Nyolc pályázó nyert az Új Magyarország Kockázati Tőkeprogramban a tizennyolc indulóból. A tavasszal leállított első fordulót követően a mostani kiírást sikeresnek minősítette a nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter. Mintegy 45 milliárd forint kockázati tőke áll rendelkezésre az induló és korai növekedési szakaszban lévő mikro-, kis- és középvállalkozások számára. Varga István az InfoRádiónak elmondta: ebből 31,5 milliárd forint uniós és hazai állami forrás, amelyet 13,4 milliárd forint magántőke egészít ki.