Hollik a gyöngyöspatai helyzet magyarázataként elmondta, hogy a szegregáció 2004-ben kezdődött, szocialista kormányok alatt, a baloldali kormányok semmit nem tettek ennek felszámolására. 2010 után Hollik szerint a kormány jelezte, hogy a szegregációt meg kell szüntetni, ami végül az iskola állami átvétele után meg is történt 2013 januárjában. Holli