2021. december 9. csütörtök

dec. 9
8:12
Októberben is a chiphiány fékezte a magyar ipari termelést (Autószektor)
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hét elején megjelent első becslése  szerint az előző havihoz viszonyítva - négyhavi csökkenés után - 0,3 százalékkal nőtt az ipari termelés októberben, de éves összevetésben 3,4 százalékkal, a munkanaphatástól megtisztítva 2,7 százalékkal csökkent. Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője az MTI-nek küldöt
dec. 9
8:33
Megnövelte egri gyártókapacitását az Emerson (autopro)
A bővítés után majdnem kétszeres lett a korábbi kapacitás.
dec. 9
8:33
Találd ki, miként úszta meg a rommá tört Tesla sofőrje (Autónavigátor)
Elképesztő balesetről posztolt nemrégiben egy Twitter felhasználó. A szerencsétlenül járt Model S egy szikla áldozata lett, de a Tesla biztonsági
dec. 9
8:45
Önvezetésben a BMW, chipekben a Foxconn a Stellantis új partnere (Auto Pult)
A STELLANTIS az utóbbi időszakban óriásplatformmá nőtte ki magát, de úgy néz ki, hogy emellett további partneri kapcsolatokat építenek a profit fokozása érdekében. A márkacsoport a tagok félvezetőigényének biztosításában a Hon Hai Technology Group (Foxconn) szövetségére számíthat innentől, míg önvezetői funkciók fejlesztésében a BMW a partner.
dec. 9
9:00
Halálos karambollal indult a csütörtök (Autószektor)
Közúti közlekedési baleset történt ma reggel 7 óra körül Nádudvaron, a Fő utcában. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint eddig tisztázatlan körülmények között egy motoros és egy személygépkocsi összeütközött. A közlekedési balesetben a motor vezetője olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette. A helyszínelés idejére az adot
dec. 9
9:03
Mercedes: A Red Bull 2020-as abu dhabi dominanciája nem sokat jelent (F1világ)
Semmit sem jelent a hétvégi szezonzáróra vonatkozóan az, hogy a Red Bull csapata dominálni tudott a tavalyi Abu Dhabi Nagydíjon – mondják a Mercedesnél.
dec. 9
9:33
Masi reméli, nem kell pontokat elvenni Verstappentől (F1világ)
A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) Forma-1-es versenyigazgatója, Michael Masi azt mondja, nagyon reméli, hogy a világbajnoki cím sorsa a versenypályán, nem pedig a bírói szobában dől majd el ezen a hétvégén Max Verstappen és Lewis Hamilton között.
dec. 9
9:33
Több százezer eurót adományoztak az Audi dolgozói (autopro)
Az Audi németországi dolgozói a nyári árvíz károsultjait segítik az összeggel.
dec. 9
10:03
A biztonságon spórolnak? – a Renault Zoe és a Dacia Spring is botrányosan leszerepelt (Auto Pult)
Az Euro NCAP szervezet fáradhatatlanul töri halomba az új autókat, tesztelési módszereit pedig folyamatosan fejleszti, hogy hozzáigazítsa elvárásait a legfrissebb technológiai és biztonsági megoldásokhoz – és nem csak a vezetéstámogató asszisztensek terén várnak többet, hanem maguk a töréstesztek is egyre szigorúbbak. Így eshetett meg, hogy az egyk
dec. 9
10:24
Hatszemélyes verzióval jött ki a megújult Hyundai Santa Fe (Autószektor)
A Hyundai bemutatta a Santa Fe crossover frissített, 2022-es változatát, amelyet egyelőre Dél-Koreában, a hazai piacon kezdenek árulni. A The Korean Car Blog szerint a fő változás egy 6 üléses limuzin megjelenése. Korábban csak 5 vagy 7 üléses változat létezett.   A középső sorban a háromszemélyes "kanapét" most két különálló „kapitányi” szék vált
dec. 9
10:33
Új partnerségekkel mozdítja előre akkugyártását a VW (autopro)
A német autógyártó három vállalattal is stratégiai megállapodást kötött akkumulátorok házon belüli fejlesztése és gyártása érdekében.
dec. 9
11:15
Jövőre a külső pályán tartanák az F1-es sprintfutamot Bahreinben (F1világ)
A külső, oválszerű vonalvezetésen tarthatják jövőre a Bahreini Nagydíj sprintfutamát. Hivatalos bejelentés még nincs, ám a tervek szerint jövőre hat helyszínen is az idén kipróbált formátum szerint versenyez majd a Forma-1 mezőnye.
dec. 9
11:18
Kitalálod képrészlet alapján, milyen autóról van szó? Derítsd ki, kvízezz! (Autószektor)
.
dec. 9
11:27
26 város kapott MVM Mobiliti töltőket állami támogatással (Autónavigátor)
A 2015-ben elindított Jedlik Ányos Terv az elektromos járművek használatához szükséges alapvető infrastruktúra kialakítását tűzte ki célul. A terv keretei
dec. 9
11:36
Súlyos baleset az M1-esen Hegyeshalomnál - mentők a helyszínen (Autószektor)
Egy kavicsot szállító nyerges vontató és egy kisbusz ütközött össze az M1-es autópálya 168-as kilométerszelvényénél, Hegyeshalom térségében, a határ felé vezető oldalon. Az ütközés következtében a kisbusz megpördült, a szalagkorlátnak ütközött, majd a belső sávban állt meg. A mosonmagyaróvári hivatásos tűzoltók mellett a társhatóságok is a helyszín
dec. 9
11:39
A Mol segítségével jöhet el a hidrogénes vasút kora (autopro)
A magyar energiaipari vállalat az Alstommal közösen vizsgálja meg a hidrogénes technológia magyarországi vasúti alkalmazhatóságát.
dec. 9
12:15
2030-ig biztosan lesz F1-es Abu Dhabi Nagydíj (F1világ)
2030-ig biztosan lesz Abu Dhabi Nagydíj a Forma-1-ben, a száguldó cirkusz vezetősége ugyanis csütörtökön bejelentette, meghosszabbították a verseny szerződését.
dec. 9
12:15
Hivatalos: tisztán elektromos modell érkezik majd az Audi R8 utódjaként (Auto Pult)
Találgatások már régóta vannak az Audi R8 esetleges harmadik generációja kapcsán: sokáig úgy volt, hogy el kell majd búcsúznunk a típustól, majd legutóbb már egy elektromos és egy V8-as változatról szóltak a hírek. Most végre hivatalos forrásból is megerősítést nyert, hogy a jelenleg második generációját élő sportautónak milyen jövőt szánnak a gyár
dec. 9
12:30
70 kilométer hosszú lesz a moszkvai nagy metrógyűrű (Autószektor)
Az új szakasz avatásán Szergej Szobjanyin moszkvai polgármester elmondta, hogy ezzel a projekt 70 százaléka megvalósult, és a nagy metrógyűrű utolsó kilenc állomásának megnyitása 2023-ban várható. A nagy gyűrűvonalról 44 irányba lehet majd átszállni a felszíni vasútvonalakra és a fővárosi metró sugár irányú vonalaira. Szobjanyin szerint a projekt a
dec. 9
12:33
Új forrásokból szerzi be a chipeket a BMW (autopro)
Két új, közvetlen forrásból szerzi be a félvezetőket a BMW a chiphiány miatt.
dec. 9
12:39
Az F1-es versenyigazgató figyelmeztette a bajnoki riválisokat (F1világ)
A Forma-1 állandó versenyigazgatója, Michael Masi a szezonzáró Abu Dhabi Nagydíj hétvégéje előtt figyelmeztette a világbajnoki riválisokat, akár pontlevonásra is számíthatnak, amennyiben sportszerűtlen magatartást tanúsítanak.
dec. 9
13:24
Percek alatt elkapkodták a Tesla karácsonyi Cyberquadját (Autószektor)
Megérkezett, de pillanatok alatt el is fogyott a Tesla Cyberquadja, melyet a cég kifejezetten gyermekek számára talált ki és egyártott. Az alapötletet a korábban bemutatott Cybertruck projekt inspirálta, ami ezúttal formát öltött, de nem úgy, ahogy azt a rajongók elképzelték. A Mini Tesla Cyberquad 36 V-os akkumulátorral van felszerelve, amely 16 k
dec. 9
13:39
Autonóm raklapszállítót fejleszt a MiR és partnere (autopro)
A raktári anyagmozgatás megreformálása a MiR és a Logitrans stratégiai együttműködésének célja.
dec. 9
13:51
Új, más BMW i3-ast kap Kína – Európában egyelőre marad az eredeti modell (Auto Pult)
A BMW i3 még 2013-ban mutatkozott be, ám a rendhagyó formák egyszerűen nem hajlandók megöregedni, ráadásul a bajorok folyamatos műszaki frissítéseinek köszönhetően még mindig az egyik legkedveltebb prémium elektromos autó a piacon. Mindezek ellenére úgy néz ki, nyáron véget ér a pályafutása. Ugyanakkor érkezik egy új i3, amely a márka nómenklatúráj
dec. 9
14:03
2400 kamionos utat spórol magának a SEAT (Autónavigátor)
A SEAT a közelmúltban több ízben is megmutatta, hogy -- teljes válszélességgel kiáll a környezettudatosabb közlekedés mellett. A korábban meghirdetett
dec. 9
14:24
Feléről kétharmadára nőhet a hazai hozzáadott érték a járműiparban (Autószektor)
A hajdú-bihari megyeszékhelyen létesülő BMW-gyár az évtized közepétől állít majd elő tisztán elektromos autókat. A világmárka környezetkímélő modelljei elsőként itt gördülnek le a gyártósorról. A beruházás helyszínén a jövő év elején megkezdődik a központi irodaépület és a képzési központ építése. A csütörtöki találkozó célja a meghívott mintegy 60
dec. 9
14:27
Beszállítói napot tartott Debrecenben a BMW Csoport (autopro)
A Debrecenben tartott BMW Group Supplier Day célja a meghívott mintegy 60 beszállítói partnerrel fennálló együttműködések megerősítése volt.
dec. 9
15:27
Gyönyörű Chironnal nyitott meg a Bugatti Sur Mesure részlege (Auto Pult)
Képzeljék el azt a kellemetlen szituációt, hogy besétálnak egy Bugatti szalonba, felvázolják az Önök által vágyott, tökéletes konfigurációt, és az értékesítő azt mondja: „sajnos ezt nem tudjuk megvalósítani, kérem válasszon a gyári konfigurációinkból…” Ugye, milyen szörnyű lehet? Na ilyen valószínűleg nem sokszor fordult elő a Bugatti vásárlókkal,
dec. 9
15:33
Új elektromos SUV-kat tervez a Volvo és a Polestar (autopro)
A svéd márkák kompakt szabadidőjárművekkel céloznának meg új vevőket.
dec. 9
15:42
Orosz árukapcsolás: a Kodiaq mellé félmilliós bringát is kell venni (Autószektor)
A neten megjelent egy fotó a cseh Skoda autógyártó egyik oroszországi márkakereskedésének árlistájáról, amely az autóba szerelt kiegészítő "extrákat" tartalmazza. A "speciális tartalmak" teljes összege a beszerelés költségével együtt meghaladja a 791 ezer rubelt, azaz csaknem 3 millió forintot. A Kiegészítő extrák listáján egészen váratlan tételek
dec. 9
16:12
Akciófilmbe illő jelenetek a Balatonnál történt balesetben (Autószektor)
Két gépjármű szenvedett balesetet a 76-os főút 1-es kilométerszelvényénél, Balatonberény térségében. A karambol következtében az egyik jármű a tetejére borult, a másik kocsi árokba csúszott, majd egy táblát is kidöntött. A keszthelyi hivatásos tűzoltók félpályás útlezárás mellett dolgoznak a műszaki mentésen. További autós tartalmakért kövess mink
dec. 9
16:39
Új technológiákkal fejlődik a felületkezelés (autopro)
A fémek felületkezelésében új bevonatok és környezetbarát eljárások nyitnak meg új lehetőségeket.
dec. 9
16:42
Az intelligens autópályák előnyei (Autószektor)
Az Egyesült Királyság Vasúti és Közúti Hivatala (UK’s Office of Rail and Road - ORR) által szeptemberben kiadott jelentés szerint a teljes sávkiosztásban intelligens autópályák valóban a legbiztonságosabbak az Egyesült Királyságban. Ez a vizsgálat megerősítette az állami tulajdonú közútkezelő vállalat saját megállapításait. Az összes sávos autópály
dec. 9
16:57
Ne felejts el tompított fényszórót kapcsolni rossz időben! (Autónavigátor)
A látási viszonyok nem csak a fentebb felsorolt esetekben (csapadékos, ködös, párás időben) romlanak. Már borult időben is jóval kevesebb
dec. 9
17:30
Dél-Korea befektetne a Varsó mellett épülő óriásrepülőtérbe (Autószektor)
A megállapodás alapján a dél-koreai fél kisebbségi részesedést szerez majd a CPK-ban, melynek építését a tervek szerint 2023-ban kezdenék el. A két fél a jövő év végéig dolgozza ki a közös beruházás részletes feltételeit. A varsói Chopin-repülőtéren szervezett sajtótájékoztatón Horala elmondta: a megállapodás megerősíti a közös vállalkozás szándéká
dec. 9
17:33
Csak e-autókat kínál 2030-tól a Peugeot (autopro)
A következő évtized elejére a francia gyártó európai kínálatában csak tisztán elektromos modellek fognak szerepelni.
dec. 9
18:30
Havazás: torlódások és balesetek országszerte (Autószektor)
Pécsi Norbert Sándor, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kommunikációs osztályvezetője kiemelte: a 82-es főútra vonatkozó intézkedés célja a balesetek megelőzése és a forgalom folyamatos haladásának biztosítása. Hozzátette: Veszprém megyében a közútkezelő a teljes gépparkkal végzi a hóeltakarítási és síkosságmentesítési munkákat. Az Útinform tájékoztatá
dec. 9
19:18
A Chrysler 2024-ben viszi piacra az Airflow elektromos koncepciót (Autószektor)
Idén nyáron a Stellantis egy név nélküli koncepcióautót mutatott be. Jelenleg Chrysler Airflow néven fut, elnevezését az 1930-as évek szedánjáról kapta. Az Airflow belsejében számos képernyő található egy óriási központi infotainment kijelzővel, amelyet külön képernyők szegélyeznek a vezető és az elöl ülő utas számára. Az utastérben olyan képernyő
dec. 9
19:21
Még több világító BMW vese jön, a villany 3-as is ilyet kap (Autónavigátor)
Több érdekességet is rejtenek a képek, pontosabban a BMW számára pont az a baj, hogy már nem. Emellett néhány adatot
dec. 9
20:30
Albán mosóstól tanulta a trükköt, hogy kell autót eladni (I. rész) (Autószektor)
Észak-Magyarország. Nem a legfényesebbre polírozott alkatrésze az országnak. Mégis számtalan érdekes, és nagyszerű autós ember él ezen a környéken. Restaurátorok, profi szervizesek, lelkes fanatikusok. Gyönyörű tájak között vezet utunk Ózd mellé, ahol egy álmos kis település egyik kis utcájában találunk egy portát, ami sokkal többet mutat annál, mi

2021. december 10. péntek

dec. 10
0:09
Verstappen: Nem fair, hogy velem másképp bánnak a versenybírók (F1világ)
A Red Bull világbajnoki éllovasa, Max Verstappen állítja, vele másképp bánnak a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) versenybírói, másoknak ugyanis megengedik azt, amiért őt megbüntetik.
dec. 10
0:12
Orosz árukapcsolás: a Kodiaq mellé félmilliós bringát is kell venni (Autószektor)
A neten megjelent egy fotó a cseh Skoda autógyártó egyik oroszországi márkakereskedésének árlistájáról, amely az autóba szerelt kiegészítő "extrákat" tartalmazza. A "speciális tartalmak" teljes összege a beszerelés költségével együtt meghaladja a 791 ezer rubelt, azaz csaknem 3 millió forintot. A Kiegészítő extrák listáján egészen váratlan tételek
dec. 10
0:13
Hamilton reméli, mindenki tiszta küzdelmet akar hétvégén (F1világ)
A nyolcadik világbajnoki címére pályázó Lewis Hamilton abban bízik, tiszta küzdelmet vívhat majd a szezonzáró Abu Dhabi Nagydíj riválisával, Max Verstappennel.
dec. 10
0:16
Próbavideó (Autószektor)
.
dec. 10
0:17
Räikkönen: A barátságok hiányozni fognak az F1-ből (F1világ)
42 évesen, a szezonzáró Abu Dhabi Nagydíjat követően befejezi Forma-1-es pályafutását Kimi Räikkönen. A finn pilóta nem számít érzelmes búcsúra, de persze vannak azért dolgok, amik hiányozni fognak neki.
dec. 10
0:21
A szezonzáró Abu Dhabi Nagydíj TV-közvetítései (F1világ)
Utolsó versenyhétvégéjéhez érkezett a 2021. évi Forma-1-es világbajnoki sorozat, az elmúlt évekkel ellentétben pedig ezúttal teljesen nyitott még a világbajnoki küzdelem. Mutatjuk az abu dhabi hétvége programját!
dec. 10
0:25
Hamilton és Verstappen sem gondolja úgy, hogy le kell ülniük beszélni egymással (F1világ)
Max Verstappen és Lewis Hamilton nem gondolják úgy, hogy a 2021-es szezon utolsó versenye előtt le kell ülniük beszélni egymással.
dec. 10
1:12
Mentősök találtak rá a szörnyethalt autósra (Autószektor)
A mentőszolgálat munkatársai tettek bejelentést a rendőrségre december 9-én nem sokkal 21 óra után, hogy a 6313-as úton a 9-es kilométerszelvény közelében az út melletti fás területen egy összetört személygépkocsit találtak. Az autóban egy férfi utazott, aki a roncsok közé szorult, életét már nem tudták megmenteni.  A kocsi vezetője a 6313-as úton
dec. 10
4:33
Élre tör a járműszoftverek terén a Bosch (autopro)
A Bosch további stratégiai lépéseket tesz annak érdekében, hogy piacvezető jegyen a mobilitás szoftvervezérelt jövőjében.
dec. 10
5:45
Ilyen az, amikor a látszat és a futott kilométer is hazudik (Autónavigátor)
Tudom, nem érdemes sztereotípiák mentén autót venni, de valahogy én sose voltam kibékülve a nagymama-nagypapa autókkal. Amikor lebeszéltem használttesztre ezt

Keresés