Max Verstappen nagyjából tudja hány éve van még vissza a Forma-1-ben, ugyanis egyértelműen kijelentette, fiatalon akarja befejezni a pályafutását. A holland versenyző 2015-ben, 17 évesen csatlakozott a száguldó cirkusz mezőnyéhez. Még a középiskolát sem végezte el, mikor már a Toro Rossóban száguldozott, sőt még jogosítványa sem volt az első évében