A 2023-as Dakar-rali középpontjába került a minap a Ferrari Forma-1-es csapatának versenyzője, Carlos Sainz – a versenybírók vizsgálatot indítottak, miután a spanyol „segítette becsukni az ajtót” édesapja versenyautóján.
A Red Bull motorsport-tanácsadója, Dr. Helmut Marko szerint 2023-ban sokkal szorosabb lehet a Forma-1-es világbajnoki küzdelem, mint az elmúlt évben. A szakember arról is beszélt, miért tart jobban a Mercedestől, mint a Ferraritól.
A 2023-as Forma-1-es idényt a Red Bull tartalékpilótájaként töltő Daniel Ricciardo elismerte, bizonyos szempontból örül annak, hogy nem kapott versenyzői ülést egy topcsapattól az idei szezonra, úgy érzi ugyanis, nagyon szüksége van már egy kis szünetre.
Még csak január elejét írunk, ám egyre több Forma-1-es istálló autóbemutatójának időpontja válik ismertté – az biztos, hogy nem fogunk unatkozni februárban sem, pedig a 2023-as idény csak március elején kezdődik el Bahreinben.
A szélcsatornában alakított, újratervezett RS Q E-Tron E2 könnyebb, hatékonyabb és gyorsabb a tavalyi versenyautónál, amely nyers tempót tekintve már akkor sem nagyon talált legyőzőre Szaúd-Arábiában (Carlos Sainz szakaszgyőzelmeket is aratott), de néhány navigációs, szoftveres és megbízhatósági probléma, valamint pár defekt akkor még megakadályozt
Azt írták, a járműveken és állomásépületekben többnyire telefonokat, pénztárcát, bankkártyát, kistáskákat, hátizsákokat, tornazsákokat, bőröndöt, iratokat, okmányokat, könyveket, ruhaneműt, szemüveget, esernyőt, kulacsot és bizsukat felejtenek az utasok. A legértékesebb elhagyott tárgyak nagyságrendileg néhány százezer forintot értek - tették hozzá
Feszültség kérdése – „A tisztán elektromos és a plug-in hibrid járművek akkumulátorának töltése alapvetően két tényező függvénye: az autó akkumulátorának kapacitása és a rendelkezésre álló töltő teljesítménye határozza meg a különböző töltési időket” – emelte ki Ramón Calderón, a SEAT S.A. e-mobilitási intézményi kapcsolatokért felelős vezetője. Az
A közleményben felidézték: a magyar rendszámú személygépkocsiban ülőket az M5-ös autópálya Budapest felé vezető oldalán a rendőrök csütörtök délután igazoltatni akarták, de az autó többszöri jelzésre sem állt meg, nagy sebességgel haladt a főváros felé. A jármű Táborfalvánál letért az útról és egy fának csapódott. A balesetben egy 24 éves török fér
Még a tapasztalt dakarosok is úgy nyilatkoztak, hogy olyan sok dűnét még soha nem kellett egyetlen versenynapon megmászniuk, mint a 2023-as verseny negyedik napján, a Hail térségében bonyolított, 425 kilométer hosszúságú hurokszakasz során. A szelektív első 150 és az utolsó 20 kilométerén csak óriásdűnék vártak a mezőnyre, közte pedig köves, sivata
Az elektromos autókra vonatkozó beruházási adatok meghaladják a Reuters korábbi becsléseit, és kétszeresei az egy évvel ezelőtt közzétett legfrissebb számításoknak. Összehasonlításképpen, a Google és a Waymo anyavállalata, az Alphabet piaci értéke 1300 milliárd dollár. A Reuters elemzése szerint az autógyártók 2030-ig 54 millió akkumulátoros-elektr
Azt írták: a teljes egészében európai uniós és hazai pályázati forrásból megvalósuló fejlesztés a mintegy 3 kilométernyi kerékpárúton kívül járdák, padkák építését, kerékpársávok kijelölését, a kerékpáros átkelőket érintő közvilágítás-fejlesztést és egyebek mellett a csapadékvíz-elvezetést is magába foglalja. A kerékpárút érinti Balatonújlakot, Ba
Air Taxi Midnight Fotó: Stellantis Körülbelül 32 kilométeres rövid távú repülések, töltési idő körülbelül tíz perc. A Stellantis és az Archer légitaxi startup jelentősen bővíti meglévő együttműködését, ahogy az autógyártó cég bejelentette. A vállalatok azt tervezik, hogy egyesítik erőiket az Archer elektromos függőleges fel- és leszállásának (eVTO
A Taigo egy crossover, vagyis átmenet a klasszikus személyautók és nagy SUV-ok között. Mindenből van benne egy kicsi. A prémiummárkák coupé SUV-jainak vonalvezetése, a gyártó autótóinak megszokott berendezései, kicsit magas üléspozíció, de azért takarékos is. Vagányság Ha a Taigo-ról kell írni, az első, ami eszembe jut az a vagányság. Igaz, hogy e
Télen rövidek a nappalok, hosszúak az éjszakák, és sokat autózunk sötétben. A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság tapasztalata, hogy több esetben a járművek vezetői korlátozott látási viszonyok között sem használják a gépjárműveken a tompított fényszórót, csak a nappali menetjelző fényt, ami kizárólag előre világít. Fotó: police.hu Ma
A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. oldalán közzétett díjtáblázat szerint jelentősebben nő a rövidebb időszakokra szóló jogosultságok ára. A személygépkocsik esetében
Visszatér a Volkswagen a fizikai gombokhoz a kormánykerekeken A Volkswagen visszatér a kormánykeréken található klasszikus gombokhoz az információs és szórakoztató rendszer működtetéséhez. Amint azt Thomas Schäfer, a márka vezetője a Linkedin-en elmagyarázta, a cél az, hogy egyszerűen és könnyedén használhassák a felhsaználók a kezelőfelületet.
A Mr. Dakar becenevű 57 éves autóssal a gyorsasági szakasz 212. kilométerénél történt a baleset, amikor túl nagyot ugrattak egy dűnén, és nagyon magasról, keményen landoltak az elektromos Audival. A 14-szeres Dakar-győztes és ezzel rekorder pilóta akkor az élen állt a szakaszon. Boulanger-t - aki a pilótája rövid eszméletvesztése miatt a navigátorü
Az Aston Martin Forma-1-es csapatának teljesítményigazgatója, Tom McCullough pontosan tudja, újonnan szerződtetett versenyzőjük, Fernando Alonso nem fog megelégedni azzal, hogy a középmezőnyben harcol.
Egy kamion figyelmetlenül próbált megelőzni egy teherautót az M7-esen Balatonszárszó mellett. Egy kisteherautó viszont a kamion holtterében haladt a belső sávban, és összeértek. Az ütközés után a két jármű félreállt, mindkettőben bekapcsolták a vészvillogót. Néhány perc után azonban újabb baleset történt. Több érkező autó is fékezni kezdett a má
A jelenleg nálunk kapható legnagyobb és legerősebb Mazda, a CX-60 a márka első plug-in hibrid hajtástechnológiával felszerelt modellje az európai szabadidőautó-piacon. Jó hír és a márka merészségét mutatja, hogy a phev változat mellett lesz sorhatos dízel- és benzinmotoros is – alapáron hátsókerékhajtással. A konnektorossal eltöltött teszthét után
A versenyzőknek pénteken a tervezettnél rövidebb távot kellett teljesíteniük, a héten lehullott eső miatt 467 helyett 358 kilométeres volt a gyorsasági szakasz, és a mezőny al-Duvadimi helyett Rijádba érkezett Ha'ilból. A címvédő Al-Attijah és francia társa, Mathieu Baumel a csütörtöki siker után pénteken is a leggyorsabbnak bizonyult, Toyotájával
Azt írták, hogy Herceghalom közelében négy autó rohant egymásba a nagy forgalomban, majd a baleset miatt kialakult torlódásban másik két autó is ütközött. Bőny közelében három autó ütközött, Győr közelében szintén három autó karambolozott, ahogy Ikrénynél is - tették hozzá. Információik szerint egyik balesetben sem sérült meg senki, viszont több ki
Budapest IX. kerületében egy régi Citroën Xsara sofőrje megpróbált meglépni a rendőrök elől. A Tények információi szerint a sofőrt igazoltatás közben megszondáztatták, ami pozitív eredményt hozott, és utána döntött úgy, hogy menekülőre fogja. A különös hajszáról felvétel is készült, melyet a Metropol közölt. Ezen nem sokkal az üldözött autó és a
A cégek közlése szerint a General Motors a Cadillac nevű márkájával szerepelne a száguldó cirkuszban, és legalább egy amerikai pilótát alkalmaznának. A csapat központja az Egyesült Államokban lenne, de Nagy-Britanniában egy kiegészítő egységet is üzemeltetnének. "Az Andretti Cadillac csapat hivatalosan is be fogja nyújtani a felvételi kérelmet, ami
Kiábrándítóan alakult Pierre Gasly és az AlphaTauri számára a 2022-es Forma-1-es idény, a francia pilóta azonban biztos benne, volt csapata idén képes lesz arra, hogy visszavágjon a tavalyi év kudarcai után.
Nyugat-Európa legendás autóit küldték ki a versenypályára, ahol egymás ellen bizonyíthatták rátermettségükek, illetve annak hiányát. Az autók közös pontja, hogy
Az egyenként 350 kilowatt teljesítményű, összesen 2 500 töltőcsatlakozóval felszerelt gyorstöltőhálózat kiépítésére 1 milliárd eurót fordít a társaság az évtized végéig - mondta újságíróknak Ola Källenius, a Mercedes-Benz igazgatótanácsának elnöke. A beruházással a német autógyártó az amerikai elektromosautó piac vezetőjével, a Teslával kívánja fel
Mindössze három hónapja, hogy egy teszt formájában köszönhettem el az utolsó hagyományos Renault Mégane-tól. Akkor egy plug-in hybrid kombi járt nálam, hogy újra bebizonyítsa, mitől volt ennyire sikeres a modellcsalád közel harminc éven keresztül. Féltem, hogy nehéz lesz méltó utódot állítani a franciák kompaktjának, de tévedtem. Mások is példát ve
A Tesla 265 ezer 900 jüanról (14 millió 409 ezer forint) 229 ezer 900 ezer jüanra (12 millió 458 ezer forint) csökkentette a Tesla Model 3 kezdő árát. A Model Y kezdő árát pedig 259 900 jüanra (14 millió 83 ezer forint) vitte le a csökkentés előtti 288 900 jüanról (15 millió 655 ezer forint) - áll a cég honlapján. A Tesla már októberében is csökken