2017. május 9. kedd

máj. 9
10:24
Alig lesz drágább az új Honda Civic Type R (Auto Pult)
Hiába gyorsabb a Nordschleifén elődjénél 7 másodperccel, a nemzetközi árak alapján minden valószínűség szerint csak minimálisan lesz drágább az új Honda Civic Type R. Az agresszív árazással a Honda a korábban bejelentett stratégiáját támasztja alá: egészen széles közönséget kíván a hétköznapokban kevésbé radikálisnak ígérkező modellel megcélozni.
máj. 9
11:18
Fejlesztés lefújva: nem lesz 10-sebességes VW DSG (Auto Pult)
A Volkswagen vezetői megerősítették, hogy elvetették a tízsebességes duplakuplungos automataváltó fejlesztésének ötletét – helyette valószínűleg a hagyományos, bolygóműves automatához tér majd vissza a csoport.
máj. 9
11:27
Nyolc új fronthajtású Mercedes érkezik (Autónavigátor)
A német prémiumgyártó megerősítette, hogy a következő generációs elsőkerék-meghajtású platformjára összesen nyolc modell épül majd.
máj. 9
11:54
Különkiadással ünnepli önmagát a Range Rover Evoque (Auto Pult)
A Range Rover Evoque váratlan sikere tökéletes alapot szolgáltatott a Land Rover számára a továbbfejlődéshez, így nem csoda, hogy hat esztendő és 600.000 eladott példány után éppen ennek állít emléket a márka a Landmark Special Edition névre hallgató különkiadással.
máj. 9
12:30
Nemrég ismét tesztelt egyet a Ferrari (F1világ)
Filmforgatási napot tartott múlt pénteken, Mugellóban a Ferrari Forma-1-es csapata – az olaszok célja, hogy a soron következő versenyeken is legyőzzék a rivális Mercedest. Tovább »
máj. 9
13:03
Érdekel bárkit is Button monacói szereplése? (F1világ)
A korábbi Forma-1-es versenyző, Mark Webber azt mondja, szerinte Jenson Buttont nem igazán lelkesíti az, hogy Fernando Alonso helyett rajthoz állhat majd a Monacói Nagydíjon. Tovább »
máj. 9
13:05
Vettel előszerződést kötött a Mercedesszel? (F1világ)
Olasz sajtóértesülések szerint előszerződést kötött a Mercedes Forma-1-es csapatával a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel. Tovább »
máj. 9
14:45
Középárfolyamon mérik a Nürburgring új királyát (Autónavigátor)
Az Egyesült Királyságban már ismert a Honda Civic Type R árlistája, pont a Ford Focus RS és az ötajtós Seat Leon Cupra közé árazták.
máj. 9
15:12
Egyre több hibridet és elektromos autót vásárolunk (Auto Pult)
2017 első negyedévében Európában közel harmadával emelkedett az „alternatív” hajtásrendszerrel rendelkező modellek forgalomba helyezése. Ennek oroszlánrészét a hagyományos hibridek teszik ki, de egyre több konnektorra dugható modell is fogy.
máj. 9
15:14
Alig lesz drágább az új Honda Civic Type R (Auto Pult)
Hiába gyorsabb a Nordschleifén elődjénél 7 másodperccel, a nemzetközi árak alapján minden valószínűség szerint csak minimálisan lesz drágább az új Honda Civic Type R. Az agresszív árazással a Honda a korábban bejelentett stratégiáját támasztja alá: egészen széles közönséget kíván a hétköznapokban kevésbé radikálisnak ígérkező modellel megcélozni.
máj. 9
15:16
Fejlesztés lefújva: nem lesz 10-sebességes VW DSG (Auto Pult)
A Volkswagen vezetői megerősítették, hogy elvetették a tízsebességes duplakuplungos automataváltó fejlesztésének ötletét – helyette valószínűleg a hagyományos, bolygóműves automatához tér majd vissza a csoport.
máj. 9
15:18
Különkiadással ünnepli önmagát a Range Rover Evoque (Auto Pult)
A Range Rover Evoque váratlan sikere tökéletes alapot szolgáltatott a Land Rover számára a továbbfejlődéshez, így nem csoda, hogy hat esztendő és 600.000 eladott példány után éppen ennek állít emléket a márka a Landmark Special Edition névre hallgató különkiadással.
máj. 9
15:20
Még nem jön el a világvége: továbbra is lesz szívómotoros Porsche (Auto Pult)
Az autózás, a motorsportok rajongóinak már sok esetben kellett könnyeket hullajtaniuk valamiféle változtatás miatt, ami kiölt egy-egy kedvelt részletet, hangulatfoszlányt a benzingőzös mámorból. Valahogy így értékelik sokan a turbómotorok térhódítását is, azonban a Porsche nem hagyja veszni a remek szívó erőforrásokat: a 718-as modellsorozat továbbra is kapható lesz szívómotorral.
máj. 9
15:30

16:21
Bottas: A nyers teljesítmény lesz a döntő a folytatásban (F1világ)
Az Orosz Nagydíj győztese, Valtteri Bottas biztos benne, a bajnokság előrehaladtával már nem a gumi lesz a döntő tényező a Ferrari és a Mercedes világbajnoki címért zajló küzdelmében, hanem versenyautóik puszta teljesítménye. Tovább »
máj. 9
16:57
Ez lehet a Punto utódja? (Autónavigátor)
Gyári bemutatkozó filmmel hergel a brazil piacra szánt Fiat Argo, ami a Tipo padlólemezét és dizájnvonalát örökli. Akár az új Punto is lehetne.
máj. 9
17:18
Négykerekű csodák – idén is a BMW-vel mentünk a Concours d'Elegance-ra (Auto Pult)
Ahogyan arról a múlt héten már beszámoltunk, hétvégén immár negyedik alkalommal rendezték meg Balatonfüreden a Concours d'Elegance veterán autó szépségversenyt, és ahogyan ígértük, nem marad el a beszámoló sem, hiszen a BMW jóvoltából mi is ott lehettünk a magyar tenger partján, hogy elképesztő autócsodákkal találkozhassunk.
máj. 9
20:15
Versenypályás videón az Audi csúcsbálnája (Autónavigátor)
Hamarosan érkezik az Audi A8 negyedik generációja, amelyből természetesen ismét lesz csúcsváltozat. Az S8-ast a Nordschleifén kapták lencsevégre.
máj. 9
23:00
Négykerekű csodák – idén is a BMW-vel mentünk a Concours d'Elegance-ra (Auto Pult)
Ahogyan arról a múlt héten már beszámoltunk, hétvégén immár negyedik alkalommal rendezték meg Balatonfüreden a Concours d'Elegance veterán autó szépségversenyt, és ahogyan ígértük, nem marad el a beszámoló sem, hiszen a BMW jóvoltából mi is ott lehettünk a magyar tenger partján, hogy elképesztő autócsodákkal találkozhassunk.

2017. május 10. szerda

máj. 10
6:09
Hengervesztéssel kapott új lámpákat - próbán az új Skoda Rapid (Autónavigátor)
Megújult a Skoda második legnépszerűbb modellje, az Octaviánál kisebb, de közel akkora teret adó, mégis kisautó alapú Rapid. Kipróbáltuk.
máj. 10
7:45
2017: Növekedés a Forma-1 nézőinek számában (F1világ)
A Forma-1-ben történt idei változtatások pozitív hatással voltak a nézők számát tekintve – árulta el az F1 tulajdonosa, a Liberty Media ügyvezetője. Tovább »
máj. 10
7:47
Közönségbarát újdonságok a Spanyol Nagydíjtól (F1világ)
A közösségi médiában eddig elért sikereken felbuzdulva a Spanyol Nagydíjon újabb változásokat vezetnek be, amelyek a nézői élményt növelik a hétvégék során – árulta el Chase Carey, az F1 tulajdonosa. Tovább »
máj. 10
8:54
Nem készül majd versenypályára szánt Porsche SUV (Auto Pult)
Most, hogy rohamosan közeledik a Porsche Cayenne új generációjának premierje, egyre többen kíváncsiak rá, hogy vajon milyen messzire hajlandó elmerészkedni a márka a SUV-paletta kapcsán. Most hivatalosan is megerősítették: nem készül versenypályabarát GT-modell a típusokból.
máj. 10
9:12
Már saját hangunk után is mehetünk a Waze alkalmazásban (Auto Pult)
A mobiltelefonos Waze navigációs alkalmazás nem véletlenül lett igazán népszerű az utóbbi időszakban: bevállalós, agresszívan dugókerülő tervezésével, közösségi visszajelzéseivel és Google Maps alapú adatbázisával többet tud, mint bármelyik mai autó navigáció. Most pedig a személyre szabhatóságot is fokozták a tervezők.
máj. 10
9:24
Új hátsó szárnnyal érkezik Barcelonába a Renault (F1világ)
A legtöbb csapathoz hasonlóan a Renault is komoly fejlesztéseket vonultat fel a hétvégi Spanyol Nagydíjon. Tovább »
máj. 10
9:27
Maradt még pénz, marad hát a villanyautók ártámogatása (Autónavigátor)
Több mint 3000 villanyautó 1,5 millió forintos vásárlási támogatására van keret. Eddig 228 pályázat érkezett be, év végéig lehet még pályázni.
máj. 10
10:30
Fotók: Így mutat a nagyobb rajtszám a Mercedesen (F1világ)
A Mercedes Forma-1-es csapata nemrég közzétette az első fotókat arról, hogyan is néznek majd ki az új, nagyobb rajtszámok és olvashatóbb versenyzőnevek autóin. Tovább »
máj. 10
11:00
Nem készül majd versenypályára szánt Porsche SUV (Auto Pult)
Most, hogy rohamosan közeledik a Porsche Cayenne új generációjának premierje, egyre többen kíváncsiak rá, hogy vajon milyen messzire hajlandó elmerészkedni a márka a SUV-paletta kapcsán. Most hivatalosan is megerősítették: nem készül versenypályabarát GT-modell a típusokból.
máj. 10
11:02
Már saját hangunk után is mehetünk a Waze alkalmazásban (Auto Pult)
A mobiltelefonos Waze navigációs alkalmazás nem véletlenül lett igazán népszerű az utóbbi időszakban: bevállalós, agresszívan dugókerülő tervezésével, közösségi visszajelzéseivel és Google Maps alapú adatbázisával többet tud, mint bármelyik mai autó navigáció. Most pedig a személyre szabhatóságot is fokozták a tervezők.
máj. 10
11:39
Lebukott a Hyundai Kona (Autónavigátor)
Portugáliai hivatalos fotózása alatt kapták le többször is a Hyundai hamarosan érkező apró crossoverét, a hawaii-i névvel illetett Konát.
máj. 10
12:42
Ricciardo: Verstappennek hallgatnia kellene az idősebbekre (F1világ)
Max Verstappennek jobban kellene hallgatnia arra, amit a Forma-1-es mezőny rutinosabb tagjai mondanak – így vélekedik csapattársa, Daniel Ricciardo. Tovább »
máj. 10
13:24
A részletek bűvöletében – Toyota C-HR 1.2 Turbo 2WD (Auto Pult)
Vigyázat, szubjektivitással fertőzött sorok következnek! Amikor a Toyota bemutatta a C-HR-t, egyszerűen nem hittem a szememnek: egy sportos, látványos négykerekűt tártak elénk a gyáriak, amely bár nyomokban tartalmazott valamicskét a márka formanyelvéből, szinte minden meglévő modelljüknél izgalmasabbra sikerült – noha valljuk be, ez nem volt túl nagy kihívás. Immár a harmadik tesztautó fordult…
máj. 10
14:57
Nem lesz tízfokozatú DSG a VW-nél (Autónavigátor)
A Volkswagen megerősítette, hogy elvetették a korábban tervezett 10-fokozatú DSG váltó megvalósítását.
máj. 10
15:12
A részletek bűvöletében – Toyota C-HR 1.2 Turbo 2WD (Auto Pult)
Vigyázat, szubjektivitással fertőzött sorok következnek! Amikor a Toyota bemutatta a C-HR-t, egyszerűen nem hittem a szememnek: egy sportos, látványos négykerekűt tártak elénk a gyáriak, amely bár nyomokban tartalmazott valamicskét a márka formanyelvéből, szinte minden meglévő modelljüknél izgalmasabbra sikerült – noha valljuk be, ez nem volt túl nagy kihívás. Immár a harmadik tesztautó fordult…
máj. 10
17:09
Ismét gyártásba kerül a Hummer H1 (Autónavigátor)
Vélhetően elég nagy keletje lesz a VLF Automotive legújabb autójának, amit tulajdonképpen mindenki jól ismer. Az eredeti Hummer H1-est küldik gyártásba.
máj. 10
18:12
Wolff: Csak finomhangolni kell a Mercedes autóját (F1világ)
Csupán csak finomhangolni kell kicsit a Mercedes 2017-es autóját, hogy Lewis Hamilton és Valtteri Bottas ki tudják hozni belőle a legtöbbet. Tovább »
máj. 10
18:14
Verstappen nem mehet a Ferrarihoz, Ricciardo nem is akar (F1világ)
Nem kell aggódnia a Red Bull Forma-1-es csapatának amiatt, hogy versenyzői a közeljövőben megpróbálnak átszerződni a Ferrarihoz. Tovább »
máj. 10
19:18
Ő lehet a következő osztrák a Forma-1-ben? (F1világ)
A korábbi Forma-1-es versenyző, Gerhard Berger szerint a jelenleg a német túraautó-bajnokságban (DTM) versenyző Lucas Auer lehet a következő osztrák pilóta a királykategória mezőnyében. Tovább »
máj. 10
20:27
Mutatjuk, mely autómárkák tartják legjobban az értéküket (Autónavigátor)
Autóvásárláskor sok minden, így az értéktartás is mérlegelendő, aki nem szeretne Dacával vagy Suzukival járni, az Toyotát választva jár a legjobban.

2017. május 11. csütörtök

máj. 11
6:21
Dögös is lehet az ötös Bömös - BMW 530d xDrive teszt (Autónavigátor)
Belépő dízelével már járt náluk az új 5-ös BMW, most a háromliteres gázolajossal, összkerékhajtással, M sport csomaggal tettük próbára. Vajon megér közel 30 milliót?
máj. 11
7:57
Újabb 10 évig lehet F1-es Spanyol Nagydíj (F1világ)
Megkezdték az egyeztetéseket a Forma-1 új tulajdonosával, a Liberty Mediával a Spanyol Nagydíj szervezői – a közös cél, hogy egy hosszú távra szóló megállapodást írjanak alá a felek. Tovább »
máj. 11
8:30
Komoly veszélybe kerülhet a McLaren jövője (F1világ)
A jelenlegi krízis miatt akár a McLaren Forma-1-es jövője is veszélybe kerülhet – így vélekedik a korábbi Forma-1-es versenyző, Mark Webber. Tovább »
máj. 11
8:33
Ezek a Volkswagen modellek jönnek még idén (Autónavigátor)
Éves értekezletén mutatta be prezentációjában a Volkswagen, hogy idén érkező modelljeik mikor kerülhetnek gyártósorra. Már jövő hónapban itt a Polo.
máj. 11
9:36
Fotó: A Red Bull és a Haas is változtat külsején (F1világ)
A hétvégi Spanyol Nagydíjtól kezdődően a Forma-1 csapatainak láthatóbbá kell tenniük versenyzőik rajtszámait, illetve neveiket, legalábbis azok rövidítéseit versenyautóikon. Tovább »
máj. 11
9:38
Újabb versenyzőt szerződtetett a Haas F1-es csapata (F1világ)
Újabb fejlesztőversenyzőt szerződtetett magának a Haas Forma-1-es csapata – Santino Ferrucci mellett mostantól már az indiai Arjun Maini is az amerikai istálló kötelékébe tartozik. Tovább »
máj. 11
11:00
Még a föld is beleremeg: videón üvölt az új Porsche 911 GT3 (Auto Pult)
Az új Porsche 911 GT3-ról nagyjából mindent tudunk: bár első ránézésre csak egy kisebb ráncfelvarrásnak tűnik az ikonikus, utcán is kiválóan használható 911-sportmodell legújabb változata, valójában ennél sokkal többről van szó, hiszen az autó a lemezek alatt alaposan átalakult.
máj. 11
11:36
Csak finoman: felfrissült a BMW 1-es és 2-es sorozata (Auto Pult)
Nem is olyan régen már kiszivárgott néhány fotó a frissített BMW M2-ről, és ahogyan az várható volt, most az egész sorozat ráncfelvarrását bemutatták a bajorok – sőt, az 1-es sem maradt érintetlen. A BMW ezzel az Active és Gran Tourer kivételével teljes kompakt palettáját felfrissítette, de valószínűleg az egyterű modellek is hamarosan megkaphatják a ráncfelvarrást.
máj. 11
11:51
A BMW öt szintje a teljesen önvezető autókig (Autónavigátor)
Öt szintre osztja be az önvezető autókig vezető utat a BMW. Filmjük szerint most a második szintnél tartunk, 2020-ban jöhet a teljes önirányítás.
máj. 11
12:12
Máris elérte az új MINI-generációt a frissítés szele (Auto Pult)
Mindig meglep, hogy mennyire repül az idő: mintha csak tegnap lett volna, amikor a MINI bejelentette új generációs F-sorozatú modelljeit, amelyek immár az elsőkerékhajtású BMW-kkel közös UKL nevű padlólemezre épülnek. Azonban ha visszapörgetjük az eseményeket, kiderül, hogy az F56-os MINI bemutatása óta bizony már három év eltelt, és az autó életútjának közepéhez közeledve megérett egy…
máj. 11
12:21
Számos újdonság várja a rajongókat a Spanyol Nagydíjtól (F1világ)
A Spanyol Nagydíjtól kezdve számos újdonsággal találkozhatnak majd a Forma-1-es versenyhétvégére kilátogató rajongók. Tovább »

Keresés