Az ukrajnai háború hevessége ugyan a második napján sem csillapodott, az első sokkból azonban magához tért a pesti tőzsde, és valamelyest a forint is. A forint az ukrajnai háború kitörése után csütörtökön nagyot esett, egy euróért már több mint 370 forintot kellett adni. Ezt 3 százalékos, tíz forintos drágulásnak felelt meg. Az első nap után az