóját a Haas Forma-1-es csapata, az amerikai istálló azonban jelezte, csupán idei versenygépének fényezéséről rántja le a leplet.
jan. 25
16:24
Ezektől az autóktól köszönünk el 2023-ban (Autószektor)
Ha szeretnénk megérteni, hogy merre tart az autózás világa, elég számba vennünk, hogy milyen modellektől köszönünk el 2023-ban. Mindegyik nagymotoros sportautó, vagy éppen a másik véglet: megfizethető kisautó. A sors fintora, hogy mindkettőnek az egyre szigorodó károsanyag-kibocsátási normák tesznek keresztbe. Míg előbbieknek azért, mert fejlesztés
jan. 25
16:39
Trolibusszal a budai Várba (autopro)
Szinte hihetetlen, de trolibusz járt a Várban.
jan. 25
17:18
Így drágul Budapesten a taxival utazás március elejétől (Autószektor)
A taxirendelet módosítását - amely a tavalyi és az idei költségvetési rendelet módosítására vonatkozó indítványban szerepelt Karácsony Gergely főpolgármester javaslatára - egyhangúlag, 18 igennel fogadta el a testület. A Fidesz-KDNP fővárosi képviselői nem szavaztak. A díjemelést azzal indokolták, hogy a taxisoknak érezhető költségemelkedéssel jár
jan. 25
17:33
Bezuhant a haszongépjárművek piaca (autopro)
Még a járvány évében is több haszongépjárművet adtak el, mint tavaly.
jan. 25
17:33
Egyenesen a miniszterelnöknek írtak levelet a taxisok! (Autónavigátor)
Komoly összefogással küldtek levelet a taxisok egyenesen Orbán Viktor miniszterelnöknek, Rogán Antal Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszternek, Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszternek
jan. 25
19:09
Végre megtudhatod, kinek nagyobb… az autója! (Autónavigátor)
Érdekes oldalt találtunk a világhálón, ami több mint 20 évre visszamenőleg rendelkezik szinte minden autótípus méretadataival, ráadásul a látvány és

2023. január 26. csütörtök

jan. 26
0:12
Ön lehet a következő Renault tervezője – a nyertes autóját megépítik! (Autószektor)
AI for Urban Mobility – ez a címe annak a versenynek, amit a Renault hirdet új autója megtervezésére. A cél egy innovatív mobilitási megoldás elképzelése, egy városi kisautó megalkotása a mesterséges intelligencia segítségével. Arnaud Belloni, a Renault globális marketingigazgatója azt nyilatkozta, hogy úgy akarnak tisztelegni az idén 30 éves Twing
jan. 26
0:12
Takaróval elektromosautó-tűz ellen? (Villanyautósok)
Az akkumulátor tüzet nem egyszerű eloltani.
jan. 26
0:16
Az agglomerációban élőknek is segítséget nyújt a BudapestGo (Autószektor)
A közlemény szerint a BKK applikációjában - a MÁV-HÉV és MÁV-Start érintett járatai után - a Volánbusz Budapest elővárosában közlekedő 300-899 számú regionális autóbuszainak valós idejű adatai is elérhetők: a felhasználók láthatják az autóbuszok aktuális helyzetét, illetve azt is, hogy azok pontosan mikor érkeznek egy megállóba, vagy mikor indulnak
jan. 26
0:16
127 százalékkal nőtt a Tesla éves nyeresége (Villanyautósok)
12,6 milliárd dollárt keresett a vállalat 2022-ben.
jan. 26
0:20
Gyorsmérleg a tavalyi magyar prémiumpiacról (Autószektor)
Szerző: Heimer György A magyar prémiumeladások alakulása Forrás: Toyota-Lexus Legfőképpen arra, hogy az infláció, a forintgyengülés, a chiphiányként emlegetett ellátási láncok szakadozásai és nem utolsó sorban az ukrán-orosz háború okozta bizonytalanságok kiszámíthatatlanná, ingataggá tették a prémiumok hazai piacát is. Mindezzel együtt a tavalyi
jan. 26
4:39
Ezek a trendek fogják formálni a gyártást (autopro)
A 2023-as trendeket részben az elmúlt évek kihívásai határozzák meg, így nem is meglepő, hogy előtérbe kerül például az ellátási láncok átláthatóbbá tétele.
jan. 26
6:15
Sainz több mint egy versenytávnyit tesztelt Fioranóban (F1világ)
119 körrel nyitotta meg az évet Fioranóban a Ferrari Forma-1-es csapatának rutinos versenyzője, Carlos Sainz. A spanyol pilóta a csapat 2021-es autójával körözhetett az istálló házi tesztpályáján.
jan. 26
6:33
Több tízezer e-autót hívott vissza a Stellantis (autopro)
Plug-in hibrid hajtású minibuszokat kellett visszahívnia a cégnek.
jan. 26
6:57
Így tankolsz majd hidrogént a jövőben! (Autónavigátor)
Magyarországon az autósok jelentős többségének elképzelése sincs arról, miként zajlik a nyilvános villanyautó-töltés, arról pedig még a tisztán elektromos modelleket,
jan. 26
7:18
Európai rekordot döntött a Kia 2022-ben (Villanyautósok)
A Kia tovább növelte elektromos eladásait is.
jan. 26
7:27
Gasly azzal tisztelegne Hubert emléke előtt, hogy győzelemre viszi az Alpine-t (F1világ)
Az Alpine Forma-1-es csapatának rutinos pilótája, Pierre Gasly azt mondja, „lenyűgöző” módon tisztelegne jó barátja, Anthoine Hubert emléke előtt, ha sikeres tudna lenni a Forma-1-ben a francia istállóval.
jan. 26
7:30
Milyet lett volna egy Bmw Suv a 80-as években? (Autószektor)
Erre kereste a választ a Carscoops csapata is, amikor mesterséges intelligencia segítségével megalkották virtuálisan, hogy miként nézett volna ki egy szabadidő autó a BMW kínálatában, a 80-as években. Akkor, amikor Claus Luthe volt a BMW vezető dizájnere, és olyan remek autókat rajzolt, mint az E21, az E30 vagy az E28. Persze akkoriban nagyon más i
jan. 26
7:33
Ilyen még soha nem volt a szlovák autópiacon (autopro)
Amióta létezik az ország, azóta mindig egy Škoda volt a legnépszerűbb modell. Idén már nem.
jan. 26
7:36
Így lesz továbbra is egészségesen nyereséges a Tesla (Villanyautósok)
A pénzügyi adatoknál érdekesebb volt, mit fejlesztenek éppen.
jan. 26
8:18
Egy év, tíz modell, 780 ezer autó – számokban a Skoda elmúlt 12 hónapja (Autószektor)
Az új kocsikból 636 ezret Csehországban, a többit pedig a világ különböző helyein működő 12 Skoda üzemben gyártották; Indiában 56 ezret, Kínában 42 ezret, Szlovákiában pedig 16 ezret. A vállalat közölte, hogy jövőre új gyártó üzemet nyit Vietnamban. Az ukrajnai háború következtében 2022 februárjában a Skoda két oroszországi üzemében leállította az
jan. 26
8:39
Nem olyan nagy dobás a Tesla Autopilotja (autopro)
Az Autopilot nagyot esett az önvezetési rendszereket vizsgáló ranglistán.
jan. 26
8:45
Russell: Még tanulnom kell, milyen az élmezőnyben lenni (F1világ)
George Russell, a Mercedes versenyzője elmagyarázta, mire vezethetőek vissza a 2022-es F1-es szezonban vétett hibái - szerinte minden a tapasztalaton múlik majd.
jan. 26
8:51
Videó: így száguld 290 km/órával egy 670 lóerős BMW SUV (Autónavigátor)
Az AutoTopNL legújabb Autobahn-videójában egy BMW X6 M50i kapta a főszerepet, ráadásul nem is akármilyen formában. A gyárilag "csak" 530
jan. 26
8:54
Bukott a Disney, a Gucci, a Netflix és a Shell is (Villanyautósok)
Nagyon-nagy baj van a klímakreditek hitelességével.
jan. 26
9:18
Őrült nagy összeget fektet akkugyártási kapacitásainak fejlesztésébe a japán cég (Autószektor)
A Toyota 5,6 milliárd dollárt fektet be Japánban és az Egyesült Államokban akkumulátoros elektromos készülő akkumulátorok gyártásába, amelyek iránt stabilan nő a globális kereslet. Az akkumulátorgyártást 2024 és 2026 között kívánják megkezdeni. Ennek a beruházásnak az a célja, hogy a Toyota rugalmasan tudjon megfelelni ügyfelei igényeinek minden or
jan. 26
9:24
Megérkezett az akkumulátor-útlevél (Villanyautósok)
Véget vethet a találgatásoknak a digitális dokumentum.
jan. 26
9:39
Sokat zöldült a BMW (autopro)
Tavaly a BMW Európában értékesített autói lényegesen kevesebb szén-dioxidot bocsátottak ki, mint az előző évben.
jan. 26
10:24
Váratlan hírt közölt ma reggel a Toyota Motor Corporation (Autószektor)
A január 26-án tett bejelentés értelmében április elsején feláll a Toyota Motor Corporation (TMC) elnöki székéből Akio Toyoda, az autógyárat alapító Kiichiro Toyoda unokája. Toyoda-szan minden jelenlegi tisztségét – cégelnök, az igazgató tanács tagja, ügyvezető igazgató és vezérigazgató – leteszi, és a jövőben az igazgató tanács elnökeként segíti a
jan. 26
10:27
Kinevezte csapatfőnökét az Alfa Romeo F1-es csapata (F1világ)
A Sauber ügyvezető igazgatója, Alessandro Alunni Bravi irányítja majd az Alfa Romeo Forma-1-es csapatát a 2023-as évadban – jelentette be a svájci-olasz istálló csütörtökön. A szakember felettese közvetlenül Andreas Seidl lesz majd.
jan. 26
11:09
Az oroszok legújabb fejlesztése: íme a Lada Niva teherautó (Autónavigátor)
Tovább folytatódik az orosz autóipar átalakulása az EU szankciók hatására, amelynek következtében a nyugati modelleket orosz vagy kínai helyettesítő termékekkel
jan. 26
11:18
Korszerű autó, korszerű biztosítás (Autószektor)
Az elektromos autók már a spájzban, akarom mondani a garázsban vannak. 2021-ben az Európai Unióban több elektromos személyautót értékesítettek, mint dízelmotorost. Az új technológiákkal sok régi tudnivaló, műszaki tartalom válik tárgytalanná, azonban olyan új szempontok is keletkeznek, amelyre érdemes minden EV-vásárlónak odafigyelnie. Mielőtt megv
jan. 26
11:24
Úgy viszik a németek a hőszivattyúkat, mint a cukrot (Villanyautósok)
A gázválság hatására nagyot ugrott a kereslet.
jan. 26
11:33
Rekordokat döntött a Tesla 2022-ben (autopro)
A Tesla rekordnyereséget ért el tavaly az utolsó negyedévben.
jan. 26
11:57
Beindította 2023-as autóját a McLaren (F1világ)
Wokingi központjában beindította 2023-as Forma-1-es versenyautóját a McLaren csapata.

Keresés