Kivonult az Országgyűlés honvédelmi bizottságának üléséről az MSZP-s Harangozó Tamás és a DK-s Vadai Ágnes. Hogy miért, arról Harangozó Tamás beszélt az ATV Egyenes beszéd című műsorában. Harangozó Tamás elmondta: Vadai Ágnessel együtt azzal szembesültek a bizottság (egyébként nem tervezett) ülésén, hogy a testületnek 10 és 11 óra között kellene dö