Évi 19 millió forint vissza nem térítendő, lakás korszerűsítésére, illetve felújításra fordítható támogatással segíti a nevelőszülői vagy örökbefogadott gyermekeket nevelő családokat az OTP Bank Nyrt. az Emberi Erőforrások Minisztériumával együttműködésben. A kezdeményezés az előzetes tervek szerint évente 4-5 család lakhatásának jobbítását oldhatja meg.