A rendelkezésre álló adatok alapján június 23-án 15 óra 50 perc körül egy motoros egy tűzcsapnak ütközött Budapest VIII. kerületében, a Kerepesi úton. A motort vezető nő olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A baleset körülményeit a rendőrség vizsgálja. Szerda délután egy órán belül halt meg két motoros. Az M1-
A rendelkezésre álló adatok alapján június 23-án 15 óra 50 perc körül egy motoros egy tűzcsapnak ütközött Budapest VIII. kerületében, a Kerepesi úton. A motort vezető nő olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A baleset körülményeit a rendőrség vizsgálja. Fotó: MTI/Mihádák Zoltán Szerda délután egy órán belül hal
Majdhogynem „az összes aerodinamikai alkatrész” átalakul a McLaren Forma-1-es versenyautóján a következő három versenyen, a wokingi istálló ugyanis minden követ megmozgat azért, hogy fordítani tudjon az eddigi kiábrándító szereplés után.
Szerző: Bánffi Tibor Az autós szaklapok szinte egyidősek az autók megjelenésével. Sorozatunkban bekukkantunk az autó fejlődését kísérő írásokba. Az alábbi, 1943-ban megjelent jellemzés máig nem veszített aktualitásából. AutóMotor XIV. évfolyam 12. szám 1943. december 15. A motor és az asszony Írta Bíró Jenő A SZERELMES „...A motorozás is úgy kezdő
Nagyjából ötszáz segélyhívást kaptak a katasztrófavédelem műveletirányító ügyeletei azóta, hogy a hőséget leváltó vihar elérte az ország nyugati határát. A kelet felé haladó erős szél, csapadék számos helyen okozott károkat. A Balaton környékén például Siófokon a földhivatal épületére dőlt egy méretes fa, Balatonfűzfőnél a vasúti sínekre zuhant növ