Az idén mintegy 379 ezren váltottak jegyet a jubileumi, 20. Sziget fesztiválra - vagyis nagyjából négyezerrel kevesebben, mint a tavalyira. 2011-hez képest 10 százalékkal kevesebb hetijegyet, ám 10 százalékkal több napijegyet értékesítettek. Gerendai Károly főszervező szerint a jelenlegi gazdasági helyzetben nagyjából erre számítottak, de mindezek ellenére nyereségesen tudnak zárni. A költségekből 300 millió forintot meg is takarítottak.