Próbaidő alatt beteg lettem...

2015. október 2. 11:47, HR Portál

2012. február 3-án a munkáltatóm működése (egyik óráról a másikra) leállt, azaz megszűnt. 27 éve dolgoztam itt. 3 hónapig regisztrált munkanélküli voltam, de csak 2013. június 10-től találtam munkát, ahol 2015. január 21-én közölték velem, hogy nem tartanak igényt tovább a munkámra, és különböző mondva csinált indokokkal érvelve elém tették az előre elkészített közös megegyezéssel történő felmondást. Annyi lélekjelenlétem volt, hogy kialkudjam azt, hogy egy havi felmondásra járó munkabért fizessenek és ezzel egy időben a munkaviszonyom is csak február 28-val szűnjön meg. Csak néhány napi felocsúdás után tudtam meg, hogy ekkor már védett korban voltam, viszont fogalmam sem volt, hogy ez mit jelent. 1955. szept. 2-án születtem, így a jelenlegi törvények alapján 64 éves koromban érem el az öregségi nyugdíjkorhatárt (2019-ben). Továbbá a nők 40 kedvezményes nyugdíjhoz már közel 39 ledolgozott évem van (ezt a NYUFI állapította meg, tehát alig több, mint 1 évem hiányzik a 40 évhez). Bíztam benne, hogy hamarosan találok ismét munkát, hiszen több, mint 38 évi munkatapasztalattal, felsőfokú végzettséggel és angol nyelvvizsgával rendelkezem. Márciustól ismét jelentkeztem a munkaügyi központnál, regisztrált munkanélküli lettem és szorgalmasan pályáztam. Május 4-től kiközvetítettek közmunkára, adminisztrációban 3 hónapos szerződéssel becsülettel dolgoztam és továbbra sem adtam fel, pályáztam folyamatosan. Nagy nehézségek árán végül is sikerült közalkalmazottként augusztus 4-től elhelyezkednem, 4 hónapos próbaidős, határozott időre szóló kinevezéssel. Sajnos szeptember elején beteg lettem, és amikor már magas lázzal nem bírtam bemenni dolgozni, táppénzre írt ki a háziorvosom. Szerencsétlenségemre a vírusos fertőzésből mellhártya gyulladást kaptam, amit részben már lábon kihordtam, de 2 hét után sem sokat javult az állapotom, vizsgálatokból kiderült, hogy asztmám is van. Még legalább egy heti pihenést javasolt a főorvos és többféle gyógyszert is kell folyamatosan szedjek. Amikor ezt telefonon elmondtam a főnöknőmnek, szinte megfenyegetett, hogy tudatában vagyok-e, hogy próbaidős vagyok, mert nem azt a teljesítményt nyújtom, mint azt az önéletrajzom alapján ő gondolta. Ez annyira meglepett, hogy szóhoz sem jutottam, és nem tudtam védekezni, de talán nem is lett volna sok erőm hozzá abban az egészségi állapotomban. Viszont ez az újabb "kudarcélmény", vagy "pofon" volt az utolsó, amit már lelkileg nem tudtam elviselni, és összeomlottam. Rövidre fogva a szót, továbbra is betegállományban vagyok még, viszont ma délután megkaptam a munkáltatómtól a tértivényes levelet. Amiben egy "Értesítés" és egy elszámoló lap volt az "igényelt juttatásokról". Az utóbbin egy sárga post-it, amin kézírással ez áll: "aláírva juttassa vissza" (megszólítás, aláírás nincs rajta). Könnyen rájöttem, hogy ez a cafetériára vonatkozik, de az is benne van, amit még nem is kaptam meg. Ezért természetesen nem fogom ezt aláírni. Tisztában vagyok vele, hogy az új Mt. szerint próbaidő alatt betegállományban is fel lehet mondani a munkavállalónak, mégpedig indoklás nélkül. Megjegyzem, nem tartom humánus dolognak, mert az ember nem tehet róla, ha beteg lesz. (Én nem szimulálok, nem vagyok munkakerülő, sem táppénz csaló, boldogan dolgoznék, ha egészségem engedné!) A fentiek ismeretébe több kérdés merült fel bennem: a) hogyan tudom a védett kort érvényesíteni? (1955-ben születtem) b) a határozott idejű közalkalmazotti kinevezés "Értesítés"-sel felmondható? Ha nem, hogy a szabályos és hogyan támadható meg? c) Kinevezésemben 2016. nov. 22-ig, kismama helyettesítésére alkalmaztak - ő név szerint, konkrétan is meg van nevezve a Kinevezésben és az Értesítésben is -, azonban az az érzésem, hogy ő más pozícióban volt alkalmazva, ez számít-e valamit ebben az esetben? d) jogosult vagyok-e ismét regisztrált álláskeresésre? Attól tartok, és az a félelmem, hogy a korom miatt továbbra sem fog egy munkáltató sem alkalmazni. Mit tudok tenni, hogy ne fekete munkásként kelljen magam eltartani? Nem segélyekből szeretnék élni, de a gyerekeim nyakán sem akarok tovább teher lenni, mert az elmúlt 8 hónapban is az ő anyagi támogatásukra szorultam. Mit tanácsol, mi tévő lehetnék?

Tovább a teljes cikkre...

Keresés