Az Allianz Hungária számos területen vállalja fel társadalmilag, illetve szociális vagy tudományos szempontból fontos ügyek támogatását. Anyagilag, szakértelemmel, biztosítással és egyéb módokon támogat kezdeményezéseket: például környezetvédelmet, a klímaváltozás gazdaságra gyakorolt hatásainak tanulmányozását, Magyarország pénzügyi és gazdasági fejlődésének kutatását, kulturális örökségünk fenntartását. Az Allianz munkatársai számára azonban az egyik legkedvesebb az idén ötéves, Társ a Házban elnevezésű, lakóközösségeknek kiírt közösségépítő pályázat. Az Allianz ebben a pályázatban azt a filozófiáját fogalmazta meg, hogy nem csak adományt, támogatást kell nyújtani, hanem meg kell fogalmazni olyan célokat, amelyek cselekvésre ösztönzik embertársainkat, a közösséget.