Két személygépkocsi ütközött össze az M7-es autópályán Letenye felé, a 30-as km-nél. A helyszínelés idejére a lassító sáv egy részét lezárták, ami a Martonvásár felé tartók lehajtását nehezíti. A nézelődés miatt a forgalom lassulásával számoljanak! A 88-as főúton, Sárvár térségében motoros kamionnal ütközött össze. Az 1-es km-nél egy sávon váltakoz
Az eredeti C-HR sem volt piskóta a maga idejében: formabontó, látványos, már talán túl kesze-kusza vonalakkal operáló, első ránézésre bekategorizálhatatlan
Brit médiajelentések szerint elutasította Lewis Hamilton új szerződéssel kapcsolatos igényeit a Mercedes – a hírek arról szólnak, a felek között mégsem mennek olyan simán az egyeztetések, mint azt remélték.
A mélytengeri expedíciókra szakosodott OceanGate Expeditions oldala A nyomozást vezető Jason Neubauer közölte, hogy elsődleges cél a hasonló katasztrófák jövőbeni megelőzése a biztonság növelésére vonatkozó javaslatok formájában, ugyanakkor a nyomozóbizottság mérlegelésén múlik, hogy tesz-e indítványt polgári vagy büntetőjogi lépések megtételére. A
Az időmérőn most sem tudták megszorongatni, az idei idényben eddig mindig a magyar pilóta szerezte meg az első rajtkockát, és ez a sorozat Poznanban sem szakadt meg! 1:56.606-os idejével bebiztosította magának az első rajtkockát. – Már a bemelegítés során is a leggyorsabbak voltunk, majd az időmérőn és a Super Pole-ban is egy-egy kört mentünk, ami
Az egyértelműen pozitív eredményhez hozzájárult, hogy sok decemberben eladott autót ténylegesen januárban regisztráltak. A magáneladások 48,6 százalékkal 32 ezer 40-re és 49,9 százalékos részesedésre emelkedtek az egy évvel ezelőtti 50,9 százalékkal szemben. A céges eladások 45,6 százalékkal 27 ezer 962-re és 43,6 százalékos részesedésre ugrottak a
Egy 200 millió eurós, azaz mintegy 74 milliárd forintos tőkeinjekciót biztosított az Alpine számára egy befektetési csoport, melynek tagja az ismert hollywoodi sztár, Ryan Reynolds is.
A vadonatúj, Európában tervezett, fejlesztett és gyártott, kifejezetten az európai vásárlók igényeinek kielégítésére megszületett modell az eredeti Toyota C-HR sikereire épít, amely 2016-ban felkavarta az európai C-SUV szegmenst. A minden elemében új, következő generációs Toyota C-HR radikális megjelenésnek köszönhetően egy „sorozatgyártású koncepc
A közlemény szerint modern, felhasználóbarát külsővel, újrarendezett tartalommal várja látogatóit a BKV honlapja. Hozzátették: a korábbi keresési és látogatási eredményeket elemezve újrastrukturálták az oldalt, hogy "a releváns információk könnyen elérhetővé váljanak". Kiemelt helyre került például a hazai és külföldi turisták körében egyaránt kedv
A télen mindenképpen szeretne szerződést hosszabbítani a Ferrari Forma-1-es csapatával Carlos Sainz, aki cáfolta, hogy egyeztetéseket folytatott az Audival egy esetleges jövőbeli megállapodás kapcsán.
2026-ban szeretne csatlakozni a Forma-1 mezőnyéhez, ennek érdekében pedig be is adta pályázatát a Nemzetközi Automobil Szövetséghez (FIA) a jelenleg a Forma-2-ben, a Forma-3-ban és a Forma-4-ben is szereplő Hitech.
A hétvége folyamán a strandolók több esetben kerültek olyan helyzetbe, amiből a vízirendőrök segítsége nélkül nem tudtak volna biztonságosan partra jutni. Viharban veszteglő vitorlás utasait, vízibicikliről leesőt, valamint csónakkal és szörfdeszkával elsodródókat segítettek ki szorult helyzetükből az egyenruhások. A Balatoni Vízirendészeti Rendőrk
Az akcióhét alatt 220 helyszínen a közutas mérnökségi és irodai dolgozók mellett magánszemélyek, civil csoportok, oktatási intézmények is gyűjtötték a szemetet egymástól eltérő útszakaszokon, csomópontokban és pihenőhelyeken. Az esemény során a közutas szakemberek mintegy 105 tonna szabálytalanul kidobott és jogellenesen elhelyezett hulladékot szál
A Toyota még 2022. végén mutatta be a második generációs C-HR előfutárát a Prologue tanulmány személyében, így nem volt kérdés, hogy a korosodó crossover hamarosan teljes megújuláson esik át. Ennek lehetünk most tanúi, ugyanis a japánok a mai napon bemutatták a modell utódát. Új dizájnnal és a márka legfrissebb hajtásláncaival tör utat magának az E
Szerző: Heimer György Világra szóló hírveréssel, még június elején Amerikában, a Los Angeles közelében lévő Huntington Beach surfparadicsomban rendezett buszdzsenborin mutatkozott be a VW ID Buzz hosszított változata. Az elektromos személyszállító a többi felépítmény-változatával június 23 és 25 között, a hannoveri buszfesztiválon megismétli a prem
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint 2023. június 26-án 16 óra körül a 74-es számú főúton, Bocska és Magyarszentmiklós között összeütközött két személygépkocsi. A baleset következtében az elsődleges információk szerint több személy könnyebben megsérült. A helyszínelés ideje alatt teljes útlezárás van érvényben a balesettel érintett útszakas
Fotó: Renault A megvádolt ex-Nissan-főnök, Carlos Ghosn, aki Libanonba menekült, most maga is pert indított a japán autógyártó cég ellen. Egymilliárd dolláros kártérítést követel a cégtől – ezt libanoni igazságügyi körök megerősítették a német sajtóügynökségnek. Úgy látja, hírnevét és pénzügyeit sérti az őt körülvevő botrány. Az információk szerint
Miután az előfizetői bázis 2021 augusztusára ötmilliósra bővült, mindössze további egy évre és 10 hónapra volt szükség ahhoz, hogy a Csoport elérje ezt a mostani mérföldkövet. Ez a gyors növekedés elősegíti a Csoport szoftver alapú gépjármű (Software-Defined Vehicle, SDV) stratégiájának felgyorsítását. A Connected Car szolgáltatások vezeték nélküli
Az már közhely, hogy a magyar pálya népszerű a világ pilótái között, nem véletlenül szerepel 1986-os átadása óta állandóan a Forma 1 naptárban. A Hungaroringen rendszeresek a GT Open és TCR Europe futamok, a hétvégén együtt rajtolt velük a TCR World Tour mezőnye. Klasszikus motorhangot élvezhettek a nézők a legnépesebb – több mint harminc autós – I
MTI/Donka Ferenc Azt írták: a vonaton utazók közül senki nem sérült meg. a baleset miatt azonban nem járnak a szerelvények Galambos és Kiskunfélegyháza között, az utasokat pótlóbuszok szállítják. A személygépkocsi sofőrjét és utasát a mentők kórházba vitték - tájékoztatta Kovács Andrea, a Bács-Kiskun Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivő
MTI/Donka Ferenc Azt írták: a vonaton utazók közül senki nem sérült meg. a baleset miatt azonban nem járnak a szerelvények Galambos és Kiskunfélegyháza között, az utasokat pótlóbuszok szállítják. A személygépkocsi sofőrjét és utasát a mentők kórházba vitték - tájékoztatta Kovács Andrea, a Bács-Kiskun Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivő
A Brit Nagydíjat követő gumiteszt alapján igyekszik majd kiértékelni Daniel Ricciardo teljesítményét a Red Bull Forma-1-es csapata – ezt Helmut Marko árulta el a minap egy interjúban.
„Nagyszerű kihívásnak” tartja a Pirelli, hogy vetélytársa akadt a Forma-1 által nemrég kiírt gumibeszállítói tender során, a vállalat főnöke, Mario Isola ugyanakkor azt mondja, ők az elmúlt bő egy évtized során valódi partnerei is tudtak lenni a száguldó cirkusznak.
A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner szerint sokan szeretnék, ha pofára esnének akkor, amikor elkezdik saját V6-os erőforrásaikat használni a Forma-1-ben.
Péntek este csak három és fél órával később indulhatott el a Münchenből Szófiába tartó járat. Egy meztelen utas káoszt okozott. A Heute cikke. Képernyúfotó Pénteken kaotikus jelenetek zajlottak a müncheni repülőtéren. A német szövetségi rendőrség szerint egy utas nem sokkal a szófiai felszállás előtt teljesen levetkőzött a Lufthansa gépén, és siko
A jövő egy darabja – Amikor Jorge Diez, a CUPRA formatervezési igazgatója és csapata elkezdte felvázolni egy új elektromos SUV-kupé javaslat körvonalait, pontosan tudták, hogy egyesek túlzásnak tartanák: „Ha valami egyedit, erős egyéniséget akarsz alkotni, nem tehetsz mindenki kedvére. Ezzel ugyanis elveszítenéd az egyéniséged, ezt pedig semmiképp
Veterán autók elektromosítása egyre nagyobb divat, viszonylag egyszerű módon lehet egyrészt dinamikussá, másrészt szalonképessé tenni a régi járműveket. Jellemzően vagy