Az Opel teljesen elektromos kompakt méretű sikervárományosáról, az Ampera-e modellről eddig már nagyjából mindent tudtunk, csupán két dolog maradt kérdéses: az autó hivatalos, előírt mérési ciklus szerinti hatótávosága, valamint európai ára.
Talán már hóbortos külseje is elárulja, hogy tesztalanyunk bizony messzi külföldről érkezett. A Ford EcoSportot a crossoverek iránti egyre nagyobb kereslet csalta európai körútra, amelyet jobb formában, modern motorokkal készségesen meg is tesz.
Huayra, vagyis a szelek istene. Mi mással teljesedhet ki egy ilyen névre hallgató autó kínálata, mint egy igazán szeles változattal? A Roadster végre megérkezett, közel hét évnyi fejlesztést váltva valóra a Pagani számára.
Sokakat villámcsapásként ért a hír: a PSA és az Opel tegnap bejelentette, hogy erőteljesen tárgyalnak a közös munka lehetőségéről. Ettől persze beindultak a pletykák, és már a második hatalmas európai autós csoportosulást és/vagy a jelenlegi formájában ismert Opel végét vizionálták sokan. Ennyire messzire (még) nem kell menni; nézzük, hogy egyelőre mire számíthatunk! A történet tegnap reggel…
Egy csoportosulás keretében újra szövetségre lépnének egymással a Forma-1 csapatai, hogy megvédjék anyagi érdekeiket és szabályozási előnyeiket a Liberty Media hatalomátvételét követően. Tovább »
A korábbi ízelítőkből már jól tudjuk: új korszakba kezd a McLaren. Az MP4-12C néven érkező modell nyitotta meg a brit sportautó-gyártó modern kori történelmét, azóta pedig új néven, hasonló alapokon egész portfóliót épített ki a vállalat. Most elérkezett az idő az újabb nagy megújulásra, amelyet a P14-es kódnéven emlegetett modellel és egy vadonatúj fejlesztésű négyliteres V8-assal tesz meg a…
A Mercedes Forma-1-es csapata csütörtök délelőtt hivatalos közleményben jelentette be, hogy leszerződtette a Ferrari egykori technikai igazgatóját, James Allisont. Tovább »
20 évvel ezelőtt ezen a napon tesztelt a portugáliai Estorilban a Forma-1 mezőnye – a tesztnapon a Williams versenyzője, Jacques Villeneuve volt a leggyorsabb. Tovább »
Huayra, vagyis a szelek istene. Mi mással teljesedhet ki egy ilyen névre hallgató autó kínálata, mint egy igazán szeles változattal? A Roadster végre megérkezett, közel hét évnyi fejlesztést váltva valóra a Pagani számára.
A korábbi ízelítőkből már jól tudjuk: új korszakba kezd a McLaren. Az MP4-12C néven érkező modell nyitotta meg a brit sportautó-gyártó modern kori történelmét, azóta pedig új néven, hasonló alapokon egész portfóliót épített ki a vállalat. Most elérkezett az idő az újabb nagy megújulásra, amelyet a P14-es kódnéven emlegetett modellel és egy vadonatúj fejlesztésű négyliteres V8-assal tesz meg a…
Sokakat villámcsapásként ért a hír: a PSA és az Opel tegnap bejelentette, hogy erőteljesen tárgyalnak a közös munka lehetőségéről. Ettől persze beindultak a pletykák, és már a második hatalmas európai autós csoportosulást és/vagy a jelenlegi formájában ismert Opel végét vizionálták sokan. Ennyire messzire (még) nem kell menni; nézzük, hogy egyelőre mire számíthatunk! A történet tegnap reggel…
A Ferraris berkekben már egy ideje rebesgették az F12 Berlinetta továbbfejlesztett kiadásának érkezését, azonban a lepel lerántásával az olaszok minden képzeletet felülmúltak. Az utód, a Genfi Autószalonon debütáló 812 Superfast a Ferrari 70 éves történelmének legerősebb orrmotoros szériamodelljeként mutatkozik be.
Ahogy a Balenóval már bizonyította, a Suzuki számára mostanra kiemelten fontos szempont lett a fiatalos, divatos megjelenés, aminek köszönhetően az idősebb korosztály mellett igyekeznek a fiatalokat is elcsábítani. A nemrégiben bemutatkozott Ignisnél jobb példa pedig nem is kell ennek bizonyítására – a vidám kisautót ráadásul végre itthon is kipróbálhattuk.

A Kia kisautójának, a Riónak a vadonatúj generációjáról alig két hete számoltunk be részletesen a nemzetközi menetpróba alkalmával, holnap pedig ismét középpontba kerül a modell, hiszen a magyarországi premiert illetve újságírói tesztvezetést épp holnapra szervezte le a koreai márka hazai képviselete. Azonban ma elöljáróban megkaptuk a hivatalos magyarországi árakat, és az autó fontosságára való…

Miközben a szénszál az autógyártásban is egyre inkább megtalálja az utat a nagyszériás gyártás felé, a szuperautók készítői új, még könnyebb és/vagy erősebb anyagok felé fordulnak, hogy termékeiket még csábítóbbá tegyék. Így tesz a Lamborghini is, amely a hamarosan bemutatkozó még gyorsabb Huracánt préselt kompozit műanyag segítségével fogyókúráztatja.
Már amikor bemutatták a Bugatti Chiront, tudtuk, hogy elérkezik az idő, amikor elődjének hatalmas rekordjai porba hullanak. Ez most következett be: a legújabb francia olyan gyorsulást és lassulást tud létrehozni, amely túlmutat négykerekű létén.

Nyilvánossgra hozta az első fotókat 2017-es versenyautójáról a Williams Forma-1-es csapata. A brit istálló 2017-ben a Lance Stroll - Felipe Massa párossal vág neki a világbajnokság küzdelmeinek. Tovább »
Elég csak átlapozni a galériát, és máris érezhetjük: ennek az 1950-es Ferrari 166 MM Barchettának minden esélye megvan arra, hogy eladási rekordot dönthessen. A szakértők szerint ő lehet a második autó, amelyért hivatalos körülmények között 10 millió dollár felett fizetnek.

A Red Bull Racing ifjú titánja, Max Verstappen alig várja, hogy újra Forma-1-es autóba üljön – a holland tehetség azonban egyelőre óvatosan fogalmazott idei céljairól. Tovább »
A Forma-1-es csapatok többsége egyetért abban, hogy az aktív felfüggesztések engedélyezése lenne a legegyszerűbb módja annak, hogy tisztázzák a felfüggesztés-rendszerek legalitásával kapcsolatos bizonytalanságokat. Tovább »
A Kia-Hyundai páros nemrég mutatta hibrid modelljeit, a Nirót és az Inoniq-ot. A normál hibrid hajtáslánc szinte teljesen megegyezik a két autóban, ám utóbbiból már a bemutató után nem sokkal megérkezett a konnektorról tölthető és a teljesen elektromos verzió is. Úgy látszik, hogy a Kia sem késlekedik majd sokáig a Niróval, hiszen a legutóbbi, plug-in verzió érkezéséről szóló hírek után ezúttal…
Idén is előnyben lesz majd a Forma-1-ben a Mercedes csapata, Pedro de la Rosa szerint ugyanis a német istálló dominanciájának hála korán el tudta kezdeni a 2017-es versenyautó fejlesztését. Tovább »
A Kia-Hyundai páros nemrég mutatta hibrid modelljeit, a Nirót és az Inoniq-ot. A normál hibrid hajtáslánc szinte teljesen megegyezik a két autóban, ám utóbbiból már a bemutató után nem sokkal megérkezett a konnektorról tölthető és a teljesen elektromos verzió is. Úgy látszik, hogy a Kia sem késlekedik majd sokáig a Niróval, hiszen a legutóbbi, plug-in verzió érkezéséről szóló hírek után ezúttal…
Amennyiben a felesleges dőzsöléstől illetve 'puccolástól' eltekintünk, azt mondhatjuk, hogy a most tesztelt Renault Talisman képviseli nagyjából a józan ész határát, már ami a családi autóválasztást illeti. Sajnos így sem beszélhetünk aprópénzről, hiszen tesztautónk listaára minden jóval megpakolva elérte a 10 millió forintot, cserébe viszont tényleg mindent tud, ami manapság elvárható: nagyon…

A Williams csapatát irányító Claire Williams elárulta, amikor 2015-ben nem engedték el Valtteri Bottast a Ferrarihoz, megígérték a finnek, hogy legközelebb nem állnak az útjába. Tovább »
Az autóbemutatók hete következik a Forma-1-ben – a királykategória valamennyi csapata tartogat meglepetéseket a téli tesztek előtt, az F1Világ.hu-val pedig semmiről sem marad le! Tovább »