Oldal.Info
A viccet félretéve: a harmincéves Kertész ekkor komoly döntésre szánja el magát, és szakít addigi életével. 1960-ban nekifog a Sorstalanságnak, és tizenhárom éven át írja
„Jómagam egy álom hatására ismertem meg Kertész Imrét, amelyben egy roppant szövevényes történet szimbolikus megoldásaként szerepelt. Ma is pontosan emlékszem rá, ahogy ott áll egy színdarab rendezőpéldányával a kezében… Amikor felébredtem, egyből tudtam, hogy dolgunk van egymással. Nemsokára telefonáltam neki, elmondtam, miért keresem, mire Kertész egyből felhívott magához a Török utcába. Amikor ajtót nyitott, csak ennyit mondtam: Önnél van a rendezőpéldány. Ezután gyorsan közel kerültünk egymáshoz, sokat jártunk össze, és rengeteget segítettünk egymásnak” – idézi fel megismerkedésük történetét Kornis Mihály a Nobel-díjas Kertész Imre nyolcvanadik születésnapja alkalmából. Aztán álomból valóság lett, az élet pedig úgy hozta, hogy néhány évvel később Kornis tényleg készített egy rendezőpéldányt az egyik Kertész-műből. „A Jegyzőkönyvet két évvel később, 1991-ben, a Kamrában én adtam elő, saját rendezésemben. Ez már önmagában csodálatos élmény volt, ám életem egyik leggyönyörűbb estéje az volt, amikor a bonni Schauspiele-ben ketten tartottuk meg ezt az előadást: én magyarul mondtam a szöveget, ő pedig szinkronban, németül tolmácsolta a közönségnek Tankred Dorst fordítását.”