Az ember nem akkor sír, amikor fáj, hanem amikor már elég erős ahhoz, hogy belenézzen abba, ami megtörtént. És akkor kezd gyógyulni. De ezzel együtt valami el is tűnik. Mert a gyógyulás nemcsak felszabadít – újra is ír. Néha úgy, hogy a végén már nem is emlékszel, milyen volt nem félni.